Pályamű - Ígéret-lánc
Látogatók száma: 87
A sors és maga az élet mindig olyan döntések elé állít minket, hogy tudjuk valamit veszíteni fogunk. Olykor egy olyan dolgot, ami kevésbé fontos és akad olyan is amikor egy egész élet értelme áll kockán. Olykor pedig egy ígéret láncol minket a jövőnkhöz.
Megálmodtam a halálomat. Már azelőtt tudtam, hogy gyilkos kór támadta meg a testem még mielőtt az orvosok diagnosztizálták volna nálam a rákot.
Ebben az álomban megláthattam életem utolsó fejezetét, amellyel lezárul az én könyvem. Helyükre kerülnek a szavak és pont az utolsó mondatra. Bárki fellapozhatja majd a történetemet, aki kíváncsi egy beteg nő utolsó vallomásaira. Egyedül a könyvem szereplőit sajnálom, akik végig szenvednek velem minden pillanatot, s még azután is a poklok kínját élik át, mikor én már megszabadulok a fájdalomtól. Igazságtalannak tartom ezt, egyszerűen nem akarom, hogy azok, akiket szeretek ilyenen menjenek keresztül.
Próbáltam eltitkolni,hogy mennyire súlyos az állapotom, de Seth erősködött, hogy velem jön a vizsgálatokra. Akármennyire meg akartam őt óvni, annál jobban tette azt, ami fájdalmat okozott neki. Így tudta meg, hogy még fél évem sincsen hátra az életnek nevezett játékból.
Nem hagyott el, nem engedte, hogy egyedül legyek, úgy tett, mintha nem állna közénk a halál. Pedig ott volt ha egyikünk sem mondta ki, érezhető volt és ahogy telt az idő egyre csak erősödött. Én pedig gyengültem, elkezdtem leépülni, bár az első jeleket eltitkoltam. Azonban egy súlyos rosszullétem során Seth szemében láttam, hogy mennyire megdöbbent. Magát okolta, hogy nem volt elég figyelmes, holott csak én voltam a kitűnő színész.
Azt hittem ekkor jutott az eszébe az ötlet, amellyel megpróbálta tovább fent tartani az átlagos élet illúzióját. Így történt, hogy egy kellemes vacsora után elém térdelt és egy bársony dobozkát tárt elém:
- Kathleen, azt szeretném, hogy abban a kevés időnkben ami adatott nekünk megadhassak neked mindent, hogy boldoggá tegyelek. Szeretném ,ha teljes életed lenne, ha nem hiányozna semmi belőle. Légy a feleségem! - mondta és könnyes mosollyal várta a válaszom. Hirtelen dühöt éreztem, nem tudtam felfogni, hogy lehet egy ember ilyen önzetlen.
- Figyelj rám Seth! Nem a te életed fog véget érni, hanem az enyém. Ha hozzá kötöd a tiédet az enyémhez te is meghalsz. Engem fogsz gyászolni, megszűnsz ember lenni. Ezt nem szeretném. Te vagy a mindenem és nem teheted meg velem, hogy ellököd magadtól a boldogságot. Túl kell lépned rajtam, el kell felejtened a múltat! Kérlek ígérd meg, hogy megpróbálod! - kérleltem miközben a könnyeimmel küszködtem.
- Egy valamit nem értesz Kathleen! Soha nem leszek már az aki akarok lenni ha te nem leszel. Nélküled egy szívdobbanásnyi időt sem akarok élni. Az már áltatás lenne, önmagam gúnyolása. A Tied vagyok. Örökké. Ezen semmi nem változtathat!
- És ha fordított lenne a helyzet? Ha te lennél beteg? Mit kérnél? - tudtam, hogy nem fog tudni mit válaszolni. Hiszen pontosan tisztában volt vele, hogy ő is azt kérné amit én. Így nem lettem a felesége.Bár ezzel az egyik álmomat zúztam szét mégis helyesen cselekedtem.
Ahogy múlt az idő egyre kevesebbet beszéltünk a jövőnkről. Nekem nem volt mit mondanom, Seth pedig nem akarta, hogy a jelen jövővé változzon. Azonban a kór ami teljesen legyengített dolgozott tovább...
Egy héttel később az orvos utasítására bementünk a kórházba. Súlyosan lefogytam, papírvékony bőrömön átlátszott minden erem amely behálózta testemet. A szívem legyengül, egyre nehezebben látta el feladatát. Tudtam, hogy nem sokára vége...
Próbáltam nem mutatni mennyire fáj, megkímélni Sethet, de sajnos a rák legyőzött engem és kínjaim száma nőttön nőtt. Egy reggel felébredve megpillantottam Szerelmem, aki aggódva figyelte hogyan alszom.
- Jó reggelt Szépségem!
- Seth...
- Igen?
- Hadd... Hadd mondjam e, hogy soha senkit nem szerettem jobban, mint téged. Ne aggódj, nagyon szép éveket adtál nekem, a legszebbeket.
- Kicsim ne! - könyörgött ,de el kellett mondanom.
- Itt az ideje, hogy búcsúzzunk. Tedd meg amire kértelek! Ne kösd magad a síromhoz! Ne tégy úgy, mintha te is velem jöttél volna! Legyen egy szép feleséged és pár kis lurkód! Jó apa leszel, Édes! Éld végig ami adatott neked, kérlek. - nem szólt semmit csak odabújt hozzám az ágyba és átkarolt. Most is úgy szorított magához, mint régen amikor a saját ágyunkban hajtottuk álomra a fejünket. De most azért ölelt olyan szorosan, mert nem akart elveszíteni. Azonban az elkerülhetetlen senki nem tudja meg változtatni.
A férfi még órákon át tartotta karjai közt a törékeny testet, amely lassan elvesztette melegét. Tovább ölelte őt, hogy érezze illatát, hogy még ezt a pár pillanatot is magáévá tegye. Bár hallotta a lépteket a folyosón, tudta, hogy a jövő könyörtelenül beront az életébe. Pontosan úgy, ahogy az orvos mindjárt belép a szobába. De hiszen a férfinek nem kellett több idő. Egy valamit akart... De azt nem tehette meg, hiszen egy utolsó kívánság, ígérete kötötte őt láncokon az életéhez.
Hozzászólások
időrendi sorrend
No, én nem írom le, beléd mi szorulhatott volna:)
Kevés nálam empatikusabb ember van a hétköznapi életben:)
B.
Szorulhatott volna beléd több empátia is és akkor átérezted volna...
Kevés nálam empatikusabb ember van a hétköznapi életben:)
B.
Engem valahogyan a halál közelsége, és a halott ölelése nem hozott igazán se romantikus se erotikus hangulatba.
Ezt leszámítva megható, szép történet.
Pussz, Donna Juanna
Hm...nem éreztem át a történet romantikáját.
Bianka:)
Ezt leszámítva megható, szép történet.
Pussz, Donna Juanna
Jó volt. Nem könnyed, vidám, de ilyen az élet, vannak ilyen időszakok is.
Sok sikert!
Üdv: Zsizsik
Bianka:)
Szia Cikkíró!
Nagyon megható történetet írtál, szép stílusban. A műved erőssége annak pszichológiája. Át tudtad adni a fájdalmas érzést. Hiába a jó struktúra, vonalvezetés, témakibontás, de a dramaturgia sajnos sablonos, így a mondanivaló is kicsit azzá válik:-( És van egy-két pontatlan mondatod, pl: "Így tudta meg, hogy még fél évem sincsen hátra az életnek nevezett játékból." < nem még, már! " Továbbá egy kis tördelési tanács: "A férfi még órákon át tartotta karjai közt a törékeny testet" < én egy sort kihagynék!
Mindezek ellenére meghatottál! Jár a 6* + Lájk!
Üdv,
Pinokkió
Nagyon megható történetet írtál, szép stílusban. A műved erőssége annak pszichológiája. Át tudtad adni a fájdalmas érzést. Hiába a jó struktúra, vonalvezetés, témakibontás, de a dramaturgia sajnos sablonos, így a mondanivaló is kicsit azzá válik:-( És van egy-két pontatlan mondatod, pl: "Így tudta meg, hogy még fél évem sincsen hátra az életnek nevezett játékból." < nem még, már! " Továbbá egy kis tördelési tanács: "A férfi még órákon át tartotta karjai közt a törékeny testet" < én egy sort kihagynék!
Mindezek ellenére meghatottál! Jár a 6* + Lájk!
Üdv,
Pinokkió
de, ha elkezdted olvasni és nem tetszett akkor miért nem hagytad abba? :(
Igen tényleg szomorú és tragikus maga a történet, viszont a mondanivalója az, hogyha valaki szeretünk és elvesztünk meg kell tanulnunk nélküle élni.
Felszínre kerülnek életem bánatos emlékei. Ezért nem nagyon szeretek ilyeneket olvasni.
:)
:)
gratulálok Manóóó (L) (K)
Köszi a kommenteket:)
Megható a törtneted, de igazat kell adnom Anonymsnak, hogy nem mondható erotikusnak. Ha beiktattál volna az elején valahol egy szerelmi jelenetet, akkor már annak mondható lenne.
Aztán a válaszoknál odaírtad a nikck-nevet. Azt is töröld, ha még javítasz rajta. Van benne néhány javítani való is.
Pussz, Tündér
Aztán a válaszoknál odaírtad a nikck-nevet. Azt is töröld, ha még javítasz rajta. Van benne néhány javítani való is.
De az nem baj, hogy nem is annyira nevezhető annak?:O :D