újabb események régebbi események további események
21:08
Tündér új bejegyzést írt a naplójába
11:33
Arnold91 módosította a naplóbejegyzését
11:26
Arnold91 új bejegyzést írt a naplójába
11:16
Tündér új bejegyzést írt a naplójába

Dédike 5. rész

Látogatók száma: 16

ÖCSI

Ami fizikai munkával megoldható, amit tervezni, kivitelezni kell az egyszersmind kézzel fogható volt. Nem voltak csalódások, legfeljebb önnön maga tehetetlensége okozhatott gondot. De az is csak ideig-óráig. Nem volt soha az a típus aki egykönnyen feladja, vagy megfutamodik a kihívások elől. Ezért szinte élvezte az építkezés minden mozzanatát. Aktívan részt vett minden munkafolyamatban. Mint egy hajóskapitány a fedélzeten utasított mindenkit a munkálatokra, ugyanakkor Ő sem lustálkodott, megfogta a dolgok nehezebbik felét. Összes gondolata az épülő ház körül forgott. Boldogan lesték a növekvő falakat esténként Judittal, haditanácsot tartottak minden nap a következő megoldandó feladatokról. Kizárták szinte az egész külvilágot, teljesen csak az építkezés mikrovilágában éltek, gondolkodtak. Öcsinek ez egyfajta védekező-mechanizmusa volt a nagyanyja leépülése ellen. A melózás mellett nem tudta nyomon követni a dédi betegeskedését. Nagyon szerette az öreganyját, éppen ezért nem tudta elviselni még csak a gondolatát sem, hogy betegnek, elesettnek lássa. Szíve szerint segített volna rajta, de férfias esetlenséggel elképzelni sem tudta hogyan tehetné meg. A betegápolás amolyan asszonydolog volt számára. Remélte csak, hogy anyja helyt áll és nagybátyja is megoldja a ház körüli teendőket.

Az öreg kis ház ajtaját mikor szorongva kinyitotta, elképedt a szagtól ami fogadta. Sok mindenre számított, de erre nem. A falatnyi előszobáról jobbra nyílt a hajdani tisztaszoba (mely most a keresztapja birodalma), balra a konyha, s arról nyílt a kis szoba ahol nagyanyja él. A belépőt József szobájából irgalmatlan lábszag és ürülékszag könnyfakasztó elegye csapta meg. A konyhában a rosszul működő kályhából füstszag, a sámlin üldögélő József ujjai között parázsló cigarettából, bagószag keveredett hozzá. Az anyja a mama szobájában óriási hangerővel szidalmazta Józsefet a rendetlenség okán. Juditot talán még sosem látta ilyen elszántnak. Könnyes szemmel rogyott le a fotel tövébe, amelyben az összeaszott, elhanyagolt külsejű öregasszonyban a férje nagyanyját vélte felfedezni. - Mama gyere el hozzánk! Itt nem maradhatsz.
Mama csak egykedvűen nézett rájuk, és egy szó nem hagyta el a száját. Az anyjának annál inkább. Hadarta kapkodva: - Ő is elvinné, de Károly nem engedné oda soha. Meg hát ő mindennap lejön és egyáltalán. - Judit elővette a töltött paprikát, amit hozott, ám a mama későbbre akarta eltetetni vele. Öcsi azonnal tudta, hogy a hirtelen felélénkült tekintetű József már gondolatban vígan kanalazgatta a főzeléket. Kisebb huzavona után a mama jóllakott. Az utóbbi egy évben talán először.
Szörnyű volt ilyen elesettnek látnia Őt, aki mindig csak másokat szolgált. Mennyit voltak itt nála, akkor bezzeg ragyogott a tisztaságtól ez a kis ház. Minden nyarat itt töltöttek az unokatestvéreikkel. A patakparti házikó, mint egy mesebeli tündérkert, olyan volt számukra. Míg szüleik dolgoztak az öreg szülők felügyeltek rájuk. A nyár elmúltával sem szűnt meg a gondoskodás. Mama és az anyja váltott műszakban dolgoztak. Míg Katalin húzta az igát a gyárban, addig a mamáéknál volt Öcsi, mivel a helyi óvodába - férőhely és a szülők párttagságának hiánya ürügyén - nem vették fel. Műszakváltásra dédivel együtt mentek be az üzembe, s ott egy vidám negyedórát eltöltött a portán (potya nyalóka, telefonkészülék tekergetése, portás sapka próbálgatása - mi kell még több a boldogsághoz egy ötévesnek?!). Mama ilyenkor berobogott felvenni a műszakot, az anyja épp leadta azt, gyorsan felnyalábolta Öcsit a portáról és trappoltak haza. Reggelente a mama jött ébreszteni őket, téli szezonba befűtött nekik, meg ne fázzanak, majd később az iskolába is ő indította őket. Öcsi és Vera hamar felnőttek, önellátóbbak lettek kortársaikhoz képest. Amint akkora lett nővére, hogy felérte a tűzhelyt, onnantól fogva az ő feladata lett az ebédkészítés. A fiú jól tudott bánni a szerszámokkal, élvezte a kis fejsze használatát. A tűzfelelős feladatkörét szívesen önmagára vállalta. Szinte sportot űzött a gyújtós aprításból, fahasogatásból. Csillogó szemekkel bámulta a kályhában a tüzet, hosszú percekig tudott gyönyörködni az általa rakott tűz táncoló lángnyelveiben.
Tizennyolc évesen szerezte meg - a családban elsőként - a jogosítványát. A papáék voltak azok, akik zokszó nélkül adtak neki kölcsön húszezer forintot, hogy megtudja venni élete első autóját, a 120-as Škodát. A papával kölcsönösen megértették egymást, valahogyan Ő helyettesítette az apját, aki többször volt a Maligán társaságában, mint otthon. S ha ez utóbbi helyen is volt, józanul keveset időzött társaságukban. Mielőtt bevonult katonának, még utoljára lement a nagyszülőkhöz elköszönni. Papának a büszkeségtől elhomályosult, a máskor mindig szigorú és fürkésző tekintete. Érdes-suttogó hangon mondta: - Kár, hogy én már nem látlak egyenruhában.
Öreges lamentálásnak hitte az efféle beszédet. A megyei kiképzés után, hirtelen egy fővárosi laktanyában találta magát. Itt érte utol, egy hetes késéssel a kódorgó távirat, mely a papa temetéséről értesítette.


Folyt. köv....

A cikket írta: Amarilla

1 szavazat

Hozzászólások

Megjegyzés:

időrendi sorrend

Rendben, örülök.:)
Folytasd! várom... :-)
Feleségek.hu csevegő

Online felhasználók:

Privát csevegő béta

Csevegő partnerek: