Hová lett a családom?
Látogatók száma: 46
Aki azt hangoztatja, nem számít a külső, a szépség, az vagy ennek a birtokában van, vagy már régóta a nyomait kutatja hiába, még annak is fontos milyen szemmel néznek rá, de mindenképpen neki magának, hogy mennyire érzi jól magát a saját bőrében…
Természetesen van mit felhúzni a testemre, így sem szégyellni való, de mégis miért alakult úgy, hogy az utcán kapkodom magamra a ruhám darabjait, - talán, mert hirtelen kellett valahonnan távoznom?... Ezt a környéket én nem ismerem. Meddig jutottam, nem tudom. Ezért az sem számít látja-e valaki idegen, amint felhúzom éppen vékony pántos nyári ruhámat. Engem sem ismerhet senki, és ez megnyugtató… Észre sem veszem, amikor mellém kerül az utcán egy korombeli, de nálamnál pár évvel idősebb nő és egy tizenéves kislány.
- Maga meg mit csinál itt? - kérdezte.
- Amint látja, próbálom magam összeszedni. Felesleges minden további kérdése, nem szorulok én segítségre… De ha már itt van, árulja el, hol vagyok? - ha nem siet túlzottan.
- Arra még emlékszik, honnan tették ki a szűrét, hogy ilyen állapotba került? - kérdezte.
- Természetesen erre nem kerülhetett sor. Magamtól döntöttem így és távoztam - volt a rövid válaszom, még csak nem is háborogva.
Valami emberit éreztem a nő hangjában és ez felbátorított a további csevegésre, főleg, amikor hozzátette:
- Na, most, hogy így egészben látom, senki sem mondaná meg, hogy nem idevalósi, hanem valami földön kívüli. A haja kissé rendezetlen bár, de ápoltnak tűnik, és a ruháján sincs sehol egy folt, gyűrődés. - Itt lakom a környéken a lányommal a közelben, és, ha nem bánja, velünk tarthat. Út közben majd - ha van kedve hozzá - beszélgethetünk. Elmesélheti a könnyű nyári félresikerült kis kalandját - mondta viccesen az ismeretlen.
- Csak nem egy sztori gyűjtővel állok szemben? - kérdeztem pimaszul, amit azonnal meg is bántam. - Önszántamból távoztam az otthonomból.. - feleltem enyhítve az iménti hangnemen, mert valahol éreztem, komolyan gondolta a segítségnyújtást.
Lassan összeszedtem magam, még egy kis simítás az összekuszálódott sörényemen, a szandálomat még mindig a kezemben lóbálva, hanyagul a vállamra vetett táskámmal, fura benyomást kelthettem szó se róla. - Megvagyok. - feleltem viccesen. Mehetünk.
Út közben már mindhárman nevetgéltünk az iménti összeszedetlen állapotomon, közben megálltunk elszívni egy-egy cigarettát, így jobban szemügyre vehettem a „megmentőmet” és a kislányát, aki mindeddig egy szót sem szólt, csak mosolygott. Olyan helyesek voltak így együtt. Az anya korban közel hozzám, de pár évvel idősebbnek tűnt, rövid, szőke haja ápolt, lenge nyári szoknyát, hozzá illő testéhez simuló blúzt viselt. A lánya, olyan tíz éves körüli forma, de még nem tini lány. Hosszú, barna, fényes haja lófarokba fogva, kissé sápadt ovális arca szomorkás, de bájos teremtés, lenge pólója vékony testet takart.
- Még a nevedet sem ismerem - fordultam a kislány felé. Az én nevem Beatrix, egyszerűen csak Bea. Téged hogy szólíthatlak?
- Adrienn a nevem, de szólítson csak egyszerűen Andinak - felelte a kislány és abban a pillanatban a barátommá fogadtam. Főleg azok után, ahogy elkezdett velem csevegni, hogy be nem állt a szája, de kifejezetten erre volt ekkor szükségem. Szerettem, hogy nem kellett mindent harapófogóval kihúzni belőle. Mondta-mondta kérdés nélkül is, majd az anyja felé fordult.
- Ő, az anyukám, de szólítsa egyszerűen Katának - miközben jelentőségteljesen nézte az anyja reakcióját, hogy mindent jól mondott-e, aki erre csak bólintott.
- Megérkeztünk - fordult felém Kata és én hirtelen feleszméltem, és nem hittem a szememnek, amikor megálltunk az ajtajuk előtt.
- Én ismerem ezt a házat! - kiáltottam fel. Hiszen innen távoztam olyan hirtelen egy órával ezelőtt. Én itt lakom! - ocsúdtam fel, és a szomszéd ajtó kulcsa még mindig ott lógott az ajtó kilincse alatt… Ezek észre sem vették, hogy elmentem? Hová lett a családom?
Kata mindeközben egy szót sem szólt, kinyitotta az ajtaját és betessékelte a még mindig magán kívül lévő, meglepett Bea asszonyt. Már csak akkor szólalt meg, amikor hellyel kínálta és mindketten rágyújtottak.
- Most, hogy kiderült végre, szomszédok lettünk, azt hiszem, nem árt egy kis pihenés. Megengedem, hogy mostantól tegezz. - Üdvözöllek az egyedülállók táborában!... Ébresztő!
A cikket írta: zsoltne.eva
Hozzászólások
fordított időrendi sorrend
Aranyos kis történet és egyáltalán nem rád vall :) Ha nincs ott a neved,ki nem találtam volna ki írta.Érnek még meglepetések(jó értelemben).
Puszi
A történet maga is izgalmas, az még külön plusz!
Örülök, hogy ma nem lehet rám panasz..., bár szívem szerint arról írtam volna, hogy egy irtó klassz lakásban találtam magam és egy rég nem látott férfi, Kálmán toppant be váratlanul, az ablakommal szemben egy nagyon menő járgány az övé volt, akire mindig is szerettem felnézni, de pech, hogy nem engem keresett, hanem Ilonát. :-)
Puszi!
Ez nem egy kitalált történet, még ha a fele sem igaz, de próbáltam hihetőbbé tenni. Néha jó belebújni a másik bőrébe. Egészen visszafiatalodtam közben. Na ez volt a nehezebb. A többi jött magától, ami meg nem, azt álommanó megoldja... :-)
Örülök, hogy ma nem lehet rám panasz..., bár szívem szerint arról írtam volna, hogy egy irtó klassz lakásban találtam magam és egy rég nem látott férfi, Kálmán toppant be váratlanul, az ablakommal szemben egy nagyon menő járgány az övé volt, akire mindig is szerettem felnézni, de pech, hogy nem engem keresett, hanem Ilonát. :-)
Puszi!
Való igaz, mostanában nem lehet rád panaszom. :D
Évám!
Aranyos kis történet és egyáltalán nem rád vall :) Ha nincs ott a neved,ki nem találtam volna ki írta.Érnek még meglepetések(jó értelemben).
Puszi
Akkor neked is, mint Virágnak szíves, örömest ajánlom a kedvencemet, a kisrépamag és a föld igaz történetét, még ha csak mese is, ahol mint... de nem csak kitaláció, inkább olvasd el. Ott is bemutatkozom, kár, hogy már tudod...
... de voltam én már itt mindenféle kis állat, olyan, mint macska, kutya, ha jól emlékszem még madár is, mert, hiszen a veréb is az... meg jómadár... :-)
Írtam már név nélkül is, de mindig rám ismertek, így hát kénytelen vagyok magamat vállalni...
Puszi!