újabb események régebbi események további események
21:08
Tündér új bejegyzést írt a naplójába
11:33
Arnold91 módosította a naplóbejegyzését
11:26
Arnold91 új bejegyzést írt a naplójába
11:16
Tündér új bejegyzést írt a naplójába

Meghívhatom egy kávéra?... (2)

Látogatók száma: 66

Nehezen adja be a derekát, mert a hatvanas évei elején járó Eva még ma is feldúlt puszta említésére a kudarcainak...

Mindemellett be kellett látnom, hogy együttléteink egy bizonyos dologra korlátozódnak, éspedig, hogy csodálatos vele a szex, és én boldogan adtam át magam annak az érzésnek, amit ebben a formában még soha nem tapasztaltam meg senkivel. Egészen addig tudta ezt fokozni, mígnem teljesen megbizonyosodott arról, hogy azt tesz velem, amit csak akar. Ennek a felismerése – sajnos – csak később következett be. Ez a „technika”, amit már most utólag nevezek annak, szinte végigkísérte a kapcsolatunkat. Mígnem egyik napról a másikra megmutatta a másik arcát.

Nem jelentkezett, elérhetetlenné vált, aztán hirtelen előkerült és úgy tett, mintha mi sem történt volna. Hirtelen megbízások, fuvarok, utazások jöttek közbe, melyeket mindig hosszas magyarázkodás követett… Már kezdett zavarni a szüntelen pénz utáni hajcihő, ami egy-egy bevásárló körútja során, vagy személyszállításban ki is merült, egy-egy nap külföldi munka kilátásba helyezése mellett. Édes kevés volt ez a megélhetéséhez, ha belegondoltam.

Az állandó pénzzavara akkor tetőzött, amikor leesett az első hó. Panaszkodni kezdett, hogy nem tud fuvarba sem menni, mert nincs téli gumija, az időközben felerősödött anyagi mélyzuhanása is veszélyeztette a megélhetését, nem beszélve a szabálysértéséből eredő fizetési kötelezettsége rossz irányba eltolódása is ott lebegett a feje felett. Hiába volt a rengeteg levélváltás, fellebbezési procedúra, nem neki adtak igazat. Elutasították sorra a kérelmeit.

Cselekednem kellett. Mit is tudok ebben a helyzetben tenni, aki magam is hosszú idő után először kerülhettem jobb anyagi helyzetbe, vehettem végre egy nagy levegőt. Mivel is tudnék segíteni, mígnem felajánlottam téli gumi vásárlására húszezer, megélhetési gondjai enyhítésére tízezer forintot… A pénzt kérésére nem a bankszámlájára, hanem személyesen adtam át, miután kérte, utazzak el hozzá.

*

Éreztem, hogy itt egy kis szünetet kell beiktatnom, látva zaklatottságát, mert az elbeszélése némi beleélést eredményezett, valami másra igyekeztem terelni a szót, de nem hagyta magát kizökkenteni… Némi szusszanás után folytatta egy egészen más aspektusból megközelítve az addig még nyomon követhető drámát.

*

(A férfi közvetlen környezetéből egyetlen családdal sikerült a másfél év alatt alkalmanként közelebbi ismeretséget létesítenem, de már azt is a kapcsolatunk vége felé. Amikor az első igazi megalapozott gyanúm felmerült és sehogy sem hagyott nyugodni ki is ez az ember, akivel eddigre már igen nehezen tudtam boldogulni, akkor üzenetváltásunk során megtudtam némi közelebbit is róla, ami megint csak a gyanúmat erősítette.

Az asszony a következőkre hívta fel a figyelmemet:

- Ez a végtelenül keserű, mogorvaságba burkolózott külső egy nagyon érző, és gyenge lelkületű embert takar, melyre kb. három éves ismeretségünk derített fényt...,

- Miután közelebbről megismertük a problémáit – folytatta, elfogadtuk így, ahogy van, a sok beszólása, sértegetése, negatív hozzáállása a dolgokhoz ellenére is…,

- Mellette kell lennünk, mert szüksége van ránk… mert időközben megszerettük. Későn vettük észre, hogy számára nagyon sok megerősítés kell…,

- Mert ő olyan nekem, mintha a testvérem lenne…, - Nincs senki más, aki annyira szeretné őt, mint jelen esetben én… - folytatta az asszony…)

***

Hosszú levelének további tartalmi részleteibe nem is mennék bele bővebben. Elég volt akkor szembesülnöm ezzel a számomra idegen, ismeretlen, valamiféle ragaszkodást, kötődést kinyilvánító, túlzott – szomszédi viszonnyal ellentétes - érzelmi megnyilatkozással…

Ami végképp betette a kaput, az arra való célzás a részéről, hogy mennyire tiszteli a „férfi”

- nők iránti szeretetét… és, hogy ez az erős barátság, ami mindhármukat összeköti, a párját is megemlítve, valamelyikük életének a „végéig ki fog tartani”… - maga is „furának” nevezve ezt az érzést, amit táplál a férfi irányába… felhívva a figyelmet arra is…,

- Ezt az embert csak szeretni kell, elfogadni az ő habitusos modorával együtt, hiszen ebben a korban már úgysem fog változni…

***

Éretlen, szinte együgyű, rossz emberismeretről tanúskodó vallomása megdöbbentett kissé, ugyanakkor elgondolkodtatott. Megerősítve bennem azt az érzést, hogy ő is egy félrevezetett ember és koránt sem látok még tisztán.

Erre a megkeresésére már akkor került sor, amikor egy alkalommal – nálam jártakor – a „kedvesem” nyitva hagyta a társkereső oldalt, amiből megtudtam, hogy a kapcsolatunk legszebb korszakában sem voltam egyetlen, hogy ő teljesen más, mint amilyennek leírta magát a bemutatkozó soraiban, többen vagyunk, hárman, négyen, tízen, akikkel való párbeszéde az alábbi szerint köszöntek vissza, eszembe juttatva az udvarlási időszakát.

Az ekkor elém táruló kép láttán megállt kezemben az egér. A kurzor ott maradt az éppen aktuális hölgy fotóján lebegve. Mozdulatlanul meredtem a Twoo társkereső chatoldalának a képernyőn maradt szövegére:

„Cirmikém, szépségem! Mi értelme lenne linkelnem?... Csak azért nem sürgetem a randit, hogy mire összejövünk, kicsorduljanak az életnedveid! Hogy már az első esténk csodálatos legyen. Tudod, hova megyünk vacsizni? A Kaposkatakombába. Megeszünk ketten egy Sörmánia Konditálat. Te, ha már kóstoltál finomat… közben elszopogatunk két-három koktélt, aztán kisétálunk a Balaton-partra… kocsiba szállunk. Meghívlak magamhoz egy újabb Szex ont he Beachre. Nincs az a mixer, aki nálam jobban kever. Ezt értsd, ahogy akarod. Jól megnézem minden porcikádat. A karcsú bokádat, a vékony derekadat, a gömbölyű melleidet… Ugye, jól emlékszem, hogy D kosár?… „Szerelmem!”…

Folyt.köv.

A cikket írta: zsoltne.eva

5 szavazat

Hozzászólások

Megjegyzés:

időrendi sorrend

megtekintés Válasz erre: Virág

A hűtlenség és megcsalás nagy csapás egy kapcsolatra, mert üzenete az, hogy "nem vagy nekem elég jó". A kapcsolat jövője szempontjából az a kérdés, hogy ez csak amolyan rövid távú megingás volt, mint a fogyókúrásnak, amikor cukrászda előtt ment el, vagy új stratégiai célok jelentek meg a pár egyikében. A hűtlenség ugyanis sokszor párcseréhez vezet. Olyan ez, mint a sakkban. Besétálunk a paraszttal a nyolcadik sorba, és lecseréljük őt egy vezérre.

Szendi Gábor

Jó szöveg! :-)
A hűtlenség és megcsalás nagy csapás egy kapcsolatra, mert üzenete az, hogy "nem vagy nekem elég jó". A kapcsolat jövője szempontjából az a kérdés, hogy ez csak amolyan rövid távú megingás volt, mint a fogyókúrásnak, amikor cukrászda előtt ment el, vagy új stratégiai célok jelentek meg a pár egyikében. A hűtlenség ugyanis sokszor párcseréhez vezet. Olyan ez, mint a sakkban. Besétálunk a paraszttal a nyolcadik sorba, és lecseréljük őt egy vezérre.

Szendi Gábor

megtekintés Válasz erre:

A hűség nem erénye...

DJ

Mint ahogy sok egyéb más sem...
 
A hűség nem erénye...

DJ

megtekintés Válasz erre: Ilona

Bizony mondom, ugyanerre gondoltam! Érdekes lenne, ha mindenki a tapasztalata alapján folytathatná..

Mi sem egyszerűbb, mint itt most leállok... Folytasd te a saját tapasztalatod alapján...
Hiszen hasonlót már pedzegetett egy másik írótársunk is, hogy kellene egy közös kis "regényt" rittyentenünk...

Benne vagy? :-)

megtekintés Válasz erre: zsoltne.eva

Látod? Ez az a pillanat, amikor játszani szeretnék.... Olyat például, hogy akár te is vagy bármelyikünk folytathatná...

Vajon hogy alakulna akkor?....

De hát ezt a játékot más játszotta és most kénytelen vagyok ahhoz alkalmazkodva befejezni a történetet... :-)

Bizony mondom, ugyanerre gondoltam! Érdekes lenne, ha mindenki a tapasztalata alapján folytathatná..
Olyan izgalmas, hogy még a dicséretről is elfelejtkeztem! Nagyon jól irsz, élvezet olvasni..

Puszi: Ilona

megtekintés Válasz erre: Ilona

Alakul...Mármint az én sejtésem...:-)

Látod? Ez az a pillanat, amikor játszani szeretnék.... Olyat például, hogy akár te is vagy bármelyikünk folytathatná...

Vajon hogy alakulna akkor?....

De hát ezt a játékot más játszotta és most kénytelen vagyok ahhoz alkalmazkodva befejezni a történetet... :-)
Alakul...Mármint az én sejtésem...:-)
Feleségek.hu csevegő

Online felhasználók:

Privát csevegő béta

Csevegő partnerek: