Erotikus
Old Spice
Látogatók száma: 200
Tél volt. Ködös, enyhe tél, a hó ugyanúgy elkerülte a tájat, mint engem a nyugalom. Zengő ének szállt a falu széli dombtetőn a tölgyfák alatt. Ahogy álltam a ravatalozónál és a kántor énekét hallgattam az egész közös életünk lepergett a szemem előtt...
***
Már több mint harminc éve voltunk együtt jóban és rosszban. Az én drága férjem, egyetlen igaz szerelmem középkori elképzeléseit sulykolta belém harminc éven át, hogy az asszony mindig és minden körülmények közt hűséges, de a férfinak megjár, hogy más szoknyák után is jár. Mert a férfi így jött létre, hogy első a szaporodás és magvait bőven kell szórnia szerteszéjjel. Persze. Kezdetben még hittem neki, hogy szeret engem, és nem az én hibám, hogy egy nővel nem tud megelégedni, ha többet is megkaphat, mert ilyen az evolúció. Francba az evolúcióval!
Időről-időre felbukkant egy-egy szeretőmnek felajánlkozó férfiú, és ők mind azt mondták, hogy a tenyerükön hordoznának, mert egy főnyeremény vagyok, és többet érdemlek, mint egy csapodár férjet. Hogy megérdemlem azt, hogy én legyek Az Egyetlen. De ők csak egy két lábon járó tenyészkancát láttak bennem. Hát nem szültem két tüneményt így is az én szerelmetes lókötőmnek? Akart a nyavalya cseberből vederbe esni. Különben is a végletekig imádtam a párom. Néha azt mondta elszomorodva, hogy én nem értem meg az ő férfiúi vágyait vagy minek nevezzem, szóval, hogy őt nem értem meg. Pedig dehogynem! Éppúgy megkívántam egy-egy szép férfit, néha hetekig ábrándoztam is egyikről-másikról, de egy alkalom kivételével sosem voltam olyan bátor, hogy a tettek mezejére lépjek.
Mindössze egyszer, egyetlen-egyszer esett meg, mikor egy magas, barna, Old Spice illatot viselő férfi elbódított, igaz, csak egyszeri csábítás volt, én marha bevallottam, és évekig hallgathattam, hogy ribanc vagyok. Igaza volt a férjemnek, nem ezt ígértem. Szóval értem én, hogy a változatosság gyönyörködtet, és valójában jobban hasonlítottunk mi ketten, mint ő azt képzelte, csak az a különbség, hogy ő a tettek embere volt, én meg a fantáziálás asszonya. Végtelenül ragaszkodó és hűséges vagyok. Úgy alapból. Az összetartozás döntés kérdése (is). Amúgy hűséges is akartam maradni mindhalálig, csak nem úgy alakult.
Azért néha próbáltam feldobni sorvadásnak induló házaséletünket. Azt gondoltam talán az én hibám, hogy nem vagyok elég izgalmas. Nem értettem és nem tudtam elfogadni, hogy miért nem lehetek én az Egyetlen. Minden nő a nagybetűs Egyetlen akar lenni, mint a kisherceg meséjében, legfeljebb nem vallja be. Pedig, ha tudta volna, hogy mennyivel többet akartam őt, hogy kívántam őt éjjel-nappal, szüntelenül. De amikor megkérdeztem, hogy összebújunk-e este, azt ő onnantól kezdve kötelezőnek gondolta, és hát... akkor már ott ette meg a fene. Részéről. Részemről nem, mert ha én előre tudom, hogy este szeretkezés lesz, az nem lelohaszt, hanem onnantól kezdve végig tűzben égek, akár reggeltől órákon át is a vágyakozás hevében. Különbözőek vagyunk.
Egyszer mondtam neki, hogy szeretném, ha végigcsókolná a testemet a számtól lefelé haladva. Kiakadt rajta.
- Mi van???? - vad döbbenettel az arcán.
- Semmi, hagyjuk - legyintettem rá.
Oh, pedig azt olvastam, hogy legyünk bátrak és mondjuk el, hogy mi a szexuális fantáziánk. Erről ennyit. A többit már meg se említettem. Hát nem arra gondoltam, hogy szopogassa a lábujjkáimat!
Máskor meg azt javasoltam, hogy játszunk vetkőzős römit. Azt kérdi:
- Milyet?
- Rablórömit - vágtam rá, mert azt tuti, hogy én nyerem, verhetetlen vagyok.
Összeráncolja a homlokát és azt mondja:
- Hát, ha elég meleg van.... - itt feladtam.
Biztos bennem van a hiba, sosem voltam elég izgalmas, sosem tudtam megmutatni, hogy mi rejlik bennem, pedig annyira akartam, de most már késő.
Múltkor vettem egy olyan bugyit. Tudjátok, olyat, ami alul lyukas. Fekete csipke volt az egész, és nem kellett lehúzni, amikor... Ez lett a veszte. Infarktus. A mentők negyed órán belül kiértek, de már késő volt. Végig mellette voltam és magamhoz öleltem. Fogtuk egymás kezét. Míg a halál el nem választ. Ez a mondat zakatolt közben végig a fejemben. Úgy halt meg, ahogy élt, szenvedélyesen.
***
Barna avar borította az ösvényt a sírig. Egymásra feküdtek a hullámos szélű tölgyfalevelek, nyoma sem látszott az alatta szunnyadó sárnak. Fekete csizmába bújtatott feldagadt lábakkal támolyogtam a sírgödör felé a koporsóvivők nyomában. Két lányom két oldalról karolt belém, úgy támogattak. Amikor a sírásók elkezdték leengedni a koporsót ájultan estem össze.
Amikor meghal, akit szeretsz, kicsit te is meghalsz vele. Még akkor is, ha nem érdemli meg, vagy tudod, hogy ő azt akarná, hogy éld az életed. Ezt csak az tudja, aki átélte már. Élni akartam, de nem volt bennem erő. Semmire. Egy hete nem mosogattam, mirelit pizzán éltem, nem fürödtem, nem mostam hajat, és a lakásom romokban állt.
Gyerekkori barátnőm, Rozál tudta, hogy mi a legjobb élesztőszer. Délután átugrott hozzám és ráncba szedett. Kitakarított, elmosogatott, bedugott a fürdőkádba egy órára és rám parancsolt, hogy borotválkozzak. Mindenütt. Kezdett belém fészkelődni valami sötét gyanú. Megterítette az asztalt két személyre, vacsorát főzött két személyre, behűtött egy pezsgőt és azt hittem, hogy most fog bevezetni a leszbiség rejtelmeibe, de nagy megkönnyebbülésemre és értetlenkedésemre vette a kabátját és indulni készült.
- De hová mész, és akkor ezzel itt mi lesz? - mutattam a vacsorára.
Ebben a percben csengettek, és ő ment ajtót nyitni. Az Old Spice illatról azonnal tudtam, hogy ki áll a kinyílt ajtóban. Oda se néztem mérgemben, így azt se vettem észtre, amikor az ellenállhatatlan illatfelhőbe burkolózva bejött a gaz, egyszeri csábítóm. Rozál lelépett angolosan. Dühösen fordítottam hátat az összeesküvés miatt, de amikor a hátam mögé állt, átkarolt és belecsókolt a tarkómba, leomlott minden ellenállásom...
- Visszafogott Vénusz -
#visszafogottvenusz
Hozzászólások
időrendi sorrend
Ezt a hozzászólást törölte a moderátor
Nehéz ezt a jelen kort tekintve megítélni. Nyilván, hogy máshogy írunk manapság, mint például Jókai Mór.
Más az írásra indító motiváció és más a közlés.
Nyilván van előttünk egy etalon a múltból, arra vonatkozóan: mi irodalmi.
Viszont a mai korra levetítve ez nem lenne hiteles,
ha te egy ebben a korban játszódó történetet korhűen , s racionálisan írsz le.
Tehát nagy dilemma ez bennem, végülis a hétköznapiságnál mindenképpen emelkedettebbet várt el a múlt olvasója, aki kötetet tartott a kezében
- természetesen emellett drámaian igazat - Hogy ez valóban így volt e, csak akkor tudnánk meg, ha ismernénk annak a kornak a hétköznapjait.
Sejthetjük, hogy Mozart idejében az egyszerű emberek még nem ismerték a wc-t s erdőn mezőn , ahol rájuk jött, ott végezték a dolgukat , elég profán módon - s akkor ott volt ez a tehetség, aki akkorát csillantott, hogy a mai napig az példázza a kort, amelyben élt!
Azt írtam le, hogy bennem mi okoz törést, de ez nem az egyes írók eltévelyedése, hanem a kor ezt hozta. Mindenesetre korhűségében jeles az iromány. Ha belegondolok Kosztolányit is hasonlóan "érdesen" modernnek tarthatták a maga idejében, s mára már kellemes olvasmány.
Csak a jövő dönthet.
Az a dilemmád, hogy próbáltam kicsit irodalmi formában, de keveredik a hétköznapi élettel is? Mintha egy része próbált volna tisztességes novella lenni, egy másik része naplószerű és így tovább?
Nincs igazán semmilyen irodalmi képzettségem. Köszönök minden segítséget, minden jól jön, még akkor is ha fejjel megyek egyenest más irányba.
Ha konkrétabban megírnád, hogy hogyan, miképpen törtem meg, hogyan lehetne jobb, annak örülnék. Minden lehetőséget köszönök, ami fejlődéshez segít!
Más az írásra indító motiváció és más a közlés.
Nyilván van előttünk egy etalon a múltból, arra vonatkozóan: mi irodalmi.
Viszont a mai korra levetítve ez nem lenne hiteles,
ha te egy ebben a korban játszódó történetet korhűen , s racionálisan írsz le.
Tehát nagy dilemma ez bennem, végülis a hétköznapiságnál mindenképpen emelkedettebbet várt el a múlt olvasója, aki kötetet tartott a kezében
- természetesen emellett drámaian igazat - Hogy ez valóban így volt e, csak akkor tudnánk meg, ha ismernénk annak a kornak a hétköznapjait.
Sejthetjük, hogy Mozart idejében az egyszerű emberek még nem ismerték a wc-t s erdőn mezőn , ahol rájuk jött, ott végezték a dolgukat , elég profán módon - s akkor ott volt ez a tehetség, aki akkorát csillantott, hogy a mai napig az példázza a kort, amelyben élt!
Azt írtam le, hogy bennem mi okoz törést, de ez nem az egyes írók eltévelyedése, hanem a kor ezt hozta. Mindenesetre korhűségében jeles az iromány. Ha belegondolok Kosztolányit is hasonlóan "érdesen" modernnek tarthatták a maga idejében, s mára már kellemes olvasmány.
Csak a jövő dönthet.
Kár érte, hogy megtörted az irodalmiságot!
Egyébként meg tetszett...