Haragszom rád… 12. rész

Látogatók száma: 49

Az esküvő...

Ahogy közeledett az esküvő Tom egyre idegesebb lett és Denis nem győzte nyugtatgatni, hogy jó lesz ez így, bele kell törődnie, hiszen nem tud már ezen változtatni, a lánya így döntött. Nem a kisöccsével való törődést látja élete fő céljának, de önálló életet szeretne és most itt van a lehetőség. Amúgy sem válogathatott, hiszen szemmel látható, sajnos az apjára ütött, nem volt egy szép lány, ráadásul fiús külsővel és természettel megáldva. Hát örülnie kell, hogy van valaki, aki őt ilyennek elfogadja. Az, hogy elvált ember, ha neki megfelel, mit számít, majd összeszoknak.
Hogy igazán mi aggasztotta, azt Denis soha nem tudta meg, találgatni pedig nem akart.

*
Eljött az esküvő napja, eddigre már Tom kénytelen volt személyes kapcsolatot felvenni leendő vejével és megismerni a családját. Úgy-ahogy beletörődött a dolgok menetébe. Az anyagiakat is megbeszélve az újdonsült nászasszonnyal, beadta derekát és feladta azt az elvét, hogy nem száll be az esküvőbe. Beszállt. Mégpedig annyira, hogy a belvárosi lakását, ami valamikor az édesanyjáé és az övé volt, és annyi emléke fűződött hozzá, azt a fiatalok rendelkezésükre bocsájtotta. Denis tudta, hogy nagyon mélyen érintette ez őt, hogy meg kell váljon a gyermekkori otthonától.

*
Az esküvő vidámra sikeredett, főleg, amikor a menyasszony megjelent a lépcső tetején, hosszú ruhájával sehogy sem boldogult. Lányos külseje inkább volt mulatságos, mint bájos és erre még rá is tett egy-két lapáttal. Denisnek bohóckodásnak tűnt, ahogyan mackós mozdulatokkal letipegett a nem kevés lépcsősoron a menyasszony.
A vőlegény előtt le a kalappal. Csinos volt, meg kell hagyni. De Denis látta azt is, amit más talán nem, látszott minden mozdulatán, hogy nem éppen kenyérre kenhető fajta.

A pár akkor is egymást választotta és ez ellen már nem volt mit tenni. A ceremónia lezajlott annak rendje, módja szerint. És ha nem is volt fényes, nagy esküvő, a fiatalok számára mindenképpen emlékezetes maradt, akár csak Denis és Tom részére.

Tom ekkor sem maradt magára a gyerekkel, Denis mellette volt és segített, amennyire munkája és saját élete ezt lehetővé tette. Igyekezett úgy intézni saját életét, hogy mindannyiuk számára megoldást találjanak. Szép lassan átvette az anya szerepét, ha jelképesen is, mert az óvodába elég gyakran kellett érte mennie, amikor az apjának elfoglaltsága volt a munkahelyén, és a kezdeti nehézségek lassan tűnőben voltak, amit egy kis ragaszkodás-féle váltotta fel a gyerek és közte. Már szerette a kis srácot, aki ilyen korán elvesztette az édesanyját és ezt ő igyekezett valamilyen szinten pótolni.
A fiú törékeny volt és mint későn született gyermek - hiszen nővére és közte tizenhat év korkülönbség volt - kissé talán elkényeztetett.

Az apa is kezdett megnyugodni, amikor látta, hogy a dolgok maguktól is megoldódnak, csak hagyni kell, szokni ezt az új helyzetet, hogy mi lesz a jövő, azt akkor még egyikük sem tudhatta. Na nem maguktól oldódott meg, de Denis is azon volt és az első megrázkódtatás után a nővére sem hagyta magára, és ez Tom számára így volt jó.

Sok teendője volt még Tomnak, hogy valamit kezdjen a lakásával, ahol még ott élt, de valamiféle megoldást kellett találnia arra is, hogy a kapcsolatukat egymással rendezzék. Nem volt ez előre kigondolva, kitalálva, a helyzet hozta úgy, hogy Tomnak döntenie kellett, mert Denis türelme fogytán volt, minden igyekezete ellenére, úgy érezte Tom döntésképtelen, amikor kettejük kapcsolata került szóba, a hogyan tovább kérdésére nem tudta még mindig egyértelműen a választ.

Denis nem hagyta őt akkor sem cserben, de haragudott, hogy hiába követ el mindent, törődik vele és a gyerekkel, ez neki nem elég. Akkor elhatározta, tegye azt, mint számtalan más az életüket egyedül élő emberek, akár mint ő, ketten a lányával, próbálja meg egyedül a fiával.
Ez sem volt hosszú távon megoldás egyikük számára sem, bár Denis tartotta magát elég sokáig.

De egyszer csak Tom előállt kérésével, hogy eladja a lakást és költözzenek össze, éljenek együtt.
Megtört a jég, a szükség törvényt bont - gondolta Denis, végülis ezt akarta, ezt szerette volna mindig, hogy együtt legyenek, most amikor csak igent kellene válaszolnia, nem is olyan könnyű ha bele gondol.

Nem sok ideig gondolkodott a válaszon, talán a férfival kettesben eltöltött este hangulata abban a kis meghitt étteremben és az ízletes vacsora, amit elfogyasztott, a vonzalom, amit mindig is érzett, ha a férfi közelében volt, megkönnyítette a döntését és igent mondott a férfi kérésére, ami ettől a perctől kezdve megváltoztatta mindannyiuk életét.

Folyt.köv.

A cikket írta: zsoltne.eva

támogatóink