Dédike 7. rész

Látogatók száma: 25

ERZSÉBET

Az öregasszony sorsa ezzel megpecsételődött. Az állapota rohamosan romlani kezdett. Már nem csak a teste kezdte felmondani a szolgálatot, hanem a lelke sem akart tovább küzdeni, megbénította érzékeit ez a kiszolgáltatott helyzet. Fixa ideája volt, hogy terhére van mindenkinek, ezért mindennél jobban vágyott a halál után. Nem félt, hanem megnyugvást mintegy megbékélést várt tőle. Fájdalmai egyre elviselhetetlenebbek voltak, nem volt az a gyógyszer mennyiség, ami tompította volna a kínzó gyötrelmet. Fájdalmát az éjszaka sötétjébe ordította ki magából, csak hajnal felé tudott bóbiskolni, mikor már a kimerültségtől alélt el.
Eleinte örült, hogy Judit felkarolta és ellátta a lányával együtt. Azután lassacskán lelkiismeret-furdalás kerítette hatalmába, hiszen a fiatalasszonynak ott a családja, az építkezés nem lehet a végtelenségig bírni ezt a strapát. Lányát meg jól ismerte, tudta csak a kényszer hozta ide, a Judit által alkalmazott szelíd unszolás. A fiától meg egyenesen félt az utóbbi hetekben, egyre többet ivott és ezzel egyenes arányban nőtt benne az agresszió. Egy ilyen alkalommal vágta a fejéhez, hogy neki nincs már türelme az anyjához, meg van az ő baja anélkül is. Katalin is pont ott volt, és szokásához híven hamar elszakadt nála a cérna. Elkezdett üvölteni az öccsével, hogy ha nem tetszik a rendszer takarodjon haza, ide különben sem invitálta senki annak idején. Mire feleszméltek repült a szenes lapát, egyenest Katalin hátának. Lánya rikoltozva sebesen távozott, vagy egy hétig tájukra sem nézett. Józsefet egy tisztább pillanatában rá tudta venni, hogy engesztelje ki az asszonyt.
Úgy érezte az öregasszony, hogy ezt az örökös feszültséget már nem sokáig bírja. Mindenkinek jobb lenne, ha ő már alulról szagolná az ibolyát.
Először csak a fotelbe nem ült ki többet, majd már az ágy szélére sem. Maradt az egész napi fekvés és a mindent feladó várakozás.
Szép lassacskán minden nap kevesebbet evett, majd végül teljesen elutasította az ételt. Napok óta nem is beszélt már, a családtagok egymást felváltva ültek az ágya szélén és lesték minden lélegzetvételét.
Erzsébet ekkor még javában mozizott. Az ébrenlét és az álom jótékony határán mozgott. Hol a múltat látta, hol hallotta a körülötte lévők visszafojtott suttogását. E kettőből képződött képlékeny massza, mint óvó burok vette körül, s ő ebben lebegve próbált a réven átkelni.
Egyszer mintha látta volna mindhárom gyermekét a szobában ülni, majd egy fekete ruhás alak széttárt karral állt, s érezte hogy hozzá intézte beszédét. Akart is válaszolni, de nem tudta megformálni ajka a szavakat, teste nem engedelmeskedett tudatának. Majd lassacskán átölelte a puha, bársonyos sötétség.

A papot szíve mélyéig meghatotta, hogy a haldokló asszony a Miatyánk hallatára kinyitotta a szemét és bal keze tétován felemelkedett a takaróról. Jó párszor megtapasztalta az utolsó kenet feladásakor az ima hatalmas erejét. Mindig jóleső érzéssel töltötte el, ahányszor csak tanúja volt ilyen lélekmelengető jelenségnek. A haldoklók, akik a családtagok sokat hallott hangjára, ismert szavára napok-hetek óta nem reagáltak, az ima csodás hatására produkáltak kisebb-nagyobb életjelet. Ez megrázó volt minden hozzátartozó és a lelkipásztor számára egyaránt.

Vera hosszas telefonálgatásának meg lett a gyümölcse, Irén megemberelte magát. Veje elhozta az anyjához, hogy segítsen az utolsó óráit - lehetőség szerint a bukszáját is - megkönnyíteni. Az unokahúga túlzott aggályoskodásának vélte napi háromszori hívogatását, melyben részletesen közölte a mama épp akkor aktuális egészségi állapotát. Nem tudta elképzelni, hogy az ő fürge, mindenkit ellátó, irányító mamája ténylegesen odavan. A hideg szívű Irént azonban meghökkentette a látvány. Az összeaszott, verejtékező és folyton levegő után kapkodó testet sehogy sem tudta azonosítani az ő édesanyjával. Háborgó gyomra és eladdig szunnyadó lelkiismerete friss levegőért kiáltott. Miután a ház mellett kanyargó patak medrébe könnyített a gyomrán, hátát az apja által ültetett majd harmincéves fenyőnek támasztva, heves fulladozó zokogásban tört ki. Mielőtt eljött otthonról, férje a lelkére kötötte próbáljon egy kis ápolási költséget kisírni a mamából, ezért cserébe itt maradhat pár napig gondozni. A lelke mélyén valami megrándult benne, e szavak hallatán, de minden verzió jobb volt annál, mintsem otthon maradjon és szerezzen még pár lila foltot a hátán és lábán éktelenkedők mellé. Eljutott a tudatáig lassacskán, hogy az anyjával ebben az életben már nem fog szót váltani sem pénzügyekről, sem másról. Szívébe hirtelen jeges félelem költözött, elképzelte maga elé a párját, mikor ő majd dohány nélkül somfordál haza Gyorsan a tettek mezejére lépett, míg a többiek Canossa-járást folytattak a betegágynál, ő takarítás címszó alatt alaposan szemügyre vette az összes szekrényt, fiókot. Küldetése sikerrel járt, anyja fehérneműs sublótjában egy borítékban a téli tüzelő árát, valamint a takarékbetétkönyvét (melyben a temetése költségeire gyűjtött összeg volt) meglelte. Két nap múlva sürgős otthoni teendőkre hivatkozva távozott. Katalinék hiába kérlelték, hogy maradjon hiszen a mama sajnos már nem sokáig él, az orvos is csak órákat esetleg napokat jósolt neki, de heteket semmiképp. Kérlelhetetlen volt, vejét sem várta meg az autóval, hogy hazafuvarozza. Hátra sem nézve, sietősen a vasútállomáshoz vette az irányt, és az új élet reményében megváltotta jegyét a pesti gyorsra.

VÉGE

A cikket írta: Amarilla

előző cikk következő cikk

3 szavazat