újabb események régebbi események további események
21:08
Tündér új bejegyzést írt a naplójába
11:33
Arnold91 módosította a naplóbejegyzését
11:26
Arnold91 új bejegyzést írt a naplójába
11:16
Tündér új bejegyzést írt a naplójába

Born to be... WHAT

Látogatók száma: 64

Bemutatkozom. Azt hiszem, csak így. Kaptok belőlem egy szeletet, valakinek tetszeni fog, valaki elítéli a gondolataimat.De nem gond, sőt! Jöhetnek azok a bizonyos kommentek. :)

Azt hiszem első írásom sokatok múltjáról/jelenéről és később esélyes, hogy jövőjéről is szól majd. Nem fogok sok meglepetést okozni, csupán leírom mindazt, amit már annyian megéltetek. Én talán annyiban különbözöm, hogy abban a korban, amiben élünk, és abban a korban, amiben én járok ez semmiképpen sem mindennapi. Nem olyan fúdedurva, de azért kicsit mégis más.
Fiatalon mentem férjhez. 23 évesen, 1 év együttélés után. Magyarországon kezdtük, külföldön folytattuk, és a mai napig is messze vagyunk kis hazánktól. Ám egy év után valóra vált minden rémálmom. Az lettem, azzá váltam, aki nem akartam lenni soha. Egyszerűen csak- feleség, aki várja haza becses urát meleg ebéddel az asztalon, arcán mosollyal és elégedettséggel. Pontosan úgy, mint aki jól végezte dolgát. Vagyis ahogy azt a pozícióm elvárta tőlem...és később a férjem is. Ám mindenekelőtt azt hiszem, kezdjük egy kis előÉLETtel:
A ''nőnek otthon a helye'' helyzettől mindennél jobban rettegtem. ''Én soha!''- vertem büszkén a mellkasom, és biztosítottam magam arról, hogy feminista vércsoportom ezt a transzfúziót sosem engedné. Nos, Murphy biztosan él és nem egy kitalált személy, hiszen nap mint nap elém rakta azt a tükröt, amiben olyan mostoha lakik, akivé majd ÉN válni fogok.
Karrieristának készültem. Nem burkoltam semmit semmibe, egyszerűen tényként közöltem ezt magammal 18 évesen, mikor beléptem a főiskola kapuján. Tudtam, hogy tiszta lappal, de határozott célokkal elérhetek akármit. 4 évig szárnyaimat rebegtetve léptem egyik lépcsőről a másikra. Nem volt olyan, hogy NEM (ha lett is volna, szelektív hallásomnak köszönhetően kikerülte volna hallójáratomat), hiszen keményen akartam az új ÉN-emet formálni. Megfordultam itt, fejlődtem ott, és készen álltam a nagy ugrásra. Diploma, és MUNKAHELY (ahol fizetnek is azért, aki vagyok). Veszettül jól éreztem magam, hogy szellemileg kifárasztva, nem számolt túlóra mennyiség után hullafáradtan dőltem be az ágyamba, felhívtam a szeretőmet, hogy buján mondjak neki olyanokat, hogy csak na...és aludni egyet. Akkor azt hittem, ennél jobb nem lehet. Eljutottam oda, amire jegyet váltottam magamnak. Aztán jött az a fekete felhő...! Kirúgtak. Kaptam 1/2évet a 4év kemény munka után, meg egy masszívra sikerült kirúgást,amire egyáltalán nem számítottam. Álmaim munkahelyén kiürítettem a fiókom, elraktam azokat a dolgaimat, amik az én agyamból pattantak ki és egy kartondobozzal meg egy teletöltött pálinkás bögrével elindultam haza. Röpke 1h alatt sikerül Buddha-ra innom magam. Bizarr látványt mutathattam magamból, de akkor egyáltalán nem érdekelt, hogy a szemhéjtus az államig folyt.
Hazaértem, letettem a dobozt az asztalom alá, behúztam a függönyt, ledobtam magamról a ruhát, kétszer elestem, mire a harmadik esésem végül az ágyamba segített, és 12h aludtam. Hónapok óta először. A szüleim egy sms-ből értesülve, melynek fele természetesen érthetetlen volt az elfogyasztott pálinka miatt, pontosan tudták, a mai napra mindenképpen békén kell hagyni kicsi lányukat. Alig telt el néhány hét, mire szinte teljesen magamhoz térve kaptam egy 1 hónapra szóló megbízást a volt főiskolámtól. Lemondtam a szeretőmről, lemondtam a volt kapcsolatomról is (így egyszerre) és készen álltam a változásokra. Azt hittem, én rontottam el mindent, hogy rossz a hozzáállásom a saját dolgaimhoz. Ekkor karrierem háttérbe került, és próbáltam a pocsék magánéletemhez pozitív gondolatokat kötni. Ekkor toppant be később férjem. Jött, felkapott és vitt is. Alig 3 hónappal később, mindent hátrahagyva bevállaltam a MI szócskát és megtettem mit a becsület megkövetelt. Elköszöntem mindenkitől, még attól is, akitől nem is kellett volna, és2 bőröndbe pakoltam az elmúlt 22 évemet. Mosoly, ragyogás, pici könny és már közeledett a gép 5000km-es távolságra Magyarországtól.
Imádtuk egymást. Én munkát kaptam a szolgáltató iparban, napi 10+ órát dolgoztam, elsősorban éjszakai műszakban,míg ő nappal végezte dolgát. Napi 30percet töltöttünk el egymás társaságában, és esténként be sem állt a szánk. Minden közös percnek örültünk. Aztán bizonyítottunk egymásnak, hogy igenis jó csapat vagyunk együtt, és fél évvel később feltette a kérdést... én pedig IGEN-t mondtam. Megterveztük a felmondásom, hogy nyugodt körülmények közt szervezhessem meg az esküvőnket. Jól is ment minden. Igaz, nem tudtuk, hogy ha visszatérünk milyen munkát fogok találni, de akkor nem ez volt a legfontosabb. Csodaesküvő, némi feszültség előtte/alatta/utána...nászút (feszültség előtte/alatta/utána) és újra ''otthon'', a külföldi lakásunkban. Én bekerültem az aranykalitkába, míg ő folytatta megszokott pörgős életét. Engem meg itt hagytak. Itt hagytak egy 3 szobás lakásban, amit igenis fenn kell tartani, igenis oda kell tenni magam és bizonyítani, hogy ez is lehet érdekes és izgalmas. Nos, nem lett az. Próbáltam a pozitív gondolat technikát, no de a WC pucolás, vagy a ragyogó konyhapult előteremtése nem okozott akkora örömöt, mint a túlórázásban eltöltött percek. Lassan lassan szinte beletörődve, feszültségi szintemet ezzel maximálisra emelve eljutottunk a napi veszekedéshez, mert mire ő hazaért, addigra én felpörgettem magam, és veszettül zavart, hogy nekem már egy kedves szava sem jutott. Pedig de vártam, jajj! Többször veszekedtünk, mint kellett volna egy héten. Számára ez a felállás volt a követendő példa. ''Anya otthon van, apa dolgozik''. Ha ''anya'' dolgozna is, az lenne a legjobb. Azért nem ítélhetem el Őt, mert ezt hozta otthonról. Azok a felelősek ezért, akik ezt mutatták neki, mint követendő példa. A munka egyelőre a háztartás vezetése, ami NEKEM nem munka. Nekem ez kényszer. (Természetesen nem vagyok hivatalosan anya, de egyszerűbb a megfogalmazás így, továbbá a feleség szó az írásomban több lesz, mint bármelyik kötőszavam.)
Természetesen kerestem munkát. Naná hogy! De ki akarna egy fiatal, kreatív, önálló, nyitott személyiséggel rendelkező, jól alkalmazkodó diplomás NŐ-t felvenni a férfiak által oly remekül irányított nagy vállalatokhoz? Jól gondoljátok, S E N K I! A végén már nem számoltam, hány meg nem érkezett választ kaptam a jelentkezéseimre. Minden nap azzal szembesülni, hogy nem kapom meg az elvárt elismerést, igazán nem könnyű. Barátok és támogatás nélkül nem tudtam kimászni a magam körül ásott gödörből. Hozzá nem tudtam eljuttatni úgy igazán a gondolataimat, így maradtak a rövid, zavart alvások, az éjszakai sírások, és a rossz gondolatok. Legalább ezek az enyémek voltak.
Mindez 2010 októbere óta tart. Hiányzik mindaz, ami egykor voltam, és nem tudom megérteni, hogy tudtam ennyire lecsúszni a ranglétrámon, és azzá válni, aki sosem akartam lenni. ''CSAK-feleség''. Mert igenis az vagyok. Lehet, hogy egyszer minden nő az lesz. Ki korábban, ki később, mint tervezi. Én nem terveztem, de úgy látszik, a sorsunk közös hölgytársaim.
Biztosan lesz az, aki erre vágyott mindig is, vagy ezt látta otthon, és hozta magával a saját házasságába. De kérdem én, ez hogy lett törvényszerű? Vagyis, pontosabban fogalmazva, ez IS? Szerintem csak MI hagytuk, hogy a férfiak elhiggyék, ez a helyes. Egy ideig még tartottuk magunkat ahhoz, hogy ez a dolog ne alakuljon ki bennünk, de szinte észrevétlenül bekerültünk a konyhapult és a porszívózás mögé.
Szeretem a férjem, szeretem magam, de ezt az új ÉN-emet szívesen megcsalnám. Minden bűntudat nélkül. Imádnám, ha a férjem is partner lenne ebben, ha kinyitná a cellám, belépne rajta és együtt csinálnánk belőle egy otthont mindkettőnk számára. Ahogy elviselhetővé teszem az ő mindennapjait, úgy ő is tartozik nekem annyival, hogy mellém áll és együttműködik velem. Ám mivel én már bekerültem a csak-feleség csapdába, egyelőre nem szabadulok.
Nos, kérdem én azt Tőletek, hogy mindenféle női praktika vagy szerelmes regény felhasználása nélkül képesek vagyunk elhitetni magunkról elsősorban magunknak, hogy a muffinokon túl is van élet? Nekem ez eltökélt célom, és mielőtt még a válópapírokat nyomtatnám vagy postáznám az érintett félnek, szeretnék kitörni ebből a számomra elfogadhatatlan életciklusomból, hogy igazán élvezhessem azt, aki vagyok vagy aki lehetek. Nem forradalmat akarok kirobbantani, csupán véleményt formálni magunkról magunknak.
Csatlakozna ehhez valaki?

A cikket írta: Nour

2 szavazat

Hozzászólások

Megjegyzés:

fordított időrendi sorrend

 
Érdekes látásmód, tiszteletet érdemel. Azt gondolom, a férfiak zöme pontosan tudja, hogy nem abból áll egy nő élete, hogy Őt maximálisan kiszolgálja, egy nő többre hivatott. Pontosan ugyanolyan értékű munkát képes végezni, mint a férfi. Sőt! De a beidegződések még megvannak. Persze ennek is oka van. A XXI. századra felbomlani látszik a hagyományos családmodell, mindkét fél aktív dolgozóként él, (vagy csak a nő dolgozik- nagy a munkanélküliség) egészen más tendenciák mezsgyéjén. Sajnos nagyon sok hátránya van, több, mint előnye. Nem állnak rendelkezésre az alternatívák... Sok férfi igyekszik maximális partner lenni az otthoni teendők ellátásában, ha a párja is kenyérkereső. De ellenpéldák is vannak.
Remek írás, sok gondolatot generál.
 
Értelek, megértelek, és tetszik az írásod, mert gondolatokat ébreszt.
Érdekes, hogy évet éltetek együtt esküvő előtt, mégsem ismertétek jól meg egymást. Azon is eltűnődtem, képes lennél-e az anya szerepre, leírom miért. Valamikor láttam a tévében egy filmet a külföldön - Angliában, Francia országban - dolgozó főiskolás, egyetemista magyar bébiszitterekről. Egy órán át taglalták, milyen pocsék volt, mert nem csak a gyerekkel kellett foglalkozniuk, hanem cselédek házvezetőnők és minden voltak. Milyen pocsék volt, mert a gyerekekkel megszerették egymást, mégis egy év után el kellett válniuk, pedig majd meg szakadt a szívük. Hiszen mindig ők voltak a gyerekkel, az anyjuk pedig dolgozni járt. A film végén a riporter megkérdezte, ha sikerül karriert csinálniuk, fogadnak-e ők is bébiszittert a gyermekük mellé. Azt válaszolták: Igen.
Elgondolkodtam, vajon azok a gyerekek, akik így nőnek fel, képesek lesznek e a szülői szeretetre?
Ugyanilyen álmai lehettek a húgomnak is , amikor elindult "világot" látni és meg sem állt Budapestig egyedül, egy szál bőrönddel a kezében, mert ő is követni akarta az álmait.
Első kudarca után sem adta fel, ... újra nekiindult és egy pesti fiúhoz férjhez ment, anya lett, egyszerre két gyermeké, .., mégis elváltak.
A második házassága hozta meg számára az elérhetőt, álmai folytatását, mert fő hivatása, a munkája mellett, a családjának tudott élni. A segítséget ehhez a párjától kapta, csak közösen lehetett megvalósítani.
Ma egy boldog, kiegyensúlyozott, aktív, még mindig ambiciózus, munkáját szerető, első és második családjának élő ember. Nem tudom melyik hivatását tartotta fő-főnek, de akkora energiával vetette bele magát szinte mindenbe, és akart megfelelni minden áron, hogy sikerült megvalósítania.
Párjával közösen bejárták a világot. Ma már unokákkal bővült a családi idill.
Szerintem ez csak úgy sikerülhetett, hogy percig sem adta fel.

Kívánom, hogy te se add fel. Ha elsőre nem, majd másodikra, de összejön. :-)
Nem gondolkodtál még azon, hogy egy gyermek teljesebbé tehetné az életed? Egyedül otthon egész nap, az maga a borzalom!! Én fiatalabb voltam, mint te, amikor az első gyermekem megszületett és bár ugyanolyan ambíciózus voltam, mint te, teljesen kielégített, hogy gyereket nevelek. Olyannyira, hogy jött a második, nem sokkal utána a harmadik...gyerekeket neveltem mondhatni évtizedig, közben elvégeztem egy főiskolát, utána építettem karriert. Azt kell mondjam, belevesztél az önsajnálatba!! Lehet az is jót tenne, ha haza mennél kicsit a "tieidhez". Ha úgysincs más dolgod...a házasságodnak is jót tesz a távolság, és neked is jót tesz egy kis kikapcsolódás. Millióan cserélnének veled. Mindazonáltal megértelek. Keress valami jótékonysági szervezetet, ahol hasznossá teheted magad. Ha nem a pénz miatt kell dolgoznod, csak unaloműzés-képpen...egyébként nem értem, ha a férjeddel úgy éltél egy évet, hogy dolgoztál, most miért nem teheted meg? Hova kerültél? Indiába??

megtekintés Válasz erre:

Érdekes látásmód, tiszteletet érdemel. Azt gondolom, a férfiak zöme pontosan tudja, hogy nem abból áll egy nő élete, hogy Őt maximálisan kiszolgálja, egy nő többre hivatott. Pontosan ugyanolyan értékű munkát képes végezni, mint a férfi. Sőt! De a beidegződések még megvannak. Persze ennek is oka van. A XXI. századra felbomlani látszik a hagyományos családmodell, mindkét fél aktív dolgozóként él, (vagy csak a nő dolgozik- nagy a munkanélküliség) egészen más tendenciák mezsgyéjén. Sajnos nagyon sok hátránya van, több, mint előnye. Nem állnak rendelkezésre az alternatívák... Sok férfi igyekszik maximális partner lenni az otthoni teendők ellátásában, ha a párja is kenyérkereső. De ellenpéldák is vannak.
Remek írás, sok gondolatot generál.

Drága Elina,
Először is, nagyon köszönöm...te voltál az első hozzászóló az írásomhoz. Igazán jól esett!
A partnerség az, ami szerintem sok helyről hiányzik. Ha dolgozik mindkét fél, ha csak az egyik a pénzkereső. A családfenntartó szó is két értelmű, mert mondjuk, míg apa dolgozik, anya otthon fenntartja mindazt, amit a keresett pénzből megtehet.
Talán ha a TÁRS szó nagyobb hangsúlyt kaphatna egy házasságban, kevesebb válás, és több boldogság lenne a falak között is. :)

megtekintés Válasz erre: zsoltne.eva

Ugyanilyen álmai lehettek a húgomnak is , amikor elindult "világot" látni és meg sem állt Budapestig egyedül, egy szál bőrönddel a kezében, mert ő is követni akarta az álmait.
Első kudarca után sem adta fel, ... újra nekiindult és egy pesti fiúhoz férjhez ment, anya lett, egyszerre két gyermeké, .., mégis elváltak.
A második házassága hozta meg számára az elérhetőt, álmai folytatását, mert fő hivatása, a munkája mellett, a családjának tudott élni. A segítséget ehhez a párjától kapta, csak közösen lehetett megvalósítani.
Ma egy boldog, kiegyensúlyozott, aktív, még mindig ambiciózus, munkáját szerető, első és második családjának élő ember. Nem tudom melyik hivatását tartotta fő-főnek, de akkora energiával vetette bele magát szinte mindenbe, és akart megfelelni minden áron, hogy sikerült megvalósítania.
Párjával közösen bejárták a világot. Ma már unokákkal bővült a családi idill.
Szerintem ez csak úgy sikerülhetett, hogy percig sem adta fel.

Kívánom, hogy te se add fel. Ha elsőre nem, majd másodikra, de összejön. :-)

Drága Éva,
Gratulálok a húgodnak, nem sok embernek jön be a második esély (sem). Én viszont nem szándékozom váltani. Annyi jel utalt arra, hogy Ő az igazi, hogy fel sem merülne egy második házasság.
Szeretem a férjem, és gondolom, még időt kell adnunk a másiknak. Más élethelyzetben biztosan (pl hazai pályán,otthon) könnyebben menne a kapcsolatunk, de egyelőre nincs így.
Minden kapcsolatban mások a szintek, ami nagyban függ a körülményektől. Nem védem,és nem másítom meg a véleményem. Csupán a partnerségről gondolkoztam el, és arra kerestem a választ, hogy ehhez milyen segítségek adottak az elmagyarázáshoz, megértéséhez mindkettőnk számára.
Tehát, semmiképp se adom fel... kitartok mellette, mellettünk! :)

megtekintés Válasz erre:

Értelek, megértelek, és tetszik az írásod, mert gondolatokat ébreszt.
Érdekes, hogy évet éltetek együtt esküvő előtt, mégsem ismertétek jól meg egymást. Azon is eltűnődtem, képes lennél-e az anya szerepre, leírom miért. Valamikor láttam a tévében egy filmet a külföldön - Angliában, Francia országban - dolgozó főiskolás, egyetemista magyar bébiszitterekről. Egy órán át taglalták, milyen pocsék volt, mert nem csak a gyerekkel kellett foglalkozniuk, hanem cselédek házvezetőnők és minden voltak. Milyen pocsék volt, mert a gyerekekkel megszerették egymást, mégis egy év után el kellett válniuk, pedig majd meg szakadt a szívük. Hiszen mindig ők voltak a gyerekkel, az anyjuk pedig dolgozni járt. A film végén a riporter megkérdezte, ha sikerül karriert csinálniuk, fogadnak-e ők is bébiszittert a gyermekük mellé. Azt válaszolták: Igen.
Elgondolkodtam, vajon azok a gyerekek, akik így nőnek fel, képesek lesznek e a szülői szeretetre?

Drága Látomás,
Nem gondolunk még anya szerepre. Egyrészt én epilepsziásként vagyok számon tartva és ehhez orvosi felügyelet kell, hiszen az első perctől kezdve veszélyeztetett terhes leszek. Tehát nagyon meg kell gondolnunk, hogy mikor lesz a babyboom, mert sok minden befolyásolja. Életkörülmények, stressz mentes környezet, orvosi felügyelet melletti gyógyszerezés stb...! De mindenképpen tervezünk babát....csak még nem most.
Nem akarok baby sitter-t, az biztos. Maximálisan igénybe szeretném venni a nagyszülőket,akik alig várják ezt a felkérést. :)
Sok baby sitter-t látok, én is szoktam gyerekekre vigyázni, kisegíteni a barátaimat, de semmi több. Szeretem őket, de szerencsére nem esik át a kapcsolatom velük a túloldalra. Azért erre figyelek. A tiszteletet kivívtam, a többi már jött magától.
Ha belegondolsz egy kicsit, a te gyerekeidhez fogadtál volna baby sitter-t? Ki tudja, miről maradtál volna le... és ki tudja,mi lett volna az első szava. Én végig akarom élni a gyerekeim első,második és sokadik történéseit. Ezért nem akarok állandó baby sitter-t. Te hogy látod ezt? :)

megtekintés Válasz erre: boszorkány

Nem gondolkodtál még azon, hogy egy gyermek teljesebbé tehetné az életed? Egyedül otthon egész nap, az maga a borzalom!! Én fiatalabb voltam, mint te, amikor az első gyermekem megszületett és bár ugyanolyan ambíciózus voltam, mint te, teljesen kielégített, hogy gyereket nevelek. Olyannyira, hogy jött a második, nem sokkal utána a harmadik...gyerekeket neveltem mondhatni évtizedig, közben elvégeztem egy főiskolát, utána építettem karriert. Azt kell mondjam, belevesztél az önsajnálatba!! Lehet az is jót tenne, ha haza mennél kicsit a "tieidhez". Ha úgysincs más dolgod...a házasságodnak is jót tesz a távolság, és neked is jót tesz egy kis kikapcsolódás. Millióan cserélnének veled. Mindazonáltal megértelek. Keress valami jótékonysági szervezetet, ahol hasznossá teheted magad. Ha nem a pénz miatt kell dolgoznod, csak unaloműzés-képpen...egyébként nem értem, ha a férjeddel úgy éltél egy évet, hogy dolgoztál, most miért nem teheted meg? Hova kerültél? Indiába??

Kedves Boszorkány,
Gondoltam, de ehhez sok feltételnek teljesülnie kell (lásd: korábbi hozzászólásom).
Én elvégeztem a főiskolát, diplomám is van az egyik legnépszerűbb szakmában a világon...de mivel telített a piac, nem akad olyan sok esély a teljesítésre.
Nincs önsajnálatom. Ezek szerint félreértettél. Ha önsajnálatba estem volna, tudnék róla, hidd el.
A különtöltött idő igen kellemesen hangzik, de mitől működne egy igazi házasság, ha nem attól, hogy egymással is tudunk együtt élni, nem csak egymástól távol? Ha mindenki ehhez a megoldáshoz folyamodna, a házsasság mint fogalom eltűnne még a szótárakból is.
Nem Indiába kerültem, hanem egy arab országba. Szerencsére nem a legdurvább államok egyikébe, de azért még itt is furcsa lénynek számít egy európai, nem beszélve ha munkát is akar vállalni, elsősorban szellemit.
Amikor dolgoztam, hotelben kaptam állást. Azt viszont sok minden miatt nem bírtam. És ő is támogatott abban, hogy hagyjam ott, ennél jóval többre vagyok képes. Amit én is tudok, de nem kapom meg a lehetőséget ahhoz, hogy ezt bizonyítsam.
Szóval próbálom pozitívan látni az üres hétköznapokat, próbálkozom álláskereséssel építeni a remény-hegyeimet, de olykor a gondolataim erősebbek, és ilyen írásokra késztetnek, mint amihez te is hozzászóltál. :)
szeletet belőled elfogadtam, elolvastam, várom a következőt

:)
Szia Nour!
Azt hiszem, az egyensúlyozás művészete, ami hiányzik most a házasságotokból. Sok okosságot mondanak (majd) a többiek, de mind valami kárára mondja neked, amit tanácsol...
Ha azt mondod gyerek, akkor valahonnan el kell venni. Ha azt mondod munka, akkor valahonnan el kell venni, ha azt mondod, család, akkor valahonnan el kell venni, és így tovább... karrier, háztartás, megszerzett javak, azok megóvása, kirándulások, szerelmek, szeretők, elfogadás, elutasítás... Egy dolog miatt, mindig valami(k) hátrányt szenved(nek). Ennek a több ismeretlenes egyenletnek a folyamatos libikókája az, ami egy nagyon nehéz feladat...
Kevesen vannak ennek "művészei", sokunk próbálja, van akinek sors megadta, hogy magától sikerüljön, és vannak akik ezért nagyon sokat dolgoznak együtt!
Nekem (nekünk a párommal) az a feladat jutott, hogy ezen sokat kell dolgozn(unk)om! Készülök egy írással erről a témáról.
Javaslom mutasd meg férjednek az írásod...
Beszélgessetek sokat!
Üdv,
Pinokkió

megtekintés Válasz erre: Nour

Kedves Boszorkány,
Gondoltam, de ehhez sok feltételnek teljesülnie kell (lásd: korábbi hozzászólásom).
Én elvégeztem a főiskolát, diplomám is van az egyik legnépszerűbb szakmában a világon...de mivel telített a piac, nem akad olyan sok esély a teljesítésre.
Nincs önsajnálatom. Ezek szerint félreértettél. Ha önsajnálatba estem volna, tudnék róla, hidd el.
A különtöltött idő igen kellemesen hangzik, de mitől működne egy igazi házasság, ha nem attól, hogy egymással is tudunk együtt élni, nem csak egymástól távol? Ha mindenki ehhez a megoldáshoz folyamodna, a házsasság mint fogalom eltűnne még a szótárakból is.
Nem Indiába kerültem, hanem egy arab országba. Szerencsére nem a legdurvább államok egyikébe, de azért még itt is furcsa lénynek számít egy európai, nem beszélve ha munkát is akar vállalni, elsősorban szellemit.
Amikor dolgoztam, hotelben kaptam állást. Azt viszont sok minden miatt nem bírtam. És ő is támogatott abban, hogy hagyjam ott, ennél jóval többre vagyok képes. Amit én is tudok, de nem kapom meg a lehetőséget ahhoz, hogy ezt bizonyítsam.
Szóval próbálom pozitívan látni az üres hétköznapokat, próbálkozom álláskereséssel építeni a remény-hegyeimet, de olykor a gondolataim erősebbek, és ilyen írásokra késztetnek, mint amihez te is hozzászóltál. :)

Szia, értelek és nem akartalak megbántani. Azon nem gondolkodtatok, hogy Magyarországra vagy egy harmadik országba költözzetek, ahol mindkettőtöknek jutnak lehetőségek? Nem hosszú távollétre gondoltam, az szép, hogy így kitartasz, de hidd el igenis kell a legjobb házasságba is a távolság néha. De én nem is emiatt javasoltam,hogy látogass haza, hanem feltöltődésképpen. Én is külföldön vagyok és tudom milyen az, amikor hosszabb ideig nem látod a szeretteidet. ( Még pluszban az összes probléma mellé). Én is lediplomáztam, de otthon sosem dolgozhattam a hivatásomnak megfelelően, mert sokáig gyerekeket neveltem. És most itt, külföldön megkaptam az elismerést, éppen ma vizsgázott le sikeresen otthon a magántanítványom. Szívemből kívánom, hogy megtaláld a kiutat! Minden jót neked, nektek!

megtekintés Válasz erre: kiki64

szeletet belőled elfogadtam, elolvastam, várom a következőt

:)

Drága Kiki,
Azon vagyok. Jönnek az ihletek, de még nem kaptam el a megfelelő fonalat. :)
Nagyon szépen köszönöm!

megtekintés Válasz erre: Pinokkió

Szia Nour!
Azt hiszem, az egyensúlyozás művészete, ami hiányzik most a házasságotokból. Sok okosságot mondanak (majd) a többiek, de mind valami kárára mondja neked, amit tanácsol...
Ha azt mondod gyerek, akkor valahonnan el kell venni. Ha azt mondod munka, akkor valahonnan el kell venni, ha azt mondod, család, akkor valahonnan el kell venni, és így tovább... karrier, háztartás, megszerzett javak, azok megóvása, kirándulások, szerelmek, szeretők, elfogadás, elutasítás... Egy dolog miatt, mindig valami(k) hátrányt szenved(nek). Ennek a több ismeretlenes egyenletnek a folyamatos libikókája az, ami egy nagyon nehéz feladat...
Kevesen vannak ennek "művészei", sokunk próbálja, van akinek sors megadta, hogy magától sikerüljön, és vannak akik ezért nagyon sokat dolgoznak együtt!
Nekem (nekünk a párommal) az a feladat jutott, hogy ezen sokat kell dolgozn(unk)om! Készülök egy írással erről a témáról.
Javaslom mutasd meg férjednek az írásod...
Beszélgessetek sokat!
Üdv,
Pinokkió

Drága Pinokkió,
Azt hiszem ez az a hozzászólás az, ami nekem kellett. Az egyensúly nagyon is kellene nekünk. Nemrég beszélgettünk egy nagyot, és mindketten új dolgokat tudtunk meg a másikról. Talán most elkezdődött valami. Ezt próbálom most követni, illetve más gondolatoknak is helyt adni, az állandó MI kérdés helyett. :)
Várom az írásodat!!!!!!!!!

megtekintés Válasz erre: boszorkány

Szia, értelek és nem akartalak megbántani. Azon nem gondolkodtatok, hogy Magyarországra vagy egy harmadik országba költözzetek, ahol mindkettőtöknek jutnak lehetőségek? Nem hosszú távollétre gondoltam, az szép, hogy így kitartasz, de hidd el igenis kell a legjobb házasságba is a távolság néha. De én nem is emiatt javasoltam,hogy látogass haza, hanem feltöltődésképpen. Én is külföldön vagyok és tudom milyen az, amikor hosszabb ideig nem látod a szeretteidet. ( Még pluszban az összes probléma mellé). Én is lediplomáztam, de otthon sosem dolgozhattam a hivatásomnak megfelelően, mert sokáig gyerekeket neveltem. És most itt, külföldön megkaptam az elismerést, éppen ma vizsgázott le sikeresen otthon a magántanítványom. Szívemből kívánom, hogy megtaláld a kiutat! Minden jót neked, nektek!

Drága Boszorkány,
Tudom én, h nem volt ebben semmi megbántás. Tisztában vagyok a kritika fogalmával, tudom, hogy kevés a tökéletesen egyező vélemény emberek közt. :)
Nos, a páromnak olyan karrierje van, amit nagyon kevés helyen fizetnek meg. És ahol mi most élünk, az egyetlen olyan hely, ahol maximálisan (sőt, talán még kicsit jobban) megfizetik a tudását. Egy művésznek mindig komoly változást hoz egy váltás. Én továbbra is próbálkozom. Valamiért ide kellett jönnöm, valamiért itt maradtunk. Természetesen nézelődik ő is innen, mert nagyon gyorsan lehet telítődni.
Gratulálok a magántanítványodhoz. Kellenek az életben az apróbb sikerek a magánéleten kívül is, nemigaz? Sokszor azokat vesszük az igazi elismerésnek. Hogy másban is jók vagyunk. :)
Nemsokára megyünk haza...már csak 42nap. Imádom hogy már csak ennyit kell várni. :)

megtekintés Válasz erre: Nour

Drága Látomás,
Nem gondolunk még anya szerepre. Egyrészt én epilepsziásként vagyok számon tartva és ehhez orvosi felügyelet kell, hiszen az első perctől kezdve veszélyeztetett terhes leszek. Tehát nagyon meg kell gondolnunk, hogy mikor lesz a babyboom, mert sok minden befolyásolja. Életkörülmények, stressz mentes környezet, orvosi felügyelet melletti gyógyszerezés stb...! De mindenképpen tervezünk babát....csak még nem most.
Nem akarok baby sitter-t, az biztos. Maximálisan igénybe szeretném venni a nagyszülőket,akik alig várják ezt a felkérést. :)
Sok baby sitter-t látok, én is szoktam gyerekekre vigyázni, kisegíteni a barátaimat, de semmi több. Szeretem őket, de szerencsére nem esik át a kapcsolatom velük a túloldalra. Azért erre figyelek. A tiszteletet kivívtam, a többi már jött magától.
Ha belegondolsz egy kicsit, a te gyerekeidhez fogadtál volna baby sitter-t? Ki tudja, miről maradtál volna le... és ki tudja,mi lett volna az első szava. Én végig akarom élni a gyerekeim első,második és sokadik történéseit. Ezért nem akarok állandó baby sitter-t. Te hogy látod ezt? :)

Kedves Nour, csupán a személyiségeken, személyiségváltozásokon, hozzáállásokon, elvárásokon tűnődtem. Mihozzánk nem Baby sitter jár, hanem segítő, hetente egyszer. Soha nem hallottam a gyermekem szavát, nem tud beszélni, pedig már 19 éves. Igaz, járni, mozogni sem tud.
De érzi, ha szeretik, imádják. :-)

megtekintés Válasz erre:

Kedves Nour, csupán a személyiségeken, személyiségváltozásokon, hozzáállásokon, elvárásokon tűnődtem. Mihozzánk nem Baby sitter jár, hanem segítő, hetente egyszer. Soha nem hallottam a gyermekem szavát, nem tud beszélni, pedig már 19 éves. Igaz, járni, mozogni sem tud.
De érzi, ha szeretik, imádják. :-)

Drága Látomás,
Sajnálattal olvastam,amit írtál.
Azok az első szavak...csupán azt vettem észre egy idő után a barátnőmön, aki szinte 2 évig folyamatosan nevelte a 2 rábízott gyereket, hogy előfordult, a barátnőmet hívták Maminak, és ha az igazi Mami kérte őket valamire, addig nem teljesült, amíg a bnőm nem mondta, hogy tessék szótfogadni. Összezavarodtak a gyerekek teljesen, és ezért a válasz egy nagy kirúgás volt az anyuka részéről. Mondanom se kell, h azóta új baby sitter van, aki szinten 24h- ban dolgozik az anyukának...!
Ezért nem gondolom, hogy az állandó baby sitter nem jó választás, míg 1-1 alkalom igenis belefér.
Nektek további kitartást kívánok...és azok a mosolyok, amiket a gyermekedtől kapsz, adjanak továbbra is erőt nektek.

megtekintés Válasz erre: Nour

Drága Látomás,
Sajnálattal olvastam,amit írtál.
Azok az első szavak...csupán azt vettem észre egy idő után a barátnőmön, aki szinte 2 évig folyamatosan nevelte a 2 rábízott gyereket, hogy előfordult, a barátnőmet hívták Maminak, és ha az igazi Mami kérte őket valamire, addig nem teljesült, amíg a bnőm nem mondta, hogy tessék szótfogadni. Összezavarodtak a gyerekek teljesen, és ezért a válasz egy nagy kirúgás volt az anyuka részéről. Mondanom se kell, h azóta új baby sitter van, aki szinten 24h- ban dolgozik az anyukának...!
Ezért nem gondolom, hogy az állandó baby sitter nem jó választás, míg 1-1 alkalom igenis belefér.
Nektek további kitartást kívánok...és azok a mosolyok, amiket a gyermekedtől kapsz, adjanak továbbra is erőt nektek.

Köszönjük. :-)
Feleségek.hu csevegő

Online felhasználók:

Privát csevegő béta

Csevegő partnerek: