Pipe 3.

Látogatók száma: 54

Reggel pont ott találta a varjat, ahol hagyta az este. Pipéje nyilván nem volt még éhes, mert csak nézte Dezsőt mozdulatlanul. Egészen addig bámult utána, amíg Cilit be nem engedte a házba. Amint észrevette a macskát, azonnal leugrott nyugvóhelyéről, és tüstént üldözőbe vette őt. Cili észlelte szeme sarkából a vadmadarat, és szőrét felborzolva fordult volna ki, de Dezső nem hagyta. A madár, kitárt szárnyakkal üldözte a macskát, fejét előre tolva fenyegette, s ha épp beérte, csípésre nyitott csőrrel csapkodott felé.
- Hé! Pipe! A mindenedet! Cilit ne bántsad, hallod-e? Naszi kedvence. Most jön reggelizni, na. Engedd már kiscsibém, te!
De a varjú nem engedte. Addig-addig, mígnem felkapta az öreg a rémült macskát, és a konyhában etette meg. Majd, mikor végzett, ölben hurcolta ki, az ajtó elé is.
- Még ilyet! Én meg azt hittem Pipe, hogy neked kéne félned a macskáktól. Erre meg kiderül, hogy még a tojáshéj a valagadon van, de már macskára vadászol. Jó kis ragadozó vagy te, hallod! Gyere, na, te is kapsz reggelit, aztán megyek Naszihoz. Nemsoká téged is viszlek. Jó lesz? – beszélt a madárnak, s közben tálkájából etetni kezdte. A varjú hatalmasakat nyelt, fennhangon nyeldekelve a hideg húst. Aztán egyszer csak, elindult egy falat péppel a csőrében, és vissza se ment már az emberhez.
- Úgy. Szóval jól laktál - nyugtázta az öreg – de hová viszed már azt a húst, Pipe?
A fióka tanácstalanul állt, látszott, hogy töpreng. Ide-oda nézegetett, majd Dezső cipőjét felfedezve az előszoba sarkában, boldogan rohant, hogy az eleséget elrejtse későbbre. Jó mélyen betolta csőrét a cipőbe, a húspépet beletéve. Aztán túrt is rajta, hogy még beljebb legyen. Nem zavarta, hogy Dezső mindezt végignézi. Pedig nézte, és szinte felnevetett a madár ötletén.
- Még ilyet! Nahát, még ilyet! – mondogatta, amíg ment a konyhába reggeliért. Közben fülelt, merre jár a madár, s a zajokból következtette ki, ugyan mit is csinálhat.
A varjú felfedező útra kelt a házban. Minden helyiséget bejárt, s ahol talált valami elmozdíthatót, nohát, azt ő el is mozdította nyomban. Amint valami érdekes tárgyra bukkant, azonnal csőrbe szedte és apró tanakodás után, rohant vele, hogy eldugja. Dezső meglepve borította ki cipőjéből a reggeli húst, és a cigarettájának maradványait, mikor indulni akart. Másik cipőjében a gyújtó, és egy cipőfűző lapult. Mosolyogva indult a temetőbe. Most is tizenegykor, mint minden áldott napon, mióta magára maradt.

Nem időzött sokáig. Lépteit is megnyújtotta a domb felé. Kalappal a kezében csak nézte Naszit, majd visszaindult. A kis bolt előtt megállt, tétova mozdulattal lépett be, aztán mintha meggondolta volna magát, kifelé fordult, mikor Rózsika rászólt.
- Dezső bácsi! Már meg se lát engem? Mit szeretne?
- Adjon Isten! Valami fertőtlenítőfélére gondoltam volna… - bizonytalankodott - csak nem ismerek egyet se. No.
- Sebre Dezső bácsi? Mire kell?
- Fittyfenét sebre Rózsika! A patikát, tudom ám merre van. Padozatra, kőre, ilyesmi.
- Elég oda az Ultra. Minek fertőtleníteni? Hiszen nincs kórság ott? Vagy beteg, Dezső bácsi?
- Mindig. Rózsika – mosolyodott el az öreg – most aztán végképpen. Csibe van a háznál.
- Csibe? Milyen csibe? Tán bent ül a kotló? Hát, majd kimegy az! Vigye ki!
- Rózsika, hogy a kíváncsiság mekkora hegyet nőtt tebenned! Csecsemő még az a madár, tán még szopott is pár napja. Tegnaptól meg az én gyerekem lett. Marhát eszik, majdnem beaf-steak-et, mert úri madár lesz az, tudod Rózsi? Kérem akkor azt a löttyöt, mert kelleni fog, az biztos!
-Tán’ gólyát fogott a Dezső bácsi! De úgyis megtudom! - nevetett a dundi lány, ahogy adta a Domestost.
- Megtudod, meg hát! Te leszel az első, meglásd! Kettőt adj, egy kevés lesz!- somolygott az öreg, s már sietett is a földes útra, kis háza felé.

Ahogy házába belépett, a varjú kitárt szárnyacskáit rezegtetve köszöntötte. Szaladt elé, s ahogy beérte, már ugrott is fel, karmaival kapaszkodva a válláig. Nyögdécselve szökkent a fejére, hogy hosszú haját rendezgesse, vagy a fülébe túrja. Dezső nevette.
- Pipe. Mit csinálsz már, te Pipe, te! Na, lássuk, hogy töltötted az időt, amíg nem voltam veled.
S elindult, a vállára kuporodott madárral, hogy rendbe tegye az elmocskolt helyiségeket. Komótosan mozgott. Nem kapkodott. A madár kapaszkodva figyelt minden egyes mozdulatsort. Néha leugrott a felmosórongy közelébe, majd egész közelről szemlélte, hogyan tűnnek el, a potyadékai. Az újságpapírcsere is izgalmas tevékenység volt számára. Amit Dezső leterített, ő azonnal elhúzta onnan és széleinél megkezdve csipkedni kezdte. De nem aprózta sokáig. Dezső minden mozdulata érdekelte őt, s hagyta az újságot, s szaladt folyton az öreg után. Aztán, ha Dezső lehajolt, hát ő meg felmászott rá.

A hálószobában még nem járt a varjú, s most, hogy ott is felmosásra került a sor, kíváncsian ugrott az íróasztalra, hogy a rajta lévő írószereket kipakolja a tartóból. Mind, egytől-egyig kiszedte, majd a számítógép billentyűzetét kezdte csőrével nyomkodni. A drótokat is kihuzigálta belőle, amik összekötötték Dezsőt a nagyvilággal, amikor egyedül érezte magát. Se a fejhallgatót, se a mikrofont nem hagyta bedugva neki. Egy erőteljes mozdulattal rántotta ki, mint aki azt mondja. „ Na, ez nekünk nem kell ide.”
- Hékás! Az nem a te géped! Gyere ide Pipe! - hívta az öreg, és óriási meglepetésére, a madár kis habozás után ugyan, de szaladt felé. Lehajolt hozzá, mutatóujjára léptette, és felrakta a vállára.
- Maradj itt szépen, mindjárt végzek! Aztán eszünk.