újabb események régebbi események további események
16:58
Zet új hozzászólást írt az egyik cikkéhez
16:58
Sáriell regisztrált a weboldalra
14:10
Sanda új hozzászólást írt egy cikkhez
12:08
Anyu új hozzászólást írt egy cikkhez
10:26
Anyu új hozzászólást írt egy cikkhez
09:26
emillio új hozzászólást írt egy cikkhez
20:51
Sanda új hozzászólást írt egy cikkhez
20:20
Anyu új hozzászólást írt Ilona naplóbejegyzéséhez
20:10
Yolla új hozzászólást írt az egyik cikkéhez
20:08
Yolla új hozzászólást írt az egyik cikkéhez
20:04
Ilona új hozzászólást írt egy cikkhez
19:50
Ilona új hozzászólást írt az egyik cikkéhez
19:45
Ilona új hozzászólást írt az egyik naplóbejegyzéséhez
19:37
Ilona új hozzászólást írt az egyik naplóbejegyzéséhez
14:28
zsoltne.eva új hozzászólást írt Ilona naplóbejegyzéséhez
14:01
Anyu új hozzászólást írt az egyik cikkéhez
13:59
Anyu új hozzászólást írt egy cikkhez
13:52
Anyu új hozzászólást írt Ilona naplóbejegyzéséhez
13:47
Anyu új hozzászólást írt egy cikkhez
12:38
Ilona új hozzászólást írt az egyik naplóbejegyzéséhez

Skizofrénia

2012. február 7. - Látogatók száma: 70

Igaz történet, melyben a szereplők nevét e miatt megváltoztattam.

Nagyapó egykedvű, bamba arccal, és némán bámult a szobában. Világba dermedő tekintetével látszott, nem lát semmit. Pedig nem vak. Danit se látta, aki 21 évével egyedül hagyva próbált neki inni adni, sikertelenül. Épp szellőztetett. Apjától nem oly rég tért haza. Anyja elment, bár kis időre, a fiú időérzéke a végtelenbe szállt.
- Bűnös vagy – hallotta szüntelen - bűnös, nagyon bűnös vagy. Vezekelned kell, te bűnös. Vezekelned kell.
Először csak felkapta a fejét. Honnan, hol szól a hang?
-Papa?- Nézett az öregre, aki változatlan tompa lélekkel meredt a fiúra. De a hang újra, és újra megszólalt.
- Isten nem enged bűnöst a közelébe. Vezekelned kell. Vetkőzz le egészen.
- Nem, nem lehet – próbálkozott gyenge erővel - tél van, hideg.
- Vetkőzz, ha Isten megszólított téged, te bűnös gyermek. Ruhátlanul is gyújthatsz itt tüzet - s úgy tett. Lassan, de határozott mozdulatokkal bújt ki pulóveréből, majd lábait emelve egymás után a nadrág száraiból, s bújt ki alsónadrágjából is, hogy aztán komótosan levegye zokniját. Ott állt, nyitott ablaknál, anyaszülte mezítelenségével nagyapja előtt. S az, csak nézett. Nézett szótlanul, néha megmoccanó orrcimpáival, egyébként rezzenéstelenül. Ágya a cserépkályhával szemközt, salakkal teli vödör mellett. Picit távolabb piszkavas, majd csavarkulcsok, franciakulcs és egyéb szerszámok a lomok között.
Dani fát, majd papírt halmozott a kályha gyomrába, és száján keresztül próbálta izzítani a tüzet. Nem lobbant azonnal lángra, kis zsarátnok, apró lángszirom libbent a lángvörösen égő papírok után. Fújni kezdte, majd legyezte. Bőrén végigszaladt a fázás lúdbőrző remegése.
- Begyújtani, begyújtani, mert Isten mondta – motyogta maga elé. Merev ujjakkal húzta a gyufát ismét maga felé, majd tolta a kályha nyílásába. Elbíbelődve, belefeledkezve a tevékenység fontosságába, nagy nehezen sikerült rábírni a lángokat hangos csapkodásra, hogy reccsentek a rostok a fahasábok kínjától, pattogott a tűz, magasra csapódtak a lángok. Az ablakot becsukta, hiszen az enyhe tél első hideg napja volt, kevéske kis hóval, ami még itt-ott kerengve szállt alá az ég sötétje alól. Megvolt. A kályha begyújtva, s ő nem tudta mire vár még itt mezítelen, és összezavarodva attól, hogy ki szól. Isten. Hiszen megmondta, ő az. Ő akar tőle valami nagyot, amivel megenyhülhet haragja, amit iránta, bűnös lelkű nyamvadt Dani iránt érez. Kifejezetten őellene, Dani ellen, akit egyébként bizonyára szeret. S Dani akarta, hogy szeresse őt. Legalább Isten szeresse... Bármit megtett volna érte, annyira akarta, vágyta a szeretetét. Nem várt soká, a hang szólt megint, hallotta tisztán. Ragyogó kék szemét elborította a képzelgés fátyla, ahogy figyelt, bájos, keskeny arcán az öröm reszketett amint jött a hang szépen, bele a lelke közepébe.
- Izzó vassal kell szemeid kiszedned, hogy ne légy bűnös, Isten szeretni fog érte. Csak téged, örökkön örökké. Ha látod a bűnt is bűnös leszel. A szemed nem kell tenéked eztán, ne félj.
Dani nem félt. Keresni kezdett a szoba lomjai között, az asztalon, majd a vödör mellett. A franciakulcs épp megfelelt a célra, megmarkolva fogta, s tartotta a tűz ölelő szerelme felé. Rongyba csavarta. A vaskilincs a kályhán kattogó hanggal nyílt, a szerszám izzott, teste átforrósodva égette markát, de ő nem érzett semmit. Nem fájt. Nem fájt, ahogy jobb szemébe nyomta a forró vasat, s füstölő tenyérrel fogta, mint egy radar a hang utasításait. Sercegve izzott a szemgödre mélye, s tán a fájdalom vetette ki őt az ajtón, vagy újabb Isten szava, rohant, futott az utcára, védtelen testtel, ruhátlanul a hóba. Ott lekuporodva próbálta másik szemét kiszedni, s ahogy térdre esett, feje koppant a beton szélén.
- Bűnös vagy, tedd, amit mondtam! –Hallotta folyamatosan, s nem szabadulhatott magától, mert a hang belőle jött. Akaratát formálva kényszerítette arra, amit tennie kell.
Az utcán járók rémülten hőköltek vissza Danit látva, egy asszony rosszul lett, a másik rendőrt hívott, és mentőt. Danit lefogni igyekvő férfiak siettek, de hasztalan próbáltak segíteni. Dani harcolt. Küzdött, hogy megtegye, amit tennie kell, s hadonászva égett kezeivel, védte a forró franciakulcsot és terveit. A mentők riadtan nézték, ahogy vérző szemgödreiből rájuk emelte arcát, s küzdött vakon, rendületlenül. Rendőrök jöttek, bilincset raktak kezeire hátra, hogy moccani se bírt már, hiszen hideg volt, fagy, s ő kimerült a nagy harcban, mire a mentős beadta az injekciót. Hordágyra tették, az ágyon hatalmas fekete műanyag, amin Dani teste hátrabilincselt kézzel feküdt hason, szemeiből folyva-csorogva vére, és szemeinek üszkös maradványai.

........ ........ ........ ........ ........ ........ ........

A szombati ügyelet csendesen kezdődött a szemklinikán. Eleinte egy-két flexelő esett be szemükben fémszilánkkal, majd ahogy telt az este, felszaporodtak a hétvégi ráérők, akik egyéb napokon nem érnek rá orvoshoz menni. Bosszankodó orvos és asszisztens, leplezett méreggel látta el a több napos, néha több hetes panaszokat. S hiába mondták, hogy az ügyelet nem erre való.
- Á, csak épp erre jártam – szólt épp a következő beteg - már két hete fáj a szemem, gondoltam megmutatom már.
Csapódott a kezelő ajtaja, fekvőkocsin hoztak egy fiatal fiút. Szemeiből vér csorgott, arca saját vérében fekve, kezei hátán bilincsre verve. A mínusz 4 fokban mezítelen testén csupán a mentők vékonyka takarója.
- Mi történt vele?- Fordult Réka, az asszisztens, az ajtó felé. Majd kitessékelte a bent lévő beteget, türelmét kérve a halasztásért.
- Kiszedte a szemét – felelt a mentőorvos.
- Tessék?
- Jól hallottad. Kiszedte a saját szemeit. Itt a corpus delicti, rakd el! - S átnyújtotta Rékának a rongyokba csavart franciakulcsot.
- Vegyétek le a bilincset – kérte a nővér azonnal, majd orvosért telefonált, aki épp az emeleten vizitelt, fekvő betegeinél.
Dani csendesen feküdt, megadóan tűrte, hogy kezeit felszabadítsák. Réka felültette a három mentős segítségével, majd lámpával a szeme felé világított. Érezte, ahogy arcából kiszalad a vér, s pár pillanatig azt hitte elájul. De erőt vett magán. A parázzsal, korommal és alvadt vérrel elfedett arcot kis tálkából lemosta, hogy láthatóvá váljon a sérülés, megtisztuljon a bőr, és a sebek. Gyönyörű fiúarc került elő a kezei közül, felduzzadt szemhéjakkal, szemgödréből áramló vékony vércsorgással.
- Miért tetted Dani? - Simogatta szőkés haját.
- Isten mondta – válaszolt a fiú csukott szemekkel ülve, a hordágyon mezítelenül.
- Nem fájt? – Szánta a nővér. Nem fáztál? Hiszen tiszta lila a lábad.
- Nem, nem fájt. De fáztam.
Réka kis műtéti kendőkbe próbálta bugyolálni, mást nem talált. Az orvos hamar jött. Kiültették Danit a réslámpához, majd vissza a hordágyra. Látnivaló, hogy operálni kell. A jobb szemét teljesen eltávolította, a balt szétzúzta magának, így nem maradhat. Szabad az út az agy felé, néhány milliméter és elérte volna azt is. Le kell zárni az utat, ki kell takarítani a sebet, és ha lehet, a másik szemet megmenteni. Legalább fényeket lásson ezután.
Az ajtó nyílt, lompos, kócos asszony kandikált be rajta. Kockás nadrágja alatt férficipő, hosszú bő kabátja hátán kis hátizsák.
- Bejöhetek? Az anyja vagyok.
- Nem! – Vágta rá azonnal Réka. Kérem, várjon kint!
- De orvos vagyok.
- Nem érdekel. Ruhát hozott neki?
-Nem.
- Tessék, kint várni kérem! - Utasította újra. Majd az ügyeletes bőrgyógyászat, és sebészet számait kutatva telefonált. Hiszen a fiúnak ellátás kell. Viszont sehol máshol nem láthatják el most már csak ott, ahol kijelölt ügyelet van. Hiába, a rendeletek erős, kemény dolgok, az élet ezt nem írhatja felül. Asszisztens, orvos, mentős, egyszerre telefonált, hárman négyfelé, hogy haladjanak gyorsabban a dolgok, Dani nem várhat. S aztán még befektetni is kéne valahová, ahol elmeállapotát figyelemmel kísérhetik...
Nehezen teltek a percek, kérés, ígéret, visszahívjuk, persze.... Mire a műtőt előkészítették, sikerült minden további teendő felé szabad utat nyerni. Dani csak ült, ült némán az ágyon, majd a tolókocsiban.
- Fázom – mondta néha - Fázom.
S Réka már nem tudott mit reá teríteni. Szánakozva nézte a szép férfiarcot, megdöbbenve az események felett, és hirtelen gondolattól vezérelve kérdte:
- Milyen orvos az anyukád Dani?
- Pszichiáter – Szólt ő, s mélyen lehorgasztotta a fejét.

2007.02.11.

A cikket írta: Zsomwin

3 szavazat

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználók szólhatnak hozzá.

Megjegyzés:

időrendi sorrend

2012. augusztus 11. 21:31

megtekintés Válasz erre: Vass. N Edith - 2012. augusztus 11. 12:22

Beléptem egy "helységbe" , ahol "napszemüveget" viseltem. Többen voltak már ott. Beszélgettem velük . Sokan jöttek, hogy kezet fogjanak velem. Köztük egy másik napszemüveges is, aki később levette a sötét üveget, de csak a számomra volt látható a szempár. Életem végéig elkísérnek a szavai.

Engem is érdekel/ne...
:)
2012. augusztus 11. 12:22

megtekintés Válasz erre: Zsomwin - 2012. augusztus 10. 18:48

Miért?

Beléptem egy "helységbe" , ahol "napszemüveget" viseltem. Többen voltak már ott. Beszélgettem velük . Sokan jöttek, hogy kezet fogjanak velem. Köztük egy másik napszemüveges is, aki később levette a sötét üveget, de csak a számomra volt látható a szempár. Életem végéig elkísérnek a szavai.
2012. augusztus 10. 18:48

megtekintés Válasz erre: Vass. N Edith - 2012. augusztus 10. 15:44

Csak most néztem meg az írás utáni dátumot. Semmiség ugyan, de ez a nap, számomra nagy jelentőséggel bír.

Miért?
2012. augusztus 10. 18:47

megtekintés Válasz erre: Vass. N Edith - 2012. augusztus 10. 15:41

Dermesztő hideget éreztem olvasás közben. A szívem erősebben kalimpált.
A megdöbbentő és a megrázó kifejezések, számomra itt kevesek.
Még nem tudom létezik -e itt valamiféle konklúzió...

Mindig létezik. Csak néha nem egészen kézenfekvő. Gondolkodni kell rajta és az nem baj. .) Köszönöm az olvasást!
2012. augusztus 10. 15:44
Csak most néztem meg az írás utáni dátumot. Semmiség ugyan, de ez a nap, számomra nagy jelentőséggel bír.
2012. augusztus 10. 15:41
Dermesztő hideget éreztem olvasás közben. A szívem erősebben kalimpált.
A megdöbbentő és a megrázó kifejezések, számomra itt kevesek.
Még nem tudom létezik -e itt valamiféle konklúzió...
 
2012. február 12. 22:10
Igen nagyon szomoru tortenet.de ha ezt tette az edes szuloanyja vele akkor neki kellett volna ezt tenni onmagaval nem a fiunak kellett volna ennyit szenvednie!
2012. február 8. 18:33
Húúú nagyon meg rázóóó !!
2012. február 8. 16:03

megtekintés Válasz erre: Zsomwin - 2012. február 8. 15:02

Nagyon megrázott...

Engem is...
2012. február 8. 15:02

megtekintés Válasz erre: Tündér - 2012. február 8. 15:00

Ez szomorú...

Nagyon megrázott...
2012. február 8. 15:00

megtekintés Válasz erre: Zsomwin - 2012. február 7. 20:49

Kedves Tündér!
A baj csak az, hogy megtörtént eset!
A fiú harmadéves egyetemista volt a műszakin...
Pussz neked is!
Zs

Ez szomorú...
2012. február 8. 09:36

megtekintés Válasz erre: Bianka - 2012. február 7. 21:24

Mi lett a fiúval? Az anyával?

Vakok intézetébe került, nem lehetett megmenteni a maradék szemét. :( Az anya ellen büntető eljárás indult, nem tudom a végkimenetelt.
2012. február 7. 21:24
Mi lett a fiúval? Az anyával?
2012. február 7. 20:49
Kedves Tündér!
A baj csak az, hogy megtörtént eset!
A fiú harmadéves egyetemista volt a műszakin...
Pussz neked is!
Zs
2012. február 7. 19:17
Kedves Zsomwin!

Ez borzasztó történet, az anya foglalkozása pedig úgy ütött mint egy hatalmas pofon visszakézből. A baj csak az, hogy megtörtént eset is lehetne.

Pussz, Tündér
Feleségek.hu csevegő

Online felhasználók:

Privát csevegő béta

Csevegő partnerek: