újabb események régebbi események további események
21:08
Tündér új bejegyzést írt a naplójába
11:33
Arnold91 módosította a naplóbejegyzését
11:26
Arnold91 új bejegyzést írt a naplójába
11:16
Tündér új bejegyzést írt a naplójába

Az otthonhagyott szív

Látogatók száma: 86

A jövő reményeket, a múlt pedig titkokat rejteget, s mi nem is sejtjük, hogy az idő boronája mikor veti a felszínre, hogy végre látókörünkbe kerüljön.
- Igen, Papa, szombaton meglátogatom Eszti nénit.
- Kanyarodj erre, nagyanyád süteményt akar neki küldeni, ott tüsténkedik a konyhában.
- Rendben, reggel beugrok hozzátok.
- Köszönöm, kisfiam!
Kattan a telefon, hiába, Papa nem szeret sokat beszélni.
Anyai nagyapja, a fél évvel ezelőtti prosztata műtétje óta, ha csak lehet, ki sem mozdul otthonról. Napi mozgásigénye kimerül abban, hogy reggelente elsétál a kétsaroknyira lévő közértbe, tejet és kenyeret venni. A posta ötszáz méterre van a közérttől, odáig már nem megy el, az Mamára marad, ahogyan minden más ügyintézés és bevásárlás is.
Papa nővére, Eszti néni, egy száznyolcvan kilométerre lévő kisváros öregek otthonának lakója. Papa az egyetlen élő rokona, ezért minden hónap harmadik hétvégéjén meglátogatja, visz neki süteményt, meg amit csak kér. A műtétje óta Mama utazgat, csak neki már nagyon fárasztó a kétszeri átszállás, meg a vonatok sem igazán tiszták, de ez részéről egyébként mindössze egy kifogás, mert nem igazán kedveli a sógornőjét.
- Nándikám, - szólítja az anyja, - ha már úgyis ott leszel, beugorhatnál a temetőbe, és Dédiék sírjára tehetnél néhány szál virágot!
- Igazad van, Anya, ha már ott leszek, átmehetek.
A középmagas, barna, jóképű fiatalembernek esze ágában sincs vitatkozni az anyjával, hiszen viheti a családi kocsit, a benzint sem neki kell fizetnie, és kihasználja az ingyenes kirándulást, magával viszi a barátnőjét is. Friss még a kapcsolatuk, jól jön az utazás, talán jobban megismerik egymást.
- Arra gondoltam, elviszem magammal Dórát is.
- Vigyed, kisfiam, csak apádnak ne szólj róla, elég, ha én tudom.
Hiába, anyja mindig jól látja a helyzetet! Dóra bátyja időnként olyan nyilatkozatokat tesz, melyektől idősebb Nagy Nándor haja az égnek áll. Győzködik, hogy Dóra nem politizál és semmi köze bátyja politikai állásfoglalásához, Nándor csak legyint, egy fészekalja.
Nándi megfogadja, hogy eloszlatja apjának a kedvesével szemben táplált ellenszenvét.
Szombat reggel korán kel, megreggelizik, zsebre teszi a pénzt, melyet anyja csúsztat neki, tankolásra, meg amire kell, súgja és kezébe nyomja a reklám táskát, melyben négy szendvics és két üveg üdítő lapul. Mosolyog a fiú, még mindig úgy gondoskodik róla az anyja, mintha kisfiú lenne, pedig hamarosan betölti a huszonötödik életévét, és építőmérnökként dolgozik az egyik multinál. Viszonylag jó a fizetése, ám nem költ sokat, lakásra gyűjt és kocsira. Tervei szerint három éven belül megnősül, és harminc éves kora előtt jó lenne, ha megszületne az első gyereke is, és azt követő öt éven belül még kettő. Egyedüli gyerekként minden vágya a nagycsalád, és ezzel Dóra is egyetért.
Melegen süt a nap, hamarosan felforrósodik a beton, és a panelben elviselhetetlen lesz a meleg. Hiába győzködi az apját, aki szintén szenved a hőségtől, hogy szereljenek fel klímát, nem egészséges, gyerekem, hárítja el, valahányszor szóba kerül a dolog.
Leengedi az ablakokat, had’ járja a levegő és pontban hétkor felcsenget Dóráért.
Az alacsony, vékony, jó alakú lány, mélyen dekoltált pólóban és parányi sortban érkezik. Vállán kicsiny ridikül, kezében tele papírzacskó. Nándi kipattan a kocsiból, elébe szalad. Gyors puszit váltanak és Dóra hátrafordul, integet a negyedikről figyelő anyjának.
- Tudod, hogy anyuska nem enged el szendvicsek és kóla nélkül!
A fiatalember is köszönésképpen integet a lány édesanyjának és kinyitja Dóra előtt a kocsi ajtaját.
- Még beugrunk Papáékhoz, mert küldenek Eszti néninek süteményt.
Sugárzik a lány, kettesben kirándulni a kedvessel, nincs ennél szebb dolog a világon, még akkor is, ha ebben kötelező elemek is vannak. Kellemesen süt a nap, reményei szerint élményekkel teli napnak néznek elébe.
Nándi nagyanyja a legnagyobb természetességgel fogadja, és nem engedi el azonnal a fiatalokat. Tejszínhabos kávéval, frissen sütött pogácsával kínálja őket, és eszük ágában sincs visszautasítani az invitálását. Papa közben elmagyarázza, hol érdemes letérni a négyesről, hol vigyázzanak a traffipaxra, és amikor a Mama kiszalad a konyhába, becsomagolni a süteményeket, elővesz fél liter konyakot, hogy azt is adják át a nővérének.
- Tudom, hogy nem szabad, de szereti, és nyolcvannégy évesen ne fossza meg magát semmitől, bármit mondjon is az orvosa.
A főváros határában ott az első rendőrautó, mérik a gyorshajtást.
Nándi nem siet, időmilliomosnak érzi magát. Duruzsol a motor, suhan a táj. Fél füllel hallgatja Dóra fecsegését a közelgő versenyéről. Maszkmester szeretne lenni, ám az ehhez vezető út meglehetősen göröngyös. Kozmetikusként először a mester rangot kell elérnie, ezért minden szakmai versenyre jelentkezik. Céltudatos lány és Nándi büszke rá. Gyönyörű az arca, nem is kellene rá az a finom, lehelet vékony smink, mely alig észre vehető, mégis kiemeli ragyogó zöldeskék szemét, ívelt, telt ajkát. Vöröses szőke haja csillog a napfényben.
- … és Klári, a fodrász barátnőm, megtanít az alapokra. Együtt készülünk a bécsi versenyre, ezért sok időt töltünk a két modellünkkel. Bújjuk a szakirodalmat, a neten is keresgélünk, meg az antikváriumban is kutakodunk. Hamarosan csatlakozik hozzánk egy ruhatervező lány is. Szerinted jó csapat leszünk? Szerintem, igen. Apa azt mondja, mindegy, milyen szakmát tanulok, csak magas szinten műveljem. Így azután, már nem is bánom, hogy nem vettek fel az egyetemre. Minden nő szép akar lenni és én ebben segíthetek nekik. Mennyi idős a Papád nővére?
- Nyolcvannégy éves. Miért kérdezed?
- Esetleg megmasszírozhatnám az arcát, levághatnám a haját. Nem gondoltam volna, hogy ilyen idős, hiszen édesapád még hetven sincs.
- Tizenhat év közöttük a korkülönbség. A Papán kívül nincs egyetlen élő rokona sem
- Nem ment férjhez?
- De igen. Géza bácsi meghalt tíz évvel ezelőtt, gyermekük meg nem volt.
A lány elgondolkodva nézi a tovasuhanó tájat.
- Anyusnak is van egy nagynénje, akinek nincs gyereke és nem ment férjhez. Mindig a tökéletes férfit kereste és nem találta meg. Tudod, Nándi, én nem tudom elképzelni az életemet gyerekek nélkül. Legalább négyet szeretnék. De előbb egy rendes férj is kellene.
- Nem rajtam múlik!
- Ne bolondozz, komolyan mondom.
- Én is!
A fiú hangosabbra veszi a rádiót, mert mindketten úgy elgondolkodnak, hogy a motor mormolása és halk rádió ellenére tapintani lehet köztük a csendet.
A következő benzinkútnál megállnak egy kávéra, mert kell egy kis pihenő, és az ingyenes mosdó használat sem megvetendő. Még néhány kilométer, és odaérnek a kisváros határába, ahol a háromhektáros területen, az utcafronton, közösségi házként funkcionál a kétszázötven éves felújított, modernizált kúria, a könyvtárával, a konferencia- és a házasságkötő termével, míg a terület túlsó felén, a modern, kétszintes, hatvan ágyas otthon, mintegy száz, idős, gondoskodásra szoruló embernek ad kényelmes elhelyezést.
A két épület közötti területet sportolásra alkalmas pályák, virágos kertek, fás, ligetes részek, sétányok, padok uralják, kellemes időtöltésre sarkallva az ott tartózkodókat.
Az ügyeletvezető nővér sajnálkozó tekintete mindent elárul, mielőtt megszólalna. Nándi lelkesen magyaráz, hogy Eszti néni a nagyapja testvére, s már ő maga is járt itt nem is egyszer.
- Jöjjenek velem. Sajnos, Eszti néni napok óta ki sem mozdul a szobájából. Szinte semmire sem emlékszik. Kilenckor megreggelizik és tíz órakor már követeli az ebédet, mondván, hogy napok óta nem evett és éheztetjük.
Nándi kezét szorosan fogja Dóra. Lehet, hogy nem is olyan jó ötlet volt eljönni a fiúval egy bolond nagynéni meglátogatására. A hosszú folyosó két oldaláról nyílnak a szobák. A baloldali legutolsó szoba ajtaja előtt megállnak. Kopogtat az ajtón a nővér, s máris nyomja le a kilincset.
Dóra végig futtatja szemét a mini egyszemélyes apartman berendezésén. Kényelmes és barátságos, a puha szőnyegével, a színes ágytakaróval, sarkában két nagyfotel, dohányzóasztallal, az ablak előtt étkező asztal egy székkel. Az ággyal szemben egy mini szekrénysor, benne színes televízióval. A fürdőszobában tusoló, mosdókagyló és a WC.
Az étkező asztalnál ül egy vékony, szikár, alacsony öregasszony. Szúrós szemmel néz a betolakodókra és nem válaszol a köszönésükre.
A nővér nyugodt, határozott hangon beszél az öregasszonyhoz:
- Eszti néni, látogatói érkeztek, az öccse unokája a barátnőjével. Tetszik látni, mennyi finomságot hoztak, rátesszük egy tányérra, tessék csak megkóstolni. Utána meg kellene mutatni nekik a parkot, legalább egy jó kis séta erejéig.
Közben jár a keze, kiteszi a süteményeket két tányérra, kivesz a mini hűtőszekrényből egy üveg kristályvizet, tölt belőle egy pohárral, miközben odasúgja Nándinak, hogy az ágy melletti csengőt nyomja meg, ha valami gond van, majd távozik.
- Finom a pogácsa, látjátok, itt nem adnak enni – mutat körül vékony kezével körözve, majdnem leveri az asztalról a tálcát, melyen ott az érintetlen reggelije, egy csésze tejeskávé, két zsemle, kis kocka vaj és négy szelet felvágott.
Mohón issza a kristályvizet, és máris nekiesik a lekváros-diós süteménynek, egymás után tünteti el a rombusz alakra vágott édességet.
- Konyak nincs? – emeli szemét a fiúra, aki előveszi a Papa küldeményét és tölt az öregasszonynak a vizespohár aljára egy fél centinyit.
- Sajnálod?
Pirul a fiú, dehogy sajnálja.
- Nem veszem ám be a gyógyszereket, még megmérgeznének.
Közben Dóra felhúzza a félig leengedett redőnyt és kitárja az ablakot. Szinte simogat a barátságos, narancssárga napfény, mely betölti a helyiséget. Jobban szemügyre veszi Eszti nénit, aki még mindig habzsolja a süteményt, s aprócska kortyokban issza hozzá a konyakot. Látszólag nem figyel Nándira, aki átadja a család üzenetét, és megemlíti, hogy Lajos Papa a műtét miatt nem tudott eljönni.
Eszti néni felkapja a fejét a műtétre. Beletúr a frissen ondolált, gesztenyebarnára festett hajába, megigazítja a homlokára esett tincset:
- Mivel műtötték a fiamat?
A kérdés ott lebeg a levegőben, s Nándi meglepetésében képtelen válaszolni.
- Eszti néni, Lajos bácsit prosztatanagyobbodás miatt műtötték – válaszol a lány és tölt az öregasszonynak még egy pohár vizet. – Mi lenne, ha kimennénk a levegőre? Sétálunk egyet, meg tetszik mutatni a parkot. Nagyon szép lehet, ott jöttünk el mellette.
- Húst akarok, adjatok enni husikát is!
Nándi kétségbe esve néz Dórára.
- Nincs semmi baj, Eszti néni, hoztunk szendvicseket az útra, benne van a kocsiban. Most tessék jönni, kimegyünk a parkba és Nándi hoz szendvicseket, addig mi meg beszélgetünk. Jó lesz így?
Bólint az öregasszony és feláll, kezét nyújtja a fiúnak, hogy segítsen. Szapora léptekkel, határozottan megindul, mint akinek sürgős a dolga.
Nem mennek messzire. Letelepednek a legelső árnyékban lévő padra, és Nándi nagy léptekkel elindul a parkolóba a szendvicsekért.
- Ugye, szépfiú? Az én dédunokám!
Kétségtelenül Eszti néni, hiszen hogyan lehetne Nándi a dédunokája, amikor Lajos bácsi nővére? Szegény, ez már az agyérelmeszedésének a jele.
- Eszti néni, Nándi a maga öccsének az unokája. És valóban szépfiú. De előtte ezt nem mondanám, mert még elbízná magát.
- Miért kellene elbíznom magam?
- Csak beszélgettünk Eszti nénivel. Hoztad a szendvicseket? Én is eszem egyet.
Komótosan vizsgálgatja a szendvicseket az öregasszony, melyik a legjobb, milyet nem ehet az otthonban, majd a fasírtos mellett dönt, annak olyan otthonos az illata. Rögtön kettőt is vesz belőle, nehogy elfogyjon, mielőtt tele enné magát, bár a sok sütemény miatt jó, ha egyet meg tud enni. A másodikat a zsebébe teszi, későbbre.
A fiatalok a sajtos-sonkást falatozzák.
Élet van a parkban. Egyesek sport gyanánt gyomlálják a virágágyásokat, mások sétálgatnak. Fel-feltűnik a fehérköpenyes nővérek egyike, nyilvánvalóan ügyel a parkban lévőkre. Gurulós kocsira üdítőket rak és műanyag poharakat, bárki ihat, amit csak akar. Némi rágcsálnivaló is kerül mellé.
Nándinak rossz előérzete van. Valami nagyon nem tetszik. Hogy mi, azt nem tudná megfogalmazni. Túlságosan idilli a kép.
Előveszi a zsebébe rejtett szendvicset, s eszegeti Eszti néni a fasírtot, a zsemle már nem kell neki, nyújtja a fiúnak, vegye el. Dóra az, aki elteszi.
- Te vagy Nándi menyasszonya? Én is ilyen szép voltam… negyvennégy áprilisában, a kirakodós vásárban, apám lacikonyhát működtetett. Kocsmáros volt. Bort is árultunk, meg fröccsöt, pálinkát… Nekem kellett a húst sütni… jó fűszeres illata volt, mégsem tudtam enni belőle… szerelmes voltam a Kovács Bandiba, de apám eltiltott tőle… egyre azt lestem, merre jár Bandi a vásárban. Választási malacokat vettek az apjával, meg egy tehenet is. Aztán jöttek hozzánk, a sátorba, áldomást inni. Hozott nekem mézeskalács szívet. Tükör volt a közepén. De anyám meglátta és elvette.
Az utolsó falat fasírtot sokáig forgatja a szájában.
- Jó íze van. Géza is szerette. Tökfőzelékkel, sok kaporral. Gyereket akart. Nekem már volt egy. Csak nem tudta.
Dóra hozzábújik Nándihoz. Jól esik a fiú testét érezni. Fejében száguldoznak a kérdések, melyeket fel akar tenni Eszti néninek. Fél, hogy elriasztja az öregasszonyt, aki maga is belebonyolódik emlékeibe.
- Meséljen arról a vásárról Eszti néni. Hány éves volt akkor?
- Tizenhat. Egy virágszál. Apám mindig így hívott. Virágszálam. Szomjas vagyok. Konyakot kérek. Azt szeretem.
Most Dóra megy el az italért és Nándi, amint kettesben marad nénikéjével, faggatni kezdi.
- Miért mondod, hogy a dédunokád vagyok? Hiszen neked nincs gyermeked.
Felderül az öregasszony ezernyi ránctól barázdált arca, és megcsillan a szeme, mint fátyol mögött a gyémánt.
- Jaj, dehogyis nincs. Csak nem tudja senki. Még Tibó sem!
Vásott kölyökként kuncog, végre felfedheti a titkát. Már úgyis mindegy, nem árt, és nem is használ ezzel senkinek.
- Tudod, a Kovács Bandi nagy konkoly volt. Mindig mindent előre tudott. Megsúgta apámnak, hogy hamarosan bejönnek a németek. Apám meg elmondta a malom tulajdonosának, aki este áthozta a fiát, a Heckman Tibót…, apám berendezett neki egy vackot az istálló padlásán. Oda nem ment idegen… Rugós volt Hóka, a szürke mén. Sajnálod azt a konyakot, hogy csak egy kortyot hoztál!
Dóra elpirul, ezt is alig tudja kimeneti a szobából a nővérek fürkésző szemei előtt.
Eszti néni ízlelgeti, kergeti a szájában az italt, hogy csípje csak, ha tudja. Végre lenyeli.
- Egyáltalán, miért nem adtok ennem is? Még nem is reggeliztem!
Összenéznek a fiatalok. Nándi előveszi az utolsó szendvicset.
- Ez nem jó. Fasírtosat akarok!
- Elfogyott, Eszti néni.
- Persze, nekem nem hagytatok!
Valósággal rikácsol az öregasszony. A közelükben lévők mindannyian rájuk figyelnek.
Jön is a nővér, megnyugtatja Eszti nénit, és továbbmegy.
- Mi történt Heckman Tibóval?
- Jaj, de kíváncsi vagy! Adj még konyakot! …Mit tudsz te azokról az időkről? …Jöttek a németek, utána az oroszok…aztán megint a németek…megint az oroszok….Mindegyiknek a Tisza kellett! Fájin ez a konyak! Fogadjunk, hogy a fiam küldte?... Anyám féltett engem, és a padlásra küldött. Aztán úgy összebújtunk Tibóval, hogy terhes lettem…kifosztottak bennünket a katonák… csak októberben mentek el. Gömbölyödött a hasam… Apám szitkozódott. Éjszaka felpakolt anyámmal együtt és elvitt az ángyomékhoz. Tibót meg elzavarta. Megszületett a kisfiam, a Lajoska… azt mondtuk, hogy a testvérem. Ne nyaggassatok már tovább! Aludni akarok! Ebéd előtt szunyókálok, hogy legyen étvágyam. Alig tudok enni, csak csipegetek.
Negyedóra múlva szótlanul ülnek a kocsiban. A fiú úgy vezet, mint akiket kergetnek. Fél a lány, hogy valamelyik kanyarban kisodródnak, de nem mer szólni.
Felhő mögé bújik a nap. Felbátorodik a szél, süvít be a lehúzott ablakon.
Szomjas Dóra, kinyitja a kristályvizeket és az egyik palackot odanyújtja Nándinak. A fiú lassít, és nagy kortyokban issza a gyöngyöző vizet. Rossz ötletnek bizonyul, hogy ott ül Dóra mellette és biztosan azon gondolkodik, hogyan tovább.
Megmondja Papának és Anyának, amit Eszti nénitől hallott, vagy tartsa meg magának?Csak Dóra el ne szólja magát. Attól még nem kell felrúgni a családi békét, ezen úgysem lehet változtatni. Tulajdonképpen nem is lényeges.
- Nándi, azt mondtad, elmegyünk a temetőbe is. Fordulj balra, mert elkerülöd a falut!
Szemerkélni kezd az eső. Lassít a fiú, éppen ideje, mert villámok cikáznak, nyomukban jár a mennydörgés.
- Beugrunk Ármin bácsiékhoz, a Papa barátjához, megvárjuk, amíg eláll az eső.
Beleegyezőn bólint a lány.
Dézsából ömlik az eső, alig látni valamit. Sátortetős kockaház előtt állnak meg. Dóra odahajol a fiúhoz és puszit ad az arcára.
- Nincs semmi baj, Nándi – súgja a fülébe.
Mire kikászálódnak a kocsiból, máris nyílik a kiskapu. Széles karimájú kalapja alól szúrós szemmel néző, magas, vékony öregúr figyeli minden mozdulatukat.
- Jó napot kívánok! A Tóth Lajos unokája vagyok.
- Szervusztok, fiam. Tudom, ki vagy, csak az ifjú hölgyet nincs szerencsém ismerni!
- Üdvözlöm, Fazekas Dóra vagyok!
- Éltessen az Isten, lányom! Hentes Horvát Ármin vagyok – nyújtja kezét az öreg. – Kerüljetek beljebb, ne áztassuk magunkat. Legalábbis külsőleg, ebben a zivatarban.
A temetőbe már nem mennek ki, mert az özönvízszerű esőzés miatt áll a víz mindenütt, egyébként is Bözsi néni, Ármin bácsi felesége, jóllakatja őket szárazbab levessel és lekváros derelyével. Nem elégszik meg azzal, hogy a fiatalok pukkadásig eszik magukat, ebéd után elkap egy kövér tyúkot, felpucolja, hogy vigyék csak magukkal, ilyet nem esznek otthon.
Dóra fővárosi lányként most látja életében először, hogyan vágják el a tyúk nyakát, mint öntik le forró vízzel, hogy megszabadítsák a tollaitól. A háziasszony éles, nagy késsel bontja fel a még ki sem hűlt jószágot, melyből furcsa illatok párállnak. A szokatlan helyzet ellenére a lány ott ül a hokedlin, s követi Bözsi néni minden mozdulatát, aki közben persze folyamatosan szóval tartja vendégét.
Nándi Ármin bácsival és Bözsi néni édesapjával, a nyolcvanöt éves Tatival, beszélgetnek a tisztaszobában, hogy miről, azt nem hallják a konyhában szorgoskodók.
Tati bácsi emlékezete rozsdás rosta, melyből, ha rázogatod, pelyvaként minden lényegtelen kiszáll. Csak a történetek eszenciája marad benne, a lélekbe égett mozdulatokkal, mondatokkal, érzésekkel. Amikor értesül Eszti néni meglátogatásáról, gondosan megtömi dohánnyal a pipáját, és sűrű pöfékelés közepette meggyújtja. Utána időnként szív rajta egyet-egyet, hogy felizzon a dohány parazsa. Kékesfehér pipafüstbe burkolózva, akadozva mesélni kezd az öreg. Maga is megrendül az emlékek súlya alatt, akkor rebben a szeme, és tétova mozdulattal leseper egy láthatatlan porszemet a horgolt terítővel borított asztalról. Ilyenkor Ármin bácsi is matatni kezd a kancsó bor körül, tölti az üres poharakat, ám Nándi poharánál félúton megáll a keze, hiszen a gyerek nem ihat, mert vezet. Hagyja, hogy apósa elmondja mondandóját, pedig bizonyosan nem először hallja a történetet.
Nándi maga sem tudja, hogy miért marad meg benne Tati bácsi minden mozdulata, ahogyan azt sem, hogy az emléktöredékek hogyan állnak össze fekete-fehér filmmé a lelkében, melyhez a narrációt az öreg karcos hangja adja.
A tizenhat éves, tüzes szemű, mosolygós lány ott üldögél a kocsma sarkában. Kézimunkát varr, fel sem néz a munkájából, csak öltöget. Apja szólítja, felpattan, megy a konyhába és hozza a frissen sült pogácsát. Arra lehet inni igazán. Jönnek-mennek a vendégek. A ráérősebbek kimennek az udvarra tekézni. A szomszéd gyerekek egyike előkerül, állítgatni a bábukat és zsebre tenni a pinkapénzt. Ebből a negyede Esztikét illeti. Ez a tűpénze. Tati izmos, jóképű tizenhét éves legényként kerülgeti a lányt, de megszólítani nem meri. Majd az áprilisi vásárban, akkor talán nem lesz ott mellette az öreg Tóth. Amint eladják a tinót, úgyis ott isszák meg az áldomást, a Tóthék sátrában. Csakhogy Kovács Bandi megelőzi, tükrös szívet ad a lánynak. Tati arcát elönti a pirosság és dühösen vonszolja maga után a vevőt, hogy másik ivósátorhoz menjenek. Mézes, forralt bort kortyolgat és leskelődik Esztike után. Mérges az öreg Tóth, összetiporja a tükrös szívet.
Másnap jönnek a németek. Éhesek és erőszakosak. Keresik a zsidókat, felcsillagozzák. Szekereket rekvirálnak fogatostul, azzal hordják a csillagosokat a szomszéd községbe dolgozni. Tatiékét is elviszik, úgy jönnek haza egy hét múlva a lovak, kimerülten és üres kocsival.
Német tisztek mulatnak a Tóth kocsmában. Nem mer bemenni senki falubeli, be sem engednék a katonák. Tati éjszaka ellóg otthonról. Leselkedik az ablakon. A kocsmárosné káposztás húst hord nagy tálakban a katonáknak. Esztike nincs sehol. A kocsmáros az előevő. Addig nem esznek egy falatot sem a kéretlen vendégek, amíg a házigazda az ételből jól nem lakik.
Két hónap múlva jönnek az oroszok. Négy hónapig folyik a harc a Tiszáért. Német és orosz tankok szántják a határt. Olyan, mint egy nagyon komoly, véres, kiszorítósdi játék. Minden katona éhes, ételre és asszonyra egyaránt, függetlenül attól, milyen az uniformisa.
Az oroszoknak is Tóthék kénytelenek főzni, de nincs már levágható jószáguk egy szál sem. Az alapanyagot a katonák viszik, összezabrálják a környéken. Mindig buljont akarnak enni. Az öreg Tóthnak már nem ízlik, pedig most is neki kell először megenni az első tányér húslevest.
Hajtja Tatit a vére, hiába mondja az édesanyja, maradjon nyugton, ne mutatkozzon a katonák előtt. Érik az első szőlő, kecskecsöcsű is van közte, az Esztike kedvence. Lopakodik az éj leple alatt, letesz egy kosárnyit a kocsmáros küszöbére, de a kutyaugatásra nem a háziak közül jön ki valaki, hanem egy részeg orosz, aki felkapja a fonott kosár szőlőt. Belemarkol. Tömi a szájába, csurog a szőlőlé, le az állán, utat törve az egyhetes borosta között.
A kertek alján oson hazafelé. Kis híján belebotlik Kovács Bandiba, aki az éj leple alatt hatodmagával aprónként elhord mindent, amit az elhurcolt zsidók vagyonából meghagynak a katonák.
Október közepén, meglehetősen hideg hajnalon, feldübörögnek a tankok és elmennek a faluból.
Tóth Lajos nem nyitja ki a kocsmát, nem is tudna mit árulni benne. Visszahúzódnak az emberek a házaikba, csak akkor hagyják el a portájukat, ha a szükség úgy hozza.
Márciusban visszatér Tóthné a lányával és egy csecsemővel, a kisfiával.
Áprilisban találkozik Tati a lánnyal, aki a komaasszonyától siet haza. Kezében kendőbe kötött csomagot cipel. Kimelegszik. Szétnyílik a bekecse. A pruszlikján két nagy nedves folt terjeng, mint Tati nővérénél két szoptatás között. Csakhogy a nővére öt éve házas.
Ettől kezdve nem akar többé Esztikére gondolni. Ősszel megkéri a sógora húgának a kezét.
- Tati bácsi, soha nem derült ki, hogy Heckman Tibót a dédapámék bújtatták?
- Kiderült a’, fiam, kiderült.
A háború után egyedül Braun Balambér tér vissza, tetovált számmal a csuklóján. Haláltáborokról mesél, gázkamrákról, kínzásokról, éhezésről, megaláztatásokról. Hisznek is neki, meg nem is. Azt nem teszi szóvá, hová lett a boltja, meg a háza, de a falubeliek többsége nem mer a csontsoványra fogyott ember izzó barna szemébe nézni, mert úgy érzik, átlát rajtuk, mint az üvegen.
- Ketten maradtunk. Rajtam kívül a Heckman Tibó gyerek, aki nem tudom, hol lehet. Már a transzportra sem került fel. Tán él még valahol.
Ezerkilencszázötven tavaszán megszületik a kislánya, Bözsi néni, azaz a kis Erzsike, és Tati örömében a sógorával elmegy a Tóth kocsmába, inni az új jövevény egészségére. Tele a kocsma. Ki örömében iszik, mert tető alatt még ott a gabonája, ki meg bánatában, mert nála már lesöpörték a padlást.
Jó féle tokajit isznak az új jövevényre, s egyre-másra csatlakoznak hozzájuk a vendégek, jókívánságaik fejében egy-egy pohár jó borra számítva.
Beállít a postás Jani is, és hangos köszöntéssel meglapogatja az örömapa lapockáját. Megissza a borát és előveszi a levelezőlapot, melyet Kovács Bandi kikap a kezéből, majd kiabálni kezd.
- Tóth úr, magának jött! Ausztráliából! Heckmann Tibó írta, a másik életben maradt zsidó! Tudja, akit bújtatott! A veje, ha jól sejtem!
Hirtelen csend lesz. Az öreg Tóth elsápad.
- Akkor én, fijam, az üres kancsót széttöröm a Bandi kobakján. Kiabálok, hogy arról beszílj, kinek a fotőjében ülsz estínkint? Meg a háborúban íjjelente miket lopkodtál a zsidó házakbul! Én meg olvasatlan összetípem a lapot. Sose többé ne beszíljen senki a Heckman Tibórul.
Szívja Tati bácsi a pipáját, pedig rég kihunyt benne a parázs.
- Tudod, fijam, egy dolog megmenteni egy gyereket, és más dolog, ha pulyát szül a jány. Az nagy szígyen. Böcsületes az öreg Tóth, felneveli a kisfiút, mint a sajátját. Tőccs egy pohár bort, Ármin, kiszáradt a szám a sok beszídtül. Nándi gyerek, te meg ne törőggy a múlttal. Csak bánatot okoznál vele.
Az öregember iszik a borából, majd komótosan feláll, majd átmegy a szoba másik felén lévő kényelmes, kopott fotelhez és körülményesen elhelyezkedik benne. Egy perc múlva egyenletes szuszogása elárulja, hogy alszik.
- Olyan, mint az unokám, ebéd után nagyot durmol – nevet Ármin, - megtapasztaljuk magunk is, milyen az öregkor, ha megérjük.
Zakatol Nándi szíve, legszívesebben menne már haza. Gyomrában háborog a bableves, vagy a lekváros derelye, esetleg a kettő együtt. Szerencsére megjelenik Dóra, hogy ideje indulni.
Pocsék az idő, még mindig szemerkél az eső és a sötét felhők nem akarnak eltűnni az égről.
Nándi gyorsan vezet, mintha kergetnék, vagy a fejében cikázó gondolatokat akarná utolérni. Miért éppen most fedi fel a múltat Eszti néni? Tudatosan mesél, vagy az elméje kalandozik a mélyen eltemetett emlékek között? Az bizonyos, hogy a történet igaz. Tudja is a falu, mégsem beszél róla. Miért is? Jó kérdés, de nincs rá válasz. Még nincs. Az biztos, hogy Tati bácsi kevesebbet mesél, mint amennyiről tudomása van, de nincs kizárva, hogy csupán az emlékezete játszik velük, elrejtve előlük lényeges momentumokat. Szabad-e felkavarni a leülepedett tó vizét? Mi jöhet még a felszínre? Hová tűnt Heckman Tibó? Tudnia kellett Eszti néni terhességéről. Ki vagy mi elől menekült Ausztráliáig? Miért tépi szét a kocsmáros dédapja Heckman Tibó levelét?
Borús Dóra hangulata is. Tetszik neki Nándi, okos is, csinos is, de mit szól hozzá a bátyja, ha megtudja, hogy zsidó vér is csörgedezik az ereiben. A szüleit nem érdekli ugyan, de Miske biztosan nem hagyja szó nélkül.
Hallgat Nándi, mit is mondhatna, pedig jó lenne megbeszélni, most mit tegyenek. Hallgassanak vagy beszéljék meg a nagyszülőkkel?
- Iszunk egy kávét?
- Ha akarod!
Rövid és épületes beszélgetés!
Nándi legszívesebben meg sem állna hazáig, de legyen úgy, igyanak egy kávét. Az autópályára érve nagyobb sebességre kapcsol. Az első benzinkútnál azonban megáll, kávét mindegyiknél lehet kapni. Essenek túl a feketén, hátha jobb lesz a lelkivilága a forró italtól. A lány azonnal fecsegni kezd, nem is figyel rá, mintha csak háttérzaj lenne. Cukor, tejszín, s máris édes az élet. Először átadja Papáéknak a tyúkot, utána hazaviszi Dórát és bízik benne, hogy nála később ér haza az apja, s megbeszélheti anyjával ezt az egész históriát, aki majd eldönti, hogyan legyen a továbbiakban.
Kavargatja a kávéját. A tejszín tejeskávé színűre festi a feketét. Ettől még kávé marad a kávé, legfeljebb ízesebb lesz, ám hatása megmarad, és felpörgeti.
Ideje megfejteni a rejtélyt, ám addig nem szól senkinek a családban, amíg a mozaikok a helyükre nem kerülnek. Mit is mond Tati bácsi? „Nándi gyerek, te meg ne törőggy a múlttal. Csak bánatot okoznál vele.”
Dóra egyfolytában mondja a magáét, de nem figyel rá.
Beszállnak a kocsiba, s repülőrajttal indul.
- Mondd, Nándi, egyáltalán értettél egy szót is abból, amit mondtam neked?
A lány kérdése ott marad a levegőben. Egyenletesen duruzsol a motor, és fut mellettük a táj. Percek telnek el, mire Dóra összeszedi magát és újra nekirugaszkodik:
- Ne szóljunk Papának, és édesanyádnak sem. Szerintem Eszti néni nem hozza fel többet. Egyébként is zavaros a feje. Inkább próbáljuk megkeresni Heckman Tibót. Ha megtaláljuk, még kiderülhet, hogy nem is a dédapád. Eddig csak annyi bizonyos, hogy Eszti néni a dédnagyanyád. Olyan ez, mint a kirakós játék. Segítek megkeresni a hiányzó mozaikokat. Néhány ötletem is van. Holnap megbeszéljük. Rendben?
Nándi csak bólint, szólni nem mer, mert remegne a hangja. Az eső utáni szürkület ellenére felteszi a napszemüvegét. Szégyellné, ha Dóra látná párásodó szemét. Bizton tudja, hogy anyjának sem szól egyetlen szót sem. Most nem.
Fellélegzik a lány, arcán megkönnyebbült mosollyal arra gondol, úgysem találják meg Heckman Tibót, hiszen Ausztrália nagyon messze van.
A Gerbera Szépségszalon tulajdonosnője Mara, a negyvenéves, fénye vesztett egykori díva, fiatalon is gondosan gyűjtögeti a pénzét, hogy befektethesse, mert tudja, hogy művészi pályája inkább köszönhető a rendkívüli szépségének, mintsem a tehetségének. Rendkívül jó érzékkel választja ki munkatársait, közöttük Dórát is, akiben a jövő sikeres maszkmesterét látja. Fodrászai közül Klári a legtehetségesebb. Mindkét lányt patronálja, hogy mielőbb elérjék a mester szintet, mert nagyszabású terveihez szüksége lesz rájuk. Maximalista, megköveteli a pontos, szép munkát, még a takarítónőtől is, igaz, nála kétszázezer forint a kezdő fizetés. Ennek ellenére nyereséges a vállalkozása, mert nincs üresjárat, nincs várakozás, köszönhető az ügyes recepciósnak. Csak előjegyzésre fogadják a vendégeket, akik kávét vagy teát is kapnak, kívánságuk szerint.
A szalon feletti két lakás már Mara tulajdona, s az átépítéshez szükséges tervek és engedélyek is a rendelkezésére állnak. Vesz egy mély levegőt, ideje lenne megkeresni azt a fiatal, fantáziadús divattervezőt, aki egyedi ruhákat tervezne az ügyfeleiknek. Hiszen a lakásokból ruhaszalon lesz, hogy ne kelljen az egyedi ruhákért külföldre utazni.
Dóra percek óta masszírozza Mara arcát, hiszen hiába ügyes és gyors a keze, egyre több időt igényel a főnökasszonyról eltüntetni a halvány ráncokat. Andalító, halk zene szól, melyhez hozzászoktak mindannyian, s nem kell felesleges beszélgetéssel múlatni az időt. Ma este játszik Mara, és amióta a színházi sminkessel hadilábon áll, Dórának kell elkészítenie az előadáshoz szükséges sminkjét, ami önmagában nem lenne baj, de még csak délután négy óra van, és az előadás hétkor kezdődik. Hiába nincs meleg, kocsival végighajtani a belvároson, bizony, nem egy sminkálló feladat, de ha Mara így akarja, akkor így is lesz. Még mindig jobb, mintha becitálná a színházba, és a szűk, fülledt öltözőben kellene tevékenykednie.
Ma nem is tudná vállalni, mert ünnepi vacsorát terveznek Nándival, az ismeretségük egyéves évfordulójára okán, és már a fiú ajándéka is ott lapul az öltözőszekrényében, gondosan becsomagolva, kackiás masnival a tetején. A bátyja legkésőbb hétre behozza a koktélruháját, melyet nem lehet vállfástul végigutaztatni a villamoson, elég a hozzávalókat úgy behozni a munkahelyére, hogy ne keltsen feltűnést velük. Nyolc órára érte jön Nándi, és addigra el kell készülnie, mert a várakozás nem kenyere a fiúnak, neki pedig kerülni kell a vele való konfliktusokat, amennyire lehet. Szerencsére apja és bátyja révén megtanulja, hogy amit egyszer a férfiember a fejébe vesz, fehérnépnek nehéz attól eltántorítani.
Márpedig Nándi igazi férfi, szereti a rendet és a pontosságot, nem tűri a mellébeszélést, sem a hazugságot. Szenvedés számára, ha valamit nem ért, vagy nem tud időben megoldani, vagy ha az események nem a tervei szerint alakulnak. Fejébe veszi, hogy utána néz annak, amit a nagyapja nővérének hitt és tudott, Eszti néni elkotyog, melyszerint nem a nővére, hanem az édesanyja a Papának, aki a második világháború alatt a Tóth család által rejtegetett zsidó fiatalembertől fogan. Tíz hónapja megszállottan keresi azt a bizonyos Heckman Tibót, sikertelenül. Annyit tudnak róla, hogy 1950-ben Ausztráliából érkezik tőle egy lap, melyet olvasatlanul széttép Eszti néni apja. Sem a Vöröskereszt, sem a zsidó szervezetek nem jutnak a nyomára, az idő pedig telik, anélkül, hogy Nándi a Papa vagy Lenke néni elé tárhatná a történetet, hiszen annak valóságtartalmáról nincs meggyőződve.
Rendben, jöhet az alapozó, utána a vékony púder, a járomcsontra egy kis pirosító, majd a szemkontúr és a rúzs. Jó minőségű, profi sminkkészlete van Marának, remélhetőleg kibírja az esti előadást.
- Kész vagyok, Mara. Remélem, jól sikerült.
Felkel a főnökasszony a kozmetikai ágyról és hosszan nézegeti magát a hatalmas tükörben, egészen közel hajol hozzá, jobbról is, balról mustrálja az arcát, majd grimaszol, de a smink tökéletesnek bizonyul.
- Köszönöm, Dóra, kiváló lett!
- Tessék, ne felejtsd itt a sminkkészleted, hátha igazítanod kell valamit az előadás előtt.
Mara beletúr a táskájába, hogy helyet csináljon a sminkkészletének, ám előbb kiveszi a slusszkulcsát, hogy ne az utcán kelljen keresni. Kezébe akad egy boríték, rajta aranyozott, cirádás betűkkel a neve.
- Hűha, erről teljesen elfeledkeztem! Este kilenckor François Villon és Faludy György est lesz a francia intézetben, utána állófogadás, és megígérte a nagykövet asszony, hogy bemutat nekem egy Párizsban végzett fiatal ruhatervezőt. Kérlek, menj el helyettem. Két személyre szól a meghívó. Vidd magaddal a barátodat, meglásd, jól érzitek magatokat. Itt a nagykövet asszony névjegye.
Mara ellentmondást nem tűrő hangjára Dóra kékeszöld szemében a düh könnyei csillannak. Ez az egyetlen este, amikor végre kettesben lehetnének Nándival, ünnepelnék magukat, azt, hogy egymásnak vannak teremtve, erre jön a főnökasszony a fogadásával! Kezdi megérteni Nándit, hogy miért nem kedveli a váratlan eseményeket.
Amíg Mara a követséggel beszél, felhívja Nándit, könnyed hangon megkérdezi, hová mennének vacsorázni.
- Természetesen a megszokott helyünkre! Már egy hete szóltam Karcsinak, hogy kilencre megyünk.
- Rendben, szívem! Van egy kellemes meglepetésem számodra, ezért kérlek, hogy szólj a barátodnak, csak tizenegyre érünk oda!
- De Dóri…
- Nincs de Dóri… meglepetés van! Várlak nyolcra! Puszi!
A nő kedvességgel bármely férfit képes levenni a lábáról, ha a szükség úgy hozza. És most úgy hozza.
Pontban hétkor megjelenik Miske a ruhával és azonnal flörtölni kezd a recepciós lánnyal, akinek kedvére való a srác, s nem nagyon igyekszik Dórának szólni, hogy megérkezett a bátyja. Inkább készít két kávét, a tetejére bodroz fél deci tejszínhabot, melyet alaposan meghint fahéjjal és úgy teszi Miske elé, mint egy különlegességet.
Negyed nyolckor megcsörren a fiú mobilja, persze, hogy Dóra keresi.
- Egyetlen húgocskám, ne perelj velem, én itt vagyok hét órától, a kérdés az, te hol vagy?
A lány, amint leveti köpenyét és felveszi a ruháját, szédületes jelenséggé válik. Extravagáns frizurája Klári kezét dicséri. Sminkje kiemeli szemének színét és összhangban lesz az öltözékével. Formás lába magas tűsarkúban feszít. Mindehhez körül lengi az átható fanyar, meghatározhatatlan parfüm illat, amely leginkább gyümölcsillatra emlékeztet.
- Hűha, nem vagy semmi, Dorcikám! Nem tudom, hová mentek Nándival, de ha meggondolná magát a fiú, szívesen veled tartanék! Az biztos, hogy minden szem ránk szegeződne!
Persze, viccel Miske, hiszen éjt nappallá téve a kutatási eredmények rendezésével foglalkozik, mert két hét múlva lesz a publikációjának a leadási határideje, és éppen elég nagy hátrányban van a tervezetthez képest.
- Nem hiszem, bátyus! A francia intézetbe megyünk egy Villon-Faludy estre, nem hiszem, hogy téged érdekelne.
Miske szemében pajzán fény villan, a várakozó tér közepére pattan és szavalni kezd:
Ballada a senki fiáról
Mint nagy kalap borult reám a kék ég,
és hű barátom egy akadt: a köd.
Rakott tálak között kivert az éhség
s halálra fáztam rőt kályhák előtt…

A recepciós lány szájtátva figyeli a szavaló fiút, majd tapsol, mint az eszement. Már nem is titkolja, hogy tetszik neki a kolléganője bátyja, pedig tudja, hogy a fiú csak a húgának bohóckodik, de hátha észreveszi őt is.
- Rendben, Dorci, ha segítség kell, csak hívj! Ha esetleg Nándit nem értékelné Villon, vagy kifogása lenne Faludy fordítása ellen!
- Eleget bohóckodtál, Miske! Köszönöm, hogy elhoztad a ruhámat.
- Hölgyeim! Viszlát!
Pontban nyolckor megérkezik Nándi, modern öltönyben, nyakkendőben, és Dóra várakozásával ellentétben, nem zavarja az előre tervezett program módosulása. Elismerően mosolyog, amint meglátja a barátnőjét, hiába tudja, hogy szép a lány, no de ennyire légiesnek még soha nem látta. Vöröses szőke haja új modern frizurába fésülve, amely kiemeli ragyogó zöldeskék szemét, telt ajkáról legszívesebben azonnal lecsókolná a rúzst. Csakhogy az csókálló, és egyébként sem illene egymásnak esni a kedvese munkahelyén, pedig a recepciós kislány erre vár, le sem veszi róluk a szemét.
Átöleli Dórát, megpuszilja, és nem engedi el, úgy mennek az utcán, kétség se férjen az összetartozásukhoz. Kétszáz métert sétálnak, ott, a második keresztutcában Picur, a négy apró asztalával és rövidke bárpultjával, ahová beülhetnek egy negyed órácskára, amíg megbeszélik a továbbiakat.
Nándi megrendeli a két koktélt, sejtelmesen mosolyog, és elővarázsol egy borítékot a zakója belső zsebéből, átadja Dórának.
- Legyen emlékezetes a mai nap, az első évfordulónk! Gondolj rám, bárkivel mész el!
Négynapos wellness hétvégére szóló befizetés, teljes ellátással. Meghatódik a lány, valóban meglepetés és nagyon jókor jön a pihenés. Jómaga is átadja az ajándékát, az apró csomagocskát és izgalommal figyeli, amint a fiú óvatosan lefejti a masnit és kibontja a papírost, amely egy díszdobozt rejteget, abból pedig egy vízálló karóra kerül elő.
Nándi azt sem tudja, hogyan köszönje meg, mindig is erre vágyott, szinte nem is hallja, amint Dóra elhadarja a Villon esten való részvétel fontosságát.
- Hagyjuk, nem fontos, megyünk. Elébb azonban…
Nagykorú filmekben látni ilyen csókot. A pultosnő sokat látott szemét nem lehet becsapni. A mozdulataikból látja, hogy ünnepelnek, hogy összetartoznak, hogy meghitt, mély szerelemtől dobog gyorsabban a fiatalok szíve.
A Villon esten franciául és magyarul is elhangzanak a versek, tetszik a közönségnek és Dóra évek óta most először veszi hasznát a nyelvtudásának.
A lelkes, mintegy százfős közönség felállva tapsol a műsor végén, bár az is lehet, hogy már nagyon kiéheztek, s csábító az állófogadás színhelyéről, a szomszéd teremből átszivárgó ételillat.
A közönség között nincs ismerős. Hosszan válogatnak az ételek között, Nándi láthatóan kerüli a tenger gyümölcseit, melyről azonban Dóra semmi pénzért nem mondana le, végre megkóstolhatja, legfeljebb nem ízlik, és ott hagyja. Jönnek-mennek az emberek, keringenek az ételekkel, italokkal, csábító süteményekkel megrakott asztalok körül, eszegetnek, iszogatnak, beszélgetnek.
Hozzájuk lép egy középkorú, disztingvált úriember, mint kiderül, a követségi titkár, egy középmagas, fehér bőrű, gesztenyebarna hajú, karcsú, csinos fiatal lány társaságában. Magyarul beszél, francia hanglejtéssel, s csak úgy pörgeti az „r” betűket. Udvariasan bemutatkozik, majd bemutatja a lányt, aki mosolyogva, tiszta magyarsággal beszél.
- Örvendek, Tóbia Heckman vagyok!
A titkár átadja a nagykövet asszony üdvözletét, nekik is és rajtuk keresztül Madame Mara Hargitaynak, majd elnézést kér és magukra hagyja a három fiatalt, akik olyan közvetlenséggel beszélgetnek, mintha ezer éve ismernék egymást. Kiderül, hogy Tóbia tulajdonképpen ausztrál, csak Párizsban tanult ruhatervezést, s miután felmenői magyar származásúak, mindenképpen szeretne egy ideig itt élni, Magyarországon.
Nándi fejében azonnal összeállnak a mozaik darabok. Tóbia ausztrál, kiválóan beszél magyarul, Heckman a vezetékneve. Izgatottan javasolja, hogy mindhárman menjenek át az étterembe, ahová eredetileg készültek, mert itt, ebben a nagy zsongásban beszélgetni sem lehet. Dóra helyesel, és elhívja a bátyját, csatlakozzon hozzájuk az étteremben.
Miske kivételesen nem farmerben van, hanem öltönyben, széles mosollyal az arcán felpattan az asztaltól, amint belépnek az étterembe. Int a pincérnek, aki azonnal hozza a jégbe hűtött pezsgőt.
Rebben Tóbia szeme Miske láttán. Most kezdi érteni, hogy az ausztrál magyarok miért az óhazában keresnek maguknak házastársat. Lelke mélyén azért bevallhatná magának, hogy ő is éppen azért akar Budapesten tölteni néhány évet, hogy megtalálja az igazit. Nagyapja elbeszéléséből egy büszke, tüzes, okos, szorgalmas és bátor népnek tűnik a magyar. És vendégszerető is, legalább is azok alapján, amit az eddigi egy hét alatt tapasztal. Igaz, hogy a barátnője a nagykövet asszony Sorbonne-on tanuló lánya, ezért most a követség vendégházában lakik, ám hamarosan szállás után kell néznie. Élvezi, hogy magyarul beszélhet, s úgy tűnik, Dórában jövendőbeli jó barátnőre lelhet. Számára Nándi egy kedves, udvarias, visszafogott fiú, nem lenne az esete akkor sem, ha nem Dórához tartozna. Ennek ellenére a fiú tekintetében, mozdulataiban van valami, ami a nagyapjára emlékezteti. De a másik fiú, Miske, hát igen, olyan, mint amilyennek a magyar férfiakat elképzeli. Izgalmas hónapok elé néz, szakmailag is, ha úgy alakulnak a dolgok, ahogyan azt Dóra ismerteti a Gerbera Szépségszalon tervezett bővítése kapcsán. Holnap személyesen is alkalma lesz megismerkedni Madame Mara Hargitayval, aki bizonyára kiváló üzletasszony és nagy művész.
Éjfélkor megrendelik a késői vacsorát, és Tóbia Heckman nem tud betelni a rántott hússal.
Dóra ismeri a bátyját, s nem kerüli el figyelmét, hogy Miske érzi a lány minden rezdülését, még akkor is, ha látszólag a vacsorájára koncentrál. Természetes, hogy felajánlja Tóbiának segítségét a megfelelő albérlet keresésében, akár másnap délután is találkozhatnak, s megkezdhetik az albérleti piac felmérését.
Az étteremben éjféltől hajnal három óráig lehet táncolni is. Talán ez az egyetlen ilyen jellegű vendéglátóhely a kerületben. Igaz, nem vad diszkó zene szól, inkább a nosztalgikus, lágyabb dallamok kerülnek előtérbe, tekintettel arra, hogy a törzsközönséget a középkorúak alkotják. Nándi azonnal felkéri Dórát táncolni, amint felhangzik az első lassú, összeborulós dal.
- Szívem, lehet, hogy Tóbia a Heckman Tibó unokája?
- Nincs kizárva, Nándi, már nekem is eszembe jutott. Megígértem, hogy segítek neked kideríteni. .
A következő egy hónap Tóbia számára maga a mennyország! Miske a lakása közelében, pontosan két ingatlannal arrébb, talál számára egy kiadó bútorozott garzont, amelyet rövid idő alatt belakik, s úgy ér haza a munkából, mintha ez lenne a végleges otthona. Interneten tartja a kapcsolatot a családjával, s ha velük beszél, úgy érzi, nincs is olyan messze Ausztrália. A munkájával is elégedett, mert Mara Hargitay valóban olyan kiváló ember, mint azt a nagykövet asszony mondta.
Tóbia több ruhatervet készít, melyek többsége elnyeri a főnökasszony tetszését, olyannyira, hogy maga akar a próbababa lenni. Emiatt jó minőségű anyagokat kell vásárolni, ezért kétszer is közös beszerző útra indulnak Marával, először Bécsbe, utána Párizsba. A ruhaterveihez illő frizurákat és sminkeket Dórával és Klárival kísérletezik ki, amely azért is jó, mert Dórának ez is sokat segít a mestervizsgára való felkészülésben, melynek pontos időpontja még nem ismert, csak annyi bizonyos, hogy december elején lesz.
Drukkol Dórának, hogy sikerüljön a mestervizsgája, mert nagyon megszereti az immár kolléganőből barátnővé előlépő lányt, akivel bármiről kész beszélgetni, kivéve a Miskével való kapcsolatáról, melyet maga is nagyon furcsáll, hiszen testvérekről van szó, olyanokról, akiknek a mentalitása és az életszemlélete rettentő messze esik egymástól. Időnként úgy érzi, hogy Dóra legszívesebben megkérdezné valamiről, ám sohasem mer előhozakodni a témával, bár, ha rákérdez a Miskével való kapcsolatára, minden további nélkül elmondja neki az igazat, miszerint egyáltalán nem közömbös számára a bátyja.
Miske szívét is megdobogtatja Tóbia, s igyekszik minél több időt a lánnyal tölteni, ezért javasolja, hogy segítsen neki csiszolni az angol nyelvtudását. Valósággal repes Tóbia, hiszen miatta akarja a fiú tökéletesen beszélni az angol nyelvet. Ebben nem is téved, csak kicsinykét. Arról bezzeg hallgat Miske, hogy az interneten egyre többször böngészi a szakterületéhez tartozó ausztrál intézetek publikációit, s ha csak lehetséges, véleményezi azokat, hadd ismerjék meg a nevét. Két út áll előtte, vagy politikusnak áll, vagy kutató lesz, márpedig nem akar politikus lenni, a tudományos kutatói pálya pedig számára az anyagilag hátrányos helyzetű állampolgár képzetét vetíti előre. Nem is alaptalanul, hiszen ott a példa, a pedagógus szülei, akik harmincéves szakmai múlttal a hátuk mögött szigorú beosztással élnek, miközben a rosszul fizetett állásukat is félteni kényszerülnek az aktuálpolitika jóvoltából. Régóta arra készül, hogy elmegy innen, hiszen várhatóan humán értelmiségiként a munkanélküliek népes táborának erősítésére kényszerül, amelyhez semmi kedve.
Szép és odaadó lány Tóbia, akivel élmény a szeretkezés is, ráadásul kezdi megszeretni, talán jobban is, mintsem az egészséges lenne. Képtelen bármire koncentrálni, mindenütt a lány kedves, mosolygós arca jelenik meg előtte, és internetezés közben ujjai automatikusan Tóbia bemutatkozását, fotóit tartalmazó társasági oldalt hívják be. Ez már az a katartikus nagy szerelem lenne, amelyet minden ember életében egyszer érez? Vagy a lány révén az Ausztráliába történő áttelepülés lehetősége hozza izgalomba? Maga sem tudja igazán.
Sok időt töltenek kettesben, és Dorciékkal négyesben is több programot szerveznek. Húga és Tóbia közötti barátság egyre szorosabbá válik, ahogyan közeledik a decemberi mestervizsga. Ráadásul Mara, december nyolcadikára tervezi az első ruhakollekció bemutatását, melyhez - ismeretségét és ismertségét latba vetve – hatalmas média felhajtást is társít.
A divatbemutató és a mestervizsga utáni hétvégére családi összejövetelt szerveznek, amikor végre megismerkedhetnek a szüleik. Nándi édesanyjának, Lenke néninek a szemét nem kerüli el a két párkapcsolat alakulása, ezért titokban már spórolgat a kosztpénzen, mert előbb-utóbb itt két eljegyzés is lesz, a Nándiéké és Miskéé.
Láthatatlan szárnyán gyorsan repül az idő, főleg, ha a tennivalók egymás sarkát tapossák.
Aznap, amikor Dóra sikeresen leteszi a mestervizsgát, Nándit kinevezik vezető menedzsernek, amely jelentős fizetésemeléssel is jár. Mindkettőjüket foglalkoztatja az eljegyzés lehetősége, ám Nándi még szeretné végiggondolni az ezzel járó feladatokat, és a divatbemutató éppen elég feladatot ad Dórának, ezért jobb, ha arra koncentrál, már csak napok kérdése, s megnyugszanak a kedélyek. A közös családi vacsora megfelelő alkalom lesz arra, hogy kitűzzék a leánykérés időpontját, hiszen ott lesz mindkét család és fehér asztalnál a legjobb megbeszélni az életre szóló elkötelezettséget jelentő szertartást, amely nem más, mint a házasság előszobája, még akkor is, ha nem azonnal követi az esküvő.
Nándiéknál a tervezett vendéglátás miatt, felborul a szokásos rend, annak ellenére, hogy előző nap éjfél előtt pár perccel kerülnek ágyba. Elpepecselnek a süteménysütéssel, főleg a két torta díszítésével, hiszen a főzés mellett nem lesz elég idő az elkészítésükre. Őszintén szólva, hely sem lenne rá, mert Lenke néni a sütőben kacsát süt, melyhez párolt lila káposzta és krumplipüré lesz a garnírung. A főételt frissen sült tarja, borjú bécsi és rántott csirke alkotja, melyekhez rizibizit és salátákat kínálnak. Természetesen a nyitó étel a tyúkhúsleves, és a főtt hús mellé almamártás is tálalnak.
Ha Tóbia nem tudná, hogy a szülők valóban először találkoznak, akkor el sem hinné, oly meghitten csordogál az ebéd ideje alatt köztük a beszélgetés. Számára az a természetesség is furcsa, amellyel Dóra segédkezik Lenke néninek a különféle fogások tálalásában, mintha maga is nem a vendég, hanem a házigazda családjához tartozna.
Náluk, Ausztráliában, a magyar ételeknek más az ízük. Amennyiben ez a híres magyar vendégszeretet, hogy halálra etetik a vendéget, akkor hamarosan kigömbölyödik, s egyetlen ruháját sem tudja felvenni, s rákényszerül ruhatárának cseréjére. Motoszkál a fejében néhány ruhaterv, mely nem tetszene Marának, ám Miskének igen, merész vonalvezetése miatt.
Miske viszont tetszene a nagyapjának, nagy magyar lelke okán, és bizonyára szívesen fogadná unokája férj jelöltjeként. Hát még annak mennyire örülne az öreg, ha megtartaná a neki tett ígéretét! Sajnos, a tervezetnél sokkal több időt vesz igénybe a munkája, a szabadidejének pedig minden percére igényt tart Miske, így sem ideje, sem energiája nem marad a kutatásra.
Még Margit néni, Miske édesanyja is segédkezik a két torta feltálalásában. Miután Lenke néni új terítéket tesz az asztalra, Nándi bácsi két üveg pezsgőt hoz, Nándi pedig a hozzávaló kristálypoharakat teszi az asztalra.
- Kedves Margit asszony és Mihály barátom! Gyermekeink izgatottan várják, hogy végre szóhoz jussanak. Úgy gondolom, hogy mi, szülők, felnőtt gyerekeinket döntéseikben csak támogatni tudjuk, erőnk szerint.
Dóra és Nándi, malomkeréknyi virágcsokorral kezében, kissé kipirultan, egymás szavába vágva közlik, hogy szeretik egymást, hogy összeházasodnak, és mielőbb szeretnék kitűzni az eljegyzés időpontját.
Nándi Margit néninek, Dóra Lenke néninek adja át a csokrát. Egy perc alatt eldöntik, hogy az eljegyzés legyen a húsvét utáni első vasárnapon.
Az ifjú pár bekapcsolja a nappaliban a televíziót, néhány széket még odatesz a méregzöld bőr ülőgarnitúra mellé, hogy a teljes társaság kényelmesen elhelyezkedhessen.
A divatbemutató képei alatt Mara asszonnyal beszélget a riporternő, és rendesen alákérdez ahhoz, hogy kirajzolódjon a mai magyar sikeres üzletasszony portréja. Mara választékosan és nyugodtan beszél, reklámozva a Gerbera Szépségszalont, munkatársainak szakértelmét, kiemelve a Párizsból érkezett, magyar származású, fiatal divattervező, Tóbia Heckman munkáját.
A riporternő Tóbiával már teljesen más hangnemben beszélget. A kamera kizárólag a lány arcát mutatja, kendőzetlenül a néző szeme elé tárva hamvas fiatalságát, klasszikus szépségét, miközben a félórás riportból mindössze negyven másodpercet vágnak össze, úgy, mintha . Tóbia magyarországi tartózkodásának elsődleges célja nem a ruhatervezés lenne:
- Megígértem nagyapámnak, HeckmanTibónak, hogy felkutatom a k.- béli kocsmáros Tóth családot. A második világháborúban ők bújtatták el, és ezzel lehetővé tették, hogy a Heckman családból egyedüli túlélője legyen a holocaustba torkolló zsidóüldözésnek.
A riportot népszerű tirádák követik a világ magyarságának összetartozásáról.
A szülők gratulálnak a lányoknak a divatbemutató sikeréhez, majd áttérnek Nándi gyerekkori boltladozásairól készült videók vetítésére, melynek főhőse megragadja az alkalmat arra, hogy Tóbiát csendben kitessékelje az erkélyre.
Sűrű, apró pelyhekben hull a hó, beborítva az egész fővárost. Tóbiát elbűvöli a hóesés, melyet immár négy hónapja vár.
- Nagyapám sokat mesélt a télről. Már kezdem érteni, miért.
- Mesélj róla, hogyan került ki Ausztráliába?
A lány készségesen mesél, dédszülei malmáról, a pékségükről, a kocsmáros Tóth családról, akik elbújtatták a nagyapját, hogy ne kelljen csillagot viselve robotba járnia. A dédszüleit koncentrációs táborba vitték a németek és nyomuk veszett.
- Nagyapát az istálló padlásán rejtegették Tóth kocsmárosék. Amikor bementek a faluba az oroszok és heteken keresztül harcoltak a Tiszáért, csatlakozott hozzá Esztike, a lányuk, mert féltették a kiéhezett katonáktól. Hajnalban és késő este kaptak ételt és italt, akkor lelopakodhattak az árnyékszékre is. Húzhattak maguknak vizet a kútból, az volt az ivóvizük és abból mosakodhattak. A kocsma állandóan tele volt katonákkal, ott főzették az ételeket. Nagyapámhoz bújt a lány, ha ágyúztak. Féltek, hogy fiatalon meghalnak, anélkül, hogy akár egyszer is kipróbálnák a szerelmet. Terhes lett Esztike. Nagyapám boldog volt, legalább lesz, aki túléli őket, és tovább viszi a Heckman nevet. Októberben felszabadult a falu és a kocsmáros kitette Nagyapám szűrét, hiába akarta feleségül venni Esztikét, az öreg Tóth hajthatatlan maradt. Nagyapa csatlakozott a katonákhoz, velük ment egészen Berlinig. Két év múlva munkát vállalt egy óceánjárón, így került ki Ausztráliába. Hiába írogatta a leveleket, hogy megtalálja a szüleit, és felvegye Esztikével a kapcsolatot, hírt kapjon a gyerekéről, nem kapott egyetlen választ sem. Még ma is azt hajtogatja, hogy itt hagyta a szívét. Megígértem neki, hogy megkeresem Magyarországon a gyermekét. Nem lesz könnyű.
Megszólal Lenke néni, aki már egy ideje ott áll mögöttük a nyitott erkélyajtóban:
- Megfáztok, gyerekek, gyertek be. Tudod, Tóbia, nem kell tovább keresned, mert Heckman Tibó az én nagyapám. Él még a nagyanyám is, majd elviszünk hozzá és bemutatunk neki.
Odalép az lányhoz és átöleli.
Tiszta a levegő, éles és hideg, mégis úgy érzi Tóbia, ha most kinyújtaná a kezét, hogy abba essenek a nagy, fehér hópelyhek, azok úgy elpárolognának, mint vízcseppek a tűzforró kályha platniján. Pontosan úgy, ahogyan azt a nagyapja mesélte.

A cikket írta: Yolla

1 szavazat

Hozzászólások

Megjegyzés:

időrendi sorrend

megtekintés Válasz erre: Kőnig

szia.
de! vettem a botom és végig jártam az utam, még segít az Uram.:-) , mikor csetlő -botló lábam fárad,legfeljebb nemírok litániákat:-)

Értem, szóval fáj a lábad... Az bizony kellemetlen. Jobbulást kívánok... ezért inkább a kezedet használd, ne a lábod, írj nyugodtan litániákat, legfeljebb annyiban méltatom, hogy ez igen Kőnigünk! :-)

Puszi!

megtekintés Válasz erre: zsoltne.eva

Ilyenkor mit méltatsz? A hosszát, vagy a tartalmát... :-) El sem hiszem, hogy eljutottál a végéig? :-)

szia.
de! vettem a botom és végig jártam az utam, még segít az Uram.:-) , mikor csetlő -botló lábam fárad,legfeljebb nemírok litániákat:-)

megtekintés Válasz erre: Kőnig

ez igen, Yollánk:-)

Kösz, Királyom!

megtekintés Válasz erre: Kőnig

ez igen, Yollánk:-)

Ilyenkor mit méltatsz? A hosszát, vagy a tartalmát... :-) El sem hiszem, hogy eljutottál a végéig? :-)
ez igen, Yollánk:-)
Feleségek.hu csevegő

Online felhasználók:

Privát csevegő béta

Csevegő partnerek: