Soha ne feledd!
Látogatók száma: 59
Gondolj vissza arra az időszakra, amikor még tartoztál valakikhez, valahová. Munkád, időd nem sajnálva érezted, hogy tenned kell valamit, ami belőled fakadt, tőled származott, egyedül csak te voltál arra képes... legalábbis akkor így érezted...
Arra törekedtem, mindig és ez kihat minden közlendőmre, amit leírok alkalmanként, hogy olyan tapasztalásokat, melyek több embert (volt-, közvetlen munkatársakat érintő, főnök-beosztotti évtizedekig tartó munkakapcsolatokat, belső rendszer felépítéséből adódó szakmai munkamegbeszéléseket, előadásokat, továbbképzéseket...) érintenek, lehetőleg "emlékirataimban" ne tüntessek fel olyan színben, ami rájuk nézve - egy külső, idegen szemlélődőnek érthetetlen - nem éppen hízelgő színben tüntetné fel őket, az abban résztvevőket.
Számomra, aki nem a kezdetektől, hanem belecsöppenve egy ilyen már működő közösségbe, legyen az vállalati, hivatali, élmény számba menő volt - jó értelemben - mert egy-egy munkanap, melyet a nap végeztével alkalmam volt egyedül, magamban, vagy otthon családi környezetben újra értékelni, átgondolni, megvitatni, ott ez meg is rekedt.
A tapasztalatokat magamban összegyűjtve, azt átértékelve tudtam nekiindulni egy-egy következő munkanapnak. Ahol már - úgy érezve - hogy közelebb kerültem, tagja vagyok egy olyan közösségnek, ahol munkám során rengeteg negatívumok és pozitív impulzusok értek, e mellett lecsapódtak egy nap folyamán, azt nem kiragadva már megfelelően kezelni tudjam a munkám során, abba beleépítve.
Semmi nem ment azonnal. Mindent, amit egy hivatali munka során megtapasztaltam, meg kellett először értenem, majd megtanulnom mi, miért történik, mit lehet ebből levonni, számomra követendőnek elfogadni. És csak ez után értettem meg magát a belső hivatali élet egyes mozzanatait. Elfogadtam, vagy elutasítottam, de mindezt csak magamban tettem. Mindennek, ami történt oka volt, számomra ismeretlen bizonyos kérdései, de összességében, ami engem érintett, idővel megértettem és igyekeztem ahhoz alkalmazkodni, munkámat úgy alakítani, hogy abban "én", mint fontos tényező ott legyek.
Hogy jönne ki, ha az akkor még aktív munkakapcsolatom idején, megismert hivatali belső hierarchiát, mozzanatokat, emberi cselekvéseket mintegy felhasználva "emlékirataimban" kitálalok. Meddig tart egy "eskü", amit tettem, hogy amit látok, hallok, mégannyira is húsba vágó, adott szituációban többünket, sokunkat érintő is volt, egyszer csak magamban eldöntve feloldok és elmesélek, mint egy "sztorit". Az erkölcsi tartás, a hovatartozás érzése nem ér véget egy aktív munkát befejező időszakkal. A nyugdíjaztatással. Az én véleményem szerint annak ki kell terjednie arra az időszakra is, amikor már csak mint "emlék" jelenik meg az életemben egy vállalatnál, egy hivatalban eltöltött nem kevés, évtizedek. Nem mint egy sztori, egy ilyen-olyan esemény. Az életem szinte felét meghatározó tényező volt adott időintervallumban. Nem kevés negyvenkét év, melyet nem csupán jó és rossz dolgok határoztak meg.
Ezzel élni lehet, de nem visszaélni. Ezért is maradhattam meg ebben a közösségben olyan sokáig, melyet számomra kijelölt az élet, ott, közöttük éreztem jól, vagy rosszul magam, mikor, mit hozott a helyzet. A befogadás, az alkalmazkodás, a kényszer és minden, ami ezzel együtt járt is bőven felhatalmazást adott arra, hogy úgy tekintsek vissza arra az aktív időszakomra, ami meghatározó a jelenben, hogy ezzel ne éljek vissza. Ne úgy lássak egy bizonyos dolgot, ami régen történt, mint egy kívülálló, aki számára mindez semmit sem jelentett, amikor egy "sztorit" egy "epizódot" leírok. Én most sem vagyok kívülálló, még akkor sem, ha aktív időszakomon túl, a nyugdíjas éveimet töltöm.
Soha ne feledd!
A cikket írta: zsoltne.eva
Hozzászólások
időrendi sorrend
Tisztelt Éva!
Jól írja, "ahonnan ettünk, oda nem köpünk, még ha rossz is a szájíz".
Bokor
Köszi, hogy itt járt nálam. :-)
Éva
Szia Éva!
Jó kis cikk, nagyon tetszik. Telibe találtál nálam.... Hol kezdődik a hűség.... és a felelősségvállalás...
Köszi!
A
Örülök, ha tetszik. Adtam egy újabb témát. Remélem hamarosan olvashatom tőled... :-)
De először a "tehetetlenségről" írj... Csak szépen, sorjában.
Puszi,
Éva
Jó kis cikk, nagyon tetszik. Telibe találtál nálam.... Hol kezdődik a hűség.... és a felelősségvállalás...
Köszi!
A
Jól írja, "ahonnan ettünk, oda nem köpünk, még ha rossz is a szájíz".
Bokor
Kedves Éva!
Bizony vannak dolgok amiket az ember sosem felejt, nem felejthet el és a hűség, a valódi hűség nem ér véget a "mandátummal" még akkor sem, ha valami elromlik. Aki ezt tudja és belátja, az vállalja a felelősséget önmagáért, mert valaha, valamikor valami mellett döntött. Ha pedig döntött, akkor nem fordít hátat a saját döntésének.
Soha ne feledd!
Köszönjük a cikket, nagyon érdekes írás!
Pussz
Tündér
Nem kimerítve a témát, mert hiszen rengeteg élmény, ami erre az időszakra esik.., és ettől csak értékesebb lett minden... A hovatartozás az egy belső érzés. Legyen az család, munkaközösség... Soha nem lehet elfeledni.
Ha mégis befutna egy-két sztori, az azt jelenti, az nagyon nagy súllyal nehezedik rám... és muszáj már kiírnom magamból, hogy megkönnyebbüljek... :-)
Köszönöm az értékelést!
Puszi,
Éva
Bizony vannak dolgok amiket az ember sosem felejt, nem felejthet el és a hűség, a valódi hűség nem ér véget a "mandátummal" még akkor sem, ha valami elromlik. Aki ezt tudja és belátja, az vállalja a felelősséget önmagáért, mert valaha, valamikor valami mellett döntött. Ha pedig döntött, akkor nem fordít hátat a saját döntésének.
Soha ne feledd!
Köszönjük a cikket, nagyon érdekes írás!
Pussz
Tündér