Eltaposott feladatok

Látogatók száma: 54

Ki volt már úgy, hogy folyton visszatérő problémával találkozott?

Én, bár ez nem meglepő, hisz én írom a cikket, de bizonyára sokan járunk ebben a cipőben. A kártyajóslás folyamán tanultam egy jó kis kifejezést: eltaposott probléma. Ez annyit tesz, hogy a szőnyeg alá söpörjük, nem akarunk tudomást venni róla. Ettől még nem szűnik meg létezni, sőt egyre csak halmozódik, a sors pedig olyan mocsok disznó, hogy egyre csak képen töröl a probléma lényegével. Amíg meg nem oldom, nem mellékesen helyesen.

Az életünkben visszatérő problémák mindig gondot okoznak, ez a tipikus "már megint ugyanaz", aztán jön a mély sóhaj, és azzal a lendülettel fordulunk is el. Felismerjük, hogy gond ez számunkra, tudjuk is, hogy ezt mi nem akarjuk, sőt, utáljuk is, ezért igyekeszük elkerülni. Mondjuk rávágjuk hogy utáljuk és kész. Hisszük ezt mi.

Persze ráépítünk mindenféle kifogást, vagy erkölcsi, etikai elvet, de végig nem gondolnánk miért is utáljuk és vajon az a valami miért okoz egyáltalán problémát nekünk. Pl. itt van a félelem az újtól. Az új helyzetektől. Persze hogy félünk tőle, mert bizonytalanok vagyunk, ismeretlenek a szabályok, a folyamatok, stb. Nem vagyunk biztosak abban, hogy megfelelően járunk el, mindent tekintetben ott és akkor cselekszünk, amikor és ahol kell. Legyen ez egy családi összejövetel, vagy egy új munkahely, iskola, utazás, vagy bármi egyéb. Sőt, néha tovább megyünk, bebetonozzuk a félelmeinket, tudomásul vesszük, hogy mi erre képtelenek is vagyunk, vagy már a múltkor sem sikerült, tehát ma sem, soha sem fog sikerülni. Mintha egy gyerek leülne a sarokba és közölné, hogy nem tudok járni, a múltkor sem sikerült, sosem fog. Viccesen hangzik, de azt felejtik el sokan, hogy évek alatt az ember változik. Nincs olyan aki ne változna. Van aki így, van aki úgy. Egyetlen nap, egyetlen perc tanulsága sem múlik el nyomtalanul, tehát minden nappal okosabbak, bölcsebbek leszünk. Miért ne sikerülne ma, ami tegnap nem ment? Csak mert akkor nem volt jó az eredmény? Na és? Erre van egy remek példám, és itt messze nem hencegni akarok, csak a folyamatot érzékeltetni.

Történt, hogy néhány évvel ezelőtt megszereztem a jogosítványomat. Persze messze nem tudtam mindent, leginkább tolatni nem... Ez női vezetőknél azért gyakran jellemző, bár tisztelet a kivételek. Hadilábon álltam a saroktolatással, párhuzamos parkolással. Sokig azzal vigasztaltam magam, ugyan már, minek gyakoroljam, majd igyekszem csak szemből parkolni, elölről.... ment is jó ideig, kerestem mindig olyan helyet, ahol nem kell tolatgatni. Aztán az idő (és anyám, apám) megoldotta a kérdést. A kapubejárót letérkövezték, ami szintemelkedéssel járt, nos szemből akárhogy vigyáztam a beállással, mindig leért a kocsi eleje. Így tehát muszáj volt tolatva beállnom, ha nem akartam tönkrezúzni a kocsi elejét. Kb néhány hetes gyakorlás után (mert rá voltam kényszerülve, persze dühöngtem is miatta, de ugye fel már nem szedik a térkövet) már azt vettem észre, hogy egyáltalán nem okoz gondot a saroktolatás és aztán már bátorságot merítettem a párhuzamos parkoláshoz is. Elégedett voltam. Nem tökéletes, de határeset. A példa tehát arról szól, hogy az adódó nehézségek nem akadályok, hanem feladatok, amik megtanítanak valamit, amit eddig nem tudtunk, vagy nem helyesen tettük.

Éppen így tehetünk bármi mással is, amennyiben gondot okoz bármely tevékenység, amit elutasítunk. Amiről kijelentjük, hogy az nekem nem kell, vagy nem akarom, nem vagyok rá képes, az csak azért nem megy, mert nem akarjuk. Gyakorlás kérdése az egész, a belefektetett energia meghozza mindig a gyümölcsét!

kép: http://kihivas.boschmiskolc.hu/

A cikket írta: Ailet

előző cikk következő cikk

1 szavazat