Sellők és kalózok

Látogatók száma: 42

Móni, barátnőm és két kislánya nálam telelt egy hétig. Fejébe vette, hogy elmegyünk uszodába, ami nem volt annyira rémisztő, mint a szauna, de az nagyon. Úgyhogy hevesen tiltakoztam és kérettem magamat. Végül beadtam a derekamat, mert az ilyen kitartó rohamnak nem tudok ellenállni, lett légyen szó bármiről is. Igazából egész jó volt. A szauna is, bár három percnél tovább nem bírtam és a gyógyfürdős víztől is egekbe szökött a pulzusom, pedig az tényleg jó volt. Persze, ha nem lennék olyan béna és tudnék úszni, akkor azért más lett volna. A hiba az én készülékemben van. Karácsony lévén nem is voltak sokan, úgyhogy néha egyedül voltunk a medencében. Egyszer Móni barátnőm megszólalt:
- Nem kell szégyenlősnek lenned, te vagy a legjobb nő az uszodában.
Ránéztem és elnevettem magam.
- Tudom - vágtam rá.
Egyszerűen csak nagyon izgulok minden új dolog kipróbálásánál, de ezt be nem vallanám. Nem mellesleg az a pár nyugdíjas néni közt tényleg lehettem akár a legjobb is... Persze ezt csak azért mondta, hogy úgy három óra ottlét után végre berángathasson a szaunába is. Majdnem mindenre rá tud venni...

Tegnap hazavittem őt és azt mondta, hogy sajnálja, hogy mindig olyan erőszakos és rám kényszeríti az ötleteit. Lassan tizenöt éve ismerem. Úgy barátkoztunk össze, hogy ő volt az aranyos, én meg a méregzsák. Ő volt a naiv, aranyos szőke tündér, én meg a barna, gonosz boszorka. De biztos láthatott bennem valamit, mert addig nem hagyott békén, míg a barátnőmmé nem vált, kezdeti totál elutasító magatartásom ellenére. Hiába próbáltam lerázni, aztán már nem is akartam. Az ellentétek vonzzák egymást, mi azok voltunk. Nem tudom, hogy az elmúlt évek alatt melyikünk formált nagyobbat a másikon, én még mindig túl goromba vagyok, de mostanra szent meggyőződésem, hogy ezt szereti bennem, így gyakran akkor is a gorombát játszom, ha éppen édes lennék.

Szóval bocsánatot kért, én meg mondtam, hogy...
- Ne hülyéskedj, évek óta... vagyis azóta nem éreztem magam ilyen jól, hogy hazajöttem. Még arra is rájöttem, hogy nem kicsit vagyok exhibicionista vagy mi a szösz, de lehet, hogy csak egészségesen egoista, mert élvezem, ha figyelnek rám.
- Arra gondolsz, amikor a gyógyvízben...?
- Arra...

Amikor már körülbelül három órája rejtőztem a víz alatt, hogy az uszonyaim is kinőttek, és megjártam a kicsi gyógyvizes medencét is, sikerült rávegyen, hogy elmenjek vele szaunázni. Ketten ültünk az apró kabinban, hamar eluntam magam és mondtam, hogy menjünk át a forróvizesbe újra. Amikor odaértünk még volt ott körülbelül hat férfi, de érkezésünkkor el is mentek. Ketten maradtunk az egész medencében és ez egész királynői dolog, még ha nem is nagy a medence és végig csak derékig ér a víz. Belemerültem és kértem Mónit, hogy csináljon hullámokat. Csinált is. Elkezdtem ábrándozni, de folyton félbeszakított az örökös fecsegésével. Zsörtölődtem vele, hogy közben ne beszéljen már annyit, mert így nem tudok relaxálni és azt képzelni, hogy épp a Balatonban fürdök és épp valami nagyon izgalmas dologra készülök a szerelmemmel...
Miután harmadszorra is sikerült megzavarnia az erős koncentrálásban, szerepet cseréltünk. Javasoltam, hogy csukja be a szemét, de gondoljon arra, hogy épp a Balatonban lebeg, kék az ég, fehér bárányfelhők szaladnak rajta és ragyog a nap.
A következő pillanatban meglát egy vitorlást, amire az van ráírva, hogy Kalózok. Ott áll rajta egy szomorú kalóz, akinek egyik lába fa, a másik pedig plasztik, és több nem volt neki, ami járásra lett volna alkalmas. A jobb vállán egy kék kakadu ült, és a fülébe kiabálva ismételt meg mindent, amit a süket kalóz nem hallott. Az egyik szeme üveg volt a másik pedig bőr szemkötő alatt.
Ekkor jött be az első két férfi a kis medencébe...
A lábatlankodó siket és vak kalóz éppen észrevette a háromnapos vízi hullát, akinek égkék szemei olyanok voltak mint a nyári naplemente és már a halak és a rákok rágták. Természetesen azonnal, első pillantásra menthetetlenül és vakon beleszeretett, és kihalászta, hogy bebalzsamozza, aztán menyasszonyi ruhát adjon rá és feleségül vegye...
Újabb férfiak jöttek és elég közel hozzánk, azért csak folytattam, és hangosan nevettünk, én azért mert akkor már nagyon élveztem a mesélést, Móni meg zavarában. A mese többi részletére nem nagyon emlékszem, csak arra, hogy bővelkedett horrorisztikus és röhejes elemekben és amikor nagyjából hirtelen vagy húsz férfi vett minket körül egész közelről, Móni érzékelte a néző vagyis inkább hallóközönségünk élénk érdeklődését és felvetette, hogy menjünk vissza a gyerekekhez és a bébiszitterhez. Erre rávigyorogtam, hogy oké, de húzzon ki, mert nem tudok úszni, és mikor megtettük az a pár lépést a lépcsőhöz hirtelen felkiáltottam, hogy nem ér le a lábam. Végül felálltam a derékig érő vízben nevetve.
Lehet, hogy a szórakoztatóiparban kellett volna dolgoznom, én nagyon élvezném, ha más nem is.
:))))))