Ma már tudom!

Látogatók száma: 64

Pech ez neked, mert amikor megismertelek még minderről oly keveset tudtam, mit akartam, mit szeretnék, de te megtanítottál arra, hogy másként is lehet gondolkodni, cselekedni, akarni...

Már majdnem megismertelek.
Kis híján elfelejtettem, mi addig uralta életem.
Unalmas óráim, perceim megváltója lettél, csak úgy hirtelen.
Mint ismeretlen - még nem tudtam - de már nem az voltál, egy idegen.

Felnagyítottam a voltodat.
Ki voltál, ki vagy, mintegy mindegy, érdektelen.
Elérted - kvázi - egyetlen perc alatt, hogy te legyél az az egy, és a minden, aki vagy.
Mindegy perce alatt, mi akkor hiányzott, megadtad nekem azt.

Amikor már semmi sem számított, akkor jöttél.
Mindegy volt honnan és miért kerestél.
Te voltál akkor a megváltó,
kizökkentettél a valóságból, mi minden volt, csak nem jó.

Mit képzeltél? Mit reméltél?
A pillanat volt az, aminek te is éltél?
Akkor én életre keltem, vajon te mit hittél,
miben reménykedtél?

Kevésnek bizonyult, mára tudom.
Hiú ábránd, mit benned kerestem, - kerestél - és azt hittem megtalálom.
Több volt ez, mint az álom. Amíg hittük,
De - a többek között - mindketten elvesztünk.

Aztán jött derűre a ború.
Te sem tudtad hirtelen, hogy lehet mégis rossz, mi kettőnket egyszer összehozott?

Kételkedtél minden szavamban, mint én is benned, miket hallottam.
Ugyan, ki lehetsz te? Miket mondtál, kételkedtem benne.
Azt gondoltam, soha nem ezt akartam,
Ma már tudom, csak egy-egy bizonyos alkalommal.

Aztán rájöttünk mindketten, ez az állapot tartós nem lehet,
én sem - ma már tudom - te sem hiszed el, hogy valamitől mégis lehet.

Az életed, az életem, mindketten tudjuk már, a kapcsolatunk jövőtlen.

A pillanatoknak éltünk csupán - ma már tudjuk - mindketten.
Pedig zöld a fű és kék az ég, de nekünk - kettőnknek - együtt már ez sem elég,
reménytelen ez a jövőkép.