újabb események régebbi események további események
21:08
Tündér új bejegyzést írt a naplójába
11:33
Arnold91 módosította a naplóbejegyzését
11:26
Arnold91 új bejegyzést írt a naplójába
11:16
Tündér új bejegyzést írt a naplójába

Napnyugta, avagy örök szerelem (1 )

Látogatók száma: 58

Nemrégiben meglátogatott Zita barátnőm, ő mesélte el az alábbi történetet:

Zsolttal a 45 éves érettségi találkozón jöttek össze, a közben eltelt 30 év alatt nem is látták egymást. Akkor szintén egy találkozón egymás mellett ültek, Zita a férjével volt és a két férfi nagyon jól megértette egymást, beszélgettek, jókedvük volt, az asszonyokat megforgatták a táncparketten.

Zita mindig csinos, szép nő volt, kora ellenére most is az. Zsolt magas, fekete, jóképű fiú volt valamikor, amolyan magányos farkas.
Érdekes volt az ő osztályuk a gimiben.Az övéké volt a "száműzöttek" osztálya, ahová javarészt olyan értelmiségi szülők gyermekeit vették fel, akik nem kívánatos személyeknek számítottak az "átkosban". De a gyerekeket ez nem zavarta, igaz barátokká váltak. Zsolt kicsit kiritt a többiek közül kulák származásával, talán ez is közrejátszott abban, hogy nehezen tudott beilleszkedni a többiek közé, ő a szabadság és a természet gyermeke volt, hallgatag,magának való, Zita szinte észre sem vette.

Az eltelt évek alatt Zita férje nagybeteg lett, állandó gondoskodásra, felügyeletre szorult, közben ő felelősségteljes helyen dolgozott, így sem ideje, sem ereje nem volt, hogy családján kívül mással is foglalkozzon, társaságba járjon. Aztán megözvegyült, a gyerekek is kirepültek a családi fészekből és ő egyedül maradt, de ez a helyzet szinte megváltoztatta, magára talált, élvezte, hogy a maga ura és nem kell senkihez sem alkalmazkodnia.Többen megkörnyékezték, de ő hajthatatlan maradt. Egy-két futó viszony után végleg berendezkedett az egyedüllétre.

Mikor megszervezték a 45. találkozót, Zita nagy örömmel ment el, izgalommal várta a többiekkel a találkozást. Bizony az eltelt évek mindenkiben nyomot hagytak, de mintha lélekben senki nem változott volna.
Mikor Zsolt megjelent, Zita elcsodálkozott, mert egy kisportolt, de kopasz úr állt előtte, akinek- mikor Zitát meglátta, szinte ragyogott a szeme. Aztán a későbbi beszélgetések során kiderült, hogy ő is özvegy, felesége korunk betegségében halt meg és most egyedül él fiával ugyanabban a községben, ahol eddig.

A találkozó nagyon jól sikerült fenn a hegyekben tartották, kirándultak, pecsenyét sütöttek, finom itóka mellett hajnalig beszélgettek.
Zsolt el sem mozdult Zita mellől, talán a kis itókától megjött a bátorsága és bevallotta, hogy mindig szerelmes volt belé és az eltelt évek alatt állandóan gondolt rá.
Megígérte, hogy rövidesen meglátogatja..
(folyt. köv.)

A cikket írta: Ilona

3 szavazat

Hozzászólások

Megjegyzés:

fordított időrendi sorrend

Kedves Ilona!

Éppen a legizgalmasabb résznél hagytad abba... az a "rövidesen" mikor lesz?...
Várom a folytatást! :-)

Pussz,
Éva

Ui. Ja? Most látom, lesz folytatás, csak a végén lemaradt a "Folyt."... :-)
Csak nem én, azaz a cikkem hoztam fel benned a múltat? :-)
 
Szia Ilona!
Nagyon várom a folytatást!

pusz
Juli
Kedves Éva!

Nem voltam benne biztos, hogy valakit érdekel-e a történet, de igy bátrabban merem folytatni.
Nem tagadom, hatással volt rám az irásod, különben ebben a korban már röstelltem volna a szerelemről irni. Ezért is szeretem a feleségeket, sokat tanulunk egymástól..

Puszi: Ilona

megtekintés Válasz erre:

Szia Ilona!
Nagyon várom a folytatást!

pusz
Juli

Szia Julika!

Köszönöm, hogy olvastad, folytatni fogom..:))

Puszi. Ilona
Halihó..............hol a folytatás? Egyben szertem olvasni, nem részletekben.

megtekintés Válasz erre: Yolla

Halihó..............hol a folytatás? Egyben szertem olvasni, nem részletekben.

Holnap folytatom..

megtekintés Válasz erre: Ilona

Kedves Éva!

Nem voltam benne biztos, hogy valakit érdekel-e a történet, de igy bátrabban merem folytatni.
Nem tagadom, hatással volt rám az irásod, különben ebben a korban már röstelltem volna a szerelemről irni. Ezért is szeretem a feleségeket, sokat tanulunk egymástól..

Puszi: Ilona

Szia Ilona!

Bár az Évának válaszoltál, bocs, hogy belefolyok. A naptár szerint bármennyi éves is az ember (asszony) nem számít. A szerelem kortalan! Csak egy baj van, hogy két ember kell hozzá. Ez az a dolog, amit az ember egyedül képtelen megvalósítani.
Egyedül senki nem lehet szerelmes.
Ha igen, azt úgy hívják, hogy Nárcizmus.

Ja, és nagyon várom a folytatást!!!!!!!! :-)))

pusz
Juli
Feleségek.hu csevegő

Online felhasználók:

Privát csevegő béta

Csevegő partnerek: