újabb események régebbi események további események
11:19
Tündér módosította a naplóbejegyzését
11:17
Tündér új bejegyzést írt a naplójába

Fintorog az élet

2010. augusztus 6. - Látogatók száma: 47

Kérdezni és kérni szeretnék. Közhellyel indítok: az Élet írja a legfurcsább történeteket. Hivatásomból adódóan sok elesett, becsapott, talaját vesztett emberrel, esettel találkozom. Az egyik legszívbemarkolóbbról, és talán legjellemzőbbről szeretnék írni

Nevezzük Annának. Nagyon korán ment férjhez, menekült otthonról...így könnyen elképzelhetjük, nem a herceg talált rá. Két éven belül két gyermek. Bele a sűrűjébe, holott még maga is szinte gyerek volt. A férj, - nevezzük Pálnak, - nem volt rossz ember, pusztán gyenge jellemű, befolyásolható....nagyon befolyásolható. Édesanyja néhány elejtett megjegyzése elvetette a magot...gyanakvás, még egy kis fülbesugdolózás, és szépen összepakolt, otthagyva nagylelkűen a lakást a gyerekeknek, meg ANNAK a nőnek. Válás. A bírónő megállapította a gyermektartás összegét, amit becsülettel fizetett. Anna, pedig a nagy lakásban két gyerekkel...a kisebbik, születésétől fogva súlyos mozgásszervi torzulással él... a csekkek, pedig csak jönnek, csak gyűlnek...hova menjen el dolgozni? Hogyan? Újsághirdetés. Hirdetések. Otthoni munka, távmunka, könnyű, képzettséget nem igényel hűűű, de jó. Csak pár száz forintot kell küldeni, és már el is kezdheti a munkát. Jaj de jó, végre megoldódik ez a nagy szegénység...mert apa a tartásdíjon felül egy cumit nem vett még.....és jönnek sorra a meghirdetett munkacsomagok....adj fel hirdetést,várd a pénzt és javasold nekik ugyanezt....
A beszélgetésünk alatt itt sírta el magát először...nem értette, hogyan lehet megengedni az ilyet? Miért nem büntetik meg azokat, aki kitalálnak ilyen csalásokat.? Erre nem tudtam válaszolni. Sajnos csak a lelkét tudom meggyógyítani, a jogait nem tudom megvédeni...és munkát sem tudok ajánlani. Tudna valaki segíteni Annának távmunka végzésben? Számítógép és ismeret van, becsületes, lelkiismeretes....és tisztességesen akar pénzt keresni, mert tisztességesen akar élni. Mert a fiait tisztességes embernek akarja nevelni !
Mert hiszi, hogy az emberek........azért tisztességesek !

A cikket írta: vdodi7

6 szavazat

Hozzászólások

Megjegyzés:

időrendi sorrend

2010. augusztus 25. 09:11
Nem szabad olyan távmunkát elvállalni, amely "túl szép, hogy igaz legyen" munkának tűnik, mert senki nem fizet a két szép szemünkért. Mindennek meg van az ára.
A naív emberek, akik azt gondolják, hogy szinte semmi munka befektetésért majd csak úgy dől a pénz, azokat nagyon könnyen meg lehet vezetni.
Ahova befizetni kell bizonyos összeget azért, hogy dolgozhass, az már messziről bűzlik, ...ezeket már eleve kerülni kell.
Óvatosan kell bánni a lehetőségekkel, mert sokan arra mennek rá, hogy megvezessék az embereket, akik be is dőlnek a "kínálkozó lehetőségnek."
2010. augusztus 24. 15:46

megtekintés Válasz erre: Pinokkió - 2010. augusztus 7. 15:44

Ez a központos dolog tényleg jó ötlet lenne. Lehetne egy olyan központ, amin keresztül lehetne csak otthon végezhető távmunkát kiközvetíteni. Így akár NET-en keresztül láthatók lehetnének a lehetőségek, mindenkinek!

ha megszületik az ötlet, szívesen segítenék a kivitelezésben!
 
2010. augusztus 15. 22:12
Üdvözlet "Annának"....és jobb napokat.A cikk jó...mondom én...

Ada
2010. augusztus 15. 17:36
Nagyon helyes! üdv Orsolya
2010. augusztus 15. 17:22
Nem véletlenül hagytam el az országot...de nem ez a jó megoldás, viszont évekig mentem szembe az árral, de mindenki csak várta a segítséget anélkül, hogy mellém állt volna az odavezető úton. Ráuntam....Bocsánat, én már nem küzdök másokért, mert nem küzdöttek velem.

Amikor itt elmondom, hogy Magyarországon az árak és minden ugyanaz, mint itt, de havi 300 font az átlagjövedelem vagy annyi se...kikerekednek a szemek. Itt ez egy heti fizetés ( inkább három nap)...és minden ugyanannyiba kerül...
2010. augusztus 9. 14:46

megtekintés Válasz erre: BanMagdi - 2010. augusztus 7. 16:59

Talán tudok segíteni. Ha gondolod, add meg az elérhetőségemet, és a "feleségekre" hívatkozva keressen meg.Üdv Magdi

Kedves Magdi ! ,, Anna" hozzájárulásával megadnám az elérhetőségét neked, kérlek, ha tudsz segíteni, írj neki.... nagyon számítana rá.... ime:
bri.gitta68@freemail.hu
sürgető lenne számára nagyon....
előre is köszönöm..........
vdodi7
2010. augusztus 9. 14:38

megtekintés Válasz erre: Orsolya - 2010. augusztus 7. 15:45

Kedves vdodi7! Milyen igazad van! Köszi, hogy olvashattam és írj még nekünk! üdv Orsolya

írok megígérem.... és köszönöm !!!!
üdv
védodi
2010. augusztus 7. 21:56
Néha tényleg jó magam is azt hiszem a tisztesség is olyan mint a fehér holló, kihalt állat. Sajnos sok csalódás és ügyeskedés áldozataként magam is tapasztaltam a valótlan világot. A tény, hogy nagyon nehéz olyannal találkozni aki valóban a tisztesség útján szeretne boldog lenni, és nem mások pénzén gazdag. De hát ilyenek az emberek, szoktam mondani:
- Egy tökéletes ember volt, azt intő példának a sok tökéletlen kiszögezte!
sajnos így érzem is, ami elszomorító. Nehéz nagyon olyan állást vagy helyet találni ahol méltán akarnak segíteni, és nem megalázni, vagy ügyeskedésre tanítani, vagy behálózni valamibe.
2010. augusztus 7. 16:59
Talán tudok segíteni. Ha gondolod, add meg az elérhetőségemet, és a "feleségekre" hívatkozva keressen meg.Üdv Magdi
2010. augusztus 7. 15:46
Te Pinokkió! Te átlátsz, hogy én mikor kattintok? Röntgen szemed lett? üdv Orsolya
2010. augusztus 7. 15:45
Kedves vdodi7! Milyen igazad van! Köszi, hogy olvashattam és írj még nekünk! üdv Orsolya
2010. augusztus 7. 15:44

megtekintés Válasz erre: kiki64 - 2010. augusztus 7. 14:05

szomorú történeted igencsak megjndított
miért nem hoz létre már valaki olyan központot, ahol tényleges otthoni munkákkal látják el a munkát vállalókat?
jó a stílusod, tetszett

:)

Ez a központos dolog tényleg jó ötlet lenne. Lehetne egy olyan központ, amin keresztül lehetne csak otthon végezhető távmunkát kiközvetíteni. Így akár NET-en keresztül láthatók lehetnének a lehetőségek, mindenkinek!
2010. augusztus 7. 14:35

megtekintés Válasz erre: Orsolya - 2010. augusztus 6. 17:42

Kedves vdodi7! Nagyon sok ilyen van mostanság! Nagyon sajnálom őket, remélem, előbb-utóbb rendeződik a helyzet! üdv Orsolya

köszönöm, sajnos valóban sok az ügyeskedő...és még több a rászedett...
de bizalom azért még van......
pusz
vdodi
2010. augusztus 7. 14:32

megtekintés Válasz erre: monic7676 - 2010. augusztus 6. 20:28

Nagyon jó a téma,és a cikk is!!!! Pusz: Monic!!!!!

köszönöm.... jobb lenne ha sikerről írhattam volna....
pusz
2010. augusztus 7. 14:31

megtekintés Válasz erre: ginesz - 2010. augusztus 6. 22:02

Amig ilyen korrupt ez az ország addig sajnos a tisztességes emberek, csak bele tudnak betegedni az életbe....nagyon jo cikk, csak mi nagyon kevesek vagyunk, hogy ilyen helyzetben érdemben tudjunk cselekni.Bár tudnék segiteni, nem csak Annán hanem minden emberen akinek szüksége van rá.

Köszönöm az Annák nevében is.... remélem mielőbb kitalálunk valamit....és valahogy a jogot is helyre kellene már tenni....az ügyeskedőnek majdhogy nem több lehetősége van jogorvoslathoz, mint az áldozatnak..... valahogy nincs ez jól azt gondolom.......
2010. augusztus 7. 14:28

megtekintés Válasz erre: Tündér - 2010. augusztus 7. 10:05

Nagyon sajnálom, valóban nehéz helyzetben van. :-( Remélem, hogy hamarosan talál megfelelő munkát.
Jó a cikk!

Pussz,
Tündér :-)

Köszönöm, és sajnos sok ilyen, vagy ehhez hasonló szomorú élethelyzetről tudnék írni....illetve akarok írni, szeretném ha minél többen megismernék az igazi, bulvármentes magyar valóságot. Terep pszichológus vagyok, és megvallom, olykor nem tudom nem hazavinni amit hallok, látok....
pusz
vdodi
2010. augusztus 7. 14:23

megtekintés Válasz erre: kiki64 - 2010. augusztus 7. 14:05

szomorú történeted igencsak megjndított
miért nem hoz létre már valaki olyan központot, ahol tényleges otthoni munkákkal látják el a munkát vállalókat?
jó a stílusod, tetszett

:)

Ugyanezen gondolkodtam én is, aktatologatás helyett tenni kellene.... Helyesbítek, TENNI KELL ! Nem mindenki akar bűnözésből élni......
2010. augusztus 7. 14:05
szomorú történeted igencsak megjndított
miért nem hoz létre már valaki olyan központot, ahol tényleges otthoni munkákkal látják el a munkát vállalókat?
jó a stílusod, tetszett

:)
2010. augusztus 7. 10:05
Nagyon sajnálom, valóban nehéz helyzetben van. :-( Remélem, hogy hamarosan talál megfelelő munkát.
Jó a cikk!

Pussz,
Tündér :-)
2010. augusztus 6. 22:02
Amig ilyen korrupt ez az ország addig sajnos a tisztességes emberek, csak bele tudnak betegedni az életbe....nagyon jo cikk, csak mi nagyon kevesek vagyunk, hogy ilyen helyzetben érdemben tudjunk cselekni.Bár tudnék segiteni, nem csak Annán hanem minden emberen akinek szüksége van rá.
Feleségek.hu csevegő

Online felhasználók:

Privát csevegő béta

Csevegő partnerek: