újabb események régebbi események további események
21:08
Tündér új bejegyzést írt a naplójába
11:33
Arnold91 módosította a naplóbejegyzését
11:26
Arnold91 új bejegyzést írt a naplójába
11:16
Tündér új bejegyzést írt a naplójába

Haragszom rád… 9. rész

Látogatók száma: 60

Mindig több kell, semmi nem elég!

Miért is gondolta Denis, hogy könnyen éri el a célját. Tudta, nagyon kemény időszakok várnak még rá, és ehhez igazította további életét.
Azon már túltette magát, hogy volt férje más oldalán próbál meg boldogulni. Tegye, gondolta. De azt is tudta, hogy az a nő jól behúzta a csőbe. Szexmániás énjét nem tudta kellőképpen kordába tartani. Amitől neki sikerült megóvnia magát, mert elhitte, úgy van ahogy mondta, nem kell több gyerek, de ez nem feltétlen volt igaz. És az sem volt igaz, hogy nem családcentrikus, hiszen sikerült egymás után két gyereket összehoznia. Nevezzük ezt Denis bosszújának, ha neki nem fenékig tejfel az élete, a másiknak se legyen az. Majd megtudja, hogy ebből nem lehet megélni. Hát szenvedjen. A Sors kegyes csapása volt ez, nem ő mérte rá, de egy kis elégtételt jelentett.

*
Neki viszont most egészen mással kellett foglalkoznia. Meg kellett valahogy élniük.
A kert, a munkahelye, az otthona, csonka családja, így nevezték ezt, nem kis próbára tették az idegeit. Ha fizikailag képes is volt ellátni e feladatait, ebbe hogy fért még bele egy negyedik, épp csak elkezdett kapcsolata. Belefért.
Úgy, hogy nem volt ez túlzásba víve. Alkalmanként tudtak csak összebújni. Akkor viszont pótolva mindent, amit addig elmulasztottak. És a szenvedély nem ismer korlátokat.

Denis a hiányt igyekezett pótolni. Az otthon melege mégis hiányzott és ezt nem tudta másként elérni, mint elkezdett azon gondolkodni, miként. Újra albérlőt keresett, aki talán nem lesz olyan, mint a legutóbbiak, hogy szétverték a házat. Na, az nem hiányzott az életéből.
Eszébe jutottak a lányok, akik olyan jól érezték nála magukat, aztán az az egyedülálló férfi, aki többre vágyott, de nem jött össze neki, és Babi a bűvész férjével, aki itt hagyta, de neki is mennie kellett, Babit sajnálta nagyon, de az élet már csak ilyen. Hogy neki is jutott egy pici jó? Ne sajnálja ezt tőle senki, nem is teheti, hiszen örök titok marad. Az a fiatal házaspár, ki tudja, talán már rég el is felejtették egymást. Egyre többet foglalkoztatta ez, a szinte egyetlen lehetőség. Albérlőt találni.

Munkahelyén gyakran összejött barátaival, egy kis társasági életre szükség volt. Barátság alakult ki közöttük az összejövetelek alkalmával. Ha tehették, munka után gyakran leültek megvitatni a politikai, vagy ami adódott éppen, eseményeket. Egy-egy ilyen alkalom jó volt, laza kapcsolat, családi háttér jellemezte szinte minden egyes barát életét.
Denis már nem volt egyedül. Legalábbis akkor így érezte.

*
Egy ilyen alkalommal történt meg az, hogy a szintén elvált egyik munkatársnője, azt csak ő hitte , hogy barátnője is egyben, éppen egy albérletet keresett legújabb barátja, mint később kiderült a saját számára is. A férfi is elvált ember volt. Sok időt töltöttek együtt, ezért nem volt kétsége afelől, hogy jó döntést hoz, amikor felajánlja kis szobáját a férfinak. Akkor még nem tudta mindez mivel jár.

Rövidesen megváltozott a véleménye, már nem volt kétsége, hogy rossz döntést hozott. Mert a férfi egy nagyon magának való, pökhendi és egyáltalán nem toleráns, nem egy megértő ember benyomását keltette. Akkor jött erre rá, amikor a lánya véletlenül levágott egy darabot a spejzban ott lógó kolbászából. Megkívánta.
Na akkor kiakadt a fickó. Denis nem értette miért ez a nagy felhajtás. Hát éhes volt, istenem, milyen egyszerű. Nem elég, hogy elvették a szobáját, és osztozkodnia kell az anyjával, akkor még az is olyan nagy baj, hogy megkívánta a másét? Honnan tudta volna, hogy az nem az övé.

Itt kezdődött. Aztán egymás után jöttek a bajok.
Arról sem tehetett senki, hogy a melegvizes cső szétdurrant a konyhában és nincs küszöb. Ki mondta, hogy a földön ágyazzanak be maguknak. A két behemót, a földön fekve, paplannal takaródzott. Ki gondolta, hogy egy szép kora reggel arra fognak felébredni, hogy valami nagyon meleg és vizes.
Denis először tapasztalta meg, hogy nem lehet mindenki tökéletes. Nem csak ideges emberek vannak, de még bolondok is – gondolta. És megint a helyzet urának érezhette magát, amikor fellapátolta és felitatta a rengeteg vizet.
Melengető érzése volt!

Folyt.köv.

A cikket írta: zsoltne.eva

3 szavazat

Hozzászólások

Megjegyzés:

fordított időrendi sorrend

Szia Éva!
Megtörténtek, leírtad, jó volt...
Ide raknék csillagot:
"Denis már nem volt egyedül. Legalábbis akkor így érezte.

*
Egy ilyen alkalommal történt meg az,"
Üdv,
Pinokkió
Szia Évi !

Várom a folytatást! Puszi Kyra
Igen az együtt lakás szabályokkal jár, és feladással is. Várom a folytatást ! Üdv Éva.
 
Látom rájárt a rúd...
Feleségek.hu csevegő

Online felhasználók:

Privát csevegő béta

Csevegő partnerek: