Labdagyerek
Látogatók száma: 60
A friss, ropogós hóban kiscsikókként ugrándoznak az első osztályos gyerekeim az iskola udvarán, kergetőznek, hógolyóznak, nekem pedig figyelnem kell rájuk, nehogy bajuk essék fergeteges jókedvükben.
Nem bírnak magukkal, végre kiszabadulnak a tanteremből és itt sokkal jobban érzik magukat, mintsem a betűvetés tudományának elsajátításában.
Tudom, hogy nehéz naponta ötször negyvenöt percig egyhelyben maradni és figyelni rám, ahogyan nekem sem könnyebb harminc virgonc gyerek érdeklődését fenntartani, bár már öt éve tanítok. Ők az első saját osztályom, és most kezdem érteni, miért mondta a kolléganőm, hogy az elsősökre oly nehéz vigyázni, mint egy zsák bolhára.
Egyedül Patrik álldogál magányosan a tornaterem bejárata előtt és cipője orrával rugdossa az ereszcsatornát.
- Patrik, miért nem játszol a többiekkel?
- Nem akarok.
- Fáj valamid?
- Nem.
- Ma mit csinálsz az iskola után?
- Nem tudom.
- Ki jön érted?
- Azt sem tudom.
Kerüli a tekintetem, mint az órákon is, amikor felszólítom. Szemében szórakozottságot látok, mintha másfelé figyelne, mert csak testben van itt, a lelke valahol másutt kószál, holott kivételes tehetséggel megáldott gyerek, ha figyel, mindent azonnal megjegyez.
Ismerkedés gyanánt szeptember elején, egy szombati napon, elvittem az osztályt a csillagvizsgálóba, és másnap Patrik volt az egyetlen, aki emlékezett arra, mit mondott a csillagász bácsi és szinte szó szerint felidézte a hallottakat.
Valami nagyon nem gömbölyű körülötte.
Réka a délutáni napköziben foglalkozik az osztályommal, szintén panaszkodik az én szőke, vékony, őzbarna szemű kisfiúmra, hogy csak ábrándozik, rajzolgat, a közösségi munkából is kihúzza magát.
- Tudod, szegénykém, labdagyerek!
Meglepetten nézek kolléganőmre, ezt a kifejezést még soha nem hallottam.
- Mit nem értesz ezen?
Azonnal bevillan, hogy iskolánk rendtartása szerint a szülőnek kötelező megadni írásban azok nevét, akik eljöhetnek a gyerekért. Patrik esetében négy személy jöhet szóba, a szülei, az édesanyja élettársa és a nagymama. Négy éve elváltak a szülei, ezért évek óta nyolcnapi váltásban ingázik a szülei között.
- Még nem hallottam ezt a kifejezést.
- Ideje megismerned. Persze, nem minden elvált és egyedülálló szülő gyereke labdagyerek, csak azok, akiknek közös felügyeletét ily módon oldják meg. Szegényeknek nincs állandó környezetük, ők a legveszélyeztetőbbek. Ennél még az is jobb, ha a szülők nem házasodnak össze, életvitelüket illetően mégis családként funkcionálnak.
Hinnem kell Rékának, több mint harminc éve tanít, és elég sok mindent látott már ahhoz, hogy kialakítson magában egy egészséges védekező rendszert, mert nem halhat bele valamennyi tragédiába.
- Behívom Patrik szüleit.
- Tedd azt. Jövő hét kedden jön a pszichológus, jelezd neki, kérlek, hogy beszélgessen el a gyerekkel.
Hangjából hallom, hogy nem bízik bennem. Talán nem is bennem, hanem a szülőkkel való beszélgetésem várható eredményében.
Patrik édesapja középiskolai tanár, édesanyja pedig rendezvényszervező.
Érzem, nem is lesz oly könnyű közös időpontot egyeztetni velük, közel egyórás telefonálgatást követően, amikor az igazgatóm emiatt már ferde szemmel néz rám, sikerül megállapodnunk két héttel későbbi, hétfő délután kétórai találkozásban.
Szégyen ide, szégyen oda, előveszem az egyetemi jegyzeteimet és keresgélem a helyzethez illő passzusokat, de nem találok megfelelő szentenciát.
Feltűnik a férjemnek, hogy a fakanál helyett a tankönyveimet forgatom. Nem tesz rá megjegyzést, de esténként, az ágyban, gyengéd határozottsággal forszírozza, hogy dolgozzunk a gyerek projekten. Ráhagyom, mert nem akarom megsérteni azzal, hogy elismétlem ezredszer is az érveimet, mely szerint várjunk még egy kicsit, amíg az első saját osztályomat negyedik után leadom, és a fizetésünk is emelkedjék valamelyest, mert a lakáshitel törlesztés és a rezsi kifizetése után kettőnk fizetéséből alig marad negyvenezer forint, étkezésre, művelődésre, ruházkodásra és a háztartás egyéb kiadásaira. Szüleink adták össze a lakás beugróját, rájuk már anyagilag nem számíthatunk.
Két éve vagyunk házasok, és ez idő alatt többet vitatkoztunk, mint az előző öt évben összesen. Önálló közös háztartásunk fenntartási kihozta belőlünk az addig láthatatlan és nem észlelt dolgokat. Belőlem az óvatosságot, hogy holnap is nap lesz, a férjemből pedig az ellentétét, ha veszett a fejsze, vesszen a nyele is, és az utolsó ötezresünkből vesz két mozijegyet szombat estére, pedig fizetésig még egy hét van hátra.
Mi vagyunk a tűz és a víz, csak nehogy kioltsuk egymást.
Napra nap hull, gyorsan letelik a két hét és az ebédnél már összeszorul a gyomrom, ha Patrik szüleire gondolok.
Elsőként az édesapja érkezik, magas, őszülő halántékú, visszafogott férfi, akinek a kézfogása oly erős, hogy bemutatkozáskor majdnem elroppantja a kezem. Megkínálom egy kávéval, elfogadja, s úgy kapaszkodik a kávéscsészébe, mintha attól függne az élete.
Az édesanyja késik tíz percet, ziláltan érkezik, loboncos, hosszú haja repül utána. Arca kipirul az izgalomtól, még a smink alatt is látni.
Elmondom, hogy hogyan látom Patrik helyzetét és kérem, segítsenek, hogyan lehetne felkelteni és megtartani a kisfiú érdeklődését, mert így nem mehet tovább, hiszen lemarad a többiektől, holott magasan a legjobb képességű gyerek.
Óhatatlanul kinyitok egy szelepet mindkét szülőben, mert egyszerre csap fel belőlük az egymás iránti gyűlölet, melyben Patrik személye csak okként szolgál a visszafojtott indulatok szabadon engedéséhez.
Megszólalni sem tudok a bénultságtól, nem erre számítottam. A harmincöt éves anyuka és az ötvenéves apuka egy pillanat alatt felrúgja a tűzszünetet és frontális háborút indít a másik ellen.
- Tudtam, hogy az a taknyos, huszonnyolc éves barátod nem tud gyereket nevelni, ahogyan te sem vagy anya, csak egy önmagát sikertelenül megvalósítani akaró, kapkodó nőszemély…
- Irigykedj csak, savanyú a szőlő, mert nem kellesz senkinek, nincs egyetlen nő sem a világon, aki kibírná a természetedet, pláne most, hogy bigott vallásos lettél…
- Az még nem ártott senkinek, Patrik is csak jót tanul a templomban, bezzeg te többet foglalkozol a sminkeddel, mint a gyerekkel…
- Fogalmad sincs, mennyire fontos a szakmámban a jó kinézet…
- A szakmádról ne beszéljünk, ha lehet…
- Te akartál mindenáron gyereket, kapuzárási pánikba estél…
Zeng a tanári a hangos veszekedésüktől és nekem esélyem sincs a lecsillapításukra, mert megszűnik körülöttük a világ, számukra csak a kettejük harca létezik, legyőzni a másikat, és géppisztolysorozatra az ágyú felel, aztán ráfut egy aknára, majd bevetik a légi bombázást, és nekem könny szökik a szemembe, már a sírás határán állok, amikor hátam mögött mennydörgésszerű hangon megszólal az igazgatóm:
- Hagyják abba, ez iskola és nem zsibvásár! Nem szégyellik magukat? Egy élettelen fabábut sem bíznék magukra, nem egy egészséges gyereket!
Megszeppennek, mint csínytevésen kapott kiskorú kölykök.
- De kolléga úr…- szólal meg nagy nehezen az apa, de nem meri folytatni, mert az igazgatóm elkapja a karját és erősen megszorítja.
- Kollégája magának… már majdnem kimondtam, hogy ki! Azonnal tűnjön el az iskolámból és jobb, ha többé nem találkozunk.
Másik kezével megragadja az anya karját és vonszolja mindkettőjüket a kijárati ajtó felé.
- Viszontlátásra! Kérem, menjenek el, hogy megtehessem a megfelelő intézkedéseket!
Pontban négykor az iskola előtt landol a vajszínű Lancia, és kiszáll belőle Patrik nagyanyja. Nincs ideje bezárni a kocsi ajtaját, a kisfiú kiviharzik hozzá és átöleli:
- Nagyikám, mindig nálad akarok lakni!
Nem csak én figyelem a jelenetet a tanári ablakából, hanem az igazgatóm is az irodájából, majd kiszól:
- Gyere be, légy szíves. Felhívjuk a gyámügyest, hogy Patrikot a nagyanyjánál helyezzék el. Ne pityeregj, ez is a dolgunk! Csak ép lelkű gyerekből lesz egészséges felnőtt! Szeretet, gondoskodás, állandóság, figyelem, meghitt környezet kell és jár neki. Annak kell felnevelnie, aki ezt biztosítani tudja. Jól van, na, majd megtanulod, hogy néha sebésznek kell lenned, hogy megments egy életet!
Kép:semmelweisfigyelo.hu
Hozzászólások
időrendi sorrend
Nagyon rossz lehet ilyen körülmények között élni egy gyereknek, talán még időben történt a szülő váltás és az ő helyzete megoldódik. Nagyon sok gyereké viszont sajnos nem... és ez itt a probléma.
Annak sem lehet könnyű, aki senkinek sem kell és dacosan fordul a világ felé... és még hány ilyen sorsú gyerek teng leng...
Szia, Juli!
Sajnos, ez egy valós történet!
Üdv!
pusz
Juli
Szia Valaki!
Hát igen ez megy manapság. Még jó, hogy csak szavakkal ölték egymást a szülők...
Az írásból kiderül, hogy a kedves ,,kispapa" 50 éves. Ezek szerint a nagymama pedig hetven körüli.
Bolondok a férfiak. A bizonyítás, hogy ők még gyereket is tudnak csinálni! Azt minden bolond tud! A gyermekvállalás felelősségteljes dolog. Megcsinálni, - hogy triviális legyek - , könnyű. De fel is kell nevelni. És ott kellene lenni a gyerek ballagásán, a diplomaosztóján, és kézbe fogni az unokát is.
pusz
juli
Sajnos, ez egy valós történet!
Üdv!
Hát igen ez megy manapság. Még jó, hogy csak szavakkal ölték egymást a szülők...
Az írásból kiderül, hogy a kedves ,,kispapa" 50 éves. Ezek szerint a nagymama pedig hetven körüli.
Bolondok a férfiak. A bizonyítás, hogy ők még gyereket is tudnak csinálni! Azt minden bolond tud! A gyermekvállalás felelősségteljes dolog. Megcsinálni, - hogy triviális legyek - , könnyű. De fel is kell nevelni. És ott kellene lenni a gyerek ballagásán, a diplomaosztóján, és kézbe fogni az unokát is.
pusz
juli