újabb események régebbi események további események
13:24
emillio új cikket töltött fel
10:00
emillio új hozzászólást írt egy cikkhez
09:16
Anyu új hozzászólást írt egy cikkhez
21:42
Ilona új hozzászólást írt az egyik naplóbejegyzéséhez
21:40
Ilona új hozzászólást írt az egyik naplóbejegyzéséhez
21:31
Ilona módosította a naplóbejegyzését
20:37
Yolla válaszolt egy szavazásra
20:36
Yolla új hozzászólást írt Ilona naplóbejegyzéséhez
20:33
Yolla új cikket töltött fel
11:38
Anyu új hozzászólást írt Ilona naplóbejegyzéséhez
11:36
Anyu új hozzászólást írt Yolla naplóbejegyzéséhez
09:53
Anyu új hozzászólást írt az egyik naplóbejegyzéséhez
08:23
zsoltne.eva új hozzászólást írt Anyu naplóbejegyzéséhez
22:25
Cathy új hozzászólást írt Anyu naplóbejegyzéséhez
21:43
Tündér új hozzászólást írt egy cikkhez
17:17
Yolla új bejegyzést írt a naplójába
11:10
bakfitty új hozzászólást írt egy cikkhez
09:31
zsoltne.eva új hozzászólást írt Anyu naplóbejegyzéséhez
09:16
zsoltne.eva új hozzászólást írt egy cikkhez
20:04
Cathy új hozzászólást írt Anyu naplóbejegyzéséhez

Mindig és még tovább...

2012. február 20. - Látogatók száma: 83

Nincs az a könyv, ami felérne a megtapasztalt eseményekkel. Egy egész életre szóló tanulságul szolgál a sajátod.

Nagyon fiatalon kötöttünk házasságot, és fogadtunk örök hűséget egymásnak, jóban és rosszban 1969. júniusában. Szinte gyerek fejjel vágtam neki az ismeretlennek, hagytam magam mögött a biztonságot nyújtó szülői házat, és naivan hittem, hogy az az útravaló, amit kaptam addigi családomtól és az elszántság mindenhez elegendő lesz. Tapasztalatlanságomnak volt tudható, még csak fel sem készülhettem rá, gondolatilag sem, nem hogy beszéltünk volna erről a párommal, alig egy évi udvarlás, és a ceremónia lezajlása után éppen csak szokva az új körülményeket, szembesültem a hírrel, hogy gyermekáldás elébe nézek...

Nem a boldogság könnyei potyogtak akkor a szememből. Annyira váratlanul, felkészületlenül ért ez a kíméletlen közlés. Számomra egyáltalán nem volt örömteli.

- Asszonyom! Ön két hónapos babát hord a szíve alatt... (Ketten voltunk az orvossal, és nem tudtam senkivel akkor megosztani a hírt, döntenem kellett)... az orvos kérdésére természetes, megtartom - volt a válaszom... hazaérve már patakokban folytak a könnyeim, nem tudtam mit kezdjek ezzel a rám tört érzéssel? Alig vártam, hogy a párom hazaérjen. És megkönnyebbültem, látva, milyen boldogan kap fel és pillanatra sem érzi azt a kétségbeesést, amelyet én éltem át egészen addig, amíg haza nem érkezett...

Nehéz időszak következett be mindkettőnk életébe. A megélhetési gondjaink háttérbe szorították kettőnk erősnek hitt, de már nem sziklaszilárd kapcsolatát. Gyakran voltam egyedül. Nem várhattam senkitől segítséget. A munkába menekültem. Végig dolgoztam várandós időszakomat is.

1970-ben megszületett a lányom, mely egy életre összekötött bennünket. Ugyanakkor a rám nehezedő teher, a felelősség, a tudat, hogy csak nekem, csak velem..., hogy rajtam kívül nincs más, erősen befolyásolta az elkövetkezendő időszakot. Mindenből csak egy pici jutott. Megosztottam, ami bennem volt, így senki sem járt jól, se a lányom, se én, se más. Nem tudtam teljesen ott lenni igazán, ahol voltam. Ez a megosztottság mindig jellemezte mindenhez és mindenkihez való viszonyomat. Valahányszor válaszút elé állítottak, ugyanott találtam magam. A lányom mellett, aki eddigre már maga is érzékelte a körülötte zajló eseményeket és a maga természetes ragaszkodó módján tartozni igyekezett valakihez. Kihez máshoz, rajtam kívül? Minden igyekezetem is kevés volt ahhoz, hogy elfogadtassam és az idő előrehaladtával egyre erősebbé vált bennem az ellenállás, ha őt nem, akkor engem se akarjon senki. A kapcsolataim mindig itt torpantak meg.

Bármibe is kezdtem eddigi életem során, ő jelen volt mindig, és még tovább...

A cikket írta: zsoltne.eva

1 szavazat

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználók szólhatnak hozzá.

Megjegyzés:

időrendi sorrend

2012. április 8. 08:50
Engem is bosszant, ha már egyszer meg van a lehetőség, akkor mire ez a tili-toli... :-)
 
2012. április 7. 17:39
Ezt a hozzászólást csak bejelentkezett felhasználók láthatják.
2012. február 25. 16:29

megtekintés Válasz erre: Virág - 2012. február 25. 13:30

Cuki! :-)

Sok történetem van már fent, amikor elmúlik nála ez a cukis időszaka, addig volt csak babuci a húgaimnak is, aztán vége lett amikor kimondta azt is, amit gondolt. Na a húgaimnak akkor lett belőle elegük! :-)
2012. február 25. 13:30

megtekintés Válasz erre: zsoltne.eva - 2012. február 24. 11:21

Na? És a lányomat milyennek tartod picurka korában. Cuki nem? :-) Szerelemgyerek.

Cuki! :-)
2012. február 24. 18:11

megtekintés Válasz erre: Zsomwin - 2012. február 24. 16:05

De hát, miért voltál folyton egyedül? Olyan szépen indult, és mi lett a vége? Meg kellett volna beszélni és vigyázni egymás érzéseire. Persze a lelátóról könnyű beszélni!
Egyébként én sem örültem soha a hírnek, hogy áldott állapotban vagyok. A terhesség nekem a rémálom maga, végén a szüléssel.
Persze a gyerek már más, annak tiszta szívből tudtam örülni mindig! :)

Utólag már sok mindent másként látok... elkapkodtuk,... nem úgy kezeltük a helyzeteket. Meg kellett volna beszélni... - mondod, próbáltuk, de sok mindenhez nem úgy viszonyult, ahogy az elvárható lett volna, mint amiről ez az írás is szól, a gyerek kérdéséhez,... ami még háromszor megismétlődött. Ő nem akart több gyereket... és mi lett volna, ha... Ez az, amin már nem lehet változtatni.

Puszi,
Éva
2012. február 24. 16:05
De hát, miért voltál folyton egyedül? Olyan szépen indult, és mi lett a vége? Meg kellett volna beszélni és vigyázni egymás érzéseire. Persze a lelátóról könnyű beszélni!
Egyébként én sem örültem soha a hírnek, hogy áldott állapotban vagyok. A terhesség nekem a rémálom maga, végén a szüléssel.
Persze a gyerek már más, annak tiszta szívből tudtam örülni mindig! :)
2012. február 24. 11:21

megtekintés Válasz erre: Virág - 2012. február 23. 20:56

:)

Na? És a lányomat milyennek tartod picurka korában. Cuki nem? :-) Szerelemgyerek.
2012. február 23. 20:56

megtekintés Válasz erre: zsoltne.eva - 2012. február 23. 20:36

Az bizony... legalább már elhiszed én is szerettem valamikor a hosszú hajat... :-)
Az hát... látszik rajta, hogy tudja! És én még szemüveg nélkül is láttam! Úgy még egy fokkal jobb volt! :-)

:)
2012. február 23. 20:36

megtekintés Válasz erre: Virág - 2012. február 23. 20:24

Úgy érted, hogy a fonott copfos vagy te?
Jóképű pasi, kár, hogy a szeme nem látszik. :)

Az bizony... legalább már elhiszed én is szerettem valamikor a hosszú hajat... :-)
Az hát... látszik rajta, hogy tudja! És én még szemüveg nélkül is láttam! Úgy még egy fokkal jobb volt! :-)
2012. február 23. 20:24

megtekintés Válasz erre: zsoltne.eva - 2012. február 23. 20:14

Az első képen jómagam, mögöttem a picurka lányom. A másodikon az apukája még ifjan és bohémen....man.... :-) A többit eltaláltad, ovis korában a lányom. :-)

Úgy érted, hogy a fonott copfos vagy te?
Jóképű pasi, kár, hogy a szeme nem látszik. :)
2012. február 23. 20:14

megtekintés Válasz erre: Virág - 2012. február 23. 20:02

Ó, nagyon jó képek, mesélj ki van az első kettőn, mert azt hiszem, hogy az utolsó hármon a lányod van, nem?

Az első képen jómagam, mögöttem a picurka lányom. A másodikon az apukája még ifjan és bohémen....man.... :-) A többit eltaláltad, ovis korában a lányom. :-)
2012. február 23. 20:02
Ó, nagyon jó képek, mesélj ki van az első kettőn, mert azt hiszem, hogy az utolsó hármon a lányod van, nem?
2012. február 23. 20:00

megtekintés Válasz erre: MindenHatÓ - 2012. február 22. 13:57

Inkább a hsz-ekre, mint a cikkre reagálva mondom, nem értelek! Én hármat neveltem, nevelek egyedül és egyáltalán nem érzem semminek hiányát. Mármint a férfinak. Igen, az nálam is mindig fontos volt, hogy új párom fogadja el és szeresse őket, ez természetes. Nem is volt "normális" kapcsolatom, amíg kicsik voltak. De nem is akartam új apát. Már nagyok, ők az elsők mindenben igen, de a saját boldogságom igenis fontos mellettük és ők is boldogabbak, ha engem boldognak látnak. Nekik ugyanúgy el kellett fogadni az én párom, ahogy fordítva.
Legyél már büszke magadra, hogy felnevelted egyedül és ne keseregj ezen!! Én annyira büszke vagyok magamra! Sokat nélkülöztünk...és? Imádjuk egymást, ez a lényeg!

Kedves Mindenható!

Nem vagyunk egyforma beállítottságúak. Én ettől mindig is szenvedtem, sajnálom, hogy ez nem jött le. Abban az értelemben vagyok egyedül, hogy nem sikerült elfogadtatni őt..., de ez fordítva is igaz. Minden hozzáállás kérdése lehetett volna, most már múltidőben, mert a gyerek azt fogadja el, ami a szülőnek jó, de ha mellőzve érzi magát, akkor kezdődik a baj.
Mindenkinek ez lenne a normális!... Nem vagyok büszke, mert nincs mire, de nem kesergek. :-)

Puszi,
Éva
2012. február 22. 13:57
Inkább a hsz-ekre, mint a cikkre reagálva mondom, nem értelek! Én hármat neveltem, nevelek egyedül és egyáltalán nem érzem semminek hiányát. Mármint a férfinak. Igen, az nálam is mindig fontos volt, hogy új párom fogadja el és szeresse őket, ez természetes. Nem is volt "normális" kapcsolatom, amíg kicsik voltak. De nem is akartam új apát. Már nagyok, ők az elsők mindenben igen, de a saját boldogságom igenis fontos mellettük és ők is boldogabbak, ha engem boldognak látnak. Nekik ugyanúgy el kellett fogadni az én párom, ahogy fordítva.
Legyél már büszke magadra, hogy felnevelted egyedül és ne keseregj ezen!! Én annyira büszke vagyok magamra! Sokat nélkülöztünk...és? Imádjuk egymást, ez a lényeg!
2012. február 21. 14:37

megtekintés Válasz erre: Médea - 2012. február 21. 10:58

Kedves Éva!
Talán igazuk van azoknak is, akik azt mondják, nem helyezheted a gyermekedet folyton előtérbe - én viszont nem értek velük egyet. A gyermekeink, -ha valóban ANYÁK vagyunk- mindig, minden körülmények között az elsők. Mert felelősek vagyunk értük. Mert ezt a felelősséget önként vállaltuk. ...és mert a gyerekénél senki, semmi nem lehet fontosabb egy ANYÁNAK.

Üdv.:
Médea

Kedves Médea!

Jól mondod. Mindenkinek van egy kis igaza... én sem érzem áldozatnak magam, amiért a gyerekemet választottam minden körülmények között... az idő erre is megoldást talál a végén... a hangsúly az egyedüli felelősségvállaláson van, ami mindennek ellentmond. Nem természetes, hogy így legyen. Nem egészséges. Ebbe nem volt könnyű belenyugodni... de valami mindig ő felé sodort...

Üdv.
Éva
2012. február 21. 10:58
Kedves Éva!
Talán igazuk van azoknak is, akik azt mondják, nem helyezheted a gyermekedet folyton előtérbe - én viszont nem értek velük egyet. A gyermekeink, -ha valóban ANYÁK vagyunk- mindig, minden körülmények között az elsők. Mert felelősek vagyunk értük. Mert ezt a felelősséget önként vállaltuk. ...és mert a gyerekénél senki, semmi nem lehet fontosabb egy ANYÁNAK.

Üdv.:
Médea
2012. február 20. 21:11

megtekintés Válasz erre: Virág - 2012. február 20. 20:35

Igen, lehet, hogy anya tényleg egy pók. Egész életében a semmiből szőtt mindent: ennivalót, csodás ruhákat, szeretetet, taníttatást és tetőt a fejünk felé. A pók lánya vagyok. Gyönyörűnek látom őt. Egész életemben azon igyekeztem, hogy boldoggá tegyem. Mert amikor boldog, az egész ház ujjong, a falak szélesen mosolyognak, a függönyök repesnek örömükben, a világoskék párnahuzatok nevetnek a kitárt ablakokon beáramló napfényben, és a lángnyelvek vidám táncot ropnak a tűzhelyen.

Rani Manicka

Hát igen, ezek nagyon szép gondolatok, melyet tiszta szívvel kivetíthetek az én anyámra is, mert ő valóban lehetett egy pók.... és én az egyik lánya. Én is szépnek láttam őt és igyekeztem nem túl gyakran megbántani a rosszaságommal :-)... hogy boldoggá tegyem. Azt hiszem neki nem volt ideje ezen túl sokat töprengeni. Nem hagytuk. Hogy az volt-e? Én annak is láttam, boldognak.
2012. február 20. 20:35
Igen, lehet, hogy anya tényleg egy pók. Egész életében a semmiből szőtt mindent: ennivalót, csodás ruhákat, szeretetet, taníttatást és tetőt a fejünk felé. A pók lánya vagyok. Gyönyörűnek látom őt. Egész életemben azon igyekeztem, hogy boldoggá tegyem. Mert amikor boldog, az egész ház ujjong, a falak szélesen mosolyognak, a függönyök repesnek örömükben, a világoskék párnahuzatok nevetnek a kitárt ablakokon beáramló napfényben, és a lángnyelvek vidám táncot ropnak a tűzhelyen.

Rani Manicka
2012. február 20. 14:45

megtekintés Válasz erre: Bianka - 2012. február 20. 12:39

Éva, ez nem egészséges. Nem helyezheted előtérbe a gyereked, nem mondhatsz le másról miatta.
Bár a cikk vége nekem kissé elkapkodott, így nem biztos, h. jól értelmezem, amit írtál...

Tudod ez csak egy cikk, aminek lehet itt a vége. Amiben mi élünk, az egy folyamat, annak nem tudhatom mi lesz. Az egész nem egészséges, hogy egyedül csináljuk végig. Kinek jó ez? És nem csak rólam szól, sokakról, akik nem úgy indultak neki, hogy eltervezték, közösen akarták... csak úgy jött...
Jól kijönni ebből nem lehet, ha bele gondolsz. :-)
2012. február 20. 12:39
Éva, ez nem egészséges. Nem helyezheted előtérbe a gyereked, nem mondhatsz le másról miatta.
Bár a cikk vége nekem kissé elkapkodott, így nem biztos, h. jól értelmezem, amit írtál...
Feleségek.hu csevegő

Online felhasználók:

Privát csevegő béta

Csevegő partnerek: