A sors kegyes volt hozzám
Látogatók száma: 71
Mint korábbi írásaimból kiderült, 3 gyermekes édesanya vagyok. De volt üröm is jócskán az örömben. Egyik terhességem sem indult könnyen, sőt majdnem végzetes lett.
Első gyermekem születése körül, igencsak kavarogtak a dolgok. A terhességem ideje alatt, csak az első 3 hónapban voltak olyan jelek, hogy elveszíthetem a fiam. A terhesség ezekután rendben lezajlott. Túlragozni nem akarom a dolgokat, csak röviden megfogalmazni. Szóval gyermekem születése hirtelen jött. A szülést úgy indították be, mert a magzatvíz folydogált. Ezt, persze az orvos nem vette észre és kezelni kezdett gyógyszerrel, mert azt hittem más a probléma. Ennek következménye az lett, hogy a gyerekem az esti órákban a 36. hétre megszületett, viszont másnap reggel el is vitték tőlem, meg sem foghattam őt. Kórházban volt 1 hónapon keresztül élet-halál közt, mert a gyógyszer, amit kaptam olyan fertőzést csinált a szervezetemben, ami a gyerekre is hatott. Csövek lógtak belőle, meg sem foghattam őt, hozzá sem érhettem. Az orvosok nem sok ,sőt szinte semmi reményt nem láttak abban, hogy a fiam élve hagyja el a kórházat. Hogy sikerült, hatalmas csodának tekintettem.
Rá pár évre újra terhes lettem, szintén ugyanaz a procedúra az elején, mint az előző terhességnél. A terhesség 3.hónapja után semmi gond nem volt, vígan és boldogan vártam gyermekem születését. 28.héten egy éjjel arra ébredetem, hogy hirtelen elfolyt a magzatvíz. 1 hétig kórházban voltam, de a fiam 29.hétre megszületett. Semmi baj nem volt vele csak, hogy picike volt, így még akkor elvitték a gyerekklinikára. 2 hónapot voltunk külön, közben ingáztam a nagyobb fiam és a kórház közt, hogy egyik gyermekem se érezze a hiányomat.
Hát, senkinek nem kívánom, hogy megélje azt, hogy sem a hasában nincs gyerek, sem otthon az előkészített, gondosan vasalt kis ágyikójában.
A harmadik gyerek a második házasságomból született. Az orvosom teljesen tudta az előzményeket, így ezek alapján kezelt engem. Az első 3 hónapban itt is voltak veszélyre utaló jelek, de az orvosom sikeresen kezelte. A terhességet kihordtam 38 hétre megszületett a kislányom, aki az első pillanattól velem lehetett és együtt jöhettünk haza. Ő volt az egyedüli gyermek, akivel megélhettem a szoptatás örömeit, és értetlenül néztek rám, mikor az ápolónőtől 2 gyerek után segítséget kértem abban, hogy hogyan kell egy 1 napos csecsemőt pelenkázni. Akkor láttam először a köldökcsonkot is.
Azóta újra próbálkoztunk, hogy a lányomnak is legyen vérszerinti testvére, és persze megadjam a férjemnek azt, hogy két gyermeke lehessen, hisz megérdemli. Tavaly nyáron elvetéltem, rá egy hónapra egy 8 hetes terhességet kellett műtétileg megszakítani, mert elhalt a baba, nem volt szívhangja. Idén újra próbálkozhattunk már, de sajnos nemrég újra elment egy baba, de nem kellett műtéti beavatkozás.
Én tudom milyen az, ha valaki elveszti a gyermekét. Többszörösen átéltem a majdnem elvesztés és az elvesztés fogalmát. Lelkileg nagyon megviselt, de mindig arra gondoltam, minden egyes eset után, hogy nekem van egy férjem, van 3 gyönyörű gyermekem, akiknek szükségük van rám. És, ha a sors azt szánta az életembe, hogy átélhessem újra azt a csodát, amit háromszor sikerült, akkor jelét fogja adni.
Ha pedig mégsem jön össze, akkor hálát adok a sorsnak, hogy nekem megadatott az, háromszor is, ami más nőknek sajnos nem adatik megm, önhibáján kívűl.
A cikket írta: wzsuzsa
Hozzászólások
fordított időrendi sorrend
Jó ha tudunk hálát adni ha nem mindent természetesnek fogunk fel.
Nekem is három gyermekem van és a harmadik gyermek autista s talán emiatt is másképp szemlélem a világot s más az értékrendem.
Köszönöm,hogy olvashattam a cikkedet és jó egészséget ,kitartást kívánok Neked szeretettel!
Mindent tiszteletem a Tied!!