Meghívhatom egy kávéra?... (1)
Látogatók száma: 67
Nehezen adja be a derekát, mert a hatvanas évei elején járó Eva még ma is feldúlt puszta említésére a kudarcainak...
Mégis elfogadja a meghívást. A randevú a kertvárosi Pláza egyik kávézójába szólít mindkettőnket. Szerény a forgalom, alkalmas egy meghitt magánéleti dráma kibeszélésére.
A találkozáskor gyorsan kiderül, hogy a korából bőven letagadható, kedves arcú, megtört nő nem tartozik a férfifalók körébe. Ellenkezőleg. Olyan benyomást kelt, mint aki várakozó pozícióba helyezi magát, körbe járatva tekintetét, azt próbálja érzékelni, felkeltette e valaki érdeklődését is a jelenléte? Mintegy maga előtt is titkolva feltűnő jelenségét. - Mellékesen kevergetve az időközben felszolgált kávéját, fel-fel pillant. Nem egyenesen a szemembe néz, inkább csak magának, úgy befelé kezdi el mondókáját.
(Eddigre már némiképp informálódtam, hogy ez a fiatal korától már távol, de az idősebb korosztályhoz még csak közelítő, egy gyermekét ide s tova negyven éve egyedül nevelő, idő előtt nyugdíjba került nő, aki még nem tudott megállapodni, beletörődni sorsába, hogy számára a társas kapcsolat abban merüljön ki - ne jelentsen mást - minthogy néha-néha - alkalmanként - eltöltsön pár órát egy zenés, táncos szórakozóhelyen, vagy éppen egy klubban, mely folytatásként számára egy bizonytalan, elfogadhatatlan következményeket tartogathat? - Ekkor úgy dönt, hogy nem elégszik meg a pillanatnyi hangulat adta lehetőséggel, hanem valami tartalmasabb célt próbál kitűzni maga elé... Hosszabb távú, érzelmi alapokon nyugvó párkapcsolatot próbál létesíteni egy társkereső segítségén keresztül, valakivel.)
Valamikor férjes asszony voltam - kezdi mesélni történetét. Munka- és egzisztenciálisan a feltételek megteremtése mellett, tíz év eltelte után egyedül álló anya lettem. Majd két, és tizenöt éves élettársi kapcsolatba kerültem, miközben egyszer sem sikerült elfogadnom az új helyzetemet, amibe a társas kapcsolataim sodortak. Mindkét alkalommal a nem közös gyermek jelentette a legfőbb akadályt. Kapcsolataim végére ez tette a pontot.
Nehezen viseltem az egyedüllétet, hiszen mindig is egy nagy család egyik középső gyermekeként éltem az életem…
A szakításaim után évek múltán is nehezen szántam rá magam egy újabb kapcsolatra. Féltem a csalódástól. A társkereső, amibe regisztráltam ontotta a felhozatalt. Eddigre már túl voltam a nehezén, mintegy beletörődve, hogy nyugdíjas vagyok, több időt szakítva a lakásom felújítására, a magammal és a gyermekemmel való törődésre, a közös kerttel való foglalatosságra. Már csak egy valaki hiányzott, akivel megoszthatom a gondolataimat, a természetemből fakadó asszonyos érzéseimet…
A lányom nem tudott unokával megajándékozni, barátai sorra kirepültek, társat nem talált, igaz, nem is keresték őt, vagy akik mégis, élhetetlenek voltak, azokat én magam martam el a háztól. A környezetében nem maradt más, mint az „idősebbek”, vagy éppenséggel a nála lényegesen „ifjabbak” a gyermek korosztály, akikkel nehéz volt a kapcsolattartás, így vagy úgy mégis enyhítve a magányát.
A férfi, aki a társkeresőn rám akadt, imponált nekem. Jártassága az udvarlás terén újdonságnak számított. Első találkozásunk túl jóra sikeredett. Az otthonába vitt el, ahol megmutatta több területen is a képességeit. Imponált nekem a hozzá igazodó egyszerű, de modern berendezkedése, környezete... A saját berkeiben otthonos mozgása, rá jellemzően számítógépes…, és zenei…, főzési ismeretei. No és a szellemes, humoros társalgás, amivel kezdettől fogva megpróbáltam lépést tartani, és idővel azonosulni. Egy idő eltelte után gyengéd, de határozott rámenőssége hatása alá kerültem… Szinte egy húron pendültünk.
Időközben megtudva, hogy hosszú házassága után mély depressziója következtében maga alá került, melyből nehezen tudott kivergődni. Felesége és gyermeke tartós távolléte megviselte,
akikkel évtizedek óta megszűnt szinte mindennemű kapcsolata...
Amikor nehezen, de kinyílt előttem és az életéből megtudott epizódokon keresztül magamban sikerült összeraknom, alkotnom egy képet, mely alapján kb. el tudtam képzelni, hogy ő egy alapjában véve hűséges férfi, aki veszteségét próbálta azzal kárpótolni, hogy különböző kétes kapcsolatokba bonyolódott, menekült, ezzel is enyhítve a hiányt, amit a család elvesztése okozott számára... Akkor még nem tudtam azt, hogy tizenvalahány éve távolban élő családjától törvényesen el sem vált...
Folyt.köv.
A cikket írta: zsoltne.eva
Hozzászólások
fordított időrendi sorrend
Pussz,
Tündér
Kiváncsian várom a folytatást, remélem, nem az lesz a vége, amire gondolok, mert van egy sejtésem..:)
Puszi, Ilona
Kedves Éva!
Kiváncsian várom a folytatást, remélem, nem az lesz a vége, amire gondolok, mert van egy sejtésem..:)
Puszi, Ilona
Kérésed számomra parancs...
De te csak ne siess előre! :-)
Pussz,
Éva
DJ
Zsévácska, ezt úgy hagytad félbe, ahogy egy profi!
DJ
Ez azért van, mert ennek a történetnek eleje, közepe és vége van... Addig, amíg a gyanúja sem merült fel, hogy az aki iránt "gyengéd" érzéseket táplált a elbeszélő, még ha tudomást is szerzett - a ffi elmondása alapján - az előéletéről, helyén tudta kezelni a dolgokat.
Ekkor talán még "úriember" módjára viselkedett, egészen egy bizonyos pontig...
Ezt próbáltam finomabb köntösbe csomagolva érzékeltetni... döntse el a kedves olvasó a maga tapasztalatán keresztül mit tett volna másként...
Nehéz dolga van az írónak, ha mindenki igényét szeretné kielégíteni... biztosan lesz, akad olyan, akinek már a könyökén nő ki a sztori, számára ajánlom a vicces, poénos történetek rovatot... :-)
Köszi az olvasást és az értékelést.
Pussz,
Éva
Kedves Virág!
Ez azért van, mert ennek a történetnek eleje, közepe és vége van... Addig, amíg a gyanúja sem merült fel, hogy az aki iránt "gyengéd" érzéseket táplált a elbeszélő, még ha tudomást is szerzett - a ffi elmondása alapján - az előéletéről, helyén tudta kezelni a dolgokat.
Ekkor talán még "úriember" módjára viselkedett, egészen egy bizonyos pontig...
Ezt próbáltam finomabb köntösbe csomagolva érzékeltetni... döntse el a kedves olvasó a maga tapasztalatán keresztül mit tett volna másként...
Nehéz dolga van az írónak, ha mindenki igényét szeretné kielégíteni... biztosan lesz, akad olyan, akinek már a könyökén nő ki a sztori, számára ajánlom a vicces, poénos történetek rovatot... :-)
Köszi az olvasást és az értékelést.
Pussz,
Éva
"Kisasszonyok, ne sírjatok!
A férfi mind kalandor,
Fél lába itt, fél lába ott,
Csak gondtalan csatangol.
Ne sírj, leány,
A férfiért,
Légy hetyke, fürge, pörge,
Csak vállat vonj, ha bánat ért -
Hej, táncra, körbe-körbe!
Ne nyújtsd a jajt, ne nyögd a bajt,
Ha kínja olykor elfog!
Míg nyár virít, míg lomb kihajt,
A férfi úgyse lesz jobb.
Ne sírj, leány,
A férfiért,
Légy hetyke, fürge, pörge,
Csak vállat vonj, ha bánat ért -
Hej, táncra, körbe-körbe!"
/W. Shakespeare - Sok hűhó semmiért/
Még először meg is sajnáltam, milyen szerencsétlen balek, de aztán... aztán nem. :)
Nem véletlenül hordta még "oda" is magával a mobilját. Most már persze nevetek az egészen utólag, de akkor ez nem volt annyira vicces miért "dédelgeti" annyira ezt a vacakot... :-)
/W. Shakespeare - Sok hűhó semmiért/
"Kisasszonyok, ne sírjatok!
A férfi mind kalandor,
Fél lába itt, fél lába ott,
Csak gondtalan csatangol.
Ne sírj, leány,
A férfiért,
Légy hetyke, fürge, pörge,
Csak vállat vonj, ha bánat ért -
Hej, táncra, körbe-körbe!
Ne nyújtsd a jajt, ne nyögd a bajt,
Ha kínja olykor elfog!
Míg nyár virít, míg lomb kihajt,
A férfi úgyse lesz jobb.
Ne sírj, leány,
A férfiért,
Légy hetyke, fürge, pörge,
Csak vállat vonj, ha bánat ért -
Hej, táncra, körbe-körbe!"
/W. Shakespeare - Sok hűhó semmiért/
A végére kívánkozna, miután mindhárom részt már olvastad és az élet nem állt meg... Bőven időt hagyva arra, hogy elemezzem ezt a nem kevés együtt töltött időt. Napról napra válik világosabbá, hogy ez a férfi képtelen érzelmek kimutatására, ha van egyáltalán benne, hogy csak arra kell neki - bárki - hogy unalmas estéig, hétvégéit eltöltse... és ha nem jöhetett össze az egyikkel, ott volt a másik, a harmadik...
Nem véletlenül hordta még "oda" is magával a mobilját. Most már persze nevetek az egészen utólag, de akkor ez nem volt annyira vicces miért "dédelgeti" annyira ezt a vacakot... :-)
Naná! W. Shakespeare is férfi volt, hogy ilyen verset tudott írni a nők vigasztalására. :-)
vagy, mint velem? Örvénylő folyam?
Úgy fogadod, mint engem, az öledben?
Ölelni nem, - s most ölni volna kedvem.
Jatzkó Béla
Az elején sikerült átejtened, egészen abban voltam, hogy ez valami vadi új kapcsolat lesz! :D
Mondhatni... De addig, amíg ő már csak "tudta" mit szeret a nő, én még mindig tudni fogom, hogy mit szeret a férfi. :-)