újabb események régebbi események további események
21:08
Tündér új bejegyzést írt a naplójába
11:33
Arnold91 módosította a naplóbejegyzését
11:26
Arnold91 új bejegyzést írt a naplójába
11:16
Tündér új bejegyzést írt a naplójába

"szerelem vagy nem szerelem"

Látogatók száma: 70

Van egy férfi a szomszédomban, nagyon jóképű, elvált. Van két gyereke nagyon aranyosak, két hetente hozza el őket. Jól összebarátkoztunk, eljárogattunk együtt kirándulni, játszóházakba, moziba.

Mindenkinek jót tettek ezek a közös programok. Aztán történt valami ami miatt minden megváltozott. A férfi belém szeretett, elég hihetetlen, de igaz. Ez még nem lenne baj, de bennem nem alakultak ki komolyabb érzések, hiszen 1 éve vesztettem el a férjem, nem igazán tudom csak úgy félretenni és belehabarodni másba. Egyértelműen én nem vagyok szerelmes belé. Persze ezt el is mondtam neki és teljesen jól kezelte a dolgot és megkért rá, hogy ne szakítsuk meg a kapcsolatot, maradjunk ugyan ilyen jóban. Beleegyeztem és azóta is tart a dolog. Közös programok a gyerekekkel. A férfiről azóta sok minden kiderült, pl., hogy mennyire szereti a gyerekeit és az enyémeket is és, hogy mindenben számíthatok rá, szóval összefoglalva ideális társ lehetne nekem. Mit tehetnék? Mi a jobb? Kezdjek bele egy olyan kapcsolatba, ahol a férfi, kedves, odaadó, megbízható stb., vagy várjak amíg jön a "szőke herceg fehér lovon" és elvarázsol? Várjak a szerelemre? A mindent elsöprő szerelemre, vagy inkább ragadjam meg az alkalmat és menjek bele a szerelem nélküli, de biztos kapcsolatba? Talán 41 évesen már ne akarjak szerelmes lenni? Talán már nem is leszek soha és fogadjam el, hogy megöregedtem, ez nekem már nem jár?

A cikket írta: aemitv

1 szavazat

Hozzászólások

Megjegyzés:

időrendi sorrend

Kedves AEMITV!

Fiatal vagy még, előtted az élet, ne kötelezd el magad egy olyan kapcsolatban, amely 50 %-os.Szerintem maradjatok meg a barátságnál és még bármi is lehet..Egy jó barátság ezerszer többet ér, mint egy rossz házasság. Leirásod alapján kedves, türelmes ember lehet a barátod, ha kitartó, idővel a Te érzelmeid is változhatnak. Sajnos a "herceg" nem olyan könnyen lovagol be az életünkbe, de semmi nem lehetetlen..Kivánom Neked, hogy találd meg azt az ebert, akit teljes szivvel tudsz szeretni!

Üdv. Ilona

megtekintés Válasz erre: emillio

Kedves Aemity!

A szerelem, az egy érzelmi fellángolás! Amilyen gyorsan jön, - olyan gyorsan ki is hűlhet! De, ez nem szentírás! Vannak emberek, akiknél egy életen át tart! Egy megértő tartós barátságból még lehet egy komoly érzelmi kötődés! A kölcsönös szimpátiából előbb - utóbb szép lassan átalakul a kapcsolat szeretetté, és ha ez tartós marad, akkor jobb mint egy fellángolás! A szerelemből kötött házasságok 80%-a válással végződik! A szomszédod meg igazán türelmes, - nem akar erőltetni semmit! Tényleg jó ember lehet!

Sok szerencsét neked: emillio

Igen a szomszédom nagyon rendes ember. Én lennék a legboldogabb, ha tudnám Őt szeretni, de az érzelmeket nem lehet irányítani sajnos. Köszönöm kedves hozzászólásodat.
Üdv: Aemitv
Kedves aemitv!

Sok mindent lehetne mondani... De olyan nincs, hogy nem jár!

Ám tény, hogy az igazán erős párkapcsolatok erős barátságokon alapulnak, amelyek akkor is megmaradnak, ha a szenvedély kihűl, magam is így tapasztalom. De semmilyen tanácsot nem kötelező megfogadni, és semmit nem is szabad erőltetni, mert végül úgyis neked kell döntened...

Szeretettel ajánlom ezt a filmet!

http://www.felesegek.hu/videok/840?page=7#video

"- Tudod, a szerelem nem mindig villámcsapás, néha csak belopakodik szelíden."

Pussz,

Tündér
Kedves Aemity!

A szerelem, az egy érzelmi fellángolás! Amilyen gyorsan jön, - olyan gyorsan ki is hűlhet! De, ez nem szentírás! Vannak emberek, akiknél egy életen át tart! Egy megértő tartós barátságból még lehet egy komoly érzelmi kötődés! A kölcsönös szimpátiából előbb - utóbb szép lassan átalakul a kapcsolat szeretetté, és ha ez tartós marad, akkor jobb mint egy fellángolás! A szerelemből kötött házasságok 80%-a válással végződik! A szomszédod meg igazán türelmes, - nem akar erőltetni semmit! Tényleg jó ember lehet!

Sok szerencsét neked: emillio
Kedves Aemity!

Ugyanazt tudom mondani, mint Yolla, szerelem nélkül egészen biztos, hogy nem lesz ez egy tartósan biztos kapcsolat. Azt pedig még korai lenne kijelenteni, hogy nem alakulhat ez át baráti kapcsolatból a későbbiekben egy tartalmasabb érzelmileg kötöttebbé. :-) Hosszú távon pedig még mindig jobb egy igazi barát...

Pussz,
Éva

megtekintés Válasz erre: Yolla

Kedves Aemity!
Ha nem vagy szerelmes, akkor maradjatok jó barátok a szomszéddal. Sokkal többet ér hosszú távon egy jó barátság, mint egy "jobb nincs" érzelem nélküli kapcsolat.
Garancia persze nincs arra, hogy jön majd és mikor ér hozzád a szőke herceg ama fehér lovon.
Ám szerelem nélkül belemenni egy kapcsolatba, ilyen fiatalon, meggondolandó.
Még az is benne van a pakliban, hogy igazán meghódít a szomszéd.

Üdv: Yolla

Köszi szépen, jó lenne :)

Feleségek.hu csevegő

Online felhasználók:

Privát csevegő béta

Csevegő partnerek: