Csevely

Látogatók száma: 48

Időnként megkérem magam, hogy ülj le, barátom és csevegjünk egy kicsit.

Erre rendszerint akkor kerül sor, amikor a nem létező hátizsákom megtelik a félredobott, elintézetlen ügyeimmel, melyekről, amolyan Pató Pál úr módjára, úgy gondolom, ej, ráérünk arra még!

Jól hangzik, csak nem teljesen fedi a valóságot, mert akad közöttük olyan is, amellyel nincs kedvem foglalkozni, mert nem tudok vele mit kezdeni, miután úgy érzem, ahhoz, hogy dönteni tudjak az adott dolog további sorsáról, még nem rendelkezem az ahhoz szükséges valamennyi információval, hiányos a mozaik kép, ezért félreteszem, el is feledkezem róla, s csak akkor bukkan fel ismét, ha éppen rendet rakok ama bizonyos láthatatlan hátizsákomban.

Íme, az első, ami kezembe akad, már idejét is múlta, egy drámapályázat, melyet vidéki színház írt ki és letelt a leadási határidő. Elkezdtem, aktuális témát taglaltam, összeszedtem fejemben a történetet, kigondoltam a szereplőket, szinte életet leheltem beléjük, el is kezdtem írni a darabot és abbahagytam. Kishitű voltam, nem volt aki nógasson, hogy egy ilyen versenyben, hatvanévesen debütálni, már önmagában is nagy dolog, nem kell nyerni, csak részt venni. Nem tettem, késő bánat, mehet a kukába.

Á, itt az ígéretem, hogy elmegyek a plázanagyi barátnőmhöz pacalt enni. Ennek a meghívásnak most önhibámon kívül nem tudok eleget tenni, félre is teszem, visszakerül a hátizsákba, a másik két beváltatlan baráti összejövetellel együtt.

Csenge unokám születésnapi ajándéka, megvettem oda is a adtam és nagyon örült neki, az emlékeztető cédula kidobható.

Orvosi beutaló, még nem mentem el a vizsgálatra, most nem is tudnék, visszakerül a hátizsákba, az esküvői tanú szerepével együtt, hiszen az esküvő időpontja még nincs kitűzve.

Nocsak, itt egy elhervadt barátság virág bimbó, csalódásom mementója, még nem láttam a teljes képet, foghíjas mozaikok ellenére bizalmat szavaztam, nem kellett volna, ki vele.

Itt egy közösségi oldal, amely nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, nincs helye további próbálkozásnak. Van másik. Majd megkeresem. De ez nem kell.

Segíteni a volt sógornőmnek, megtettem százszor, nem tanul a maga kárán sem, helyette nem élhetem az életét. Reménytelen. Százegyedszer már nem idegesítem magam zűrös ügyei kibogozásával. Részemről a cselekvő segítség lezárva.

S ez így megy egy órán keresztül.

Főzök egy kávét, amíg elkészül, kiürítem a virtuális szemetest.

Kortyolgatom a kávét és kimegyek az erkélyre elszívni egy cigarettát.

A budai helyek felől a megújuló természet illatát hozza a szél.

Itt a tavasz.

Kép: http://mobima1.blogspot.hu/2011/05/seta-budai-hegyekben.html