Úgy mint régen...

Látogatók száma: 107

Amikor még semmi se volt...

Emlékszel milyen volt? A szüleink nagyon is jól tudták mire van szükségünk! Egy ilyen ragyogó, csodálatos napon egyetlen helyen jött össze a család, amikor már majd mindannyian kiröppentünk a fészekből. Mindenki megteremtette a számára aktuálist, majd megfelelőt, de ott kint Élet volt! A Család együtt volt a Természet lágy ölén!
Szerény körülmények között. Melyet ők ketten képesek voltak összehozni, mert számukra mi jelentettük az Ünnepeket! Mi kellettünk, nem más, hogy elmondhassák, együtt vagyunk! A többi már nem az ő dolguk volt. Azt megoldottuk. A hangulat jött magától. Belőlünk fakadt.

Valaki azért mindig hiányzott közülünk. Megértettük, akkor is, ha távol maradtak, másutt akadt dolguk. Építették a saját életüket. Akik viszont ott voltunk, számunkra az volt a fontos, hogy örömet szerezzünk egymásnak! Különösképpen a szüleinknek!

Volt ott sírás, nevetés, zene, tánc, ének... Minden, ami ahhoz kellett, hogy jól érezzük magunkat.

Valamennyien az Otthon melegségét kerestük, ideig-óráig meg is találtuk... Az asztal körül, a szőlősorok között, a veteményes ágyásokat nézegetve láttuk az Élet nélkülünk is ugyanúgy megy tovább. Ők ketten nem adták fel akkor se, amikor már mindannyian a saját utunkat jártuk.

Akkor még Szeretet vette őket is körül!...

Emlékszel azokra a jó bogrács kajákra? Mindenkinek jutott, maradt is bőven!... Apánk pityókás kedvére? Anyánk énekére? Csodálatos hangjára? Hogy aput is dalra tudta fakasztani? Magukkal tudott ragadni bennünket is, hangulat volt, társalgás, pártatlan cseverészés. Mennyit nevettünk!? Az egész határ tőlünk zengett!
Ott kint szabadok voltunk! Most? Gúzsba köt az adott lehetőség, az akarat és szeretet hiánya.

Most mi az, ami hiányzik, de nagyon? Hát ők. A Szeretet! Azok, akik összetartották valamikor a családot, legyen az bármilyen alkalom, ünnep! Ők ott voltak. Nekünk. Értük, magunkért történt minden. És most nincs egyetlen ember se, aki ezt képes lenne továbbvinni!

Nem számított az ütött-kopott ház, nem kellett szalonnasütő hely, megtette azt egyszerű tűztér, ahol ínycsiklandón rotyogott a finom gulyás. A nagy asztal körül mindenki elfért. A terülj-terülj asztalkám finomságaiból, az ételből-italból, süteményből mindenkinek jutott egy-két falat.

Emlékszel anyánk főztjére? A kisujjában volt a tudomány, a mozdulataiban. Ma is csak utánzat, amit tőle tanultunk. Gyenge próbálkozások.

Valami több volt bennük, amiért felnéztünk rájuk, mint bennünk összességében.

Külön-külön alapított családban talán felfedezhető a múlt, de olyan, mint akkor volt, régen soha nem lesz már!... Amikor még semmi se volt!