Valamit elvitt
Látogatók száma: 120
Mi a titok nyitja? Hogyan tovább?
Néhány év. Együtt. Miért van, hogy én mindig csak a hátát nézem a férfiaknak? Miért nem vagyok elég jó? Miért hagynak el? Mit nem adok? Mit nem kapok? Csak szeretnék néha valakihez odabújni én is. Szeretném én is biztonságban érezni magam. Nem érdekel, hogy küzdeni kell, vagy tenni, csak legyen értelme! Akkor is, ha most a könyvemre potyognak a könnyeim. A papír beszívja a fájdalmat és a betűk táncba kezdenek. Úgy érzem, kinevetnek. Miközben ők ott vidáman ropják, én eltemetem a bizalmat. Újra és újra.
Mint amikor egy buszon ülök és elsuhan a táj, úgy pörögnek a képek a fejemben. A napok, az órák és percek. Igen, kevés volt. Kiszakadni egy pillanatra a jelenből, átgondolni, mit is teszek, milyen furcsa. Innen nézve kicsit más. Utólag egészen érthető. Ahogy a lámpák fényei egybefolynak, ezek a képek is filmmé állnak össze. Én igazán hittem és igazán bíztam mindegyikben. Az első szerelmem meg sem látott. Az első csókomra csak én emlékszem. Az első szex, csak nekem volt fontos. Az első hosszú kapcsolatom egy tévedés volt és a szakításokkal mindegyik elvitt valamit. Mi lehet az? Mindet csendben és zajos veszekedés nélkül vettem tudomásul. Magamban tartottam. Mostanáig. Évek óta gyűlik bennem valami. Valami mély. Nem látom a végét, nem tudom felbecsülni, mi történik, ha szabadjára engedem. Bizonytalan vagyok. Talán ez az ösztön?
Annyi vágy van bennem, amit képtelen vagyok kezelni. Hisz szeretnék én kilépni önmagamból, lázadni, farkas módjára vonítani, tépni, szaggatni, magamhoz ölelni mindenkit s egyben világgá szaladni. Csókolni, harapni, szorítani, lebegni a szenvedélyben, festeni, expresszív vad mozdulatokkal, letépni magamról a „ruhát”, amit viselek és belemerülni egy nagy kád forró szerelembe, birtokolni és uralni, alázatosan tűrni és dorombolni, mint egy macska, vadászni, mint egy sas, dögös bőrcuccban flangálni és csábítani… valahogy mégsem megy. Kimondani és bevallani is nehéz, de megtenni még nehezebb. Talán még senki sem tépte le a lelkemről azt a bizonyos kötelet, amit a galamb is viselt a parkban… megérintett egyáltalán valaki? Úgy igazán?
Persze hogy igen. Most is itt sírok a könyv felett. Minden csalódás megérintett, de csak elvett. Mit is kaptam cserébe? Tapasztalatot. Hm… igen, csak bátorságot nem. Az kellene nekem! Kilépni a sorból! Kilépni magamból és kinyitni a kapukat! Talán egyszer eljön az az ember, aki megszabadít a kötelékektől. Vagy magamat kellene szabaddá tennem?
Ez volt az utolsó tévesztés! Ez volt az utolsó félelem! Ma lesz a napja, hogy másképp csinálom! Mától én, én vagyok! Nincs okom sírni, ez egy igazán jó könyv. A fátyol sikolya. Lám csak, egy lány, akit egy kulturális különbség taszít halálos veszélybe. Ő bátor. Én miért ne legyek az? Csak egy szakítás. Nem világvége.
kép: internet
Hozzászólások
időrendi sorrend
Szia Xaide!
Ez nekem nagyon bejött:-)
Üdv,
Pinokkió
Xaide
Kedves Xaide!
Úgy gondolom, hogy rendkívüli ajándékot adtál nekünk ezzel a cikkel!
Köszönöm!
Pussz, Tündér
Nekem ajándék, hogy kiadhatom magamból, úgymond "büntetlenül".
Köszönöm
Xaide
Csak hogy tudd, nem vagy egyedül ezekkel a kérdésekkel. Miért van az, hogy annyi év után is képes leírni az ember az első szerelem negatív élményét? Vagy azt, hogy kinek nem voltunk, vagyunk fontosak? Ezeket nem lehet elfelejteni. Magunkban őrizzük nem csak a jót, a rosszat is. De ezen túllépve már tudunk róla beszélni, írni. Először csak magunknak tesszük, most már nyíltan is képesek vagyunk vállalni.
Csak vigyázz, mert a túlzott őszinteség visszafelé is elsülhet. Félremagyarázzák. Egy újabb kérdést vet fel ezután, hogy miért és kik teszik ezt?
Köszönet:
Xaide
Ez nekem nagyon bejött:-)
Üdv,
Pinokkió
Úgy gondolom, hogy rendkívüli ajándékot adtál nekünk ezzel a cikkel!
Köszönöm!
Pussz, Tündér
Kedves V!
Tovább is lesz, ha lesz még mit éreznem. Értelek. Őszinte volt. Tényleg.
Köszönöm
X
Csak vigyázz, mert a túlzott őszinteség visszafelé is elsülhet. Félremagyarázzák. Egy újabb kérdést vet fel ezután, hogy miért és kik teszik ezt?
Kedves X!
Megmutattad a női lélek legbensőbb érzéseit és fájdalmait. Sokan még önmaguknak se merik bevallani. Rendkívül érzelemdús írás! Nem felületes és rendkívül őszinte! Tovább!
Pussz, V
Tovább is lesz, ha lesz még mit éreznem. Értelek. Őszinte volt. Tényleg.
Köszönöm
X
Remek munka! Ezt komolyan mondom.
Úgy szálltak fel belőled a sóhajok, hogy üvöltöttél, sírva, reszketve. Egy sarokba bújva, csak magadnak., s nem hallották ...
Tökéletesen értelek, bíztalak írj. Írj ki magadból mindent. Kiabáld világgá. Nem ok nélkül mondom. Tudom, miről beszélek!
Köszönöm
Xaide
Megmutattad a női lélek legbensőbb érzéseit és fájdalmait. Sokan még önmaguknak se merik bevallani. Rendkívül érzelemdús írás! Nem felületes és rendkívül őszinte! Tovább!
Pussz, V
Úgy szálltak fel belőled a sóhajok, hogy üvöltöttél, sírva, reszketve. Egy sarokba bújva, csak magadnak., s nem hallották ...
Tökéletesen értelek, bíztalak írj. Írj ki magadból mindent. Kiabáld világgá. Nem ok nélkül mondom. Tudom, miről beszélek!
Tisztelt Xaide!
A betűk táncba kezdenek vagy táncra kelnek... és még volt pár elütés, ellenőrizze le!!! Ez engem felháborít. Aki így tud, az legyen alázattal az írása iránt!
Ez egy kis remekmű, és így elcsúnyítani... Most nagyon dühös vagyok. Mert ebben az írásban düh van. Nagyon nagy düh. Olvastam ma korrekt, jó írásokat, de ez viszi a pálmát. Akkor mára abba is hagyom, és lefekszem elgondolkodni, hogy szabad-e még nekem kritizálni?!
Bokor
Jogos a helyreigazítás. Igyekeztem javítani. Ha ilyet lát, egészen nyugodtan kritizáljon csak, próbálok körültekintőbb és alázatosabb lenni az írással.
Köszönöm
Xaide
Nagyon fájdalmas ez a írás!Szinte kiáltasz,hogy valaki nagyon szeressen igazából, és értsen meg. Át tudlak érezni nagyon.Nekem a magány, ami nagyon fáj...De fel fogsz kelni, és talpra állsz.Lesz olyan valaki, aki csak téged fog szeretni.Ne add fel.
joboszi
Köszönöm
Xaide
Kedves Xaide!
Idézek az egyik írásomból:
"A szakítás természetes fejezete a párkapcsolatnak. Életünk egy része a párkeresésről szól, s ebben a szakítás is benne van." - írja egy pszichológus.
Igen, ez így van. De minden egyes szakítás kihasít egy darabot a szívünkből, megsemmisülünk és egy kicsit belehalunk. Tudom, hogy az élet minden rúgása és csapása megtanít minket valamire, álruhában jelentkező áldások ezek, tanulnunk kell belőlük, de amikor még frissek a sebek, és iszonyú kínokat élünk át, akkor gyötrelem az élet.
Fel a fejjel!
Üdv,
L.
Talán most már túl vagyok rajta, elengedtem, csak valahogy mérleget kellett készítettem.
Köszönöm
Xaide
A betűk táncba kezdenek vagy táncra kelnek... és még volt pár elütés, ellenőrizze le!!! Ez engem felháborít. Aki így tud, az legyen alázattal az írása iránt!
Ez egy kis remekmű, és így elcsúnyítani... Most nagyon dühös vagyok. Mert ebben az írásban düh van. Nagyon nagy düh. Olvastam ma korrekt, jó írásokat, de ez viszi a pálmát. Akkor mára abba is hagyom, és lefekszem elgondolkodni, hogy szabad-e még nekem kritizálni?!
Bokor
Olyan fiatal vagy még hogy elmerülj! :-)
Puszi,
Éva
joboszi
Idézek az egyik írásomból:
"A szakítás természetes fejezete a párkapcsolatnak. Életünk egy része a párkeresésről szól, s ebben a szakítás is benne van." - írja egy pszichológus.
Igen, ez így van. De minden egyes szakítás kihasít egy darabot a szívünkből, megsemmisülünk és egy kicsit belehalunk. Tudom, hogy az élet minden rúgása és csapása megtanít minket valamire, álruhában jelentkező áldások ezek, tanulnunk kell belőlük, de amikor még frissek a sebek, és iszonyú kínokat élünk át, akkor gyötrelem az élet.
Fel a fejjel!
Üdv,
L.