újabb események régebbi események további események
21:08
Tündér új bejegyzést írt a naplójába
11:33
Arnold91 módosította a naplóbejegyzését
11:26
Arnold91 új bejegyzést írt a naplójába
11:16
Tündér új bejegyzést írt a naplójába

Haragszom rád… 4. rész

Látogatók száma: 56

Egyszer fent, egyszer lent, olyan ez mint a hullámvasút

Denis kétségbeesetten kereste a változás lehetőségét. Megcélozva minden albérlet-közvetítő irodát, hirdetőtáblákat böngészve. Ki lehet az, akinek éppen az ő szobájára van szüksége, minden vágya, hogy megossza vele azt a „jót”, „békességet”, amivel ebben a pillanatban rendelkezik. Ráadásul volt egy barátja akkor, akit úgy hívott, hogy „ital”. Nem nagy dicsőség, de akkor csak benne bízott. Az ital eltompította, elzsibbasztotta. Annyira nem vitte túlzásba, hogy a munkája rovására menjen. Csak felejteni akart, nem gondolkodni, ami volt, elmúlt. Ugyanakkor azt érezte, hogy elhanyagolja egyéb, korábban még szeretve művelt tevékenységeit, a házi munkát… Nem volt türelme Kittihez, a lányához sem. Pedig tudta, neki is szüksége van rá, hiszen csak ő maradt számára. Apja nem élt a láthatás lehetőségével.

A terápia, amit magának felállított szerencsére nem volt hosszú távra tervezett. Még időben rájött, nem ez a megoldás. Eszébe jutott a kert, ami most már csak egyedül az ő gondja, arról sem szabad megfeledkeznie. Igaz február lévén még nincs sok teendője, de mihelyt kitavaszodik, nem lesz már ideje azon gondolkodni mit is kezdjen magával. A kerti teendők, a munkahelye, a lánya és ha sikerül az albérlő, majd csak kizökkentik valahogy. Újult erővel állt neki a változtatásnak.

Szerencsére két fiatal lány éppen az ő kis szobáját kereste, el is helyezkedtek, és berendezkedtek a lánya szobájába. Kitti is belátta, hogy nem tehet mást, át kell, engedje, mert átmenetről van csak szó, amíg anyja úgy gondolja, erre van szükségük.
A lányok hozták, nem csak magukat, a barátaikat is de a fiatalság jó hatással volt Denis idegeire, mellettük újra fiatalnak érezte magát és végre élt. Elnézte a lányok butaságait, bohémságait, hiszen tudta, fiatalság, bolondság, és ő sem volt más ebben a korban.

Aztán őket követték más albérlők. Először egyedülálló férfi, aki igényesen berendezett szobát keresett éppen, de be kellett érnie azzal a szerényen berendezett kisszobával, bár a legjobb bútoraival berendezve, ami rendelkezésére állt az asszonynak. Mindig igyekezett a legjobbal kielégíteni az igényeket és ez elég sokáig, egészen addig sikerült is amíg a férfi többet nem kívánt. Akkor mennie kellett. Sajnálta, de nem tehetett mást. Annyira azért nem érzett szükséget.

A végén annyira belejött az albérlőkbe, hogy nélkülük már el sem tudta képzelni a mindennapjait. Újabbak jöttek, egy házaspár, akik üresen kérték a szobát, és hozták helyes kis bútoraikat, és csodásan berendezkedtek a kisszobájába. Denis most jött rá mit jelent a pénz, ha van, az ő kis lakását is csodálatosan be lehetne így rendezni. De nem álmodozott, az még odébb van. Babinak hívták a fiatalasszonyt, érdekes, a férje neve nem jut az eszébe, de hogy bűvész volt, az igen. Ezzel próbálta őt is szórakoztatni, nem sok sikerrel, udvariasságból elnézte neki. De amikor moziba hívta, és nem a feleségét, hanem őt, az már nem illett be az elképzelésébe. A férfi elment, Babi maradt, de nem sokáig, mert Denis tudta most már, hogy mire van szüksége. Nem engedhetett abból, hogy talpra kell állnia. Ahhoz pedig pénzre, egyre többre volt szüksége.

Aztán ismét egy fiatal házaspár vette birtokba a kisszobáját, de akkora vehemenciával éltek, és úgy röpködtek a cipők, behorpasztva a bejárati ajtaját is, hogy sokáig nem lehetett ezt az állapotot elviselni, így hát megkönnyebbült, amikor sikerült nagy nehezen tőlük megválni.

Nagyon jó szíve volt Denisnek, mert megengedte ezt követően, hogy zsenge kapcsolatban lévő elvált férfi vegye birtokba nem csak a kis szobáját, alkalmanként az éjszakáit is megosztva vele. Nem lehetett a férfinek ellenállni. Nagyon vonzó volt. Nem is értette, hogy gondolhatta az a kis nő, aki arra kérte, hogy hozzá jöhessen, kire bízza leendő párját. Hiszen még ő is fiatal volt és kívánatos, na nem ő, a leendő párja szemében. De finoman művelték, mert tudták, nem ez a jövő útja. Mindketten elvált emberek voltak, tudták, hogy a látszat, néha csal. Denis nem ezt akarta és a férfinek mennie kellett. Hagyta elmenni.

Folyt.köv.

A cikket írta: zsoltne.eva

5 szavazat

Hozzászólások

Megjegyzés:

időrendi sorrend

megtekintés Válasz erre: zsoltne.eva

Apropo. Nincs egy ismerősöd véletlenül, aki albérletet keres? :-)

De igen, de két kicsi gyerekkel.

megtekintés Válasz erre:

Ó, Mr. Alkohol...
:)

Hiába, a pénz nagy úr!

Apropo. Nincs egy ismerősöd véletlenül, aki albérletet keres? :-)
 
Ó, Mr. Alkohol...
:)

Hiába, a pénz nagy úr!
Szia Éva!
Ha az italt megszemélyesíted, akkor személyesítsd meg rendesen, én az "amit" helyett "akit" tennék, "ebben" helyett "benne"..., szerintem jobb lenne. Ja és az előző rész befejezése..., azt ígérte Denis, hogy megújul, akkor azzal kezdtem volna, nem az italbarátjával;-) A vége meg nagyon begyorsult. 5 alá.
Üdv,
Pinokkió
Szia Éva!

Remélem azért eljön az igazi szerelem is és akkor egy kicsit hosszabban elidőzhetünk majd a szép érzelmek kialakulásában!

Puszi

heleenke
nagyon eseménydús a történeted
tetszik, nagyon

:)
Én is várom a folytatást !! Pusz Éva.
Szia Évi !

Várom a folytatást.
Szép napot kívánok. Kyra
Feleségek.hu csevegő

Online felhasználók:

Privát csevegő béta

Csevegő partnerek: