Édes otthon 1.rész

Látogatók száma: 69

Akár egy rongyosra olvasott ponyvaregényben, úgy kezdődött ez a történet is; a szegény sorból származó, falusi óvónő megismerkedett a gazdag és jóképű ügyvezető igazgatóval.

Ebben nincs semmi rendkívüli, hiszen tucatjával fordulnak elő a hasonló, vagy ennél különösebb esetek manapság. Az élet már csak ilyen. Persze nem ment ez olyan egyszerűen, mert a világ nem úgy lett teremtve, hogy a férfiak és a nők eleve egymáshoz volnának rendelve. Ha választhatnának, sokan a világ két legtávolabbi pontjára költöznének, hogy még véletlenül se akadhassanak párra, de szerencsére, vagy éppen szerencsétlenségre, Isten megteremtette a szerelmet: ezt a furcsa, megfoghatatlan és minden logikát nélkülöző emberi érzést. A miérteken pedig lehet töprengeni, de nem érdemes.

Zsófi egy barátnője születésnapi buliján ismerkedett meg Gézával. Ahogy lenni szokott, első pillantásra egyáltalán nem volt szimpatikus neki a fiú, bár titokban azért megcsodálta hibátlan alakját, kreol bőrét és divatos, fekete haját. Elbűvölő, társasági ember volt, egy pillanat alatt vált a társaság középpontjává, látszott, hogy nem jön zavarba, ha idegen emberekkel kell társalognia, kitűnően táncolt, csak mértékkel ivott, és volt benne valami izgató vonzerő, aminek a nők nehezen tudtak ellenállni. Zsófi csak lopva figyelte, egy sarokból. Nem érezte magát sem elég csinosnak, sem elég okosnak ahhoz, hogy a férfi figyelmét felkeltse. De amikor Géza megállt előtte és elbűvölő mosollyal felkérte, nem tudott ellenállni.
Alig telt el pár hónap, már az esküvőt tervezgették. Nem tudni pontosan, melyikőjüknek volt sietősebb. Zsófi rajongott Gézáért, a férfi meg örült, hogy a hosszú munkanap után végre meleg vacsorával várja otthon valaki, ámulattal csüng minden mondatán, csodálja mind a külsejét, mind a belső tulajdonságait. Apró ajándékokkal halmozta el a lányt, színházba vitte, koncertekre, elegáns éttermekbe vacsorázni. Egyszóval csupa olyan dologgal, amitől egy nő a mennyországban érezheti magát. Zsófi tudta, butaság, és iskolás lányokhoz illik az ilyen rajongás, de ez a kapcsolat Gézával akkora örömöt vitt az életébe, amiről még álmodni sem nagyon mert. Hálás volt minden vele töltött percért, mert nagyon is jól tudta, hogy sok nőnek be kell érnie egy önző, felszínes társsal. Egy életen át.
- Zsófikám, megfogtad az Isten lábát, kislányom! - vonta félre az anyja, amikor hazavitte bemutatni a férfit - Fogd jó erősen és el ne engedd, legyen eszed, nem minden bokorban akadsz ilyen partira!
A lány csak elpirult és megölelte az anyját.

- Gézu! Nem lehetne mégis? Tudod, kislány korában minden lány arról álmodozik, hogy a habos-babos ruhájában, egy malomkeréknyi virággal, irigy tekintetektől kísérve vonul az oltárig. Ott a pap előtt kimondja a “holtomiglan, holtodiglat”. Az olyan romantikus! Én is erről álmodtam és annyira szeretném!
- Zsófikám! Ez csak felesleges pénzkidobás! Nem attól leszünk a világ legeslegjobb ifjú házasai, hogy valami fekete csuhás keresztet rajzol a homlokunkra, meg a fél falut megvendégeljük. Elmegyünk az anyakönyvvezetőhöz, aztán megvacsorázunk valahol.
- De anyámék teljesen odalesznek. Minden vágyuk, hogy ...
- Anyádék? Majd szólsz nekik, ha visszajöttünk a nászútról. Amiről nem tudnak, az nem is fáj nekik, nem igaz? Pénteken elrendezzük a formaságokat, szombaton meg indulunk Stockholmba.
- Nem lesz se fehér ruha, se csokor? Géza! Az esküvőnk lesz, azt nem lehet csak úgy két nap alatt!
- Ugyan már, butuskám! Bízd csak rám!
Keserű szájízzel, de Zsófi hozzáment Gézához. Nem volt se halk zene, se zokogó örömanya, nem volt fehér csipkeruha, se rózsacsokor. Kicsit feledtette a dolgot, hogy vacsora közben Géza elbűvölő volt, pezsgőt hozatott, kisfeleségnek szólította a lányt, még táncolni is felkérte. Amikor a zongorista egy lassú tangóba kezdett, azt súgta Zsófi fülébe, hogy ez a menyasszonytánca.

Az első pofont a nászútjukon kapta. Mert pofon volt az, pedig Géza egy ujjal sem ért a feleségéhez. Nem volt se csattanása, se kék folt nem maradt utána, mégis hihetetlenül fájt.
- Géza, ugye nem mondod komolyan, hogy elmész? – kérdezte ámulva az ifjú asszony - Hiszen még ki sem csomagoltunk! - Éppen csak megérkeztek a szállodába, és a férfi már indult is, hogy egy üzleti partnerével találkozzon.
- Ugyan, Édesem! Előttünk még az egész élet! Rengeteg ideig lehetünk még együtt! Legalább nem zavarlak csomagolás közben.
- Előbb ennék valamit, olyan éhes vagyok!
- Figyelj, kicsim! Ez a megbeszélés nem tart sokáig, ha visszajöttem megebédelünk, rendben? Szeretlek! - szólt még vissza és bezárta maga mögött az ajtót.
- Én is szeretlek! - sóhajtotta a nő, aztán szinte sikítva a férfi után kiáltott - A kulcs! Elvitted a kulcsot!

- Látod? Látod, kis butám, nélkülem nem tudsz még létezni sem - mondta Géza reggel, amikor visszatért a szállodai szobájukba, és Zsófit a fotelben találta kisírt szemekkel. - Egy kicsit magadra maradsz és máris kicsúszik alólad a talaj. Na, ki szereti apucit? Ki a Gézu bácsi kicsi angyalkája? Csinosítsd ki magad, megyünk a városba!
És ezzel el is volt intézve az egész éjszaka: a kulcsra zárt ajtó, az éhség, a szomjúság, az egyedüllét egy idegen városban, ahol még kommunikálni sem tud senkivel.
Zsófiban ha maradtak is tüskék, nem mutatta ki. A következő napok káprázatosak voltak. Géza értette a módját, hogyan hordozza tenyerén a nőt, kedves volt és lehengerlő. Egy feleség álmodni sem álmodhat különb férjről.

Zsófi azt hitte, idővel minden könnyebb lesz. Az anyja, a barátnői, mindenki azzal bíztatta, hogy csak össze kell csiszolódniuk. De ez nem igaz. Csak annyi történt, hogy az érzékek eltompultak. A fájdalom sem szűnt meg, csak elraktározódott valahova nagyon mélyre, és elég volt egy hang, egy pillantás, és azonnal előbújt és kétvállra fektetett.
- Látod, apád is... Én mégis itt vagyok vele. Mert mit tehetnék? Az ember sok terhet elvisel, te nagyon jól tudod. Apád sem volt egy szent ember, meg kell hagyni, de gondoskodott rólunk, mindig volt mit a levesbe aprítani. Géza is ilyen, hát istenem. Senki sem hiba nélkül való - tördelte a kezét az anyja, amikor egy alkalommal panaszkodott Gézára.
- De anyu! Nekem soha sincs igazam! Azt mondja, minden veszekedés miattam van, mindent én rontok el. Folyton azt szajkózza, hogy mindent csak értem, mert szeret, és csak én vagyok a fontos - szakadt ki Zsófiból.
- Akkor az úgy is van! Szedd össze magad, és járj a kedvében.Minden a nőn áll vagy bukik. Okos lány vagy te, biztosan megoldod!

Hát persze, hogy megoldja, csak még azt nem tudta, miként. Mert, hogy lehet túlélni azt, hogy az ember elveszíti minden önállóságát, minden egyes forintot kérnie kell, minden kiadásról fillérre pontos kimutatást kell vezetnie, minden percről el kell számolnia, nem tehet semmit úgy, hogy azt a férfi ne tudja. Iszonyú volt ez a megszállott takarékosság. Zsófi szenvedett tőle. Addig nem volt gond, amíg dolgozott, amíg volt saját keresete, de aztán Géza azt mondta, hogy felesleges munkába járnia, inkább vállaljanak saját gyereket, az majd leköti az asszony fölösleges energiáit, sokkal értelmesebb, mint mások vásott kölkét pesztrálni.Pedig a nő szerette a munkáját és nagyon jól értett a gyerekek nyelvén, de azt gondolta, talán igaza van Gézának: egy nőnek az a legfontosabb, hogy családot alapítson, együtt legyen azzal, akit szeret.

folyt.köv.