Haragszom rád… 16. rész
Látogatók száma: 59
Valami megváltozott a levegőben…
Nem volt szomorú az ébredése többet. Mintha kicserélték volna. Mindennek tudott örülni, jókedvvel indult a munkába. A körülötte lévő emberek nem tudták a változás okát, nem értették, és ő csak mosolygott. Tette a dolgát és hallgatott. Minek azt az orrukra kötni. - gondolta, egyelőre maga sem tudta hová vezet ez az út, de hogy jó rajta járni, azt érezte.
Észrevette más is a megváltozott hangulatát és jólesően vette tudomásul, hogy ami neki olyan örömet jelent, az szemmel láthatóan zavarja a férfit. Nem baj, gondolta. És sugárzott belőle a jókedv, a magabiztosság. Esze ágában sem volt leplezni, hogy valami történt, de még nem jött el az ideje annak, hogy beszéljen is róla. Had egye a méreg. Megérdemeli. Hiába érdeklődött a változás oka felől, nem siettek a segítségére. Mások is haragudtak rá, hogy kibabrált az asszonnyal. Többek között Tom barátja is, aki az asszony főnöke volt, egyben bizalmasa. Denis mégsem vallotta be még neki sem boldogsága okát. Maradjon ez egyelőre titok.
Közeledett a Szilveszter. Denist csak az foglalkoztatta ezekben a napokban, hogy vajon eljön-e a férfi, engedi-e a munkája, semmi sem volt egyelőre biztos. Nem rajta múlott.
A meglepetés mindennél többet jelentett Denis számára, amikor meghívták a rokonok Szilveszterre, korábban ez nem volt jellemző és ő a meghívást elfogadta. Izgatottan készülődött a nem mindennapi eseményre. Vajon ő ott lesz-e? – gondolta magában.
Harmincöt éves, csinos nő volt Denis. És erre az alkalomra igencsak szeretett volna kitenni magáért. Mégis az egyszerűséget részesítette előnyben, maga sem tudta miért, de érezte, nem szabad túlzásokba esnie. A férfi olyannak szereti, amilyen, ezt kifejtette már első találkozásuk alkalmával. Ehhez tartotta magát, amikor szolid ruhát vett fel, de ügyelve minden részletre. Enyhe sminkkel az arcán semmi oka nem volt aggodalomra. Megperdült a tükör előtt még egyszer, mielőtt elindult.
És ott volt. Üdvözölték egymást, óvatosan, nehogy feltűnjön bárkinek is, alig elkezdődött kapcsolatuk, mert ebben már egészen biztos volt, hogy a férfi az ő kedvéért van itt, vállalva esetleges következményeit, érte, vele. Mindketten függetlenek, nem lehet kifogása ez ellen senkinek.
A hangulat, a finom illatok, a sejtelmes zene, a jókedv, vidámság mind értük volt, Denis úgy érezte hosszú utat tett meg idáig, és ki akart használni minden percet, hogy ez a hangulat sokáig kitartson. A vendéglátók is kitettek magukért. Zene, tánc és alkalom, minden volt bőven és ők ketten táncoltak, szorosan simulva egymáshoz, már cseppet sem zavartan, hogy ezt mások is észrevették, ellenkezőleg a felszabadultság szemmel látható volt mindkettőjükön, nem csak az ital hatására. Mindenből jutott egy kevés.
Aztán eljött a hajnal, amikor el kellett volna mennie, de valahogy nem akaródzott. Megtehette volna, hogy hazaviszi a férfit, de megelőzték ebben. Marasztalták, aludjon ott és ő elfogadta ezt a lehetőséget, felvette a felkínált selyem hálóinget és nem keresett másik helyet, csak a férfi mellett, akihez boldogan simult hozzá, odaadón, feledve mindent, ami addig fájt, vagy nyomasztotta, de azért vegyes érzelmekkel. Óvatosan, súgta oda a férfinek, ne mocorogjon már annyit. Majd, amikor kettesben lesznek, lesz még rá bőven idejük. Nincs abban semmi, hogy a rokonával fekszenek egymás mellett szorosan – gondolta. Csak azt nem értette, miért nem jön álom a szemére, ahogy azt se, hogy a férfinek sem akaródzik az elalvás.
Hosszú idő óta először érezte az asszony, hogy boldog.
Folyt.köv.
A cikket írta: zsoltne.eva
Hozzászólások
időrendi sorrend
Szia Éva!
Van ennek az írásnak egy bája:-) Olyan felcsigázással indítasz, azután úgy hagyod az olvasót, hogy a következő részben is maradjon izgalom! Ugyan mi történhet majd a takaró alatt?
Ezek a rokonok?!
Üdv,
Pinokkió
Tudod Pinokkió, egy múlt kapcsolatot az tart életben, ha van szép, amire emlékezni tudunk. Nekem sok szép emlékem van. Ami jó, az jó!
És nem rajtam múlott, hogy ma már csak emlék. :-)
De mindaddig, amíg emlékezünk, addig a kapcsolat sem hűl ki teljesen.
Amíg van egy kis parázs... :-)
Pussz,
Éva
Van ennek az írásnak egy bája:-) Olyan felcsigázással indítasz, azután úgy hagyod az olvasót, hogy a következő részben is maradjon izgalom! Ugyan mi történhet majd a takaró alatt?
Ezek a rokonok?!
Üdv,
Pinokkió