A féltékenység elfojtása

Látogatók száma: 213

Egy modern feleségtől a társadalom elvárja, hogy ne legyen féltékeny. Meg kell-e felelni ennek az elvárásnak? Miféle nyomás ez? Miért érzik egyre többen, hogy a féltékenység szégyellni való? Mit üzen erről a lélek?

Egy vonzó nő nem féltékeny. A flört ártatlan. A nyitott házasságé a jövő. Kell egy kis szabadság. Ma már szinte mindenkinek van szeretője. Hűséget fogadunk, nem vakságot. A sikeres nő saját dolgával törődik, nem azzal, hogy férjét ellenőrizze.

Hosszasan sorolhatnám a közhelyszerűen ismételgetett állításokat, amik sok-sok embernek növesztettek már gombócot a torkába, míg másoknak talán ökölbe szorult a keze ezek hallatán.

Mégis, hol lakik a féltékenység?

- A megérzéseinkben?
- Az önbizalomhiányban?
- A szívünkben?
- Az elménkben?

Egyszerre igen a válasz mindegyik kérdésre. Egymásra épülő élethelyzetek szülik, amelyek legbenső magja az önbizalomhiány. A féltékeny lelkű ember nem bízik önmagában. Önbecsülése sérült, ezáltal önbizalma elveszett. Legtöbben nem is emlékszünk ennek okára, sőt az is elképzelhető, hogy a belőle táplálkozó féltékenységet sem vesszük észre. Aki kórosan féltékeny örüljön ennek, mert legalább tudatában lehet, így elkezdhet dolgozni magán, még akinek a tudatalatti tartományában munkálkodik a féltékenysége, önmaga ellenségeként él.

Semmiképpen nem a féltékenység érzését kell elfojtani, mert az csak további problémákhoz vezethet. A feladat annak megértése, felfedezése, hogy mitől és milyen körülmények között sérült az önbizalom, s hogyan lehet azt helyrehozni.

Érdekes elfoglaltság az a játék, melyben elfojtás helyett szabadjára engedjük féltékenységünket. Persze, csak gondolatban. Játék a képzelettel, amikor bárki kipróbálhatja, miféle módszereket képes bevetni, hányféle módon próbálja megvalósítani, hogy gátat szabjon társa esetleges hűtlenségének.
Érdemes ugyanekkor azt is végiggondolni, hogy mi számít megcsalásnak.

A legfontosabb kérdés persze az, hogy ilyenkor miféle érzéstől óvjuk meg önmagunkat, mitől szabadulunk, és miféle teher ül ránk, amikor sikerül a másikat korlátozni.
A legtöbb esetben ez a képzeletbeli próbálkozás kimerül, mint ahogyan a valóságban sem képes az egyik ember a másikat akadályozni a cselekedeteiben. A szívünk mélyén nem is arra vágyunk, hogy a kedvesünket börtönbe juttassuk, hanem arra hogy boldoggá tegyük.

A féltékenység érzését elviselni óriási teher, ezért érdemes cselekedni ellene. Aki ezzel a problémával él, ajánlatos párja segítségét kérnie. Mondja el őszintén, hogy mennyire boldogtalanná teszi ez, s kezdjenek komolyan fáradozni a sérült önbizalom helyreállításán. Kérhetik szakember segítségét, egy vezető mindig jól jöhet.

A féltékenység elfojtása egyenlő a probléma szőnyeg alá söprésével. A féltékenység félelmeket teremt, a félelmek valóságot, a valóság újabb érzéseket, s egy idő után tébolyt. A féltékenység elfojtása önámítás, az érzés beszűkítése ami az idő elteltével robbanáshoz vezet. A személyiség építése, az önismeret, önbizalom növelése önbecsülést és szeretet hoz minden ember életébe.

A féltékeny embert az érzéseivel magára hagyni, éppen olyan bűn, mint megcsalni őt.

A cikket írta: Heka

Hozzászólások

Megjegyzés:

fordított időrendi sorrend

himi

Én egy fordított sorrendet állítanék fel: elme, szív, önbizalomhiány, megérzés. Előbb az agyunk "fertőződik meg" és elkezdjük azt hinni, hogy szeretünk, de csak önbizalom hiányból hagyatkozunk a rossz megérzéseinkre... és féltékenykedünk.
Persze ezen még magam is vitáznék, de...
A megoldás meg valószínű -hogyha egyáltalán van-, akkor az amit írsz. Erősíteni kell társként, vagy társsal, esetleg külső segítséggel az önbizalmat -ha lehet-.

Evita

Hogy rám féltékenyek-e?
Nem.
Hogy én féltékeny vagyok-e?
Nem.
Így a cikkhez se tudok hitelesen hozzászólni! Bár a barátnőim szenvednek a probléma miatt. Sokszor kérdezik is tőlem, hogy mi a titkom?!
Én csak ennyit szoktam nekik mondani: magabiztosság és egy jó férj:-)

Pitt

Érdekes gondolatok, valamiben mindenkinek igazat adok, de mindenben azért mégsem. A féltékenység alapjában nem betegség! A féltékenység ott keletkezik, ahol a félelem, a szorongás, a szeretet és egyúttal a harag lakozik. Gondoljunk csak arra, hogy mitől félünk, mitől szorongunk? Attól, hogy elveszítjük azt, aki számunkra kedves és sokat jelent. Ha ez a fajta félelem, mint érzés nem lenne meg, hiányozna az őszinte kötődés. Kell lenni egy egészséges szintű veszélyérzetnek, aggodalomnak, és féltékenységnek is. Sok esetben pontosan ezek motiválhatnak bennünket arra, hogy megfeleljünk a másiknak, ne hanyagoljuk el magunkat, és a másikra jobban odafigyeljünk. Hogy milyen kiváltó okai lehetnek a féltékenységnek, fel sem lehet sorolni. Általában az információ hiánya az, ami generálja ezeket az érzéseket. "Hol voltál, kivel, mit csináltál....stb". Egyfajta információs űrt szeretne kitölteni a másik, ezekkel a kérdésekkel. Ha nem kap számára kielégítő, megnyugtató választ, akkor jön a félelem és az aggodalom. Megpróbálja a másik a keletkezett űrt kitölteni a saját általa kikövetkeztetett gondolatokkal. Természetesen segítségére vannak a barátok, barátnők, akik meg segítenek abban, hogy a - nem tudjuk mi van - helyzetben kitalálják közösen - hogy mi lehet. Lehetséges és valószínűsíthető mozzanatokkal helyettesítik a hiányzó tényeket, információs űröket. Beindult tehát a nem zörög a haraszt reflex. Következtetés: Legyünk őszinték a másikhoz!

T.Zsóka

....a féltékeny embert az érzéseivel magára hagyni, éppen olyan bűn, mint megcsalni őt....
És milyen igazad van!!!

Tündér

Heka! Te miért nem írsz nekünk? Érdekesen fogod meg a dolgokat..., mondták már neked?

Heka

Köszönöm szépen az értékelést Mindenkinek!

Szia Tündér, ...szeretnék írni Nektek, ezért jelentkeztem munkatársnak :)

ginesz

Én is voltam féltékeny, de én tudtam kezelni a dolgokat....bár a lány a mai napig vörös posztó a szememben.Meg kell tudni biztni a másikba, és ugyanannyira saját magadba is.