újabb események régebbi események további események
00:18
Yolla új hozzászólást írt az egyik cikkéhez
00:16
Yolla új hozzászólást írt egy cikkhez
00:12
Yolla válaszolt egy szavazásra
00:03
Yolla új cikket töltött fel
16:26
Anyu új hozzászólást írt egy cikkhez
16:08
Anyu új hozzászólást írt egy cikkhez
14:38
emillio módosította a cikkét
14:37
emillio új cikket töltött fel
14:13
emillio új cikket töltött fel
13:43
emillio új hozzászólást írt Yolla naplóbejegyzéséhez
13:19
Ilona új hozzászólást írt az egyik naplóbejegyzéséhez
12:17
Black Ice módosította a cikkét
11:53
Black Ice új cikket töltött fel
00:34
Yolla új hozzászólást írt Tündér naplóbejegyzéséhez
00:19
Yolla módosította a naplóbejegyzését
00:18
Yolla új bejegyzést írt a naplójába
00:03
Grace új hozzászólást írt Tündér naplóbejegyzéséhez
23:31
Yolla válaszolt egy szavazásra
23:30
Yolla új hozzászólást írt az egyik cikkéhez
22:52
Sanda új hozzászólást írt egy cikkhez

Meddig tart a barátság?

2011. szeptember 19. - Látogatók száma: 91

Maradhatnak-e barátok azzal együtt, hogy többet is nyújtanak annál, mint pusztán barátság?

Gyakran hangoztatjuk és így igaz, hogy nem vagyunk egyformák. Különbözőképpen éljük meg egy szeretett személy elvesztését. Egy hozzánk tartozó társat, ha eltávozik, még akkor is, ha tisztában voltunk, vagyunk azzal, nincs menekvés, a betegség legyűri, nem tudunk ellene tenni, ebbe belenyugodni akkor is nagyon nehéz. Hosszú időnek kell eltelnie, mire fel tudjuk dolgozni az elvesztését.

Egy erős embert is képes fizikailag és lelkileg is megviselni a gyász. Pótolhatatlannak érzi minden téren azt, aki közel állt hozzá. El kell telnie egy bizonyos időnek ahhoz, hogy egyáltalán beszélni tudjon róla, és azon túlmenően magát erősítve lépni tudjon, valamilyen irányba kimozdítsa saját magát, hogy társ nélkül élje tovább az életét. Nyitni tudjon egy más valaki felé. Az ember, ha szeretett ennek súlya alatt összeroppanhat.

Ha van elég ereje, nem zárkózik el, az emberek irányába nyit, barátok, más hozzátartozók átsegíthetik a nehéz időszakon, de hogy ez mennyire könnyíti, vagy mélyíti el a tényleges gondját, amelyet, ha nem sikerül kezelnie, egyenes út az elmagányosodása felé, az is biztos.

Az ember társas lény és bármennyire is kötődött egy azon személyhez, az idő múlásával, amikor már enyhülni érzi a fájdalmat, akkor, de csak akkor tud beszélni az ő külön, saját, egyéni szükségleteiről. Azt is csak igen óvatosan teszi és szinte a másik félnek, aki előtt kinyílik észre kell vennie, kikövetkeztetnie még azt is, amit nem mond ki, de körülírva már sejteni, tudni véli kimondatlanul is, amit mondani szeretne.

Az ilyen ember, aki képes túllépni az adott helyzetén, mert még érez magában elég erőt ahhoz, hogy ne teljesen magára maradottan, elzárva minden lehetőség elől élje a mindennapokat egyszer csak találkozik egy másik, ha nem is azonos, de hasonló gondokkal küszködő emberrel, feltárja, megosztja az addig mélyen magába rejtett érzéseit. Másként nem megy. Ha arra vár, hogy ránéz az a másik és mindjárt tudni fogja, mire van szüksége, nagyon téved. Mindkettőjüknek lehet ugyanaz a szükségük, de erről beszélniük kell. Tisztázni egymás között. Kapcsolatról még nincs is szó, mégis elegendő lehet egy nyitott, egymásra jobban odafigyelő beszélgetés, ami elvezetheti mindkettőjüket abba az irányba, amelyből akár még kapcsolat is lehet. Mást mondok, még kapcsolatra sincs szükség. Még az is lehet a nélkül is működhet két ember között egy olyan belső nyitottság, hogy azt a hiányt pótolja az együttlét, ami mindkettőjüknek a legtöbb lehet az adott pillanatban. Nem könnyű.

Mindkettőjüknek magukban kell elrendezni, hogy addig, amíg az egyik ember egy alkalmi, pillanatnyi megkönnyebbülést, kikapcsolódást, egy igény kielégítését szeretné érvényesíteni, elérni, mindenféle elkötelezettség nélkül, addig a másik ettől valami egészen mást szeretett volna, mégis képes háttérbe szorítani a pillanatnyi elképzelését a férfi javára és meghozza magában a döntést, ám mit veszítek, ha ezzel segíthetek.

Észre sem veszik, de sokkal közelebb kerültek egymáshoz, mint hitték volna. Már hosszú ideje tartó nyomasztó érzéstől szabadult meg szinte mindkettő. És már úgy beszélgetnek erről a szükségről, ami a lehető legtermészetesebb ettől a naptól kezdve, mintha mindig is ezt alkalmazták volna, pedig mindkettőjüknek ez volt idáig a legnehezebb döntésük.
Egy alkalmi kapcsolat sem jelenthet csak egy alkalmat. Erre csak akkor jönnek rá, amikor az egyik fél olyan helyzetbe kerül, amikor rádöbben bármennyire is hitt abban, amit akkor eldöntött, nem tudja nélkülözni ettől kezdve az alkalmi partnert.

Ekkor el kell tudni dönteni, mit jelentett a másikkal való alkalmi együttlét. Ha többet pusztán annál, hogy a szükségét mindkettő kielégítette, akkor már eljutottak odáig, hogy ebből akár kapcsolat is kialakulhat. De nem feltétlenül egyformán van erre igénye a két félnek. Lehetnek barátok, akik megosztják az ilyen és ehhez hasonló párkapcsolati dilemmájukat, segíthetik egymást kölcsönösen, hogy megtalálják a kivezető utat abból, amibe a körülményeik sodorták mindkettőjüket, kinek-kinek mi jutott az életből. Az már mindenki saját maga érzése kell legyen, hogy le tudja-e vetkőzni az előítéleteit, rá tud-e hangolódni a másik ember elvárásaira anélkül, hogy az érzései ebben befolyásolják. Maradhatnak-e barátok azzal együtt, hogy többet is nyújtanak annál, mint pusztán barátság?

A cikket írta: zsoltne.eva

4 szavazat

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználók szólhatnak hozzá.

Megjegyzés:

időrendi sorrend

2011. szeptember 21. 17:43

megtekintés Válasz erre: Janó - 2011. szeptember 20. 22:45

Mert minden elmúlik egyszer Éva. Szerencsés ember az, akinek egy életen át megmarad a barátja. Persze, ez közhely, de változunk, és változnak a barátaink is. Van egy házaspár, akikkel húsz éve összejárunk, havonta egyszer. A férfiak főznek, a nők beszélgetnek. Jól megvagyunk, de ha gyakrabban találkoznánk, lehet, hamar kifulladna a barátságunk. Pedig, minden alkalommal úgy érezzük, még nagyon sok mondandónk van egymás számára.

Szia kedves Janó!

Én elmondhatom, hogy szerencsés ember voltam, mert nekem fél életemen át kitartott az a barátság, melyre pontot az élete vége tett. Azóta sem találtam olyan embert, akihez bármikor fordulhatok, nem holnap, vagy egy hónap múlva, hanem azonnal, ha szükségem van rá.
Ő volt az, aki mindig, minden körülmények között vállalt engem, az új kapcsolatában is, soha nem tagadta meg a barátságunkat és a környezete tudomására sem mulasztotta el azt kinyilvánítani, hogy ez a barátság irányomban a szeretete egy fajta megnyilvánulása is. Segítette, egyengette az utam akkor is, amikor mással került kapcsolatba.
Ezért is van az, hogy másként értékelem én az igazi barátság fogalmát, soha nem felejtve el azt, amit ő tudott nyújtani akkor, amikor szükségem volt segítségre. A hozzám forduló embernek ezért tudok picivel többet adni magamból viszonzatlanul is akár.
De az is igaz, hogy nem minden ember képes csak adni.

Pussz,
Éva
2011. szeptember 21. 15:49

megtekintés Válasz erre: zsoltne.eva - 2011. szeptember 21. 10:39

Kedves Ailet!

Olvastam ma egy naplóbejegyzésed. Írtam is hozzá. Te is egy érző, olyan ember vagy, aki sok mindenre keresi a választ. Mert igenis szükség van mások véleményére is, mindegy megerősítés céllal, vagy éppen az ellenkezője, de szükség van rá.
Köszönöm a több mint barátsággal kapcsolatos véleményed! Azonosulni tudok vele.
Kinek éppen, mire van szüksége. Ez sokkal többet jelenthet abban az adott pillanatban, mint mindenféle fontolgatása annak, hogy szabad ezt? Ha leegyszerűsítenénk a kérdést mindig arra, hogy az, amit teszünk, mennyire jó vagy rossz, akkor egy helyben topoghatnánk. Milyen jó lenne, ha megéreznék éppen mire van szükségünk. Hát nem fogják. Az egymásra odafigyelésbe ez is beletartozik. A nem mérlegelése folyton annak, hogy helyesen cselekszem-e.
A veszteséggel való mérlegelés, amit ezen keresztül elszenvedünk, még ráér. Szerintem.

Pussz,
Éva

Szia Éva!

A jó és rossz eldöntését eképpen képzelem el : Nekem jó, vagy rossz. Természetesen itt barátságról és személyes "érdek nélküli" kapcsolatokról van szó. Jó, ha az a másik mosolyog? Akkor próbálom elérni, hogy tegye azt. Jó, ha a másik megfogja a kezem? Dettó. Jó, ha a másik mesél magáról? Stb. Némi empátia kell, még akkor is ha - a nekem jó vagy rossz mondatommal - kisarkítom a kérdést. Ha nekem jól esik a nevetés, vagy a sírás bárkivel, akkor magasról nem érdekel, hogy ki mit gondol, mert nyugodt a lelkiismeretem. Ha már aggódnom kell valamiért, ott jelez a belső hangom, - a legérzékenyebb érzékszervem - na akkor kell váltani, változtatni, mert az már a nem jó kategória. Akkor nincs mit megbánni. Nekem bejött. Lassan nyolc éve így élem az életem és megy.
Csak nagy ritkán bizonytalanodok el, te éppen ennek a rezdülésnek a következményét olvashattad. :)

Helyesen cselekszel, ha tiszta a lelkiismereted. Ennyi.

Puszi, Ailet
2011. szeptember 21. 10:55

megtekintés Válasz erre: Black Ice - 2011. szeptember 20. 23:37

Szia Éva!

Mégis írok még neked. :-) Megpróbálom +fogalmazni érthetően mindenki számára nagyon röviden és tömören...
És nem utolsó sorban ezzel téged tisztelek meg Éva.
Hátha nem csak hülyeséget írok...
Nekem sok barátom van. És mindenkinek mint minden embernek vannak hibái nekik is nekem is. Elfogadás is kell fűszernek. De ez egy kapcsolati forma amiben hatalmasat számít az mennyire lehet valakire barátként számítani. Ha pedig olyan dolgokkal vagy gazdagabbak egy barátság által amit úgy érzünk soha nem tudunk viszonozni az is egy érdekes dolog. Valamint ahogy Janó is írta vannak nagyon jó barátaim akik ha a szomszédban laknának nem biztos hogy a tartóssága garantált lenne részemről. És ha már itt tartok találkoztam keveredéssel ami inkább tisztelet de nem csak szavalva de mégsem barátság...
Van még a szűk csoport akiket én 3 béseknek nevezek na róluk csak ennyit. 3B. (Bármit Bárhol Bármikor)

És befejezésül barátom elmondom a legfontosabbat szerintem.
Amire minden ember vágyik mivel az ember társaslény.
Egy társ. Mivel szerintem a legjobb barátja az az embernek akinek a legjobban megnyitja a szívét és lelkét. És ez a társ. Aki nem csak szerelem, szerető, barát, hanem az egésznek a összegűsége.
Szóval néha érdemes az embereknek nem távol nézni, hiszen lehet egy jó szóra várva ott ül sokak mellett a párja, aki a legjobb barátja. (Szerintem...)

Jó éjt! Pux. Üdv. Lacó

Szia Lacó!

Örülök, hogy meggondoltad magad és mégis írsz nekem. Nekem ez nagyon fontos. Hiszen sok mindent félreteszek azért, mert még mindig ezt tartom, minden egyéb mellett a legcélravezetőbbnek. Közösséghez tartozóak vagyunk valamennyien.
Ezt lehet kevésbé szeretni, akarni, de sokak számára ez az egyetlen járható út egymás felé... egyszer csak odatalálunk.
Nekem kevés barátom van, de külön-külön mindegyiket komolyan veszem. Ez a "kapcsolati forma" lehet valakinél intenzívebb, van akinél ritkább (ilyen a család, a rokonság nálam) de ott vannak, bennem vannak akkor is, ha átmenetileg hanyagolom is... hiszen szükségünk van egymásra.
Te is megfogalmaztad, én ha közösségről beszélek, te azt mondod társas lények vagyunk. Hát ez az! Minden e körül kell, hogy mozogjon. Szerintem ez a természetes és hogy odafigyeljünk egymásra.
Nem mindenkinek ugyanarra van szüksége. Csak észre kell venni egymást! :-)

Puszi,
Éva
2011. szeptember 21. 10:39

megtekintés Válasz erre: Ailet - 2011. szeptember 21. 10:30

Szia Éva!

Szerintem érző lények vagyunk, mindenben kapcsolatba alapvetően beleadjuk az érzéseinket. Legyen az érdek, szerelem, barátság. Az élet bármely területén alakítunk ki kapcsolatot, bármilyen mélységig, kizárólag csak akkor működik, ha mindkét fél azt kapja, amire szüksége van. Ha valaki csak beszélgetésre, gondolatokra, mosolyra, egy jó szóra, vagy épp bírálatra, kritikára, esetleg ölelésre, szeretetre, odaadásra van kiéhezve, akkor azt fogja értékelni. Magában. Mert mindig mérlegelünk, ha eljutunk oda, hogy döntenünk kell. Ki így, ki úgy. A realista ember érvel, az emocionális pedig repeső szívvel öleli magához az újat, vagy épp elutasítja. Baráttól, társtól, bárkitől.
Aki elfogadja, amit kap és cserébe azt nyújtja, amit a másik akar, ott lehet szó bármiről. Kommunikáció kérdése. Ez is csak egy cserekereskedelem. Érzéseink, szükségleteink piaca. Csak itt nem pénzben (jó esetben) fizetünk, hanem annál sokkal értékesebbel. Önmagunkból egy darabbal. Amíg egyenlő az adok kapok, addig rend van. Amikor viszont borul az egyensúly, borul minden. Na itt hibáznak sokan. Persze ez nem bűn, mert emberek vagyunk, mindig többet akarunk :) Így halad előre a világ. :) Csak sok veszteséggel járhat. Szerintem.

Üdv. Z

Kedves Ailet!

Olvastam ma egy naplóbejegyzésed. Írtam is hozzá. Te is egy érző, olyan ember vagy, aki sok mindenre keresi a választ. Mert igenis szükség van mások véleményére is, mindegy megerősítés céllal, vagy éppen az ellenkezője, de szükség van rá.
Köszönöm a több mint barátsággal kapcsolatos véleményed! Azonosulni tudok vele.
Kinek éppen, mire van szüksége. Ez sokkal többet jelenthet abban az adott pillanatban, mint mindenféle fontolgatása annak, hogy szabad ezt? Ha leegyszerűsítenénk a kérdést mindig arra, hogy az, amit teszünk, mennyire jó vagy rossz, akkor egy helyben topoghatnánk. Milyen jó lenne, ha megéreznék éppen mire van szükségünk. Hát nem fogják. Az egymásra odafigyelésbe ez is beletartozik. A nem mérlegelése folyton annak, hogy helyesen cselekszem-e.
A veszteséggel való mérlegelés, amit ezen keresztül elszenvedünk, még ráér. Szerintem.

Pussz,
Éva
2011. szeptember 21. 10:30
Szia Éva!

Szerintem érző lények vagyunk, mindenben kapcsolatba alapvetően beleadjuk az érzéseinket. Legyen az érdek, szerelem, barátság. Az élet bármely területén alakítunk ki kapcsolatot, bármilyen mélységig, kizárólag csak akkor működik, ha mindkét fél azt kapja, amire szüksége van. Ha valaki csak beszélgetésre, gondolatokra, mosolyra, egy jó szóra, vagy épp bírálatra, kritikára, esetleg ölelésre, szeretetre, odaadásra van kiéhezve, akkor azt fogja értékelni. Magában. Mert mindig mérlegelünk, ha eljutunk oda, hogy döntenünk kell. Ki így, ki úgy. A realista ember érvel, az emocionális pedig repeső szívvel öleli magához az újat, vagy épp elutasítja. Baráttól, társtól, bárkitől.
Aki elfogadja, amit kap és cserébe azt nyújtja, amit a másik akar, ott lehet szó bármiről. Kommunikáció kérdése. Ez is csak egy cserekereskedelem. Érzéseink, szükségleteink piaca. Csak itt nem pénzben (jó esetben) fizetünk, hanem annál sokkal értékesebbel. Önmagunkból egy darabbal. Amíg egyenlő az adok kapok, addig rend van. Amikor viszont borul az egyensúly, borul minden. Na itt hibáznak sokan. Persze ez nem bűn, mert emberek vagyunk, mindig többet akarunk :) Így halad előre a világ. :) Csak sok veszteséggel járhat. Szerintem.

Üdv. Z
2011. szeptember 20. 23:37
Szia Éva!

Mégis írok még neked. :-) Megpróbálom +fogalmazni érthetően mindenki számára nagyon röviden és tömören...
És nem utolsó sorban ezzel téged tisztelek meg Éva.
Hátha nem csak hülyeséget írok...
Nekem sok barátom van. És mindenkinek mint minden embernek vannak hibái nekik is nekem is. Elfogadás is kell fűszernek. De ez egy kapcsolati forma amiben hatalmasat számít az mennyire lehet valakire barátként számítani. Ha pedig olyan dolgokkal vagy gazdagabbak egy barátság által amit úgy érzünk soha nem tudunk viszonozni az is egy érdekes dolog. Valamint ahogy Janó is írta vannak nagyon jó barátaim akik ha a szomszédban laknának nem biztos hogy a tartóssága garantált lenne részemről. És ha már itt tartok találkoztam keveredéssel ami inkább tisztelet de nem csak szavalva de mégsem barátság...
Van még a szűk csoport akiket én 3 béseknek nevezek na róluk csak ennyit. 3B. (Bármit Bárhol Bármikor)

És befejezésül barátom elmondom a legfontosabbat szerintem.
Amire minden ember vágyik mivel az ember társaslény.
Egy társ. Mivel szerintem a legjobb barátja az az embernek akinek a legjobban megnyitja a szívét és lelkét. És ez a társ. Aki nem csak szerelem, szerető, barát, hanem az egésznek a összegűsége.
Szóval néha érdemes az embereknek nem távol nézni, hiszen lehet egy jó szóra várva ott ül sokak mellett a párja, aki a legjobb barátja. (Szerintem...)

Jó éjt! Pux. Üdv. Lacó
2011. szeptember 20. 22:45

megtekintés Válasz erre: zsoltne.eva - 2011. szeptember 19. 20:11

De miért? Ha addig működött, miért kell elmúlnia?

Mert minden elmúlik egyszer Éva. Szerencsés ember az, akinek egy életen át megmarad a barátja. Persze, ez közhely, de változunk, és változnak a barátaink is. Van egy házaspár, akikkel húsz éve összejárunk, havonta egyszer. A férfiak főznek, a nők beszélgetnek. Jól megvagyunk, de ha gyakrabban találkoznánk, lehet, hamar kifulladna a barátságunk. Pedig, minden alkalommal úgy érezzük, még nagyon sok mondandónk van egymás számára.
2011. szeptember 20. 18:33

megtekintés Válasz erre: Gréta - 2011. szeptember 20. 00:03

Évikém egy barátom szerint nő-férfi barátság nem létezik, mert előbb-utóbb az egyik többet szeretne, és ha a másik nem, akkor a barátság lassacskán félbemarad. A mi esetünkben ez az állítás nagyon is megállja a helyét. Mindezek ellenére én még mindig hiszem, hogy igenis létezik ilyen, de ki tudja, talán csak én vagyok nagyon naiv. Puszim

Létezik. Nálunk a gimi óta. Vagyis 25 éve (nem is vagyok ennyire öreg)...szóval létezik!!
2011. szeptember 20. 07:49

megtekintés Válasz erre: Gréta - 2011. szeptember 20. 00:03

Évikém egy barátom szerint nő-férfi barátság nem létezik, mert előbb-utóbb az egyik többet szeretne, és ha a másik nem, akkor a barátság lassacskán félbemarad. A mi esetünkben ez az állítás nagyon is megállja a helyét. Mindezek ellenére én még mindig hiszem, hogy igenis létezik ilyen, de ki tudja, talán csak én vagyok nagyon naiv. Puszim

Szia Gréta!
Nagyon jól látod a te szemszögödből, amit csak az tudja, aki mindezt megtapasztalta. Függetlenül az itt leírtaktól létezik egy olyan barátság, ami kapcsolatból alakult át azzá, de ehhez idő kellett, hogy rájöjjenek szükségük van egymásra. De csak ezen a szinten.
A mi esetünkben azért állhatná meg a helyét, mert valamennyi módját ismerjük már a kapcsolatoknak, a jó és rossz oldalát egyaránt, talán még magunkat is, hiszen hogyan fogalmazhatnánk meg magunkkal szemben véleményt, kritikát, ha nem a saját megélt történéseink alapján?
Akár csak te, én is hiszem, hogy létezik egy olyan barátság, amikor megértjük a másikat és az ő érdekében hozzuk meg a döntést.
Örülök, hogy itt jártál! :-)
Puszi
2011. szeptember 20. 00:03
Évikém egy barátom szerint nő-férfi barátság nem létezik, mert előbb-utóbb az egyik többet szeretne, és ha a másik nem, akkor a barátság lassacskán félbemarad. A mi esetünkben ez az állítás nagyon is megállja a helyét. Mindezek ellenére én még mindig hiszem, hogy igenis létezik ilyen, de ki tudja, talán csak én vagyok nagyon naiv. Puszim
2011. szeptember 19. 21:28
Szia Évi! Erről a cikkről eszembe jutott valami... köszi! Puszik Orsolya
2011. szeptember 19. 21:03
Az igazi barátság a halálig tart... Kinek mi a barátság és melyik szinten tart...
2011. szeptember 19. 20:11

megtekintés Válasz erre: Janó - 2011. szeptember 19. 19:56

A barátságot a barátság öli meg.

De miért? Ha addig működött, miért kell elmúlnia?
2011. szeptember 19. 19:56
A barátságot a barátság öli meg.
2011. szeptember 19. 18:28

megtekintés Válasz erre: Black Angel - 2011. szeptember 19. 18:12

A saját környezetemben ismerek két emberkét, mindketten házasságban élnek, a barátságuk, szexuális kapcsolatuk 1978 óta tart!!!!! Minden gond nélkül, a mai napig!!! :D

Én is valahogy úgy gondolom, hogy két ember, még mielőtt kialakulna közöttük bármi több, annál, mint barátság, vagy kapcsolat, megbeszélik egymással mit várnak el a másiktól addig, amíg tart ez a "barátság", különösebb kötöttség nélkül, működhet a dolog. Aztán ha egyiknek, vagy a másiknak bejön egy komolyabb, ami számukra többet jelent, tudomásul veszik. :-)
2011. szeptember 19. 18:12

megtekintés Válasz erre: zsoltne.eva - 2011. szeptember 19. 17:59

Ilyet én is olvastam, de ebben a kis történetben nincs szó szerelemről. :-)

A saját környezetemben ismerek két emberkét, mindketten házasságban élnek, a barátságuk, szexuális kapcsolatuk 1978 óta tart!!!!! Minden gond nélkül, a mai napig!!! :D
2011. szeptember 19. 18:00
Amiről Te írtál, ennél sokkal bonyolultabb téma!!!
Szerintem, maradhat a barátság!!!! :)
2011. szeptember 19. 17:59

megtekintés Válasz erre: Black Angel - 2011. szeptember 19. 17:57

Valaki azt írta, valahol: " a szerelem megöli a barátságot.."
...vagy a szerelem alakul barátsággá? :)

Ilyet én is olvastam, de ebben a kis történetben nincs szó szerelemről. :-)
2011. szeptember 19. 17:57
Valaki azt írta, valahol: " a szerelem megöli a barátságot.."
...vagy a szerelem alakul barátsággá? :)
Feleségek.hu csevegő

Online felhasználók:

Privát csevegő béta

Csevegő partnerek: