újabb események régebbi események további események
19:06
Arnold91 módosította a naplóbejegyzését
15:12
Arnold91 új bejegyzést írt a naplójába
16:04
Tündér új bejegyzést írt a naplójába
17:21
Arnold91 új bejegyzést írt a naplójába

Haragszom rád… 3. rész

Látogatók száma: 66

Elvesztett önbizalmát újra kellett építenie, vajon sikerül-e?

Eszméletlen lendülettel vetette magát bele ismét az életbe. Minden elmulasztott percet pótolni szeretett volna, a lehető legrövidebb időn belül. Számtalan lehetőség kínálkozott számára, hiszen szemrevaló nő volt Denis, az akkor még alig harminc évével. De előbb össze kellett magát szednie, hiszen a házassága még fennállt és ha tudta is mire számíthat, és mit akar valójában, annak hamarosan vége, az még kevés volt ahhoz, hogy önbizalmát ismét helyreállítsa. Nem a külseje miatt aggódott, azzal nem volt gond, egy kis smink és újra a régi. Arcát még nem viselték meg a történtek, de a lelke az sérült. Idő kell ahhoz, hogy elfelejtse, ami volt. Ideje pedig volt bőven.

A férfi, aki eddig a biztonságot jelentette számára, egyben annak elvesztését is jelentette mostantól és ezzel az új helyzettel még meg kellett barátkoznia. Felkészületlenül érte. Ügyetlennek és elesettnek érezte magát arra, hogy beleugorjon egy újabb kapcsolatba.
Ezért úgy gondolta be kell rendezkednie, hogy mostantól egyedül fog élni, ketten a lányával.

Megváltozott az élete. Más szemmel nézett körül, mint eddig tette a munkahelyén, másként kezdte figyelni a körülötte lévő férfiakat, másként fogadta a közeledésüket, mert érezte, hogy mostantól szabad prédának tekinthetik, ezt sokáig nem fogja tudni leplezni. Az eddigi flörtöknél már nem feltétlen fog tudni megállni.

Így szövögette magában az elkövetkezendő időszakot, a hogyan továbbra, mert ha valamit nehezen viselt eddigi élete során, az egyedüllétet. Amíg volt kire várnia, addig soha nem foglalkozott ezzel a gondolattal, de most valami egészen más érzés fogta el. Ettől szenvedett. Nem találta helyét. Addig, amíg dolgozott, a munkája elterelte a figyelmét arról, hogy hazaérve senki sem fogja várni. Ahhoz, hogy ezt megszokja, időre van szüksége. Az anyagiakról nem beszélve, mert a gyerektartást igaz, nem mondta vissza egy korábbi veszekedésük alkalmával, most tudta csak, jól tette, hogy nem bízott meg benne. Legalább erre nem kell most időt áldoznia. Ehhez az új helyzethez kell alakítania további életét.

Tudta, ahhoz, hogy talpon tudjon maradni, többet kell dolgoznia. Kell valami plusz munkát vállalnia, hogy fenn tudja tartani a lakását. Albérlőt kell szereznie, és ehhez el kell fogadnia, hogy megváltozik itthoni megszokott élete. De legalább nem lesz unalmas – gondolta.
Sok volt ez kicsit elsőre ennyi mindenen agyalni, amit a hirtelen rászakadt egyedüllét jelentett.

De először meg kell szabadulnia a szerszámoktól, hirtelen támadt ötlettel felhívta sógorát, hogy segítsen a dolog gyakorlati megvalósításában. Bepakolták a csomagtartóba az összes még itt maradt tárgyait és Will munkahelyére fuvarozták, ott hagyva a portán, hogy tessék itt van, a tiéd. Garázsmester volt a kedves, így azonnal célba jutott, nem tévesztve el a személyt.

A családban hamar híre ment, hogy elválnak. Senki sem lepődött meg, hiszen köztudott volt, amúgy sem éltek túl jól. Az elköltözés és a válás közötti idő hamar eltelt és nem volt más hátra, mint közös akaratuknak, hogy nem óhajtják az együttlétet, érvényt szerezni. Így törvényesen kimondták a válást.

Hazugság lenne azt állítani, hogy Denist nem viselte meg a válási procedúra. Azon a napon nem kívánt szinte senkit sem látni. Alig ért haza, minden addigi elfojtott keserűsége ismét a felszínre hozta elesettsége és egyedülléte tudatát. Összeroppant és ez az állapot egészen addig fogságban tartotta akaratát és minden korábbi elképzelést háttérbe szorított, míg egy szép napon elege lett saját fájdalmából és úgy döntött talpra áll.
Elindult, hogy újra megtalálja önmagát, és újraépítse lerombolt életét.

Folyt.köv.

A cikket írta: zsoltne.eva

6 szavazat

Hozzászólások

Megjegyzés:

időrendi sorrend

megtekintés Válasz erre: zsoltne.eva

Heló Donna!

Mennyivel egyszerűbb idáig eljutni olvasásban, mint anno én jutottam el idáig. :-) Igazad van, így szoktunk beszélni valamiről, "eszméletlen jól érzem magam"... persze soha sem belegondolva, hogy úgy nem lehet. :-)

Kössz az eddigi elismerést.

Szívesen! :)

Amúgy én is szoktam használni, az eszméletlenül jó kifejezést, de még az is bibis. :)
Az eszméletlen lendület meg megint másabb kategória. :)

megtekintés Válasz erre:

"Eszméletlen lendülettel vetette magát bele ismét az életbe"

Ezt hívják a kötekedők képzavarnak, mert egy eszméletlen sosincs lendületben. :)
Persze én kimagyaráznák, hogy az esése pillanatában igen, bár az csak gravitáció vagy szabadesés. És lehet, hogy nem is esett el. :)
Tudom, nem tudod javítani, de majd legközelebb.

Jó a cikksorozatod!

Heló Donna!

Mennyivel egyszerűbb idáig eljutni olvasásban, mint anno én jutottam el idáig. :-) Igazad van, így szoktunk beszélni valamiről, "eszméletlen jól érzem magam"... persze soha sem belegondolva, hogy úgy nem lehet. :-)

Kössz az eddigi elismerést.
 
"Eszméletlen lendülettel vetette magát bele ismét az életbe"

Ezt hívják a kötekedők képzavarnak, mert egy eszméletlen sosincs lendületben. :)
Persze én kimagyaráznák, hogy az esése pillanatában igen, bár az csak gravitáció vagy szabadesés. És lehet, hogy nem is esett el. :)
Tudom, nem tudod javítani, de majd legközelebb.

Jó a cikksorozatod!

megtekintés Válasz erre: Pinokkió

Értem már. Válás nélkül beadta szegény trabantos Willnek. Akkor már azt is értem, szegénynek miért csak Trabantra futotta:-(

Ezek után te még Will-t sajnálod? Hát tudod? :-)
De mondtam már, hogy a Trabant az a barátjáé volt, nem az övé. Neki Daciaja volt, amit elvitt magával akkor, amikor Denist otthagyta. Biztos szervizbe hagyta. Érted már? :-)

megtekintés Válasz erre: zsoltne.eva

Denis és Will házasok voltak, tíz évig, de már a házasságuk elején is gondok voltak és Denis már akkor úgy döntött, hogy beadja a gyerektartást, amit aztán az évek során sem mondott vissza. Akkor sem amikor jobban mentek köztük a dolgok. Mert addigra már Denis elég gyanakvó lett. És nem bízott többé a férjében, mint ahogy ki is derül a végére, joggal gondolhatta.

Értem már. Válás nélkül beadta szegény trabantos Willnek. Akkor már azt is értem, szegénynek miért csak Trabantra futotta:-(

megtekintés Válasz erre: Pinokkió

De a kérdésre nem válaszoltál;-)
Össze is házasodtak néha? Hogy majd most el tudjanak válni, hisz azt írod, és valamelyik válásuk után megítélték a gyerektartást Denisnek? Hihi

Denis és Will házasok voltak, tíz évig, de már a házasságuk elején is gondok voltak és Denis már akkor úgy döntött, hogy beadja a gyerektartást, amit aztán az évek során sem mondott vissza. Akkor sem amikor jobban mentek köztük a dolgok. Mert addigra már Denis elég gyanakvó lett. És nem bízott többé a férjében, mint ahogy ki is derül a végére, joggal gondolhatta.

megtekintés Válasz erre: zsoltne.eva

Tudod Pinokkió az élet úgy hozta, hogy apró különválások előzték meg Denis és Will végleges válását. Azt hittem kitalálod, de tévedtem. És biztos, ami biztos.

Biztos, hogy Denis ötlete volt, hogy ha már egyszer elindította, akkor miért változtasson ezen. Jól tette? Akkor annak tűnt. Mint ahogy az idő ezt be is bizonyította.

:-)

De a kérdésre nem válaszoltál;-)
Össze is házasodtak néha? Hogy majd most el tudjanak válni, hisz azt írod, és valamelyik válásuk után megítélték a gyerektartást Denisnek? Hihi

megtekintés Válasz erre: Pinokkió

Szia Éva!
A gyerektartás nem a válás után jár?
Szerintem az eddigi legjobb sorozatod kerekedik! Ne rontsd el kapkodással!
(Nem győzlek olvasni!!!)
Üdv,
Pinokkió

Tudod Pinokkió az élet úgy hozta, hogy apró különválások előzték meg Denis és Will végleges válását. Azt hittem kitalálod, de tévedtem. És biztos, ami biztos.

Biztos, hogy Denis ötlete volt, hogy ha már egyszer elindította, akkor miért változtasson ezen. Jól tette? Akkor annak tűnt. Mint ahogy az idő ezt be is bizonyította.

:-)
Szia Éva!
A gyerektartás nem a válás után jár?
Szerintem az eddigi legjobb sorozatod kerekedik! Ne rontsd el kapkodással!
(Nem győzlek olvasni!!!)
Üdv,
Pinokkió
Én is folytatom tovább!

Üdv.

heleenke
megyek a következő részre

:)
Kíváncsi vagyok hogyan sikerül felépülni! !!
Nem olyan régen a volt férjem bennem is felszakított egy -két eltemetettnek hitt sebet. Most kicsit nyalogatom, aztán majd begyógyul talán!!!
Puszi Éva.
Feleségek.hu csevegő

Online felhasználók:

Privát csevegő béta

Csevegő partnerek: