újabb események régebbi események további események
13:12
Juhász András Géza új cikket töltött fel
12:59
Grace új hozzászólást írt Tündér naplóbejegyzéséhez
07:15
zsoltne.eva új hozzászólást írt az egyik cikkéhez
20:02
Anyu új hozzászólást írt egy cikkhez
20:01
Anyu új hozzászólást írt egy cikkhez
09:13
zsoltne.eva új bejegyzést írt a naplójába
08:10
zsoltne.eva új cikket töltött fel
21:59
Sanda új hozzászólást írt egy cikkhez
20:30
Ilona új hozzászólást írt az egyik cikkéhez
20:25
Ilona új hozzászólást írt az egyik cikkéhez
20:01
zsoltne.eva új hozzászólást írt az egyik cikkéhez
19:54
zsoltne.eva új hozzászólást írt az egyik cikkéhez
18:55
Sanda új hozzászólást írt egy cikkhez
18:55
Sanda új hozzászólást írt egy cikkhez
18:16
bakfitty új hozzászólást írt egy cikkhez
17:45
zsoltne.eva új hozzászólást írt az egyik cikkéhez
17:41
zsoltne.eva új hozzászólást írt egy cikkhez
17:40
bakfitty új hozzászólást írt egy cikkhez
17:33
bakfitty új hozzászólást írt egy cikkhez
17:33
zsoltne.eva új hozzászólást írt az egyik cikkéhez

Álmodtam

2012. február 5. - Látogatók száma: 66

Felébredni...

A sötét éjszakába belebámulva pislogok csak zaklatott szívvel és hevesen lihegve. A szemem előtt még a képek peregnek. Egy régi emlék elevenedik meg, egy arc, aki éveken keresztül fordult felém. Ez az álom sosem történt meg, ezt még nem láttam, ez az én félelmem. A saját lelkem apró rezdülése.

Ismerni önmagam nem olyan egyszerű. Fájdalmas néha. Gyakran eszembe jut, hogy mennyire hajthatatlanul hiszem, hogy van egy lélek, van valahol egy ember, akit nekem szánt a sors, még akkor is, ha nem ismerem, még akkor is, ha utamon akadályok sorát lépem át. Rendületlenül hiszem, de néha elbizonytalanodok. A régi emlékek és a szélmalomharcok feltupírozzák bennem a félelmeket. Vajon lesz olyan, aki teljes mértékben elfogadja a jó és rossz oldalam? Mert van hibám bőven. Túl sok is. Néha attól tartok, hogy csak egy megfelelően felületes ember lesz képes elnézni a mindennapos hiányosságaimat. Ilyen volt az álmomban szereplő is. Akit nem érdekelt mit tudok és mit nem, csak legyek. Sosem volt kíváncsi a gondolataimra, elég önző volt ahhoz, hogy csak a saját problémája érdekelje. Mindennek ellenére nekem ez elég kényelmesnek bizonyult és megkaptam azt a szabadságot, amit igényeltem. Ez fontos. Nekem. Mit tudhat ő, amit más nem? Őt veszélytelennek éreztem talán? Nem érintett meg, de közben meg összetört mégis. Atomjaimra hullottam. Szétestem amikor vége lett. De büszke vagyok rá, hogy talpra álltam, nehezen, de megtaláltam magam. Már nem kell az, amit ő tud adni, még akkor sem, ha azóta eltelt sok idő és akár fejlődhetett is. Én már nem felületességre vágyom, hanem elfogadásra. Totális és teljes átadásra. Ebben nem kötök kompromisszumot. Soha. De félek. Néha rettegek, hogy egy vénséges vén magányos boszorkává válok, aki csak kesereg a kandalló előtt az elmúlt idő elvesztegetett percei felett és saját makacssága miatt magányosan, remegve a rideg valóságtól múlok el egyetlen említésre méltó lábnyom nélkül. Másokat látva, akik hibát hibára halmozva habzsolják az élet gyönyöreit, kissé elcsüggedek. Én miért nem vagyok képes engedni? Egy barátnőm mindig azt hajtogatja: " Hagyd magad hamarabb szabadulsz!" és én erre csak mosolygok mindig. Különbözőek vagyunk. Neki így egyszerűbb, bár nem feltétlen boldogabb az élete. Nekem az egyszerű bonyolult. Én harcos vagyok, akinek az a sorsa, hogy megküzdjön mindenért és azt alaposan meg is becsülje. Amim van, ahhoz ragaszkodom, amit elengedek, azt okkal teszem, bár ritkán. Szinte soha. Létezik megoldás? Kell lennie. Igen! Lesz.

A sötétben mély levegőt veszek. A szívem lassan nyugszik meg. Az álom után felidézem az érzéseket, amik nap mint nap eltöltenek. A mosolyokat, a gondolatokat, amiket kapok és adok. Nem vagyok szegény. Sőt! Hiába vagyok egyedül, nem lehetek magányos, csak a félelem telepszik rá az álmaimra. Az ablak felé fordulok. Egy utcai lámpa fénye messze viszi a tekintetem. Olyan, mint egy csillag, ami mindig rám szórja fényét. Az óra ketyeg, más zaj nincs. Odakinn puhán esik a hó, a lámpa fényénél látom a pelyheket. Elálmosodom és ezúttal félelem nélkül alszom el. Van holnap, van értelem, van hit még akkor is, ha néha felébredek az általam álmodott világból és átlépek egy másikba, ahol rémségek lesnek rám. A harcosok legyőzik az ellenséget. Én harcos vagyok!

kép: internet

A cikket írta: Xaide

6 szavazat

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználók szólhatnak hozzá.

Megjegyzés:

időrendi sorrend

2012. február 7. 11:35

megtekintés Válasz erre: Ailet - 2012. február 6. 13:12

"Ember küzdj és bízva bízzál..."

Köszönöm
Xaide
2012. február 6. 13:12
"Ember küzdj és bízva bízzál..."
2012. február 6. 12:09

megtekintés Válasz erre: zsoltne.eva - 2012. február 6. 09:56

Így van, ahogy mondod. A harcosok legyőzik az ellenséget. Még ha az saját maga, akkor is! :-)

Igen én is ezt hiszem. Elsősorban magunkat kell legyőznünk, aztán minden mást. :)
Köszönöm
Xaide
2012. február 6. 12:08

megtekintés Válasz erre: Pinokkió - 2012. február 6. 00:58

Kedves Xaide!
Mindenkinek megtalálja, amit keres. Kérdés csak az, hogy melyik életében.
Pinokkió

Kedves Pinokkió!
Minden életben van egy. (Bízom benne)
Köszönöm
Xaide
2012. február 6. 12:07

megtekintés Válasz erre: Tündér - 2012. február 5. 23:10

Kedves Xaide!

Te sosem fogsz vénséges vén magányos boszorkává válni!
Higgy nekem! :)

Pussz, Tündér

Tudom én, csak néha az árnyak elborítanak. :)

Köszönöm
Xaide
2012. február 6. 09:56
Így van, ahogy mondod. A harcosok legyőzik az ellenséget. Még ha az saját maga, akkor is! :-)
2012. február 6. 00:58
Kedves Xaide!
Mindenkinek megtalálja, amit keres. Kérdés csak az, hogy melyik életében.
Pinokkió
2012. február 5. 23:10
Kedves Xaide!

Te sosem fogsz vénséges vén magányos boszorkává válni!
Higgy nekem! :)

Pussz, Tündér
Feleségek.hu csevegő

Online felhasználók:

Privát csevegő béta

Csevegő partnerek: