Kaotikus kapcsolatrendszerek 4. rész Női szerepek
Látogatók száma: 54
A kaotikus kapcsolatrendszerek hálózatában, napjainkban a nő, mint eszményi ideál, különleges kincs, a gondoskodó anya, barátnő, társ számos más jelzővel is kénytelen volt kibővíteni saját lehetőségtárát...
A kaotikus kapcsolatrendszerek hálózatában, napjainkban a nő, mint eszményi ideál, különleges kincs, a gondoskodó anya, barátnő, társ számos más jelzővel is kénytelen volt kibővíteni saját lehetőségtárát. A privát szféra és a család, a karrier és az emancipáció oltárán vált áldozattá. Így lettünk mi nők szerepek között lépdelő színészei életünknek.
Mostanra az elesett és gyámoltalan nő a rohanó világban nem képes mást tenni, mint csatát veszíteni. Azonban a háborúból nyertesen csak úgy kerülhet ki, ha megerősíti magát és felvértezi önnön valóját megannyi férfias tulajdonsággal is. Azaz, ahhoz, hogy mi nők is versenyképesek legyünk kénytelenek voltunk váltani és kemény kézzel felvenni a ritmust mind a munka mind pedig a magánélet világában. Persze nem pusztán nő társaink nyomására igyekszünk még sokoldalúbbá válni, bizony a férfiak is jórészt hozzájárultak ahhoz, hogy néhány esetben túlhajszolttá váljunk. De lássuk, mely szerepekben is kell pompáznunk nekünk nőknek az év 365 napján, és még azután is!
Az a közeg, amiben nagyrészt önmagunk lehetünk barátaink, barátnőink társasága. Elméletben egy menedékként is nevezhetném, hiszen szabályok és elvárások nélkül dőlhetünk hátra, és mesélhetjük el egymásnak az élet bántó dolgait, vagy épp azokat, amik örömmel töltenek el. Egy fárasztó nap után, amikor keménykezű és elvárásokkal teli főnökünktől elszabadulunk, végre felszabadultan élvezhetjük a nekünk kedves emberek társaságát. Álarcok, sztereotípiák nélkül adhatjuk magunkat, és hazaérve arcunkról lemosva a nap porát érezhetjük, hogy abban a pillanatban nem kell megfelelnünk senkinek. Hiszen megannyi irányból érkeznek felénk elvárások, s bevallom, sokszor fojtogatta már sírás a torkomat, mert érző lényként bizony az elszenvedett sérelmek nyomot hagynak a lelkemben.
Talán nem értik az olvasók miért vettem bele a barátokat a kaotikus kapcsolatrendszerek közé. Pontosan azért, mert véleményem szerint a barátok ellensúlyozzák mind azt a feszítő elvárás rendszert, ami Damoklész kardjaként lebeg mindannyiunk feje fölött. Nem csak energiával töltenek fel, mi több hasznos tanácsokkal is ellátnak bennünket, hiszen több tapasztalat több megoldást képes szülni egy-egy segítségre szomjazó élethelyzetben. S ha már meghúztuk a lélekharangot, akkor néhány ilyen fejsze élezés alkalmával megtudjuk majd, hogyan gyomláljuk ki életünkből a feszültséget okozó tényezőket. Párkapcsolati összevisszaságaink, kudarcaink, családi, munkahelyi problémáink viharos és napos oldalát is legtöbb esetben a barátainkkal osztjuk meg.
Alkalmankénti botlásaim, kiborulásaim nekem is vannak. Ilyenkor az egyetlen menedéket a barátaimban találom meg. Számos szép idézet emlékeztet rá, hogy mik vagyunk, vagy mik nem lennénk barátaink nélkül. Valóban. Ők azok, akik egyben tartanak minket, amikor már minden más széthullani látszik. Kikapcsolnak, felvidítanak, vagy kegyetlenül az arcunkba vágják a valóságot, vagy ha úgy hozza a helyzet, magabiztosan kiállnak mellettünk, oroszlánként védenek bennünket. Legyen az bármilyen terület. Én mindig elvártam az őszinteséget. Annál jobban semmit sem viselek nehezebben, mint amikor a szemembe hazudnak, még ha kegyes hazugságról is van szó. Az egyébként sem lendíti előrébb a dolgokat, csak felesleges köröket fut az ember. Én pedig közismerten nem szeretem a felesleges terheket, hiába tartja úgy a latin mondás, hogy „teher alatt nő a pálma”. Esetemben ez csak ritkán szerez érvényt magának.
A rohanó világ felborult szereposztásait illetően sokaknak szüksége lehet valamiféle iránymutatásra, vezérfonalra, amely kiindulópontként szolgálhat, ha már sikerült beleesnünk pár gödörbe. Van, hogy ugyanabba többször is. Ilyenkor belemerülve az aggodalomra okot adó részletekbe sokszor kétségbe vonom saját komplexitásomat, elbizonytalanodva abban, hogy jó úton járok-e. Keresem a hibát abban, hogy az élet egyes területein a megfelelő jelmezt öltöttem-e magamra. A jelmezzel viszont korántsem azt akarom sugallni, hogy tetteim és érzéseim ne lennének valósak, habár a jelmez attitűdjéből annyi ide tartozik, hogy csak ideig-óráig viselem. Hiszen nem vagyok örökké sem szerelmes-, sem dolgozó nő, csak a példa kedvéért. Azt az aprócska szempontot még nem vettem fel a reklamációs listámra, hogy a közvélekedés és a divattrendek apropóján olyan hihetetlen mértékű tip-topsággal rendelkező nőként kellene élnünk életünket, hogy még egy özönvíz sem veheti el makulátlan megjelenésünket. Jóllehet én magam is törekszem arra, hogy megjelenésem és személyiségem összhangban legyen egymással, és a mindennapokban is csinos, valamint nőies legyek. Azonban ennek a megfelelési kényszernek sokan áldozatául esnek. Így jórészt a külsőségek dominálnak. Ám ha netán elszaladna velünk a ló, barátaink kendőzetlen kritikája rendszerint visszahúz bennünket a földre. A tisztánlátás bármely kérdésben adott.
Barátaimnak sokat köszönhetek. Ezzel ők is tisztában vannak, hiszen tudatom velük, hogy nélkülük nem lennék teljes ember. Boldogságomhoz, kiegyensúlyozottságomhoz szorosan hozzátartozik, hogy gondolataimat megoszthassam másokkal is. Ám ez nem egyoldalú kommunikáció, hiszen jó barátok lévén mások is bizalommal fordulhatnak hozzám, magam is igyekszem jó barátként ott állni lelki társaim mögött, ha szükségük lenne rám.
A cikket írta: írólány
Hozzászólások
fordított időrendi sorrend
Az őszinteség őszinteséget eredményez, az életet sokkal egyszerübb igy élni...ezért van sok barátod.