Pipe 5.
Látogatók száma: 58
Úgy határozott, mától magával viszi a madarat is Naszihoz.
Már nem evett oly sűrűn a fióka, s társaságának hiánya amúgy is elkísérte minden nap, a rövid úton. Kerített egy madzagot, a madár lábára kötözte, és elindult vele a temetőbe. Végig beszélt neki, mert a madár félt. Reszketve markolta mutatóujját, ahogy mentek, haladtak a templom felé.
- Nézd Pipe! Elviszlek Naszihoz téged. Látod? Itt lakunk. Naszi meg már messzebb. De itt van velünk ő is. Elhiszed? Pipém édesem. Mindjárt a bolthoz érünk, meg ne ijedj, ha kijön a Rózsi! Mert biztos kijön, amilyen kíváncsi. Nem mondtam ám meg neki, hogy te vagy a barátom, el ne árulj! Csak szépen csöndesen itt ellépegetünk, látod? Megyünk a temetőbe Pipe. A temetőbe megyünk.
Szép lassan engedett a madár félelme, ahogy haladtak. Már nem szorította Dezső ujját, csak figyelt. Okos tekintetével pásztázta a terepet, és fürkészte az öreg arcát. Hallgatta a mély férfihangot, ami egész eddigi életét kitöltötte mellette, és biztonságot adott. Érezte ezt az öreg, ezért szünet nélkül beszélt a madárnak, amíg csak fel nem értek. Elmesélte neki Naszi szokásait, mennyire szerette a kakaót reggelente, és azt is, hogy milyen dühösen fogadta volna, ha Pipe elrabolja a kiskanalát. Azért meg külön haragudna, ha a szőnyeg alól kéne összeszednie az eszcajgot.
Mire felértek, a madár már Dezső vállára ugorva üldögélt, teljesen megnyugodva a kirándulás okozta izgalmából. Az öreg nem tétovázott, ráültette nyomban az orgonabokorra madarát, madzagjával rögzítve, nehogy elrepüljön.
- Na, ott üljél szépen, amíg kihúzom a gyomokat itten. Maradj csak, nemsokára megyünk haza, és ehetsz.
A madár nézte, majd átreppent a márványlapra, amiről Naszi mosolygott, fiatal szépségében Dezsőre.
- Nézd, Naszikám! De jól áll neked ez a madár! Képzeld, annyit nevetek mellette, mint veled, amíg itt voltál. Tudod, néha azt gondolom te küldted nekem. Mintha csak a te pajkosságod lenne benne Naszi! Nem is értem, hogy tudtam élni eddig úgy, nélküle. Mert, tudod, amikor téged megismertelek, akkor éreztem ilyet, azóta se soha. Csak veled. S látod, Naszi, most tudom nagyon, mennyire jó volt veled, és azt is, hogy mennyire hiányzol. Nagyon. Pedig azt gondoltam, hogy akkor is mindent tudtam. S mégse úgy van. Az ember mindig később jön rá a dolgok lényegére. Látod, mindig azt mondtad, hogy leélném az egész életemet szalonnával, mikor te nekem olyan jókat főztél. És, igazad volt. De majd a hétvégére főzök majd meleg ételt is, na.
Elsétált a gazzal, beszórta a szemét közé, majd visszament. A madár csak nézte őt, és hallgatta nagy figyelemmel. Néha felborzolta fején az apró tollakat, majd elsimítva azokat, toporgott, vagy leült.
- No, most rendben van itt minden. Megyünk Naszikám, aztán, jövök ám holnap, ne izgulj! Ja, és a Cilid. Úgy fél ettől a kismadártól, mintha vércse lenne. De lehet ám, hogy az, csak félreismertem. A cicádat megetetem minden nap. Ne féltsed! Nem engedem bántani. Szervusz Naszi! Szervusz.
Eloldozta a madarat, kezére ültette, és indultak le a dombról, hazafelé.
Rózsikát már nem tudták kikerülni a hazaútban. Ott állt a bolt előtt, mintha csak őket várná.
- Azt hittem, ma haza se jön már Dezső bácsi! – Fogadta az öreget mosolyogva, amitől az arca még szélesebbnek látszott. Pirospozsgás bőrével olyan volt, mint egy festmény, Rembrandte ecsetje alól kiugorva, mielőtt ruháit elveszítené.
- Tán sakkórát igazítottál hozzám Rózsika? - állt meg Dezső – Ráérünk mi a Pipével, nem sietünk.
- Nem kell ide sakkóra, Dezső bácsi. Úgyis tudja az egész megye, hogy mikor megy a temetőbe!
- Akkor most már azt is tudhatja, hogy ketten járunk a madárral. Ő is ismeri már, mikor van tizenegy óra. Hozza a cipőmet nyomban, vagy a fűzőt belőle – vigyorgott - most nem veszünk semmit, de benézek még a héten Rózsika. Ha Lajos barátom felesége itt jár, üdvözlöm a barátomat, mondjad meg neki.
- Jól van Dezső bácsi. Megmondom. Meg azt is, milyen szép a varja. Még sose láttam varjút karon!- kacagta a lány, ahogy Dezső tartotta a madarát, és útnak eredt.
Dezső számára rohantak a napok. Délelőttjeit meghatározta a temetőbe való kirándulás, délutánjait pedig a madár. Már több, mint hat hete tartotta magánál a varjat, éppen megtanult egyedül enni, pár napja már egymaga is ivott. A Bodri táljából. Nem kellett már csepegtetővel, vagy kanállal itatnia. Az esték csupa vidámságból álltak, ahogy a madár szárnyalva koslatott utána, mindenre figyelve, ami történik körülötte. A fürdés, már szertartásként zajlott. Dezső vizet eresztett a kádba, majd megvárta Pipét, hogy a kád szélére állva nézegesse őt. Eddig csak úgy volt. Az öreg elnyújtózva merült a vízbe, majd nagy locs-pocsolással fürdeni kezdett, a végén pedig kilépett a törölközőért és együtt mentek ki a fürdőszobából.
De most, megváltozott a menetrend. Az öreg elmerült, a madár a kád széléről állva figyelte, majd egy pillanat alatt beugrott, Dezső mellkasára. Onnan sétált a lába szárára, ahonnan hatalmas lubickolást rendezve hajolt a vízbe és fürödni kezdett. Először a fejét dugta be a víz alá, majd szárnyait kitárva csapkodott, végül farkatollát mártogatta be le-leguggolgatva a vízre, alámeregetni. Dezső nem akart hinni a szemének. Először megrökönyödve pillantott a madárra, még levegőt se nagyon mert venni, nehogy elijessze. Aztán a mókás mozdulatsoron csak elkezdett nevetni.
- Pipe! Te meg mit csinálsz itt? Csak nem gondolod, hogy ezen túl együtt fürdünk majd?
De bizony, a madár azt gondolta! Minden áldott este beugrott Dezső mellé, szinte már várta a fürdéseket. Egyre a fürdőszobaajtón berepülve, és a kád szélére kuporodva várakozott. Az öreg, már egy kis rongyocskát is tett a kőre, ahová kiugorva a madár, fejét és tollait megtörölhette. Az volt az ő törölközője. Aztán tollászkodás után, visszaült a kád szélére, hogy bevárja az öreget. Meghitt estéik így teltek, majd a madár valamely ajtó tetejére gubbaszkodva elaludt.
Két hónap együtt töltött idő után, érdekesnek tűnt, hogy bárki is, beléphet kettejük birodalmába. De Lajos belépett, és már a kertkapuból dörmögte mély hangján jövetelének hírét.
- Itt van a madárház? Halló, a madárházat keresem!
A cikket írta: Zsomwin
Hozzászólások
fordított időrendi sorrend
A hang, olyan néha, mint az érintés.
A témához hozzájárulnék azzal a gondolattal, hogy néha a leírt szavaink is vannak olyan simogatóak, mint a kimondott szavak. Saját tapasztalat. :)
Pussz,
Tündér
Kedves Zsomwin!
A témához hozzájárulnék azzal a gondolattal, hogy néha a leírt szavaink is vannak olyan simogatóak, mint a kimondott szavak. Saját tapasztalat. :)
Pussz,
Tündér
Ez egészen biztosan így van. :) Azzal a különbséggel, hogy nem csak a képzeleteddel veheted elő, mint a hangot, az elejtett szavakat, gesztusokat, hanem valóságosan is átélheted az élményt újra és újra! Évtizedes levelezések bizonyítják mekkora erőt, életkedvet, reményt, szerelmet és ki tudja mi mindent még, képes adni a leírt szó (is). :)
Milyen jó, hogy elhoztad nekünk Varjúdzsonit és ilyen jó beszélgetés kerekedett belőle!
Pussz,
Tündér
Ez így van Zsomwin, csak buzgón bólogatni tudok!
Milyen jó, hogy elhoztad nekünk Varjúdzsonit és ilyen jó beszélgetés kerekedett belőle!
Pussz,
Tündér
A hozzászólásokat is olvasva azt mondhatom, hogy a hang, a leírt szavak ereje hatalmas . tapasztalatból tudom!
A történet most is nagy élményt adott nekem. A humor is kedvesen csillant meg benne és a szememen is nőtt a pára időnként.
A hozzászólásokat is olvasva azt mondhatom, hogy a hang, a leírt szavak ereje hatalmas . tapasztalatból tudom!
Pí.
Olvaslak tovább!
Pí.
Olvasom tovább.
A fürdős jelenet annyi mindent eszembe juttatott... Élményben most sem volt hiányom... :-)
Olvasom tovább.