A nap, amikor majdnem celeb lettem...

Látogatók száma: 45

A történetben szereplőkkel való hasonlóság nem a véletlen műve. Név nélkül. :-)

Egy napsütötte délután sétálok a faluban hazafelé, mikor leszólít egy régebbi szomszédasszonyom, és nagyon megdicsérte a munkámat és a blogomat. Bevallom igen-igen jólesett. Igaz, sokszor írtok nekem kedveset, és a közeli barataim dicsérnek is élőben, de így hirtelen felindulásból, hogy de jókat írok a Zöld ujj blogban - az azért annyira más, hogy tud fülig érni a szám egész nap.

Talán nem telt bele két nap, és az egyik áruházban a heti bevásárláskor elkezdett nézegetni egy férfi, akiről azonnal láttam, hogy bizony a legmókásabb kommentelőm, a Komámuram személyesen. Nézegetett erőst, s akkor gondoltam, hogy megkímélem a további szenvedéstől, s mikor kérdezni kezdte, hogy nem én vagyok-e a....?

Akkor mondtam, hogy de igen, én vagyok az. A Zöld ujj és a Virág. Azután kellemesen elcsevegtünk a polcok közt a mezőgazdaság kérdéseibe feledkezve, majd ment ki-ki a maga útjára. Jó érzés volt.

Később a barátnőmnek vigyorogva elmeséltem, hogy képzeld, celeb lettem, felismert a blogom egyik kedvelője bevásárláskor. Azóta is azzal húzott, hogy most már celeb vagyok. Pedig nem is, csak egy jóravaló sváb parasztlány enyhe grafomániával.

Azóta eltelt pár nap, kikeltek a kiscsibék, elcseréltem egy kakast, építettünk magaságyat, kibújt a borsó és a mai délután érdekes felkérést kaptam miután feltettem az egyik tanyasi önellátó csoportba a szőlőhegyi fűnyírásomat.

Az egyik tévécsatorna egy hamarosan induló műsora kapcsán keresett meg egy szimpatikus fiatalember, hogy lenne-e pár percem rá.

Lenni épp lenne, de biztosan nem megyek semmilyen tévéműsorba, mert nem az én világom. Olyanokat keresett, akik egyedülállók vagy egyedülállóak a maguk nemében és valamilyen gazdaságot vezetnek.

Azért csak megkérdeztem már kíváncsiságból is, hogy melyik műsor lesz az, amelyik buliból én a született félénkségem okán is kimaradnék, és ez a házasodna a gazda. (Csak figyeljétek, hátha közben meggondolom magam!)

Nos, ennél a résznél kezdett a már a történet elejétől beavatott zuram a széles vigyorról könnyes röhögésre váltani, s emlegetni rokonomat, ki azt szokta volt mondani, ha lenne kétezer forintja még egyszer férjhez menne! (De biztosan nincs, mert azóta is életvidámtársa van.) S kénytelen voltam ennél a pontnál már megvallani, hogy 17 éve vagyok férjnél. A bigámia büntetendő. És egyelőre nem cserélném le a férjem. Azt nem tettem hozzá, hogy mán így is felismerik a Tésasszonyt a bótban. Igaz-é, Komámuram?

Nos, így történt, hogy majdnem történt valami, de szerencsére mégsem, s mikor este bezártuk a tyúkokat és összeszedtük a tojásokat kettesben, mondom az én zuramnak:

- Te, ha elképzelem, hogy jönnének ide kamerával felvenni, ahogy összeszedem a tojásokat, s rájuk szólnék, hogy csendesebben, mert ijedősek a tyúkok, hát még a kacsák!

Mire a zuram rávágja:

- Hát még azt, amikor hajnalban hálóingben jössz fel kiengedni őket!

- Most mi azzal a baj? - aztán összenevetünk.