Elment
Látogatók száma: 92
Az éjszaka még segítségért rimánkodott. Reggelre már magzatpózba kucorodott örökre..........
Megvárta a péntek esti menetrendszerű érkezésem. Azóta aggódott, hogy végleg kilépek az életükből, mióta csak hetente jártam haza. Nem én, hanem ő lépett le. De az erkölcsi bilincseitől még nem szabadultam. Talán nem is baj, hogy még mindig keretet ad az életünknek! Nélküle már szétesett volna a család évekkel ezelőtt. HAGYOMÁNY! A hegedűs a háztetőn is erről muzsikál. De a muzsika szárnyra kel és Tevje lányai is szétszélednek a világ minden tája felé. Az én családomat ugyan nem zaklatják a pogromok, csak egyszerűen lehetetlenné tették a megélhetését Magyarországon, a szülőföldünkön. A felnőtt lányomat én magam lököm ki a nagyvilágba. Pedig retteg a változástól, az idegen országtól. Az ő korában én boldog izgatottsággal ültem fel a repülőre életemben először és vágtam bele egy másik életbe egy másik országban. Talán azért nem féltem, mert tudtam, hogy négy év múlva visszatérek és várnak a szeretteim, a munkám. De a lányomat csak a kényszerűség viszi ki talán örökre. És én vajon hol gömbölyödöm örök nyugalomra?
A cikket írta: dArc
Hozzászólások
időrendi sorrend
Tisztelt dArc!
Az elmúlást nem lehet igazán elfogadni, pláne ha Nékünk közelállót veszítünk el. Saját tapasztalat, mi idősebbek sokszor családösszetartó erővel hatunk gyermekeinkre, unokáinkra. De ha már mi nem leszünk, és nem széled szét a család, akkor volt értelme, hogy példát mutattunk.
Bokor
Kedves dArc!
Szomorú, hogy nincs jövő itthon, ahol élnünk kéne.
Pussz, Tündér
Az elmúlást nem lehet igazán elfogadni, pláne ha Nékünk közelállót veszítünk el. Saját tapasztalat, mi idősebbek sokszor családösszetartó erővel hatunk gyermekeinkre, unokáinkra. De ha már mi nem leszünk, és nem széled szét a család, akkor volt értelme, hogy példát mutattunk.
Bokor
Szomorú, hogy nincs jövő itthon, ahol élnünk kéne.
Pussz, Tündér