Dédike 4. rész

Látogatók száma: 22

JUDIT

Judit tulajdonképpen már halálosan unta a vége-hossza nincs szóáradatot, amit immár közel két órája hallgatott. Megszokta, hogy anyósa rendszerint tizenegy és dél között érkezik látogatóba azzal a rosszul titkolt szándékkal, hogy neki is tálaljanak az ebédből.

Amióta építkeztek az idegrendszere nem volt a régi, és nem tudott kellő humorral (amivel alapesetben rendelkezett) túllépni kicsinyes bosszúságokon. Az építkezés a hozzájáruló gondok és a három gyerek ellátása kezdte felőrölni a maradék energiáit is. Naponta tizenkét dolgozóra, no meg a családjára főzött, mosogatott, legtöbbször karján a legkisebb fiúcskával, miközben a tetőt bontották le a fejük felett. Kézzel fogható segítséget sem a saját anyjától, pláne az anyósától nem kapott. Valójában nem is várta, hogy segítsenek neki, úgy érezte csak a terhére lennének. Idegesítette ha valaki beleszólt a dolgaiba, és az anyja ilyen típus volt. Az anyósa pedig mindig csak locsogott össze-vissza, de érdemben egy szalmaszálat nem tett volna keresztbe, ráadásul ő is igényt tartott volna az ebédre. Judit szeretett mindent önállóan megoldani, még ha nem kevés fáradtságba került is. Így nem volt lekötelezve senkinek és nem is kellett örökké hálálkodnia.

Ha anyósa látogatóba érkezett az minimum 3-4 óra kiesést jelentett a napi munkából. Katalin befészkelte magát az étkezőbe sietve leszögezte, hogy nem marad sokat mert rengeteg dolga van még - és szinte levegővétel nélkül mesélt. Azt, hogy mi volt a meséje tárgya Judit meg nem tudta volna mondani. Az utóbbi években kifejlesztett egy sajátos technikát, védekező mechanizmust. Érdeklődő tág szemekkel nézte anyósát és buzgón bólogatott, időnként egy-egy ahá-t megszavazott a részére. Odabent az agyában pedig pergett a saját mozifilmje. Ilyenkor átgondolta teendőit, esetenként relaxált, erőt gyűjtött a feladataihoz, néha majdnem bealudt.

Ez különben nem volt kis teljesítmény, mivel Katalin nem suttogva adta elő magát.

Mikor férjhez ment és először volt része ilyen szeánszban, midőn anyósa lelkes beszámolót recitált neki hihetetlen hangerején, rettenetes fejfájása volt két napig. Ugyanis Judit akkor még gyanútlanul próbálta megfejteni a szóáradat lényegét, és görcsösen figyelt minden szóra nehogy elveszítse a fonalat, persze mindhiába. Meg volt győződve róla, hogy Katalin hallássérült lehet bizonyos fokon, különben miért ordítana folyton?! Ráadásul olyan történetekkel traktálta, melyek szereplői számára tökéletesen ismeretlenek voltak, lévén ő a fővárosból költözött a városkába. A mesék szereplőit három csoportra lehetett osztani: az egyikbe a házasságtörő rossz életű nők voltak (máséba a szálkát, magáéba a gerendát tipikus esete), a másikba a halálos betegek kiket a sírásó már vár a ház előtt (akik persze zömmel később mind felgyógyultak), harmadikba pedig a már jobblétre szenderült városlakók kerültek.

Energiavámpír. Magában csak így hívta Katalin. Ha valamikor végre megszabadult tőle, úgy érezte magát, mint amikor a citromot kipréselik.

Aztán megütötte valahogy a fülét a kétórás darálás közben a sok ismeretlen név között a varázsszó: mama. A mama, férje nagyanyja volt, akit Judit nagyon szeretett. Valami kölcsönös szeretet alakult ki kettejük között szinte az első pillanattól fogva. Pedig az öregasszony eleinte kerülte vele a találkozást, tartva attól hogy a fővárosi lány idegenkedni fog a magafajta egyszerű vidéki asszonytól, és netalán elijeszti az unokája barátnőjét. Tévedett, hiszen Juditot a saját nagyanyáira emlékeztette Erzsébet, és mivel ők már nem éltek egyfajta mamapótlékot látott benne.

Judit becsülte az öregasszonyt, hogy rettenetesen nehéz körülmények között nagy szeretetben nevelte fel három gyermekét, akiket soha egyetlen egy rossz szóval nem illetett (pedig tehette volna). Mindig azt nézte kinek, miben tudna segíteni, inkább a saját szájától vonta el a falatot, csak a családnak meg legyen mindene.

Judit soha nem felejtette el neki, hogy amikor ő és férje betegek voltak (a dokinak vidám perceket szerezve - aki röhögve jelentette be őket telefonon a tüdőgyógyászatra - ilyet még nem pipált, hogy egy házaspár egyszerre szerzett tüdőgyulladást)a mama csillapította a lázukat, minden másnap hozta nekik a friss ebédet. Az anyósa, Katalin szó szerint rájuk sem nyitotta az ajtót (kicsinyes bosszúként, amiért segítettek elválasztani Verát Gigitől). Judit szülei jöttek, amint megtudták mi történt, már másnap a fővárosból. Ők hordták orvoshoz és innentől kezdve a mamával felváltva ápolták őket.

Egyik télen, még csak a nagyfiúk volt meg, fogytán volt a téli tüzelőjük .A faházba lévő fából meg szinte csavarni lehetett a vizet, nem akart meggyulladni se. Öcsi csak két hétre rá kapott fizetést, Juditék nem panaszkodtak senkinek sem, de a dédimama mégis egy nap beállított hozzájuk egy kis taligával, amire egy zsák száraz hasogatott akácfa volt felpakolva. A saját kevés tüzelőjéből hozott nekik önzetlenül. Önzetlenül, mert soha semmiért nem várt se hálát, se köszönetet. Mosolyogva szokta mondogatni: Ne köszönd lányom! Az legyen a fizetség, hogy majd a te gyerekeidnek, unokáidnak, adja Isten dédunokáidnak segíts! Nekem is annak idején drága Mili néni mindig ezt mondta, és igaza is volt.

Juditot megrémítette anyósa panaszáradata. Igaz Katalin szeretett erős túlzásokba esni, és drámai pillanatokat produkálni. A drámát pedig fokozni is képes volt a végsőkig abbeli képességével, hogy bárhol bármikor valódi könnyeket tudott kipréselni magából. Ezek a könnyek viszont dédiért szóltak, és a fiatalasszonyban sikerült bűntudatot ébreszteni velük. A fiatalok közel egy éve nem találkoztak az öregasszonnyal. Az oka voltaképpen elég prózai volt, bár semmiképpen nem mentség számukra. A dédi annyira leépült a csípője miatt, nem volt képes elhagyni a házát, Öcsiék idejét pedig felőrölte az építkezés. Ezalatt az időszak alatt költözött haza mamához Jóska, és Judit úgy gondolta legalább nincs egyedül, van aki Katalin mellett gondját viseli az öregasszonynak. A szokásos vége-hossza nincs beszámolók ezt a téves érzést erősítették Juditban, és így lappangó lelkiismeret furdalását is képes volt ezidáig elfojtani, mígnem Katalin sírástól elcsukló hangon közölte: Jóska agresszív lett, kiabált a mamával. Tegnap óta nem is evett semmit.

Folyt. köv....