Piszkos munka... (1)
Látogatók száma: 69
Edd meg, amit főztél... de ne csodálkozz, ha gyomorrontásod lesz tőle...
Elvitted a balhét!? Már megint te!? És ezt Ő nagyon is jól tudta. Baromira élvezte, ha megkavarhatta a szart a langyos állóvízben. Ez éltette. Ettől volt ő jobb, nagyobb, erősebb. Kevéske tudása mellé talált egy jó alanyt, akinek mindenből elege volt, és törleszteni akart. Kapja meg mindenki, amit megérdemel. Néha kisegítette. Ha nem tette önként?... Hát?
Mi másért ment volna bele? Nem nagy dicsőség volt ehhez asszisztálnia. Tudta jól, mégis belement. De hát szükség törvényt bont! Mint hitte. Most törleszthet mindenért. Az emberi gyarlóság határtalan. És volt ideje erről bőven meggyőződnie. Ezért nem érte meglepetésként, hogy van még aki erre fogékony. Ettől? Mitől volt ő erősebb még nála is? Ha csak nem ugyanazért, amiért ő. Ami valljuk be, szemétség... De az ellenfél se kutya? Aki miatt mindez megtörténhetett.
Egy öregedő pojáca volt a szemében, nem más. Hányszor fogalmazta ezt meg magában? Ez kell neki? Kell a kutyának, de hát legyen. Amit ő maga akart, szeretett volna kevésnek bizonyult ehhez a típusú emberi hulladékhoz. Ezért ment bele. Nincs más, nincs jobb? Ő is az lesz, hamarosan, ha nem tesz semmit ellene. Tett. Nem is keveset. Szembe szállt vele, velük. Már nem volt egyedül. Két ember, mégis csak több!?
Rászálltak, mint légy a dögre. Miért?... de ezen már nem volt ideje töprengeni. Felvette a kesztyűt.
Élete során nem egy ilyen akadályt kellett leküzdenie. Amikor az emberi gonoszság megmutatta az igazi arcát. Mindig az adott szituáció hozta magával az összes többit. Hogy ki húzta a rövidebbet? Hát adta magát a helyzet. De soha nem került ki vesztesként... A lelkét viszont tönkretette az értelmetlen, könyörtelen harc.
Nosza rajta! Mindenevők! Ő csak vegetáriánus volt hozzájuk képest... de nem adta alább.
"Vedd fel a kesztyűt, ha már eldobtad..." volt a mottója. Megmutatva nem olyan fából faragták őt, mintsem gondolhatná az ellenfele. Mert már az volt. Régóta érezte, hogy tennie kell valamit, hogy ezt értse a másik is. Megértette. De nem nyughatott. Mi volt a baja? Nem is értette.
Öregedő pojáca. Mint akár a barátja. Egy súlycsoport mindkettő. És attól kezdve hátra is dőlhetett volna. Üssék egymást, ha ez nekik olyan jó játék? Aki bírja, marja. De nem tehette. Mert ahogy az egyikkel megvívta a harcot, nem úszta meg sérülések nélkül ő maga sem.
Természeténél fogva nem tudott igazán haragudni egyikükre sem. Milyen érdekes az élet? Az ellenség néha barát. A barátból meg ellenség lesz. Hitte, de csak átmenetileg.
Hát itt tartunk!
Folyt.köv.
A cikket írta: zsoltne.eva
Hozzászólások
időrendi sorrend
Ezt a hozzászólást csak bejelentkezett felhasználók láthatják.
Az első mondatodat figyelmen kívül hagyom. Nem is érdekel, ezt amolyan "nem ismerlek, nem tudom ki vagy, de azért mondom" megjegyzésnek veszem tőled, még csak nem is sértésnek.
Hiányérzeted van? Nem csodálkozom. Nekem is. Legyél afelől nyugodt, hogy akiről szól az minden hiányzó részt ki tudná egészíteni, ha akarná. Számára világos miről írok, csak megjátssza a tudatlant. Akkor lenne szép, kerek... Gyakran találkozhattál olyan részekkel, hogy "nem értem"... Mit nem értesz ezen? Magyarázd meg.
Lefogadom, hogy a 2. részét a cikknek nem is olvastad, mert abban megtaláltad volna az annyira hiányolt részt... és akkor akár lehetett volna kiváló.
É.