Erotikus
Barátnők
Látogatók száma: 66
Ilona nézi a barátnőjét, miközben az csak mondja, mondja, szinte megállás nélkül árad belőle a szó. Mit szó, panasz.
Megszokta már. Valahányszor kisiklik alóla a talaj, hosszabb-rövidebb vajúdás után számíthat rá, hogy lelki szemetessé válik. Nem bírja sokáig magában tartani, ennyire már ismerte erről az oldaláról is. Meg másról is. Ilyenkor mindig megtalálja.
Ezzel együtt valamit mégsem igazán értett. Itt van ez a még most is csinosnak mondható nő. Szemrevaló. Megtartotta lánykori alakját. Még mindig olyan filigrán nem úgy mint ő, mások a génjei. Megette már a kenyere javát, mégsem látszik rajta a kor, és még mindig nem talált rá az igazira. Mi a fenét csinál közben? – morfondírozott, hogy ennyire nem jön össze neki egy tartós kapcsolat.
Ismeri a volt férjét. A kudarcba fulladt házasságát, minden bonyodalmával együtt. Mondjuk azt megértette, hogy nem ment tovább a verkli. Az a pasi neki sem volt szimpi soha. Mondta is anno: - Jól meggondoltad? De rá se bagózott az intelemre. Mindig sziklaszilárdan hitte, hogy ő az igazi. Azt a férfit mindig is nagyképűnek, beképzeltnek tartotta, olyan ki ha nem ő volt. Mondta is egyszer-kétszer a férje, aki nem szerette ezért, mert soha nem lehetett meggyőzni semmiről azt a palit. Akármit mondott is neki, akárhogy is érvelt, soha nem adott igazat senkinek. Mindig csak ő. Akkor meg minek erőlködjön? Nem voltak barátai se, ezért. Jó volt akkor, amikor még nem házasodtak össze és lementek a balcsira… Mennyi ökörséget csináltak akkor együtt? Te jó ég! Akkor még belevaló srácnak hitte… Még hancúroztak is egyet a sátorban,... ó az a sátor!..., de valahogy soha nem voltak féltékenyek a másikra. Jó barátnők voltak… de az a szilveszter, az valami másról szólt… akkor valóban élesben ment a dolog, amikor a cipőt közéjük vágta, mert a zene már abbamaradt, és a pasija még mindig szorosan tartotta a kezében… féltékeny volt. Ez volt a legnagyobb baja… pedig ő nem adott rá okot, csak úgy felejtették magukat… de hamar túltette magát rajta. Nem tudott tartósan haragudni… Azt viszont ma sem tudja, vajon lefeküdt-e a férjével? Hiába kérdezi. – Nem, a válasz. Bár ő nem hiszi el. Még mindig van egy sejtése, hogy akkor azon az estén, amikor olyan elánnal segédkezett, hogy tartsa a fejét, miközben hányt, mert besokallt, sehogy sem értette, de nem engedte buszra szállni. Felvitte a lakására, az akkor még csak barátja. Ő hazament, de a gondolat azóta sem változott meg ez irányban. Biztos nem azért vitte fel, hogy csak egyszerűen ágyba dugja. Egészen biztos, hogy megdugta… De régen volt és ő hitte akkor, hogy nem történt semmi közöttük.
Soha nem beszéltek erről, pedig volt bőven lehetőségük, valahogy ezt a témát mindig kerülték. Egyedül a hatvanadik születésnapjuk alkalmával, amikor szinte mindent ismét felelevenítettek a múltból, került megint szóba a dolog.
Akkor megint megkérdezte:
- Lefeküdtél a férjemmel?
– Nem – volt ismét a válasz.
És ő magában nyugtázta, hogy nem mond igazat. Ki az a hülye férfi, aki mellett ott fekszik egy nő, aki többet ivott a kelleténél, még rá is játszik esetleg, és nem dugja meg. Az nem is férfi. Most már tudja, hiszen ismeri elejétől a végéig, hiszen mint felesége elégszer volt alkalma megtapasztalni milyen, ha egy kicsit be van csiccsentve.
No mindegy. Ez már a múlt. Elfelejtették, megbocsátották egymásnak a nélkül, hogy konkrétan tudta volna, történt-e bukfenc… Jó barátnők voltak!...
Miért haragudott volna rá? Hiszen az élete egy nagy káosz volt. A mellett a férfi mellett nem volt boldog. Rosszul választott. Nem hallgatott senkire. És amikor elváltak összeesett mint a zsák… Sokat panaszkodott akkor is. Azóta sem változott ebben az irányban.
Aztán talpra állt… Tudta ő, hogy nem fog sokáig vajúdni, hiszen nem olyannak ismerte, aki sokáig tud szenvedni… főleg meglenni férfi nélkül. De azt nem értette mit eszik azon az öreg, csúf manuszon. Neki ugyan nem kellett volna…
Mondta is neki:
- Mi a fenét eszel ezen a vén pasin, hiszen nem is hozzád való.
De ő csak annyit mondott:
- Szeretem az okos pasikat.
Ebben viszont igazat adott neki.
- Most mi van már megint? – kérdezi.
- Egyedül vagy megint?
- Igen. Egyedül.
- Mi a fene történt? – Megcsalt?
- Á, dehogy.
- Hát akkor?
- Semmi.
- No, de valaminek csak kellett történnie, hogy így kibuktál?
- Nem szeretem, ha átvágnak.
- Biztos vagy benne?
- Nem, egyáltalán.
- Akkor meg mi a fenének éled bele ennyire magad.
- Mert nem hiszek már senkinek!
- Te meg vagy húzatva!
- Tudom.
A cikket írta: zsoltne.eva
Hozzászólások
fordított időrendi sorrend
Ha megengedsz egy apró megjegyzést, a következőket így tördelném:
Akkor megint megkérdezte:
- Lefeküdtél a férjemmel?
– Nem – volt ismét a válasz.
Mondtam is neki:
- Mi a fenét eszel ezen a vén pasin, hiszen nem is hozzád való.
De ő csak annyit mondott:
- Szeretem az okos pasikat.
Ebben viszont igazat adtam neki.
Amúgy a sátor... ó, kellemes emlékek... :)))
Pusszi!
Szia Zsévácska!
Ha megengedsz egy apró megjegyzést, a következőket így tördelném:
Akkor megint megkérdezte:
- Lefeküdtél a férjemmel?
– Nem – volt ismét a válasz.
Mondtam is neki:
- Mi a fenét eszel ezen a vén pasin, hiszen nem is hozzád való.
De ő csak annyit mondott:
- Szeretem az okos pasikat.
Ebben viszont igazat adtam neki.
Amúgy a sátor... ó, kellemes emlékek... :)))
Pusszi!
Köszi a hsz-t, javítottam a tördelést.
Pussz,
Éva
Szia Virág!
Köszi a hsz-t, javítottam a tördelést.
Pussz,
Éva
Puszi-nyuszi! :)
Szívesen, ha nincs érte sértődés! Még van egy két olyan, amin lehetne javítani, finomítani, ahol párbeszédre utalsz.
Puszi-nyuszi! :)
Oké, de úgy olvasd, hogy a főszereplő ugyan én vagyok, mármint az egyik barátnő, de mint harmadik személy beszélek a történetről, vagyis mintha kívülálló lennék, tudod? Olyan mesélő.