újabb események régebbi események további események
00:59
Arnold91 új bejegyzést írt a naplójába
07:58
Arnold91 új bejegyzést írt a naplójába
16:10
Virág új cikket töltött fel
00:09
Arnold91 új bejegyzést írt a naplójába
13:24
Horoszkóp új bejegyzést írt a naplójába
12:50
Horoszkóp módosította a naplóbejegyzését
12:50
Horoszkóp új bejegyzést írt a naplójába
12:49
Horoszkóp új bejegyzést írt a naplójába
12:49
Horoszkóp új bejegyzést írt a naplójába
07:25
Arnold91 új bejegyzést írt a naplójába
13:40
Pinokkió módosította a cikkét
13:30
Pinokkió új cikket töltött fel
08:47
Pinokkió módosította a cikkét
00:21
Pinokkió új cikket töltött fel
00:02
Arnold91 új bejegyzést írt a naplójába
08:19
Tündér módosította a naplóbejegyzését
08:17
Tündér új bejegyzést írt a naplójába
05:20
Arnold91 új bejegyzést írt a naplójába
07:12
Arnold91 új bejegyzést írt a naplójába
21:24
Robertker regisztrált a weboldalra

Elengedés

2011. szeptember 7. - Látogatók száma: 111

Az emberek eltérő lelki alkattal rendelkeznek. Egyesek könnyedén túlteszik magukat a lelki csapásokon, míg mások évekig cipelik magukkal az érzelmi terheket és sajnálják magukat. Például ha valaki elveszíti a társát...

Azokat sajnálom, akik képtelenek új életet kezdeni a szeretett társ elvesztése után. Úgy érzik, mintha belőlük téptek volna ki egy darabot, már nem tudnak teljes, egész emberként élni.
Rózsa György nyilatkozatát láttam pár hónapja, aki többek között arról beszélt, hogy még mindig nem tudja elengedni a feleségét, pedig már több éve meghalt. Még pszichológushoz is jár. Egy másik ismerősöm, akinek a felesége autóbalesetben halt meg 28 éves korában, saját magát is halálba kergette a felesége hiánya miatt.

Vannak víg özvegyek, akik néhány héttel a párjuk halála után már önfeledten randizgatnak, és van a másik véglet, azok, akik életük végéig hurcolják magukban a fájdalmat.

Nem mondom, hogy az első verzió jobb, de azt is furcsának tartom, hogy egyesek nem tudnak tovább lépni.

Véleményem szerint ezek az emberek kicsit túlzásba viszik a szomorkodást. Már nem is a párjuk hiányzik, valójában "feltupírozzák", kiszínezik az emlékeket, az elveszített személyt olyan tulajdonságokkal is felruházzák, amelyekkel nem is rendelkezett.

Nem tudnak új kapcsolatot létesíteni, mert az új partner apró hibáit is felnagyítják, görcsösen ragaszkodnak a múlthoz, mindenkiben az exet keresik, és azt képzelik, hogy az egykor szeretett társ volt csak tökéletes számukra.

A legszomorúbb az, hogy sokaknak emiatt a mindennapi élet is gondot okoz: nem tudnak koncentrálni a munkájukra, nyűgként élnek meg mindent, nem találják - mert nem is AKARJÁK - megtalálni az élet napos oldalát.

Pedig annyi gyönyörűség van az életben, csak nyitott szemmel kell járni!

Gyengének tartom őket, és úgy gondolom, hogy ők már sajnos betegek is.
Érzelmileg megrekedtek, félnek az újtól, a kihívásoktól, nem adják meg maguknak azt az esélyt, hogy valaha valaki mással, vagy akár egyedül is boldogok legyenek...

A cikket írta: Lizelotte

4 szavazat

Hozzászólások

Megjegyzés:

időrendi sorrend

2011. szeptember 8. 13:22

megtekintés Válasz erre: Pinokkió - 2011. szeptember 8. 11:21

Neked is felteszem a "gyerek" kérdést (pasi helyett)!
(Csak azért mert látom férjeitekhez nem épp szoros a kötődés.)
És itt ne öngyilkosságra gondolj, hanem hogy el tudnád-e "elengedni" valaha is?
Mert itt az írásban a kötődés szón van a lényeg -azt hiszem-, nem a pasin vagy éppen gyereken.

Muszáj elengedni. De rossztól kérdezed, mert nekem nincs. De ha lenne… biztos, hogy az ember kicsit meghal vele együtt, ahogy álmai lovagjával is. De az élet megy tovább. Én pedig túlélő típus vagyok. Biztos, hogy egy idő után talpra állnék, attól függetlenül mindig hiányozna. De élnék tovább, és nem temetném el magam. Túl erős bennem az életösztön.
2011. szeptember 8. 11:21

megtekintés Válasz erre: Virág - 2011. szeptember 8. 07:12

Az élet a legfontosabb. Senki miatt nem adnám fel. Még akkor sem, ha borús időszakaimban néha arra gondolok, hogy milyen egyszerű lenne nekicsapódni kocsival egy villanyoszlopnak, mert az mindent megoldana.
De eléggé erős bennem az élni akarás, és soha nem temetkeznék senkiért, még akkor sem, ha megszakadna a szívem. Mindig van tovább, és idővel minden fájdalom csökken. Az élet a legnagyobb érték.

Neked is felteszem a "gyerek" kérdést (pasi helyett)!
(Csak azért mert látom férjeitekhez nem épp szoros a kötődés.)
És itt ne öngyilkosságra gondolj, hanem hogy el tudnád-e "elengedni" valaha is?
Mert itt az írásban a kötődés szón van a lényeg -azt hiszem-, nem a pasin vagy éppen gyereken.
2011. szeptember 8. 07:12

megtekintés Válasz erre: Pinokkió - 2011. szeptember 7. 17:00

És álmaid lovagja miatt temetkeznél?

Az élet a legfontosabb. Senki miatt nem adnám fel. Még akkor sem, ha borús időszakaimban néha arra gondolok, hogy milyen egyszerű lenne nekicsapódni kocsival egy villanyoszlopnak, mert az mindent megoldana.
De eléggé erős bennem az élni akarás, és soha nem temetkeznék senkiért, még akkor sem, ha megszakadna a szívem. Mindig van tovább, és idővel minden fájdalom csökken. Az élet a legnagyobb érték.
 
2011. szeptember 7. 23:17
Tudod ha valaki hozzá szokik valakihez,és nagyon sokáig él vele, főleg ha még szerette is,az nehezen tud kilépni belőle.Üres minden. Azt hittem nyáron könnyebb lesz, talán lazább,de mindenhol őt kerestem, hiányzott nekem.Itt az ősz , jön a tél, egy re nehezebb lesz hidd el, de képtelen vagy változtatni, mert őt keresed, mindenhol, akármilyen volt, nagyon szerettem.Hidd el én is kemény vagyok.
joboszi
2011. szeptember 7. 18:21

megtekintés Válasz erre: Pinokkió - 2011. szeptember 7. 16:59

De tényleg van olyan...
legyél már empatikusabb:-)
Pinokkió

Jut eszembe, empatikus!

Az empátiáról írtam dolgozatot, amikor a gyermekem megkérdezte:
- Hogyhogy arról írsz ami neked nincs is??? :)

De dolgozom magamon!

Komolyan!

:)
2011. szeptember 7. 17:06

megtekintés Válasz erre: Pinokkió - 2011. szeptember 7. 17:00

És álmaid lovagja miatt temetkeznél?

Nem, senki miatt.
2011. szeptember 7. 17:00

megtekintés Válasz erre: Virág - 2011. szeptember 7. 16:30

A férjem is mindig azt mondja, hogy nem akarna nélkülem élni. Na, én viszont igen. Szerintem sem kéne az embernek eltemetnie magát a másikkal. Az más kultúrákban dívik.

És álmaid lovagja miatt temetkeznél?
2011. szeptember 7. 16:59

megtekintés Válasz erre: Lizelotte - 2011. szeptember 7. 16:12

Egy kemény nőtől mit vársz?

:)

L.

De tényleg van olyan...
legyél már empatikusabb:-)
Pinokkió
2011. szeptember 7. 16:30
A férjem is mindig azt mondja, hogy nem akarna nélkülem élni. Na, én viszont igen. Szerintem sem kéne az embernek eltemetnie magát a másikkal. Az más kultúrákban dívik.
2011. szeptember 7. 16:12

megtekintés Válasz erre: Pinokkió - 2011. szeptember 7. 15:15

Húha!
Ez kemény volt Lizelotte.
Az érzelmi kötődés egy férj-feleség szerelemben -szerintem-, akár egy anya-gyerek szintű érzelmi kötődés szintjét is elérheti (persze máshogy).
Innentől meg...
Üdv,
Pinokkió

Egy kemény nőtől mit vársz?

:)

L.
2011. szeptember 7. 15:15
Húha!
Ez kemény volt Lizelotte.
Az érzelmi kötődés egy férj-feleség szerelemben -szerintem-, akár egy anya-gyerek szintű érzelmi kötődés szintjét is elérheti (persze máshogy).
Innentől meg...
Üdv,
Pinokkió
Feleségek.hu csevegő

Online felhasználók:

Privát csevegő béta

Csevegő partnerek: