Asszonysors
Látogatók száma: 176
Szépen kérte - Ne csináld!... "Ez senkinek sem jó!" Miért gyötröd magad és engem, őt sem kímélve... - Törődj végre bele... - Ezen már nem lehet változtatni...
Az egész napi hajtás, délutánra kíméletlenül elfogyasztotta maradék energiáját is. Jólesett volna egy kicsit lazítania, felfrissülnie, de nem tehette, mert várt rá a következő műszak. Már vagy két hónapja napi tizenkét órákat dolgozott a másodiknak megszerzett munkahelye miatt. Naponta hulla fáradtan esett be az ágyába. A cél, hogy könnyítsen az életükön, tartotta benne egyedül a lelket, végig kell csinálnia, amit vállalt, csak annyi időt hagyva magának, hogy másnap a cégnél kipihenten folytatni tudja a nem kevésbé megerőltető főállásban titkárnő, másodállásban kisegítő robotját. Pénzénél volt, ez adta az erőt.
Örült a felajánlott munkának és kétszer sem gondolkodott azon, bírni fogja-e hosszú távon mindkettőt egymás után, és akkor még ott volt a lánya, aki haza várta műszak végén a késő esti órákban. Nem egyszer érezte túl sok ez neki, de ha elkezdte, nem hagyhatja cserbe a barátját sem, aki befolyása révén szerezte ezt a plusz munkát. Anyagi helyzetén tudott ezzel kicsit javítani. Lehetőséget adva számára, hogy nem kell a továbbiakban albérlőkkel osztoznia, és hosszú idő után végre normális családi életet tudjon élni gyermekével.
Az asszony túl a fiatal évein, de még előtte az öregkor küszöbének, mondhatni ereje teljében képesnek érezte magát arra, hogy esténként, munkája után újra eljátssza hamupipőke szerepét és mások kiszolgálójává váljon arra a négy órára, a füstös kiskocsmában. Nem rossz ez! - gondolta.
Megállás nélkül tette a dolgát. Elfelejtve minden addigi fáradtságát, kihozta magából a maximumot, amire képes volt. Értette a dolgát főnöke megelégedésére, és látva a nő igyekezetét kis engedményekkel kedveskedett. Elnézte, ahogy kecsesen mozog az asztalok között poharakkal megrakott tálcával a kezében, egyensúlyozva, óvatosan, kerülgetve az olykor italos, vendégekkel megtelt helyiséget. Nem mulasztotta el nem figyelmeztetni, hogy a tálcára a súlyt úgy helyezze el, hogy a nehezebbjét maga felé pakolja. Volt is ebből kalamajka, de csak egy picit.
Kismamacipőbe bújtatott formás lábait nem rejtette el, rövid szoknyája, hiába takarta elöl kis kötény, testéhez simuló blúza nem tudta észrevétlenné tenni. Megszokta már a kíváncsi férfiszemeket. Elégszer volt része benne, talán kicsit még élvezte is, hogy ennyi viszontagság után még mindig egy szemrevaló teremtés, de azt is tudta, hogy mennyit engedhet meg e kíváncsi "szemeknek".
Ismerte magát, volt tartása, az ismeretlen ismerősökkel szemben, ezt meg is tudta őrizni. Egy valaki elől azonban nem tudott kitérni, a volt barátja nehezen tudott beletörődni abba - hiába kérte szépen - a munkája közben ne zavarja, ne látogassa, mert az senkinek sem jó... miért gyötri magát, őt sem kímélve..., hogy, aminek egyszer vége, azon már nem lehet változtatni. Újra és újra megpróbálta levenni őt a lábáról. Betért egy-egy italra és közben percre sem vette le róla a szemét. Egy idő után ez zavarni kezdte az asszonyt. Akkor is, ha hálával tartozott neki ezért a munkáért, de már nem lehetett hozzá köze. Másik férfi került az életébe és a közöttük lévő kapcsolatot már nem akarta folytatni.
Szépen kérte - Ne csináld, ez senkinek se jó, miért gyötröd magad és engem, mást sem kímélve... - Törődj végre bele - kérlelte, de ő csak somolygott... Ott támaszkodott a pultnál és nézte őt, ahogy zavarában össze-össze koccantva a poharakat igyekszik tenni a dolgát, beletörődve abba, hogy per pillanat semmit sem tehet az ellen, mert mint vendég ő most itt az első.
Szeme az ajtóra meredt, és egy pillanatra elállt a lélegzete, amikor meglátta a betévedt újabb vendéget, jelenlegi, messziről jött barátját, aki egyenesen a férfi felé tartott. Régről már ismerték egymást és miközben pár szót váltottak, a tekintetek nagyon árulkodóakká váltak. Egyikük sem tudta elrejteni kíváncsiságát, hogy milyen a "régi" és az "új"?... Látni lehetett a feszültséget mindkettőjük arcán. Csak fel ne robbanjanak! - fohászkodott a nő. Tudta, hogy ez előbb utóbb be fog következni, meg akarják majd ismerni egymást, de, hogy mikor?... Ennek most jött el az ideje. Mégsem szakadt le az ég!... Időközben ezek ott ketten már szinte kedélyesen beszélgettek egymással és a nő megértette, ezt a nem várt fordulatot. Ők már nem fogják elharapni egymás torkát, ha barátok nem is lesznek soha, amit jólesően vett tudomásul.
Miért is félt ennyire a találkozásuktól? - gondolta, amikor ez milyen egyszerű... Hát így is lehet?
…
Kép: net
A cikket írta: zsoltne.eva
Hozzászólások
időrendi sorrend
Jártam vendéglátó-eladó tanfolyamra és mi is kaptunk kismamacipőt, de csak nagyon kevesen hordták. A fiataloknak nem tetszett. Finnyásak, nem tudják mi a jó, gaz?
Én ilyen bakancsféklében is az olyasmit szeretem, ami hasonló kialakítású.
Te hogy viselted, hogy megbámultak? Nekem nem mindig volt könnyű.
Nagyon jól sikerült ez a cikked!
Én nem jártam ilyen tanfolyamra, amit mondasz, pedig csak ajánlani tudnám mindenkinek, aki titkárnői feladatokat végez, elég gyakori ugyanis a felszolgálási teendő, gyakorlatot feltételezve, ami viszont csak menet közben alakul/hat ki.
Nálam ez nem igazán sikerült, mert zavart, ha megbámultak.
Így fordulhatott elő, hogy nem voltam tisztában azzal hogyan kell elhelyezni a súlyt a tálcán, ezért igen erősen billegett... meg csörömpölt, pedig azt hittem én mindent tudok (enyhe túlzás)! :-)
Én ilyen bakancsféklében is az olyasmit szeretem, ami hasonló kialakítású.
Te hogy viselted, hogy megbámultak? Nekem nem mindig volt könnyű.
Nagyon jól sikerült ez a cikked!
Éva kedves, bizony a kismamacipőbe bújtatott lábú pincérnők és pultosnők sok férfi fantáziáját megmozgatják! Igazán jól sikerült cikk, gratulálok! Mr. Darcy
Puszi,
Éva