újabb események régebbi események további események
09:22
Tündér új bejegyzést írt a naplójába
09:20
Tündér új bejegyzést írt a naplójába
15:15
Arnold91 módosította a naplóbejegyzését
15:14
Arnold91 új bejegyzést írt a naplójába

Pipe 1.

Látogatók száma: 72

Májusi langyos levegő melengette a temetőt a kis falu közepén. A sírok még emlékeztek a legutóbbi szertartásra, a koszorúk még őrizték annak emlékét, akiért hozták őket. Szavak utaztak a levegő hullámain, áthordozva jelentésüket egy másik dimenzió világába.
Hantok és keresztek, fehér és fekete márványtömbök alatt pihentek azok, akik már nem tudnak mást erről a világról, csak amit a madár dalol. A fák mégis ágaskodtak a falu felé, s az apró falu is őrizte lakosai emlékét. Az élőkben. Mert az emlék az élőkből fakad, az élőknek szól. A test elenyészik, a lélek pedig áthatolhatatlan világba költözik. Neki már nem kellenek szavak, se virágok, se könny.
Kemény Dezső ma is tizenegykor indult, mint minden más napon, mióta felesége a nagy birodalom lakója lett. Az örök birodalom lakója, ahonnan már csak az emlékek dédelgetik vissza az élők közé. Dezső egy esztendeje már, hogy pontban tizenegykor indul a temetőbe. Ha fagy, akkor is, ha esik és villámokat szór az ég nyilas vitéze, akkor is. Megy, elveszített asszonya sírjához, hogy elmondja, ami éppen az eszébe jut.
A kisbolt ajtajában megjelenő Nusi néni, csak felkapta a fejét, ahogy meglátta Dezsőt. Magas, egyenes gerincű, komótos léptű ember közeledett a földút felől. Kezében földlabdás orgonabokor, másikban kanna, fején az elmaradhatatlan kalap, ami alól meleg barna szemével bámulja folyton, a templom lépcsősorait.

- Hű a mindenit! 11 óra van már, futok Rózsikám, mert nem lesz ebéd, ihol jön Dezső! Mindjárt dél! - s futott is Julcsa, Rózsika meg az óráját nézte, s valóban. Dezső ma is pontos, épp tizenegyre járt az idő. Kiállott a bolt ajtaja elé, hogy fogadni tudja az Adjistent,’ amivel az öreg minden napon megtisztelte őt.
- A temetőbe megy, Dezső bácsi?- kérdezte, bár a válasz mindig ugyanaz volt. Most meg se várta. – Naszi néni kapja azt az orgonát?
- Elviszem neki, ’szen az övé - mosolygott a barna szeme, és ment megállás nélkül tovább Dezső.
Mégis csak május eleje volt, a temetőben is. Az élet újjá születése fodrozta a levegőt, benne az ezerszínű virágok illatával. Madarak friss éneke zenélt az emberek lelkébe pazar táncokat. Már, aki hagyja, hogy az ilyesmi rátaláljon. A halottak biztosan.

Ment, kullogott a főúton át, a kis hófehér templom mellett elhaladva, fel az Isten háza mögött vezető lépcsőkön a temető felé. Talpa alatt sercegett a poros út. Kicsit megállt, a templomba kanyargó utat kémlelve. Emlékezett. Ezen az úton jöttek ők is akkor. Szinte látta maga előtt Naszit, húsz évesen, ahogy az ő arcába nevet az esküvőjükön. Gyöngyfogain megcsillant a Nap fénye, kacagó szemeiben lobogott a szerelem.

- Örökké foglak szeretni téged, Dezső! - Ő meg csak nézte mosolyogva, mert szólni nem tudott volna sírás nélkül, bizonyosan. Csak a kezét kapta el egy csókra. Akkor is tavasz volt. Ajjaj, mintha tegnap lett volna, olyan közel érezte a múltat maga mellett. Csak egy kéznyújtásnyira volt.
Még fel kellett mászni a templom melletti dombra, ott a temető. Ahogy megállt, a kannát letette, orgonabokrát hozzátámasztotta, s kotorászva keresgélte zsebeiben a cigarettát, és a gyújtót. Elrántotta gondolatait az esküvőről, nagyot szívott a kesernyés füstből. Kicsit megpihenve cigarettázott a temető szélén, szemeivel a tájat fürkészve, majd holmiját emelve ment fel a kaptatóra. Látszottak már a keresztek. Némelyik megroggyanva kornyadt, Dezső lelkébe marva a szégyent. „Így elfeledni valakit!” Ő ezt nem értette. Ha nincs márvány, hát rend legyen. Hála legyen annak, aki élve volt valakinek. Ő csak ezt ismerte.

Negyven év házasság után hagyta itt őt Anasztázia. S valóban végig szerette, amíg csak létezett neki. Mert neki létezett, csak neki. Négy évtizede kéz a kézben aludtak el, s bár el-eleresztették egymás kezét az éji forgásban, mégis mindig úgy ébredtek.
Azon az éjjelen is úgy volt, mikor Naszi elment. De már csak ő ébredt. Felesége élettelen kezével a tenyerén. Nem sírt, szinte örült, hogy nem Naszi maradt egyedül. Naszi, a gyenge, a kedves, az örök vidámságra született, mindig jókedvű. Örült, hogy nem szenvedett, hogy csak úgy elaludt. Vele. És már örökre így marad a lelke. Ővele. Óvatosan vette el kezét tőle, megsimította a haját. Szerette. Búcsúra sajdult a szíve, de aztán ment, intézte, amit kellett. Tónit azonnal felhívta.
- Édes kisfiam, anyád elment - s a mondat után nem szólt egyebet. Tóni jött is azonnal haza Kanadából. A szertartást már ő ügyelte. Dagadtra sírt szemével, csak bámulta az apja higgadt nyugalmát.
Dezső a legszebb képet választotta Nasziról, felnagyítva a koporsóra tetette. Temetésén is csak rámeredt a gyönyörű képre, szőke, kék szemű asszonyára a koporsón. Gondolatai a múltban kalandoztak Naszinál. Az első éjjelük, amit úgy átbeszélgettek, hogy észre se vették a reggelt. Majd a séták… az ölelések…, és Tóni születése napja… Mind, mind ott peregtek a képzeletében. A valóságba csak a pap mozdulata rántotta vissza, mikor földet szórt a mélyben döngő koporsóra.
Megérkezett végre. Állt a fehér márványtábla előtt, kalapját kezében tartva, majd a sírra téve, a képet cirógatta. Ugyanaz a kép. A legszebb. Nasziról.
- Szervusz Naszi! Csak kinéztem hozzád. Elhoztam az orgonádat neked. Hogy itt legyen veled mindig, ha már te nem hozhattad.
Tegnap kiásta a virág helyét. Most, csak behelyezte a bokrot, rátolta a földkupacot, és alaposan megöntözte. Kicsit toporgott még, nézte a bokor ágait.
- No - szólt végül – a virágaidat otthon is meglocsoltam ám, ne félj! Cilikéd is jól van, beeresztem, ne aggódjál! Főzök is ma, nyugodj csak békén. Hiányzol. Aztán, jövök majd holnap is. – Még egy utolsót simított a kép arcán, majd vette a kalapját, a kannát, s indult lefelé. A temető szélén járt, amikor egy hatalmas fáról elé hullott valami. Mozgott. Közelebb lépett, fölé hajolt. S lám! Egy kicsi kis varjúfióka volt. Akkorka, mint egy sovány galamb, farok tollak nélkül, pihés, szürke dolmánykában.
- Hát te? Csak lefelé tanulsz repülni? – csodálkozott az apróságra – na, gyere, te pipe! Hazaviszlek. S vitte. A kannát letéve kapta le fejéről a kalapját, fehér haját csak úgy borzolta a tavaszi szellő. Kalapjába beletéve, magához ölelve vitte a csibét. A fióka csak tátogott, nyöszörögve könyörgött élelemért.

A cikket írta: Zsomwin

9 szavazat

Hozzászólások

Megjegyzés:

időrendi sorrend

megtekintés Válasz erre: Zsomwin

Én köszönöm, hogy annyit dolgoztál a képekkel!
:) A hab külön tecc! :D

Kedves Zsomwin!

Nagyon örülök, hogy tetszenek! Igazán semmiség volt. :)

Pussz,

Tündér

megtekintés Válasz erre: Tündér

Kedves Zsomwin!

Nagyon szép történet és hozzá remek képek!

Köszönjük szépen!

Pussz,

Tündér

Én köszönöm, hogy annyit dolgoztál a képekkel!
:) A hab külön tecc! :D
Kedves Zsomwin!

Nagyon szép történet és hozzá remek képek!

Köszönjük szépen!

Pussz,

Tündér

megtekintés Válasz erre: Zsomwin

Köszönöm! :)

Most már nem is kell, mert tudom. :-)

megtekintés Válasz erre: Pinokkió

Közben rájöttem, egy barátom mutatta meg nekem.
Köszönöm, nagyon jó írás! Újra végigolvasom.
Üdv,
Pí.

Köszönöm! :)

megtekintés Válasz erre: Zsomwin

Lehetséges, évekkel ezelőtt fent volt egy másik honlapon, amíg ki nem léptem onnan az összes írásommal.
Örülök, hogy tetszett.

Közben rájöttem, egy barátom mutatta meg nekem.
Köszönöm, nagyon jó írás! Újra végigolvasom.
Üdv,
Pí.

megtekintés Válasz erre: Pinokkió

Szia Zsomwin!
Nagyon tetszik, olvashattam valahol?
Üdv, Pí.

Lehetséges, évekkel ezelőtt fent volt egy másik honlapon, amíg ki nem léptem onnan az összes írásommal.
Örülök, hogy tetszett.
Szia Zsomwin!
Nagyon tetszik, olvashattam valahol?
Üdv, Pí.

megtekintés Válasz erre: Vass. N Edith

Már most sírva olvastam. Az első részt.
Nem szégyellem, én meghatódós vagyok.

Az írásról csak egy szó: Remek!

Remélem mosoly is lesz majd az arcodon nem sokára, ha tovább olvasod.
( Nem akartam pedig "hatásvadászattal" élni. De a történet így kerek. )
Szeretnélek megvigasztalni.
Már most sírva olvastam. Az első részt.
Nem szégyellem, én meghatódós vagyok.

Az írásról csak egy szó: Remek!

megtekintés Válasz erre: Zsomwin

Azt hiszem, a kölcsönösség elve működik. De így van ez jól. A Te munkád sokkal több, mint egy novella...

Nagyon szépen köszönöm ezt a pozitív értékelést!

megtekintés Válasz erre: Tündér

Örülök, hogy így érzed Zsomwin!

A szavaid adnak értelmet a "munkámnak". Köszönöm!

Pussz,

Tündér

Azt hiszem, a kölcsönösség elve működik. De így van ez jól. A Te munkád sokkal több, mint egy novella...

megtekintés Válasz erre: Zsomwin

Köszönöm a gondolataidat Tündér! Igazán nagyon megtisztelő, lélekmelengető, amit írsz. Örülök, hogy tetszett!
Pusz.

Örülök, hogy így érzed Zsomwin!

A szavaid adnak értelmet a "munkámnak". Köszönöm!

Pussz,

Tündér

megtekintés Válasz erre: Tündér

Kedves Zsomwin!

Röviden csak annyit lehetne mondani Pipéről, hogy egy Varjúgyerek. De én a magam részéről hozzátenném azt is, hogy aki olvassa a sorozatodat, annak gazdagabb lehet az élete!

Nagyon tetszett, megosztom!

Pussz,

Tündér

Köszönöm a gondolataidat Tündér! Igazán nagyon megtisztelő, lélekmelengető, amit írsz. Örülök, hogy tetszett!
Pusz.

megtekintés Válasz erre: Zsomwin

Képtelenséget kérsz tőlem. :)

Kedves Zsomwin!

Röviden csak annyit lehetne mondani Pipéről, hogy egy Varjúgyerek. De én a magam részéről hozzátenném azt is, hogy aki olvassa a sorozatodat, annak gazdagabb lehet az élete!

Nagyon tetszett, megosztom!

Pussz,

Tündér

megtekintés Válasz erre: zsoltne.eva

Szia Zsomwin!

Ki ez a Pipe? Mondd el légyszi röviden. :-)

Puszi,
Éva

Képtelenséget kérsz tőlem. :)
Szia Zsomwin!

Ki ez a Pipe? Mondd el légyszi röviden. :-)

Puszi,
Éva

megtekintés Válasz erre:  

Ezt a hozzászólást csak bejelentkezett felhasználók láthatják.

A frászt hoztad rám. :) Köszi, hogy olvastál!!
 
Ezt a hozzászólást csak bejelentkezett felhasználók láthatják.
Feleségek.hu csevegő

Online felhasználók:

Privát csevegő béta

Csevegő partnerek: