Számolj tízig!
Látogatók száma: 56
Hiába vagyok nyugdíjas, muszáj korán kelnem, mert drága jó uram megszokta, hogy együtt reggelizünk, pontosan fél hétkor. Mikor nyugdíjba ment, akkor sem változtatott ezen, csak amint végeztünk a reggelivel, én elindultam dolgozni, ő pedig beült a kocsiba és kiment a fővárostól húsz kilométerre lévő kertünkbe, és megpróbált csodát tenni.
Bizony, ahhoz csoda kellene, hogy Jóska keze alatt a konyhában felhasználható zöldség, gyümölcs teremjen. Egyelőre ott tartunk, hogy már sokba kerül a kertművelés, a vetőmag, a műtrágya, a gyümölcsfa, a permetezőszerek, nem beszélve arról, mennyi időt tölt Jóska a veteményezéssel, ültetéssel, kapálással és permetezéssel, ha jobban utána néznék, a ráfordításból akár két családnak is egy évre elegendő zöldséget és gyümölcsöt vehetnénk a piacon.
Tudom, hogy Jóska jót akar, és negyvenkét év irodai munka után jól esik neki a kertészkedés, ezért nem veszem el a kedvét azzal, hogy nem használom fel csenevész termelvényét, csak kipótolom a piacon vásároltakkal.
Ez egy háromszázötven négyszögöles zártkert, melyre az építési engedélyt harminc négyzetméteres szerszámos kamrára kaptunk, de felfelé lehetett terjeszkedni, ezért felhúztunk rá még egy szintet. Így lett a földszinten konyha, fürdőszoba és az emeleten két hálószoba. Jóska természetesen fűtést is csinált, hátha télen is kimegyünk.
Ma nagy nap van, szüretelünk, mert a három sor lugason annyi szőlő terem, melyből érdemes mustot sajtolni, és ha kiforr, akkor saját borunk lesz. Bizony!
Igaz, hogy darálót, sajtolót és hordót Pista bácsi, a szomszédunk ad, meg nála is tároljuk majd a mustot, később a bort, de ez mellékes. A szüret az szüret!
Természetesen bőséges, laktató ebédet kell készítenem, ezért úgy döntök, hogy itthon főzök, majd délre kiviszem a tetthelyre. Megbeszélem az unokámmal, Lindával, hogy legyen segítségemre, jöjjön el apja kocsijával és vigyen ki ebédestül a kertbe.
Linda másodéves egyetemista, s benne van minden jóban, a jó hecceket meg pláne nem hagyja ki.
- Szívesen segítek Nagyi, sőt, ha megengeded, hozom magammal a barátomat is, hátha elkel még egy szorgos kéz.
- Hozzad csak kislányom, jut is, marad is!
A fiamat nem avatom be a dologba, mert azonnal jönne a menyemmel együtt, és ahogyan Jóskámat ismerem, öt perc alatt összekülönbözne menyével valamely piszlicsáré dolgon és egész napom a kibékítésükkel telne.
Jó ember Jóska, csak nem követi a változásokat, számára a klasszikus családi modell a követendő, azaz a gyereknek hallgass a neve, meg két dudás nem fér egy csárdába, stb. Rajtam kívül egyedül az unokájának, azaz Lindának engedi meg, hogy vitatkozzék vele.
Tíz órakor érkeznek a gyerekek. Tóni, a langaléta fizikus palánta, azonnal kiszúrja, hogy a nappaliban csak hangulatvilágítás van, mert a többi fényt adó készülék sztrájkol, ezért megissza a kávéját és magunkra hagy, elmegy szerelni.
- Nagyi, süssünk egy kis szilvás lepényt, azt úgy szeretem!
Kacsa sül a sütőben, még legalább egy óra, mire elkészül. A párolt káposztát és a tört krumplit nem nagy kunszt elkészíteni, így beleegyezem a szilvás lepénybe, annál is inkább, mert a gyümölcsön kívül minden hozzávaló a rendelkezésemre áll.
- Rendben van, Linda. Összegyúrom a tésztáját, te meg eredj, vegyél egy kiló szilvát.
- Nagyikám, most is elszámoltál tízig?
- Miért kellene nekem számolnom?
- Emlékszem, amikor kicsi voltam és elkapott a düh, mindig ezt mondtad nekem, számolj tízig!
- Ugyan, eredj már! Nem vagyok dühös! Siess, mert almás lepény lesz a végén! Alma ugyanis van itthon!
Mire visszaér a leány, már kész a két adag linzer tészta, ott lapul a hűtőben. Szóval, Lindának szilvás kell, Jóska meg az almást szereti, és csak úgy, kíváncsiságból, megkérdezem a Tóni gyereket, melyiket szereti.
- Egyiket sem, Lujza néni, én a lekváros buktát szeretem. Anya meg nem süt, mert a kelt tésztája soha nem sikerül. Megjavítsam a fürdőszobában a csapot? Mintha kicsit csöpögne.
Szóval, itt a szegény gyerek, akinek sem süt az anyja lekváros buktát, hát biz’ ezt nem hagyhatom! Dolgozik nekem, ingyen, megcsinál mindent, amire az én páromnak sok dolgától nincs ideje, nem oly nagydolog az a lekváros bukta. Mire Linda visszaér a szilvával, már kel is a tésztája, s éppen az almát reszelem.
- Ha jól látom, Papának is a kedvébe akarsz járni!
- Természetesen, meg Tóninak is.
- Én meg azt hittem, Tóni nem is szereti a lepényeket.
- Jól tudod, neki lekváros buktát sütök. Hanem, hívd fel nagyapádat és mondd meg neki, hogy késünk a sütemények miatt, ne aggódjanak, nem maradnak éhen.
Mire elkészülünk a süteményekkel és összecsomagolunk, negyed kettőt mutat az óra.
Ügyesen vezet Linda, húsz perc alatt kiérünk.
Hanem az a látvány, ami fogad bennünket, kevésbé mulatságos, és nem is meglepő.
Drága jó uram és Pista bácsi már végeztek a munka dandárjával, ott ülnek a szaletliben, előttük három palack óbor és nagy kancsó must, poharaikban pedig kissé zavaros nedű.
- Gyertek, csak gyertek-, invitál bennünket Jóska, s most nem jön elénk, csak integet. – Házasítani akarjuk borral a mustot, és éppen keressük a megfelelő párosítást! Kóstoljátok csak meg! Nagyon jó… hukk!
Pista bácsi szeme gellert kapott a nagy kóstolgatásban és vigyorog, mint akinek csiklandozzák a talpát. Értem már, hogy szegény Erzsike, a felesége, miért nem jön ki soha a kertbe.
- Lujza néni, megkóstolhatom ezt a párosítást?
Mit mondjak erre Tóninak, azon kívül, hogy menj csak fiam, neked is annyit árt, mint nekik.
Mi ketten, Lindával, bemegyünk a házba, kipakoljuk az ételeket, megterítünk, tesszük a dolgunkat.
- No, ezzel készen vagyunk, menj kislányom, hívd be a férfinépet, ideje ebédelni.
Italként kristályvizet készítek az asztalra, ebéd után kapnak egy kávét is, azt hiszem, másra nincs szükségük.
Legszívesebben leszidnám Jóskát, mit gondol a Tóni gyerek, hogy ilyen becsípett állapotban látja szívszerelme nagyapját!
Linda még a férfiak előtt belép a konyhába és mintha halkan számolna:
- …hét, nyolc, kilenc…
Nevetgélve, kissé táncra hasonlító lépésekkel, lassan, megfontoltan közeledik a férfinép.
Tóni egyenesen hozzám jön, átöleli a vállam és fülembe súgja:
- Igyekeztem, Lujza néni… szöktem… illik gyorsan utolérni Jóska bátyámékat… ne mondják… hukk, hogy gyenge…vagyok…hukk…
Odatámogatom az asztalhoz és kínálom az ebédet:
- Egy, kettő, vegyetek, három, négy, jó étvágyat, öt, hat, ne hűljön ki az étel, hét, nyolc, hideg a kristályvíz, ha szomjasok vagytok, kilenc, tíz…
Tóni kerekre nyitott szemmel rám csodálkozik.
Összenézünk Lindával és kitör belőlünk a nevetés, majd oldalba böki a fiút és odasúgja neki:
- Aki nem ebédel meg rendesen, az nem kap buktát sem…
A cikket írta: Yolla
Hozzászólások
időrendi sorrend
Én nem lesütöttem, hanem szép porhanyósra, keserűre sütöttem a tepertőt, tudod, hogy örültek neki a kutyáink?
Pussz: Yolla
Reggel fél nyolcig már én is eljutottam tízig!
Az a qrva zsírszalonna...
Majdnem leégett, - akkor pedig én is leégek!
Ugyanis kevergetni kell, mint a lekvárt!
Ami a cikkedet illeti, nagyon aranyos!
Ez lehetne az életképek 80.
Pussz: emillio