újabb események régebbi események további események
19:05
zsoltne.eva módosította a naplóbejegyzését
19:01
zsoltne.eva új bejegyzést írt a naplójába
18:45
D Klári új cikket töltött fel
18:41
D Klári új bejegyzést írt a naplójába
12:27
Anyu új cikket töltött fel
20:34
Yolla új cikket töltött fel
16:13
Anyu új cikket töltött fel
15:04
Ilona új bejegyzést írt a naplójába
23:08
L. Alexa módosította a cikkét
23:07
L. Alexa új cikket töltött fel
22:38
Új cikk került fel a weboldalra
22:36
Új cikk került fel a weboldalra
22:03
Ilona módosította a cikkét
21:53
Ilona új cikket töltött fel
21:34
Yolla új cikket töltött fel
19:59
L. Alexa új cikket töltött fel
16:09
Yolla válaszolt egy szavazásra
14:26
Yolla új bejegyzést írt a naplójába
10:37
Yolla új cikket töltött fel
21:33
L. Alexa új bejegyzést írt a naplójába

Alkonyjáróknak II.

2010. szeptember 13. - Látogatók száma: 71

Sokan felteszik a kérdést ilyenkor: „most mihez kezdjek?” mert a visszavonulás teljesen másképp alakul, mint azt 30 évesen elképzeltük: van aki csalódásként éli meg, és van aki bosszankodik. Azoknak van igazuk, akik azt érzik, hogy végre úgy élhetnek, ahogy mindig is akartak.
Beáta Bishop zseniálisan fogalmazta meg ezt az állapotot: „ Az élet második fele az aratás ideje és a magvetésé is, mert autentikus belső lényünk csak az életközéptől kezdve tud igazán felszabadulni”

Az édesanyám, hosszú vajúdás után szült a világra Még nem volt 19 éves. A Mérleg jegyében születtem, és ehhez életem végéig hű maradtam, hisz a sorsom erre predesztinált. Ezt a Napot jöttem felépíteni, és ha nem is sikerült teljesen sokat teljesítettem belőle. És ez nagyon fontos egy ember életében
Sok történet elhangzott a családban erről az eseményről: a Szülészeti Klinika közelében lévő Székesegyház harangjai pont abban az időpontban hívták misére a hívőket, de az is lehet, hogy akkor még az időt – a 19 órát jelezte.
Azóta is büszke vagyok erre az „esetre” az életemben, mert az én megszületésemet még a dóm is harangzúgással köszöntötte, A szüleim is aposztrofálták: „az angyalkák is üdvözölték az érkezésemet”,
Mikor kezdtem pár év múlva kinyílni a világra, talán ez a harangzúgás is befolyásolta azt az elhatározásomat, hogy valamilyen külön úton fogok járni, nem arra amerre a többiek.
Ezt aztán többé-kevéssé be tudtam tartani. A külön út az én érdeklődésem és mindent kizáró imádatom az irodalom felé sodort. A baráti körömbe dívott a féktelen élet szeretet és élni akarás, az örökös balhék, és minden, ami renitens.
És itt el kell mesélnem azt, az élményemet, ami a pécsi középiskolás koromhoz fűződik, és nagyban hozzájárult ahhoz, hogy most ilyen megértő és toleráns legyek az idős emberekhez, és megpróbáljam elmagyarázni, hogy miért tudom olyan nyitott szívvel, megértéssel, sőt együttérzéssel kezelni a fiatalokat.
Akkor még 3 villamos járt Pécsett, nagyon romantikus volt, kerülgették egymást, a kitérőben várakoztak, senki nem sietett sehová, legalábbis aki a villamost választotta.
Nyitott peronok voltak, lehajtós vaslejárattal. Egy alkalommal felszálláskor megcsúszott a lábam a felugráskor, és az éles vaslépcső nyoma máig ott van a sípcsontomon.
Nos nem szabad öregesen elkanyarodni a témától!
Öten voltunk barátnőnk, voltak megszokott rigmusaink melyeket hangosan skandálva (ordítva) tudattuk végig a városon, kihajolva villamos vasajtaján és teli torokból-kalákában.
Volt közönségünk – ha esetleg ez érdekli a kedves olvasómat. Főleg az idős nénikékből. Akkor még nénikék voltak 50-en felül, feketébe öltözött, szomorú, megkeseredett, elfárasztott, vagy mosolygós nénikék. Természetesen szálltak a megjegyzések, ami a kirobbanó életörömnek inkább szóltak, mint a hangos skandálásnak,,, „szeretem a csöpögő eresz, a Kareszt, az Ilis nénit, a szekercét,,,,” a feléről már azt sem tudom, hogy mi volt, oly régen volt.
Az biztos, hogy Pécsett sűrűn jöttek a trópusi esők, lezúdultak a Széchenyi térre, utána pedig a járdákon csurgott az eresz, de legalábbis csöpögött a nyakunkba!
Milyen egy 16 éves éppen csak serdülő lány, annál hangosabbak voltunk, csuklottunk a végén a nevetéstől, és zengett tőlünk a Király (Kossuth Lajos) utca,
Mai szemmel visszagondolva, a húsomban érzem a megaláztatást, és a fáradt idegek vitustáncát, ha hasonló kicsattanó örömmel találkozom az utcán, és olyankor eszembe jut az a mondat, amit tizenhét évesen fogadtam meg: én soha nem leszek ilyen!”
Nem is teszem, Próbálom a jó oldaláról tekinteni, és irigylem őket azért, mert én már ugyanezt nem tehetem meg, mert akkor már nevetségessé tenném magamat. Lehet. De ha beszólnék, akkor meg közutálatnak. Inkább hallgatok, és megpróbálom beleélni magamat abba a szituációba, hogy ő most talán nem is tudja maga sem – de milyen boldog, és ezekből fognak összeállni valamikor az emlékei, ugyanúgy, mint az enyém.

Majd folytatom....

A cikket írta: Mamóka

4 szavazat

Hozzászólások

Megjegyzés:

időrendi sorrend

2012. június 24. 14:24

megtekintés Válasz erre: Vass. N Edith - 2012. június 23. 15:35

Minden mondatodból az őszinteség , a megértés, a tolerancia, a szeretet cseng . Nagyon magaménak érzem a leírtakat. Igaz, még nem vagyok nyugdíjas, de sok mindenben hasonlóan gondolkodunk. Tanulok tőled.

Köszönöm Edith. Azért örülök, mert ezzel az írással pontosan ez az egyik célom.
2012. június 23. 15:35
Minden mondatodból az őszinteség , a megértés, a tolerancia, a szeretet cseng . Nagyon magaménak érzem a leírtakat. Igaz, még nem vagyok nyugdíjas, de sok mindenben hasonlóan gondolkodunk. Tanulok tőled.
2010. szeptember 14. 09:07
Mamóka! Várom a folytatást...üdv Orsolya
Feleségek.hu csevegő

Online felhasználók:

Privát csevegő béta

Csevegő partnerek: