Pipe 2.
Látogatók száma: 57
- Jól van már, na. Jól van. Mindjárt kapsz, te potyadék, te! – vigasztalta, s szaporára vette lépteit. Már a főutcán haladt, s örült, hogy nem találkozott senkivel, nem kellett megállani. Lépkedett nagy lendülettel a háza felé. Míg a kulcsát kereste, a madár kíváncsian figyelte az arcát. Épp nem tátogott. Értelmes tekintete volt.
Bodri farkát csóválva köszöntötte, mindenáron a kalapba akarván belenézni, ugrált a combján fölfelé.
- Helyedre! Eredj innét, te! – intette tisztességre, de aztán mégis beeresztette a házba őt is. Bent aztán elnyugodva nyúlt végig az asztal alatt, farkával szünet nélkül sepregetve a követ. Öreg komondor már ő a háznál, sok kiváltsággal a háta mögött.
Dezső az asztalra helyezte a madarat kalapostól. Állt az előszoba asztalán a fekete fejfedő, amiből hirtelen ugrott ki a fióka. Amilyen gyors volt a mozdulat, oly fura volt a madár mozgása, ami egyik pillanatról a másikra lassult le. Feje egyre lejjebb és lejjebb ereszkedett, végül ernyedten feküdt végig, kinyújtott csőrrel az asztalon.
Az öreg először megijedt, hogy elpusztult. Aztán látta, hogy csak alszik.
Kicsi még, gondolta, s kifordult Naszi konyha-birodalmába, hogy eleséget készítsen neki. A madárnak, és magának is. A konyha, egy igazi birodalom volt valóban. Minden géppel ellátva, amiket vagy Tónitól kapott, vagy ő vette Naszinak. Dehogy gondolt arra, hogy egyszer neki hoz majd örömöt!
Hamar dolgozott. Darált húst olvasztott képlékennyé, majd tojást vert bele héjastól. Kissé megsózta, hátha finnyás a madár. Száraz kenyeret és répát is reszelt bele. Kis adagokat rendezgetett, egyet félretéve pakolta a többit fagyasztani. Bekapott pár falat szalonnát ő is, zsenge zöldhagymával, kenyérrel rágta. Még le se nyelte az utolsó falatot, amikor rákezdte a madár.
- Áááááá. Ááááááá. Áááááááá.
Aztán újra és újra. Vaskos, koromfekete csőrét kitátva totyogott az asztalon.
- Szóval éhes vagy – szólt rá Dezső. – Aj, és milyen kicsi és mókás! A torkodig rózsaszín a szájad belseje. Hallod-e te Pipe?! – S hozta a kis tálat, s a húst ujja közé csippentve etette meg a madarat. Az meg csak nyelte. Hangosan, mint egy bohóc, aki mutatványként nevettet. Az öreg, csodálkozva kacagta.
– Hogy te milyen lármásan eszel! Hahaha! No! Kérsz még? - s a madár kérte. Aztán, vagy a tizedik csipet után nem nyílott újra a rózsaszínű világ az öregre. Csukva maradt a fekete csőröcske. Kis pihéit kezdte rendezgetni az apró dolmányos varjú. Majd mikor végzett, felmászott-ugrott Dezső karján a vállára. Kicsit nyöszörgött, és hirtelen elaludt. Koromfekete pihékkel díszített csőre, csak úgy lógott Dezső mellkasa felé.
A gyengédség melegen rezgő hullámai lepték meg az öreget. Csak ült, néma mozdulatlanságba merevedve, nehogy felriassza a csibét. Átölelte őket a meghitt pillanat. A vadmadár békés, biztonságosnak vélt alvóhelye meghatotta Dezsőt. Emlékeibe idézte Tónit, mikor tejszagú bőrével simult vállára a múltban, egy-egy szoptatás után. Mennyit tartotta a karjaiban, és a vállán kicsi fiát! Majd Anasztázia biztonságot kereső ölelése rémlett fel előtte, a nagy műtét előtt. Ó, hogy szerette! Mennyire féltette őt! Még akkor is, mikor már jól volt, és mosolyában fürödhetett újra. S ahogy ült, vállán a madárral, emlékei suhogó szárnyába kapaszkodva, öntudatlan mélységből eredtek útjukra könnyei. Folyt, patakokban csorgott az arcán. A múlt emlékeiből a jelenbe hullva folytak. Valahogy most érezte először Naszi hiányát véglegesnek, a múlt sejtelmesen előbukkanó képeit távolinak, elérhetetlennek és hiábavalónak.
A fiókát felhelyezte a térelválasztó keresztrúdjára, és sírt, sírt, ahogyan még soha. Mélyről tisztult a lelke. A heves kitörés után, gyakorlatias gondolatok jöttek. A madárkáról, aki csak nézte őt onnan, ahová tette. Papírosokat szedett elő, és a madár alá helyezte. Szinte minden helyre újságok kerültek. A bútorokat letakarta rongyokkal, olyanokkal, amilyenekre szüksége nem volt már. Látta, hogy az élete nem lesz egyszerű a varjúval. Potyadékai fehér kis tócsával pöttyözték az előszobát, és a bútorokat. Nem érdekelte. Hálás volt a madárnak, s ezt viszonozni akarta.
Fiát hívta telefonon, ha már eszébe idézte őt a múlt, és a madár. Visszahozta a jelenbe a varjú, legalábbis ő úgy hitte.
- Tónikám! Rég jártál itthon. A temetés óta nem láttalak. Vénülök ám fiam, jó lenne, ha látnálak ebben az évben!
Tóni megörült apja jelentkezésének. Mesélt a cégről, ami jól megy, s ígérte jönni fog. Hamarosan.
Napja, hamar eltelt, hiszen a fióka minden két órában követelte a betevő falatokat. A közti időben vagy aludt, vagy tipegve járkált az öreg után. Mókás kis pingvinre emlékeztette Dezsőt, ahogy hátracsapott szárnyaival követte őt. Repülni még nyilván nem tudott, hiszen a farka, teljes egészében fejletlen volt. Viszont méteres magasságba is képes volt felugrani, szárnyai segítségével, talán magasabbra is.
Estére újra csak a térelválasztó rúdjára helyezte. Szájával megérintette pihés fejét, ahogy ott ült a fagerendán. Fogta a madár karmos lábával a rudat, és gubbasztáshoz ereszkedve tűrte békésen az öreg ajkának érintéseit. Csőrét is felemelve kínálta a becéző mozdulatot. Dezső megérintette szájával a madár csőrét is. Érezte az illatát, ami kellemes, szinte bébi szagú volt.
- Hú, de meleg a csőröd, te!- Csodálta, majd kezével cirógatva segített elaludni neki. - Pipe. Te, édes kis Pipe. – mondogatta neki.
A cikket írta: Zsomwin
Hozzászólások
időrendi sorrend
Remek.
Pí.
Zs.
Pí.
Jól írsz. Láttam őket, és éreztem a madárillatot is.
Öröm nekem, hogy rátaláltam az írásaidra- Pipére. Olvasom tovább, hisz még csak a második résznél vagyok, de már annyit mosolyogtam!
Öröm nekem, hogy rátaláltam az írásaidra- Pipére. Olvasom tovább, hisz még csak a második résznél vagyok, de már annyit mosolyogtam!
Egy élmény volt! Komolyan!
Köszi Virág, örülök, ha tetszett! :)
Már az első rész is nagyon meghatott, de ez még jobban. Olyan édesek ketten együtt. :)
Most végigolvaslak egyszusszra. :)