Haragszom rád… 18. rész
Látogatók száma: 94
Még ekkor sem múlt el..., gondolatban ott időzött, annál, aki olyan sokat jelentett számára…
Denis tudta, érezte valami megváltozott. Akarta a változást. Érezte, hogy szüksége van valakire, de arról nem volt megbizonyosodva, hogy a változást ez a férfi jelenti számára. Valami még mindig bizonytalansággal töltötte el. Nem volt még meggyőződve arról, hogy ő az, akire vágyik, csak halványan derengett előtte, hogy a biztonság az, amit keres, amire szüksége van. De sehogy sem tudta magában ezt elrendezni. Még ekkor sem múlt el…, gondolatban ott időzött, annál, aki olyan sokat jelentett nem is oly rég számára.
Így hát vegyes érzelmekkel indult hazafelé.
A társaság magával ragadta, kizökkentette, nem volt min töprengenie tovább. Haza kellett mennie, mert otthon valaki várta, a lánya, akinek nem volt kedve ehhez a kiruccanáshoz, de tudta, hogy hozzá mindig hazaérkezik. Annyit tett mindössze, hogy elkísérte őt az állomásra, ahol aztán eltűnt két napra a szeme elől…
A ház előtt kitették a taxiból, a többiek mentek tovább és ő a nehéz pakkal, amit csomagoltak számára már alig várta, hogy végre hazaérkezzen.
Az ajtó előtt egy kissé megtorpant, amikor hiába kopogott, és nem válaszolt senki… Az a pár perc nagyon hosszúnak tűnt…aztán egyszer csak az ajtó mögött egy ismeretlen hangot hallott…, amint valakinek azt mondja – majd ha felöltöztem, akkor nyisd ki az ajtót!... Denis előtt hirtelen elsötétült minden, az előbbi nyugalma pillanat alatt elszállt, helyébe a megdöbbenés…, a kétségbeesés lépett. Tessék? Hogyan?... villant át egy pillanat alatt az agyán… Ott állt az ajtó előtt, és csak az tudatosult benne, hogy nem tud bemenni a saját lakásába, mert valaki, egy ismeretlen, egy idegen ebben megakadályozza. Ki ez az ember? – gondolta hirtelen, hogy merészeli ezt tenni…, miközben ő haza jött.
A következő pillanatban kinyílt az ajtó és ott állt a lánya, aki már nem ugyanaz volt, mint két nappal ezelőtt. Látta őt sápadtan, elgyötörten, női ösztöne megérezte, már tudta az okát…De a figyelme most a férfire irányult? - Ki ez a férfi? – vonta kérdőre a lányát … És hogy képzelitek, hogy engem az ajtó előtt várattok, amíg ő felöltözik…Nem várt magyarázatot, már minden világos volt előtte... de a düh, amikor elképzelte látva az eredményét, hogy mit tett az ő lányával, elszabadította benne elfojtott gyűlöletét. Érzékelte, amint a férfi ott áll vele szemben, pökhendien, és magabiztosan, ki ha nem ő, és mondja neki, az anyjának, hogy a lánya már nem gyerek, végülis betöltötte a 18. évét…, egy felnőtt, aki azt csinál, amit akar,… na ez végképp betette a kaput…
- Mit mondtál? – kiáltotta az asszony és a gyűlölet minden porcikáját átjárta ebben a pillanatban. Dühe eddig nem ismert mértéket öltött. Szinte már magán kívül követelte a férfitől, hogy tűnjön el, de azonnal, mert nem áll jót magáért és a keze ügyében lévő vasalót felkapva adott nyomatékot annak, hogy egyáltalán nem viccel. Megteszi, ha nem hallgat a szép szóra, képes rá, és belevág a képébe.
A férfi menekülőre fogta. Bár nem volt ugyanaz a vigyor az arcán, mégis az ajtón kívülre kerülve kajánul még visszaszólt… - Akkor is megbasztam a lányát!...
Ennyi volt. De a mondat ott maradt, ott zakatolt az asszony fülébe. A férfi elment. Ő meg ott állt megsemmisülve a tudattól. Hiszen a lánya még gyerek! Úgy érezte nagyon kevés ő, és hiába minden, az az arc, amikor visszanézett rá, az a gúnyos hang, ahogyan kimondta. Tudta, hogy még egyszer nem lesz képes egy ilyen helyzetet kivédeni. Vesztesnek érezte magát. A körülmények, az idegessége, minden meggyőzte arról, hogy itt ennek ugyan vége van, de segítségre van szüksége, nem bírja egyedül elviselni, ehhez ő nem elég …ő mégis csak egy nő, most érezte igazán, hogy szüksége van egy férfire. Ekkor eszébe jutott a bátyja. Hozzá szaladt, aki épp hogy csak haza érkezhetett, futott, ahogy csak a lába bírta, de hiába. Az ő fájdalma is kevés volt hogy meghassa, bátyja nyugalommal fogadta a hírt, ami őt annyira felzaklatta,…egy kicsi empátiát sem tanúsítva, végighallgatta a húgát. Ellenkezőleg. Szembe találta magát a bátyja megvetésével és értetlenségével is egyben. Mire is számítottál? – kérdezte az asszonyt, miközben ott a majorban a saját életed párját kerested, a lányod sem fog megállni, kivárva mi lesz ennek a vége – tette hozzá.
Denis mindenre számított csak arra nem, hogy nem talál nála megértést, amikor ő szinte magán kívül van a tehetetlenségével, a megalázottságával, a visszafordíthatatlannal, a kétségbeesésével.
Mégis valami megkönnyebbülés félét érzett, amikor bátyja visszakísérte őt az otthonába, és hosszasan elbeszélgetett a lányával. Denis egyszer sem szólt közbe, örült, hogy ezt a terhet legalább valaki leveszi a válláról…
Folyt.köv.
A cikket írta: zsoltne.eva
Hozzászólások
fordított időrendi sorrend
Lehet tudni, hogy hány részes lesz a sorozatod? mert megvárnám a végét, hogy elkezdjem az elejétől.
Puszi! Donnácska
Szia Zsévácska!
Lehet tudni, hogy hány részes lesz a sorozatod? mert megvárnám a végét, hogy elkezdjem az elejétől.
Puszi! Donnácska
Nem lehet tudni, ugyanis, ha egy szuszra feltehettem volna, akkor egy részbe belefér az élete ezen szakasza, mivel nem lehet, ki tudja mikor lesz a vége? :-)
Egy könyvet mindig az elejétől szokás olvasni, különben bele se kezdj. :-)
Pussz,
Éva
Mindig az író dönti el, mikor van vége. Ez nem kívánsághangverseny! :-)
Szia Donna!
Nem lehet tudni, ugyanis, ha egy szuszra feltehettem volna, akkor egy részbe belefér az élete ezen szakasza, mivel nem lehet, ki tudja mikor lesz a vége? :-)
Egy könyvet mindig az elejétől szokás olvasni, különben bele se kezdj. :-)
Pussz,
Éva
Mindig az író dönti el, mikor van vége. Ez nem kívánsághangverseny! :-)
Tamás
Gyanítom Évi, hogy ennek akkor lesz vége, amikor már nem lesz áramod. Persze az is lehet, hogy rákötöd még egy kicsit a gépedet a bicikli dinamójára, és tekersz néhány ezer kilométert.
Tamás
Pussz,
Éva
Ui. Amíg élünk, remélünk! :-) Még van idő! Egyáltalán tudod te, miről szól ez az egész?
Jujj, de vicces! Még visszatérünk rá. :-)
Pussz,
Éva
Ui. Amíg élünk, remélünk! :-) Még van idő! Egyáltalán tudod te, miről szól ez az egész?
Rájöttem mi a furcsa, ami egyedivé is teszi az írásaidat. Olyan kívülálló narrátorként mondod el az egészet. A "kívülállósággal" egyben mivel magadé a történet, azt is érzi az ember, hogy mennyire "belülálló" vagy. Így átjön a személyiséged, a "minden rólad szól"..., egy hsz-t is tudsz úgy írni egy idegen íráshoz, hogy a végén te vagy a főszereplő. De ezt vedd nagyon pozitívan!!! A kisebb biztos meglévő, általam nem látott hibák mellett, kevesen tudnák ezt így megírni. Hidd el! Ne hallgass a károgókra, írjanak ők ilyet;-) Gratulálok.
Üdv,
Pinokkió
Végre megfejtettem!!!!18 rész kellett hozzá! Áááá!!!!
A szülőnek tudomásul kell vennie, hogy felnőtté vált a gyermeke és egy 18 éves lány már egy érett nő. Tudom, hogy ezzel nagyon nehéz szembesülni, de el kell fogadni, hogy neki is szüksége van önálló életre, szerelemre, akárcsak az anyjának.
Puszilak
heleenke
Kedves Éva!
A szülőnek tudomásul kell vennie, hogy felnőtté vált a gyermeke és egy 18 éves lány már egy érett nő. Tudom, hogy ezzel nagyon nehéz szembesülni, de el kell fogadni, hogy neki is szüksége van önálló életre, szerelemre, akárcsak az anyjának.
Puszilak
heleenke
Te mindig olyan bölcs vagy és túllátsz rajtam, mint kívülálló józanabbul ítéled meg azt, amit én akkor nem akartam látni, hogy vége a gyerekkorának. Nekem ő ma is egy gyerek. Na mindegy. Ez már csak a múlt, amiben így, vagy úgy, de mi követtük el a hibákat és annak isszuk a levét ma is.
Köszönöm a hozzászólásod. A tisztánlátáshoz sokat segít, ha feloldozást nem is nyerünk. :-)
Puszi,
Éva
kíválót nyomtam, várom a folytatást
Köszönöm a kiválót, mire is? :-)