Dédike 2. rész

Látogatók száma: 20

JÓZSEF

A férfi általában a sarki kocsmát bújta, már szinte bútordarabnak számított ott. Ha valamilyen csoda folytán nem ment el, akkor a kocsmárosnak olyan érzése volt József törzsszékére bámulva, mint amikor egy képet leveszünk a falról és meglátszik a helye. Folyton vonzza az ember tekintetét, szinte idegesítő a hiánya... De József hosszan tartó űrt sosem hagyott maga után, Krisztus vérét mint valami jó pap, minden áldott nap magához vette, ámbátor nem kis mennyiségben. Ha végre hazavitte jó dolga és lefeküdt egyből, az öregasszony szerencsésnek érezhette magát, nem volt aznap ingyencirkusz a szomszédoknak...

- Az arany fiam - csak így emlegette mindig. Jó eszű gyerek volt kiskorába, meg még az ipariban is. Megadtak neki mindent erőn felül, még zenét is tanult. Ő volt a legkisebb gyerek a két lány mellett, az öregasszony szeme fénye. Imádott öccséről nevezte el. Soha nem tudta megemészteni, hogy ''56-ban Ausztráliába kényszerült menekülni. Egyetlen egyszer találkoztak azóta, amikor hazalátogattak a feleségével. Könnyes, szívmelengető találkozás volt. Ugyanakkor rettenetesen fájdalmas is, mert tudták, hogy talán ez az utolsó alkalom, hogy láthatják egymást ebben az életben.

Jóskát végül is a helyi gyárba vették fel, ahol megbecsülték, mert szorgalmas és alapos munkaerő volt. Egészen addig, míg a Juli meg nem bolondította teljesen. A nő az a tipikus rafinált fajta volt.

A rossz híre bejárta az egész várost, mindenki tudni vélte, hogy a gyár összes férfiével ápolt már bizalmas viszonyt, leggyakrabban a családos művezetővel látták. De Józsefnek beszélhettek a szülők, nem értett a szóból.

Az esküvő után hét hónapra született a kisfiú. Szép, fejlett baba volt. Állítólag egy csecsemős volt gondatlan és azért tört be a koponyája. Rossz nyelvek szerint Juli végzett vele, mert nagyon hasonlított az igazi apjára.

Két évre rá született egy másik fiúk, majd egy lányuk. Kaptak egy tanácsi lakást, de az asszonynak szebb, jobb, nagyobb kellett. Pénzük nem volt semmi. Természetesen Erzsébeték adtak nekik, mégiscsak az aranyfiúkról volt szó.

Rettenetes hideg volt amikor építkeztek, melegíteni kellett a fagyos vizet a malterkeveréshez. A kőművesek délben alig várták a meleg ételt. Azt ugyan várhatták, mert Sósné Júlia ilyen földhözragadt dolgokhoz nem értett, mint a főzés, pláne húsz főre. Erzsike azt hitte otthagynak csapot-papot a munkások, ha nem kapnak enni. Lélekszakadva rohant a boltba, vett lecsókolbászt, kenyeret, mustárt. Főzött egy kanna teát, és azt szolgálták fel. Mindig belepirult még az emlékezésbe is, ahogy felidézte magába az iparosok megrökönyödött arcát. Azóta is fennmaradt városszerte a mondás: fennakadt a szeme, mint az egyszeri kőművesnek a Sós teától.

Fél órába telt mire beért a kamrába az éthordóval. Még egy félóra vissza. Minden lépésnél iszonyúan fájt a csípőcsontja. Mióta a fia újra otthon lakott, megváltozott minden.

Az öregasszony szeretett volna már megmosdani is. Nem mert szólni, kit terheljen?! Mindenkinek megvan a maga családja, baja, dolga. Jóska mindig - Erzsébet szerint hullafáradtan, lánya Kati szerint inkább hulla részegen - jött haza. Katinak a gerince lett beteg. A sérve miatt rokkantosították le. Őt mégsem kérhette meg, hogy cipeljen be egy vödör meleg vizet a konyhába.

Problémás családot rendezett ő is magának. Katalin boldogtalan volt az italos, nemtörődöm férje mellett. Pedig ő is tehetett róla, hogy a Károly olyan lett amilyen. Erzsébet sokszor azt gondolta, hogy kisebbik lánya fehérmájú. Élete központi témája a férfiak voltak, különös tekintettel a nős emberekre.

A döbbenet Erzsébetet igazán egy nyári este érte, amikor Veráékhoz ment megetetni a jószágokat, és vizet akart vinni nekik, rajtakapta Katit Gigivel a fürdőszobában.

A férfi nehézkesen, imbolyogva tolta a biciklit. - Valami akadhat a láncnál- dohogta. Zoli, a kocsmáros furcsán somolygott a bajsza alatt. Nem lehet tudni miért gondolta, hogy József kifizeti a számlát. Hol volt még 10.-e?! Az anyjuk nyugdíja sem volt elég semmire. Rengeteg gyógyszert írt fel neki az orvos legutóbb is. Meg aztán fűtőolajat is kellett venni. A Juli is nyavalygott, hogy a kislánynak cipő, ruha kell. Azt a pénzt tulajdonképpen csak kölcsön vette az anyja erszényéből. Majd tizedikén megadja. A Zolinak is a hitelt. Még azt a kisfröccsöt is megspórolja magától?

A Kati is mindennap lejárkált kundészni, hogy mi merre van a lakásba. Még az anyjuk pénzét is ellenőrizte! Kutatott az nála is a szobában, azt hitte nem vette észre. Inkább mosogatott volna el!

A férfi azt gondolta, hogy legalább ezt lehozta a kíváncsiság az anyjukhoz. Igaz a szomszédba lakik, nem úgy, mint Irén. Bár az az ötven kilométer nem lehetett távolság, ha valaki látni akarta az anyját. Irén nem akarta.

Ha megszorultak, a pénzért mindig hazatalált. Mihelyt kikerültek a gödörből, és esetleg tanácsot is adott az anyja, abból már nem kért. Messze elkerülte a szülői házat.

Ahogy az asszony beteg lett és leesett a lábáról már tulajdonképpen nem kellett senkinek. Egy megoldandó feladattá degradálódott, amit mindenki, ahogy tudott hárított magától.

Folyt. köv.