Ex-napló
Látogatók száma: 164
A párkapcsolatok legzűrösebb része az, amikor befejeződnek. Ilyenkor már nem félünk kimondani azokat a dolgokat, amiket az előtt nem mertünk. Addig nem tettük meg tapintatból, gyávaságból, vagy mindenki nevezze úgy, ahogyan szeretné...
Az első szerelem nyilvánvalóban mindenki számára mérvadó, először tanulság, a továbbiakban aztán egy szép emlék. De ha valami nem stimmelt az előző kapcsolatban, mi a garancia arra, hogy az azt következőkben működni fog? Ha ismét kudarcot vallunk, mit tegyünk? Megváltoztathatunk egy férfit? Vagy rá kell jönnünk végre, hogy ebben a mai világban már csak nehezen kelthető életre egy valódi párkapcsolat?
Mi nők mindig a szebbre, jobbra törekszünk, és nem adjuk fel egykönnyen. Nem elégszünk meg egy félig teljes kapcsolattal. Próbáljuk kizárni azokat a tényezőket, amik egykor vakvágányra juttattak bennünket. De valahogy, minden biztonsági intézkedés ellenére mindig megjelenik Lucifer, és kisiklat bennünket. Talán ez azért történik meg, mert vannak olyan dolgok egy kapcsolatban, amit az embernek soha nem szabadna kimondani? Mert ha megteszi, akkor az egy varázsütésre véget ér? Ezek szerint jobb a színlelés, mint az őszinteség? És ha ez így van, akkor, amikor belefáradunk egy dologba, nem mondhatjuk el, hogy ami sok, az sok? Ezek szerint, ez olyan tabuféle volna? A gyenge pontok témái is felkerültek a párkapcsolati feketelistára, és többet nem is beszélhetünk róluk? Mert ha ez így van, akkor mindannyiunknak bele kell törődnünk abba, hogy muszáj alakoskodnunk ahhoz, hogy egy kapcsolat működjön?! De mi lesz, akkor az álmainkkal és a vágyainkkal? Ha ezekkel nem törődünk a jövőben talán saját magunk ellenségévé válhatunk.
Van egy mondás, amely úgy tartja, hogy míg fiatal a szív hamar begyógyul. De valóban begyógyul, vagy csak egy könnyen felszakadó seb keletkezik rajta? Egy hosszabb kapcsolat után van-e valami íratlan szabály, hogy mit mennyi idő után lehet? Például mennyi idő után próbálhatjuk meg az exet visszaírni életünk naplójába, de már csak barátként? Egyáltalán lehetséges-e ez? És van-e rá szükség? Azt hiszem, a kérdésben talán benne lehetne a válasz, azonban ez nem ilyen egyértelmű. A szakítás lényege pont az, hogy valami már nem működött a két fél között, és ezért váltak szét útjaik, ami azt jelenti, hogy nem passzolnak össze. Viszont ott szerepel a listán az együtt eltöltött idő, a ragaszkodás és az is, hogy a kapcsolat terheit levetkőzve, egy sokkal kötetlenebb és lazább kötődés alakul ki.
Mivel már nem kell megvívnunk a párkapcsolati csatákat, fesztelenül lehetünk együtt. Barátként. Bár ma már azt gondolom ezzel a barátsággal magunkat áltatjuk. Ebben a „barátok maradunk” formában kialakított új rendszer megkönnyíti a szakítás fájdalmait. Nem veszítjük el egyik napról a másikra teljesen a kedvest, szép lassan szokunk le róla, ábrándulunk ki, vagy szeretünk ki az illetőből. Humánusabb, ám hosszadalmasabb procedúra. Tapasztalataim szerint egy darabig még kellemes is, hogy nem a hagyományos nő-férfi felállásban kezeljük egymást, ellenben az ölelések egy idő után felébresztik a szunnyadó tüzet és lángra lobbannak elfeledettnek hitt érzelmek. Sajnos ekkor jön el az a pillanat, amikor rájövünk, hogy hagynunk kellett volna exünket eltűnni az életünkből. A baráti kapcsolatból való kiszakadás is éppolyan fájdalmas tud lenni, mint a hajdani szerelmi kapcsolatunk. Dupla csőddel zárul a számla. Sem párként sem barátként nem voltunk képesek együtt maradni. Néhány ilyen elnyűtt érzelmi csapdából kilépve ma már azt mondom, hogy az ex nem véletlenül ex. Jól meg kell gondolnunk, amikor saját vagy a másik fél kétségbeesésében felajánlja a bónusz együttlétet, azonban akkor már csak barátként. A régi sérelmek előbb- utóbb úgy is kibújnak a maguk zsákjából, avagy egy másik szerelem is szembejöhet velünk.
Némi idő eltelte után az emberben mindig el kezd dolgozni a kis ördög, ekkor újra és újra neki esünk az ötletnek és még ezek után is felmerül a kérdés, hogy valóban képesek vagyunk-e arra, hogy a számunkra egykor fontos személyt más funkcióban ültessük vissza mindennapjainkba? És mindezt úgy, hogy még a jó viszony is megmaradjon? Vagy mindez csak képmutatás volna? Szerintem mindenképpen: Igen! Tanulva mások hibájából levontam a konzekvenciákat, és arra jutottam, hogy ha valaminek vége van, hagyni kell, hogy az elvesszen az idő homályában! Nem szabad hagyni, hogy az ex valamilyen úton módon újra része legyen az életünknek, mert abból újabb seb és újabb szakítás lesz, de immáron egy „baráttól” kell megválnunk. A veszteséget senki sem szereti és gyakran falnak rohanva pótolni akarja azt, sokszor éppen saját maga kárára. Ez úton szeretnék üzenni, minden lánynak, nőnek, aki hasonló szituációban van, volt, vagy esetleg lesz, hogy az ex nem véletlenül EX!
A cikket írta: írólány
Hozzászólások
időrendi sorrend
Válasz erre: Müszélia
lassan leszokni? azt nem. döntés egy pillanat alatt.
Válasz erre: zsoltne.eva
Kedves Írólány!
A gondolataimat írtad le, azt a dilemmát, amiben régóta élek. Igen voltak ex-eim. Akár a volt férjem, akár az őt követő élettársam, és az őt követő élettársam. Mind exek ma már. De nem tudtam soha leírni egyiket sem. A gondolataimban a mai napig is valamilyen szerepet, de betöltenek. Körülöttük, velük, vagy nélkülük zajlott az életem, életünk, mert ne hagyjuk ki a gyerekünket sem.
Vissza-vissza tértek az exeim, valamilyen formában. Igenis létezik az ex-szel való kapcsolattartás egy bizonyos mértékig, már soha nem lesz olyan mint előtte. Mindannyian a tapasztalainkból, a csalódásainkból tanulva, lefaragunk valamennyit az elvárásainkból és ahhoz igazítva, már működhetne a kapcsolat. Igen ám, de ez csak a mi álláspontunk. Mert az ex-szel még jól ki is lehetne jönni, de ott van az Ő exe, a másik, aki nem biztos, hogy osztja a mi gondolatainkat. Még ekkor sem tud veszíteni, ezért ott árt, ahol csak tud. Így már persze egy ex-szel is nehéz az együttlét. Ott lóg a levegőben a másik ex. A harc egy darabig fennállhat, de hosszú távon valóban, felőrli másodsor, harmadszor is az életünket. Mindenki életét. Így van neked igazad abban, hogy az ex-szel nem érdemes újrakezdeni!!!
Néhány új oldalról világítottad meg a dolgot előttem, mivel a gondolatmenetemben eddig csak az én exeim szerepeltek, de az exek exei nem. Nyilván ekkor a történet már sokkal bonyolultabbá válik, és még inkább megnehezíti a dolgok menetét. Koromnál fogva a gyerekekre sem gondoltam, viszont a környezetemben lévő példák alapján is azt tapasztaltam, hogy az exnek mennie kellett. Ebből kifolyólag nem nevezhetők a férfiak igazán tisztességesnek, hiszen a gyerekeket hátrahagyva semmivel sem foglalkoznak, sem jó viszonnyal, sem törődéssel, sem a gyerekekkel, bár néha napján valami hóbort szintjén rájuk tör az eszményi gondoskodás. Éppen ezért jobb, hogy ha normális keretek között nem lehetséges valami, akkor inkább ne nehezítsék az exek egymás életét...semmilyen formában.
Köszönöm, hogy megosztottad velem a történeted!
Legyen szép napod!
Üdvözlettel:
Írólány
A gondolataimat írtad le, azt a dilemmát, amiben régóta élek. Igen voltak ex-eim. Akár a volt férjem, akár az őt követő élettársam, és az őt követő élettársam. Mind exek ma már. De nem tudtam soha leírni egyiket sem. A gondolataimban a mai napig is valamilyen szerepet, de betöltenek. Körülöttük, velük, vagy nélkülük zajlott az életem, életünk, mert ne hagyjuk ki a gyerekünket sem.
Vissza-vissza tértek az exeim, valamilyen formában. Igenis létezik az ex-szel való kapcsolattartás egy bizonyos mértékig, már soha nem lesz olyan mint előtte. Mindannyian a tapasztalainkból, a csalódásainkból tanulva, lefaragunk valamennyit az elvárásainkból és ahhoz igazítva, már működhetne a kapcsolat. Igen ám, de ez csak a mi álláspontunk. Mert az ex-szel még jól ki is lehetne jönni, de ott van az Ő exe, a másik, aki nem biztos, hogy osztja a mi gondolatainkat. Még ekkor sem tud veszíteni, ezért ott árt, ahol csak tud. Így már persze egy ex-szel is nehéz az együttlét. Ott lóg a levegőben a másik ex. A harc egy darabig fennállhat, de hosszú távon valóban, felőrli másodsor, harmadszor is az életünket. Mindenki életét. Így van neked igazad abban, hogy az ex-szel nem érdemes újrakezdeni!!!
Válasz erre: Orsolya
Kedves írólányunkl! Megint ügyi voltál, nálam egy ex semmilyen pozícióba sincs, az ex, az ex! Barátság egy esetleges együtt járás után, lehet hogy van ilyen de én még nem találkoztam vele. Nagyon jó csak azt tudom mondani neked! Szép estét kívánok Orsolya
Örülök, hogy ismét olvastál, és köszönöm a dicséretet is! :) Igazán jól esik! Úgy látom, hogy ebben kérdésben is hasonlít a véleményünk. "Az ex nem véletlenül ex!" :) Szép estét Neked is!
Írólány
Válasz erre: Tündér
Ismét egy jó téma és ismét egy jó cikk!:-)
Pussz
Tündér:-))
Igyekszem érdekes dolgokkal, jó olvasnivalóval előállni... Szép estét neked!
Üdv:
Írólány
Pussz
Tündér:-))
Válasz erre: Pinokkió
Gondolkodtam, szerintem itt a férfi-nő hozzáállás miatt lehet kettőnk között a különbség.
Ugye én férfi vagyok és eszembe nem jut, hogy melegítsek valamit. De lehet, hogy ez a melegítéses dolog a férfiak többségénél megvan (nőknél általában nincs), így mivel te eddig átlagos (nem Pinokkió félékkel) pasikkal találkoztál, így beleestél a felmelegítés csapdájába. Én meg az átlagos barátnőjeimmel nem eshettem bele, mert ők nem felmelegítős félék voltak:-)
Üdv:
Pinokkió
Szép napot!
Válasz erre: írólány
Szia Pinokkió!
Nyilván minden ember és kapcsolat más és más. Ha lehetséges lenne akkor nem zárkóznék el teljesen egy jó kapcsolat fenntartásától, viszont az én tapasztalataim és exeim azt indokolták, hogy aminek vége van, azt úgy is kell kezelni. Ezzel elkerülhetővé vált a felmelegített káposzta esete. :)
Szép napot kívánok Neked!
Írólány
Ugye én férfi vagyok és eszembe nem jut, hogy melegítsek valamit. De lehet, hogy ez a melegítéses dolog a férfiak többségénél megvan (nőknél általában nincs), így mivel te eddig átlagos (nem Pinokkió félékkel) pasikkal találkoztál, így beleestél a felmelegítés csapdájába. Én meg az átlagos barátnőjeimmel nem eshettem bele, mert ők nem felmelegítős félék voltak:-)
Üdv:
Pinokkió
Válasz erre: Pinokkió
Szia Írólány!
A téma jó, és jól is írod meg. Max annyi kifogásom, hogy nem osztom a véleményed. Nekem sok "ex"-em a mai napig is jó barátom. Ez nálam(unk) úgy működött, hogy nem akartuk tovább fenntartani a kapcsolatot semmilyen formában, de amikor találkoztunk soha senki nem dobált a másikra se kígyót, se békát. Sokszor beszélgetek jókat "ex"-ekkel. Én a te álláspontodat annyiban módosítanám, hogy a válás után azonnal nem szabad erőltetni a barátságot, annak kis időt kell adni, hogy kialakuljon az egykori szerelem helyett és akkor már lehet szabadjára engedni a dolgokat. Vagy ellaposodik, vagy megmarad jó barátságnak a kapcsolat.
Nyílván van olyan, amit te mondasz, de azt meg észre kell venni és le kell állítani..., bár nekem soha nem volt ilyen problémám.
Pinokkió
Nyilván minden ember és kapcsolat más és más. Ha lehetséges lenne akkor nem zárkóznék el teljesen egy jó kapcsolat fenntartásától, viszont az én tapasztalataim és exeim azt indokolták, hogy aminek vége van, azt úgy is kell kezelni. Ezzel elkerülhetővé vált a felmelegített káposzta esete. :)
Szép napot kívánok Neked!
Írólány
A téma jó, és jól is írod meg. Max annyi kifogásom, hogy nem osztom a véleményed. Nekem sok "ex"-em a mai napig is jó barátom. Ez nálam(unk) úgy működött, hogy nem akartuk tovább fenntartani a kapcsolatot semmilyen formában, de amikor találkoztunk soha senki nem dobált a másikra se kígyót, se békát. Sokszor beszélgetek jókat "ex"-ekkel. Én a te álláspontodat annyiban módosítanám, hogy a válás után azonnal nem szabad erőltetni a barátságot, annak kis időt kell adni, hogy kialakuljon az egykori szerelem helyett és akkor már lehet szabadjára engedni a dolgokat. Vagy ellaposodik, vagy megmarad jó barátságnak a kapcsolat.
Nyílván van olyan, amit te mondasz, de azt meg észre kell venni és le kell állítani..., bár nekem soha nem volt ilyen problémám.
Pinokkió