újabb események régebbi események további események
21:08
Tündér új bejegyzést írt a naplójába
11:33
Arnold91 módosította a naplóbejegyzését
11:26
Arnold91 új bejegyzést írt a naplójába
11:16
Tündér új bejegyzést írt a naplójába

Papa

Látogatók száma: 91

Papa... Emlékszem rá, hogy elhozott az óvodából. Anyám szerint nem emlékezhetek rá, mert talán, ha kétszer hozott el minket összesen. Talán éppen ezért emlékszem rá. Talán még azért is, mert tettünk egy kerülőt és a kocsma felé mentünk haza, ahol kaptunk jégkrémet, ő meg ivott egyet. Erre emlékszem, pedig nincs sok emlékem óvodás koromból.
Nyaranta, amikor a Pista bácsi, a fagyis dudált - azzal a jellegzetes dudájával, amit száz közül is megismertünk volna -, máris futottunk hozzá a szemben lévő parkból némi fagyipénzért. Mindig kaptunk két-három gombócra.
Egy időben próbált megtanítani táncolni, de túl pocakos volt, és ez a dolog megakadályozott. Azért az aranylakodalmukon vígan ropták még a mamával. Addigra már én is megtanultam csak mástól.
Azt hiszem, hogy a föld szeretetét tőle örökölhettem. Az ágyásai úgy állnak mintha vonalzóval húzta volna őket és egyetlen száll gaz sem termett benne. Szó szerint egyetlen-egy szál sem! Mindig versenyeztünk, hogy ki veteményez előbb. Idén nincs kivel versenyeznem...
Mindig olyan magas és erős volt, és pár héttel ezelőttig még elképzelni se tudtam, hogy valaha összemegy. Most pedig itt válik semmivé napról-napra a szemem előtt. Eltűnik a hatalmas ágyban. Mama azt mondja, hogy napról-napra egyre rosszabb. Ma nem akart enni, nem akart inni, nem akart már semmit. Most este már kicsit jobb, már evett. Nem tudom, hogy mi lesz és mit hoz a holnap, de remélem, hogy elég erősek leszünk hozzá, bármi is jöjjön.

Tíz nappal később...

Minden olyan tompa, persze napok, sőt hetek óta nem alszom eleget. De vannak azok az igaz általánosságok, hogy az élet nem áll meg, és hogy nem annak nehéz, aki elment, hanem annak, aki itt marad.

Ma én főztem mamánál ebédet, jöttek az unokahúgaim és ma reggel öcsi is hazaért a barátnőjével. Már későn, papa tegnap meghalt. De így, hogy mamát körülvettük unokák négyen, öcsém barátnője, aki először van itt, és egy szem dédunoka, ő is jóízűt evett a körömpörköltből.

De mint mondják az élet nem állt meg és ebéd után kemény munkára fogtam magamat és az unokahúgaimat. Az egész alsó veteményest bevetettük, 3 ágyás borsó, 4 ágyás hagyma, és 1 ágyás retek. A többit majd legközelebb. Igazi rabszolgahajcsár vagyok, ma megint megbizonyosodtam róla, de legalább hamar készen is lettünk. Most nem dicsérem magam, hogy mennyire jó parasztlány vagyok, mert az öndicséret büdös, de Móni szerint engem már anyám méhéből is gereblyével húztak ki. Na.

Amúgy jól vagyok, és köszönök mindent Mindenkinek!
Így névtelenül most csak.

Eszembe jut, amit olvastam, hogy az élet túl rövid ahhoz, hogy ne legyünk önmagunk, és ne éljük a saját életünket.

A cikket írta: Virág

6 szavazat

Hozzászólások

Megjegyzés:

időrendi sorrend

próba 1-es, majd törlöm :-)
Imi
Köszönöm, nagyon kedvesek vagytok!

A papám kicsit jobban van, ma evett is végre és ivott is. De továbbra sincs semmi kedve semmihez. Már semmi sem érdekli. Nehéz ez...
Kedves Virág!

Én tudom, hogy bármi jön, erősek lesztek, mert a családnál nincs semmi erősebb.

Pussz, Tündér
Szia Virág!

Kosztolányitól idézek:

"Egy kis vidámság,
sok-sok sohajtás.
Sejted-e már mi,
pedzed-e, pajtás?

Nincs nála nagyobb jó,
mert ez a kincs.
Úgy hívják: élet.
Értelme nincs."

Puszillak!
Liz
Szia Virág !

Sajnálom ami a papáddal történik. Vigyázz magadra, és légy erős,s mindig arra gondolj, mennyi mindent kaptál, örököltél tőle tudást, a föld szeretetét, mely nagyon hasznos dolog. Az idő kerekét nem forgathatjuk visszafele, a dolgok velünk, vagy nélkülünk, de mennek tovább. Kívánok sok erőt, kitartást. Puszi Éva.
Szia V!
Tudod, van amikor nincs szó, csak egy sóhaj és az mindent elmond...
Puszivirág
A
Sajnálom a papádat. El kell fogadni, bármilyen nehéz is, ha egyszer elfáradt...
Ezek szerint tőle örökölted a tehetséget! Hasznos örökséget kaptál tőle, tudom, hogy tudod! :-)

megtekintés Válasz erre: maresz058

Szia Virág!

Nehéz ilyenkor bármit is mondani, sok erőt nektek!

Maresz

Köszönöm!
Szia Virág!

Nehéz ilyenkor bármit is mondani, sok erőt nektek!

Maresz
Feleségek.hu csevegő

Online felhasználók:

Privát csevegő béta

Csevegő partnerek: